ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-06-22 / 25. szám

lába, jótékonyságba, emberbaráti s gyermekvédelmi szervezetekbe, a művészetbe, stb. érvényesülés miatt bevisszük a keresztény világnézetet. A keresztény politika feladata épen az, hogy igyekezzék a nemzet egyéniségét objektive kifejteni s olyan egyetemes ideálokat s intézményeket teremtsen, melyek áthassák s altruistává tegyék az egyéneket. A meglevő politikai pártok között a néppárt s a keresztény szocialisták állanak a keresztény világnézet talaján. Mindenesetre ezen ketté oszlott s alapjában egységes meggyőződésű elemeknek szintén fuzionálni kellene, hogy a keresztény világnézet érvényesitésére erösebb tábor legyen együtt. Ami összeköti őket, a keresztény világelv, ezt kell tekinteni, nem pedig az esetleges részletkérdéseket, melyet könynyen szétválasztanak. Egységes párttá azért kell tömörülni, mert intenzive, egyesült impozáns erővel, igy lehet hatni és hóditani. Azok a keresztény szellemű politikusok, akik pl. egy liberális szinezetü pártban vannak, vagy bemennek, hogy ott bennt érvényesüljenek, mint a politikai tapasztalat bizonyitja, erőtlenek arra, hogy liberális portán más száj izü politikát csináljanak, mint liberálist. Előbb-utóbb secessióba kénytelenek menni. Amint a pártfegyelemmel s pártcéllal ellenkezőleg gondolkodik vagy cselekszik egy párttag, a konzekvencia mihamarább a meghasonlás s a kilépés. Az egyházpolitikai nagy küzdelmek óta, erre elég példánk volt. Tiszteletreméltó mindenesetre az a meggyőződés, hogy valaki a keresztény politikai világnézetet beviszi pl. Andrássy pártjába, a munkapártba, a függetlenségi pártba. És kétségtelen, hogy ezen pártok mindegyikében vannak bizalomra, méltó katholikus elvű férfiak. De . . . de, mert a keresztény világnézet konfessióját a törvényhozás politikai érvényesülésben vagy szükségtelennek, vagy túlhaladottnak tartják, nem tudják az elhatározó bátor lépést a keresztény politika talaján megtenni, ingadoznak, tépelődnek, alkudoznak, — azért tisztelet oda, tisztelet ide — törülmetszett Windhost, Zichy Nándor stb. fajbeli keresztény politikusoknak az ilyen politikusok nem mondhatók. A keresztény hit szerint való korrekt élés is más, és más a keresztény politikai akció tényezője s irányítója lenni. Téves azok álláspontja, akik csak a társadalmi kereszténységet hangoztatják s fölöslