ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-01-05 / 1. szám

A pápai bréve kihirdetése után a hívekhez fordult a prelátus és magyarul mondotta el körülbelül azt, amit előbb latinul kijelentett. A hivekhez intézett szózata is igen megható volt, imáikba ajánlotta a jó volt főpásztort, ki 80 év súlyos terhe alatt lemondott a főegyházmegye kormányzásáról és teljesen visszavonul, s szeretetükbe ajánlotta az uj főpásztort, akit mindnyájan személyesen ismernek, és aki mindenkor diszére vált úgy a főkáptalannak, mint a papságnak, a városnak és a híveknek egyaránt. Főleg a mai napon imádkozzunk érte, amikor az Oltáriszentségben jelenlevő Űr Jézushoz röpítjük fohászainkat, hadd legyen az ö kormányzása dicsőséges, boldog s mindnyájunk lelki üdvére szolgáló. Azután magyar fordításban felolvasta a híveknek a pápai brévét majd Ö felsége kinevezési okmányát, mely szerint a főpásztor Magyarország hercegprímásává, esztergomi érsekké, legfőbb titkos kancellárrá és Esztergommegye örökös főispánjává neveztetik ki. Ezen okmány szerint a főpásztor az országgyűlés idején, főleg a főrendiház ülései alkalmával és akkor, mikor a Felség Budapesten tartózkodik, köteles a fővárosban székelni. Az év nagyobb részét tehát a főpásztor mindnyájunk legnagyobb örömére Esztergomban fogja tölteni, állandó székhelye is itt lesz. A lendületes magyar szózat után Rajner püspök intonálta a Veni Creator Spiritust, majd imát mondott az uj főpásztorért. A végén a hivek elénekelték a pápai himnuszt és azután az Oltáriszentséget ünnepélyes processzióban átvitték a Bakácskápolnából a főoltárhoz, ahol esti 6 óráig imádták azt a hivek. A pápai breve. , Itt közöljük 0 Szentsége brévéjét, melyet maga Klinda prelátus fordított le magyarra. Pius Pápa Isten szolgáinak szolgája szeretett fiainak az esztergomi szentegyház kanonokjainak, nemkülönben a főegyházmegye papjainak és híveinek üdvözletét küldi és apostoli áldását. Szeretett Fiaink. A pásztorok fejedelmétől Jézus Krisztustól, a mi csekélységünkre bízott azon feladat, hogy az egész anyaszentegyházat kormányozzuk, legeltessük és vezéreljük: kötelességünkké teszi, hogy minden egyházmegye élére olyan főpásztort állítsunk, aki képes legyen az Ur Jézus nyáját üdvösséges legelökre terelni. Miért is a ti szentegyháztok élére, mely jelenben főpásztor nélkül szűkölködik és a melynél széküresedés esetén oly alkalmas egyházi férfiú megnevezésének illetve kijelölésének joga, akit azután a római pápa ennek az egyházmegyének élére állítson : Krisztusban kedvelt Fiunkat, első Ferencz Józsefet, Ausztria császárját Csehország stb. királyát, Magyarország apostoli királyát illeti és illetni látszik alapítás, adományozás vagy eddig meg nem szűnt apostoli kiváltság cimén, mi Csenget felülről. Megjött az üres kosár. A munkás veszi saját teli kosarát, oda viszi s felengedi, maga pedig visszatér az üressel. Harcias hangulatban tér vissza, mert már kezd éhes lenni. Dühösen vág a csákánnyal, nagy darabokban hasítja a földet, képzeletben medvével viaskodik. — Ha, ha! Mackó koma ! Nem ugy megy az. Egy juh még semmise volna, te ma megettél egyet, holnap megeszel kettőt, holnapután pedig megfojtod a fél nyájat. Nem barátocskám ! Ilyen nálunk nem történik! Te azt gondolod, hogy én a puskát csak ijesztgetés céljából hordom. Ha, ha! Már én nem fogom sajnálni az éjt s reád találok hamarosan. Nekem mindegy a halál vagy élet, de veled le kell számolnom! Néhányszor odavágott s megállott a csákány nyelére támaszkodva pihen. — Tolvaj mackó! Három éjjel gyötört. Mintha megszagolta volna — nem jött. De engem el nem bolondit, Ha én neki kezdek valaminek, azt félbe nem hagyom. Negyedik éjjel végre eljött. Mintha a szemedet behunynád, oly sötét van. A fenyők tetején szél sóhajt. Lent patak csörgedezik és én egy kidőlt faóriás gyökere közé rejtőzve, fegyveremet előre tartom ülök várom hallgatózom. Már hallom, hogy jön, tudom, hogy mellettem kell elhaladnia s mégis lélekzetemet visszafojtva ülök. Hrusz, hrusz — már közel van. Kimeresztem szemeimet — az én mackóm mint egy szénaboglya kúszik a sötétben. Orrát feltartja, szimatol, lassan, óvatosan kúszik. Szemeim majd kiugranak a fejemből, ugy nézek, hogy éppen a bal lapoca mai napon legfőbb apostoli joghatóságunknál fogva és a mi tisztelendő testvéreink, a római szentegyház bíborosainak véleménye és tanácsának meghallgatásával, Tisztelendő Testvérünket Csernoch János eddigi kalocsai és bácsi érseket nevezzük ki, feloldván öt egyben azon lelki kapocs kötelékei alól, melyek őt az imént emiitett kalocsai és bácsi törvényesen egyesitett szentegyházakhoz fűzik. Miért is mindnyájatokat édes fiaim, valamennyien csak vagytok, szigorúan utasítunk, de egyben komolyan figyelmeztetünk is, hogy Csernoch János érseket atyátoknak készségesen elismerjétek, lelketek főpásztorának tekintsétek, hódolattal és köteles fiúi tisztelettel fogadjátok, üdvösséges intelmeinek és parancsolatainak pedig tétovázás nélkül mindenben készségesen engedelmeskedjetek, hogy ilyetén módon a főpásztor bennetek szófogadó édes fiait lássa, ti pedig ő benne jóságos és szerető gondos atyátokat tiszteljétek. Végezetül szigorúan meghagyjuk és parancsoljuk, hogy jelen rendelkező apostoli levelünket, miután azt a székesfőkáptalan rendes ülésében elolvasta és tudomásul vette, a legközelebbi vasárnapon vagy ünnepen az esztergomi székesegyházban is felolvassátok. Kelt Rómában Szent Péter sírjánál az Urnák ezerkilencszáztizenkettedik esztendejében december hónap tizenharmadik napján, pápaságunk tizedik esztendejében. Agliardi, bibornok. Ily megható, szép ünnepségek keretében tudta meg Esztergom városa uj főpásztorának az Űr nevében való beköszöntését. A körlevelek értelmében minden lelkész fogja közölni híveivel a főegyházmegye örömét és ennek külső kifejezéseképen meghúzzák a templom összes harangjait. Kívánjuk őszintén szeretett főpásztorunknak, hogy kormányzása legyen boldog és kegyelemteljes s hogy a kezdet nehézségein átesve, jó egészségben, a legnagyobb örömmel legeltesse a reábízott nyájat. Pauer Károly. — Önzők és lelkiismeretlenek. Sok bűnnel terhelten tűnik le az 1912. esztendő. Szenny és pusztulás marad a nyomában, a jövő pedig a reménytelenség ködébe vész, semmi jel sem mutat a dolgok jobbrafordulására. A Lukács-Tiszarendszer kihasználta az ellenzéknélküliséget s ugy berendezkedett, mintha időtlen időkig a nemzet nyakán akarna maradni. Megdöbbenéssel halljuk az ellenzéki vezérek ajkáról, hogy államiságunkat tatárjárásnál, törökdulásnál súlyosabb veszedelmek fenyegetik. Sok átok nehezedett már a magyar nemzetre, sokszor süvített már végig fölötte a pusztulás viharja. De a mostanihoz fogható még soha. — Nem egyszer ültek Magyarország kormányzói polcán zsarnokok, lelketlen zsoldosok, akik golyóval és akasztófával dolgoztak. De ezek kaja alá célozzak. Egyszerre megállott, fejét oldalt fordítja — fújni kezd. Megérezte a puskaport. Forog a helyén, hogy elszökjön, — de abban a pillanatban buh, buh. Mindkét csövet kilőttem. De azért nem fordult fel, esak mintegy a dörrenéstől földre esett. De ez csak egy percig tartott. Egy pillanat múlva felugrott a földről, elbődült, hátulsó lábaira állott és egyenesen felém. Bizonyára nem kapott a szivébe. Én pedig ülök, nem szabadulok. Menekülni nincs hova, tölteni nincs idő. Na gondolom, ha rosszul találtam, csak éppen felbosszantottam, akkor végem van. A mint az Isten akarja. Egyszer szült anyám. És a mig történik valami — még itt van a fejszém az övemen. Markomba köptem, előkaptam a fejszét keresztet vetettem magamra, lábaimat, melyek két gyökérre támaszkodtak, megigazítottam, vállaimmal nekidőltem a kidőlt fa összenőtt gyökérzetének, mely mintegy falazat állott fölfelé beharaptam fogaimat, hogy jól lássak fejemet lehajtottam és várom a mackót. Az meg már-már mellettem van. Lábaival a gyökereket kapdossa, szaglászik és bőg, ugy bőg, mint a felbosszantott részeges, aki nem tud értelmes szót szólani, csak érzi, hogy mérges és ordit, s bújik előre. Már kiszimatolta lábaimat és lábaival nyul utána. Nem éreztem volna magamat rosszabbul, ha forró vízzel leöntöttek volna. Abban a pillanatban fejszém éle egészen fokáig beleszaladt a mackó fejébe s egészen széjjelhasitotta. Még egyszer felsóhajtott — oly nehezen, oly fájdalmasan, mint a bűnös lélek kinjai között, s lezuhant, eltűnt átláthatlan sötétségbe, a kidőlt fa alatti szakadékban. Én meg felugrók a fa mellől s az erdőkön át, ki a meidegenek voltak; minden intézkedésüket a nemzet közgyülölete s csak fegyveres erővel elfojtható tiltakozása kisérte; a császári hatalom sem hitt kormányzásuk állandóságában és érvényességében. Most azonban Ä magyar" kormány intézi a nemzetfojtás munkáját; parlamenti többségre, tehát — forma szerint — a nemzet bizalmára támaszkodik s igy minden ténykedése ugy magyarázható, hogy a nemzet nevében történik. Castaldó, Haynau orvtámadók voltak, akik erőszakkal rabolták meg a védekezésre képtelen nemzetet. Darabont kormányunk is volt már, de még az is fölötte állott Lukácsoknak. Fehérvárynak nem volt parlamenti többsége s igy kormányzása nélkülözte az alkotmányosságnak még a látszatát is. Intézkedéseire Bécs nem hivatkozhatott mint jogforrásokra, mert a nemzet képviselete viharosan tiltakozott ellenük. A munkapárti törvényhozás után azonban akár a királyi Kúriával bizonyíthatja Bécs, hogy Magyarországnak nincs alkotmánya, de semmiféle alkotmányos szabadsága. t,s még egyet ne feledjünk: Fehérváry ugyan „hű szolgája császári urának", de azért jellemes és önzetlen gavallér. Kormányt vállalt, mert a császár ugy parancsolta; de kelletlenül tette s nagyon boldog volt, mikor kellemetlen megbízatásától megszabadulhatott, Tisza meg Lukács ellenben valóságos versenyfutást rendeztek a hatalomért; végigtülekedték a cselszövés, az elvárulás és a hátbatámadás országutját, amíg az óhajtott hatalomhoz jutottak. És kormányzásukban most már csak egy bálványt ismernek, amelynek oltárán mindent feláldozni képesek : a hatalmat. Apponyi legutóbbi beszédében is kimutatta, hogy november 4-ére nem Bécsnek, hanem Tiszáéknak volt szükségük. A becsületes választói jogot sem a magyarság érdekében kell elsikkasztani, hanem azért, hogy a munkapárt Augiaszistállóját sohase lehessen kitakarítani. A nemzet képviselőit, nagy multu és nagyérdemű vezéreit rendőrök tépdesték, hurcolták, garanciális törvényeinket sárbatiporták. Parlamenti béke nem lehet, mert a többség azt követeli a halálos alkotmányküzdelembe hajszolt ellenzéktől, hogy bűnbánó vezekléssel járuljon Lukács László elé s ne ingassa többé az ő trónusát. Veszhet az alkotmány és a haza, megrendülhet a föld és ránkszakadhat az ég, de a pusztulás ormán Lukács László nevének kell fényeskedni. — Hát mikor intézte ilyen önző és lelkiismeretlen kormány Magyarország sorsát? Az eszmék csatái. Harc és küzdelem mindenütt. A Balkánon a keleti kérdések már az ágyúgolyók gyilkos tüzében égnek; nyugaton a nagyszabású népmozgalmak, egyrészt a ker. szocializmus jegyében, mászőségre, s a szakadék alatt a boróka fenyvesen keresztül — egy lélegzettel a havason a kosár mellett voltam. Zörgetek. „Te vagy az Panykó?" kérdi a bacs a közepéről. „Igen én, nyissa ki", Fölkelt, világított a mécsessel, kinyitotta. — „Na mi az?" „Semmi" — mondom. „Volt mackó?" Volt. „És elment?" „Nem ment, ül." Hát hol van? „Fekszik." „Mi bajod." — A bacs nem fejezte be. „Ej kedves, hát a lábad mi lelte?" kiáltott rám. „A lábamat?" Én magam sem tudtam mi lelte a lábamat, oda nézve csak most vettem észre, hogy a bocskorom, kapcám egészen véres és nyomaimon vér ömlik. Egyszer, egyetlenegyszer ért hozzám a mackó karmával s azonnal széjjel tépte a bocskort is, a kapcát is a lábamat is egészen csontig. Mikor feloldozták a lábamat elájultam — sok vért vesztettem. De a bacs tudott ráolvasni — az Isten áldja meg megállította a vérzést, egy héten át kente valami zsírral s én meggyógyultam. A mackót megdögölve megtalálták másnap fejében a fejszémmel. Újból csenget a munkás újból oda viszi az agyaggal telt ércputtont az aknához és másikat hoz helyette s újból kapálva önmagával beszélget s a siket földalattot betölti nemcsak csákánya ütésével, hanem szavai hangjával, erdei és havasi költészetével is s a milyen mértékben éhesedik és gyengül a bágyadtságtól és erőlködéstől, szomorúbbak. A juhász nehéz életére gondol, télen a zab pogácsára a kolompérra és a bőjtös puliszkára, mely télen, mint az ő étele az unalmas cséplési idő és még unalmasabb munkátlanságra nagyböjtkor a keserves naplopásokra, a betegségre, a darab kenyér vagy sületlen krumpli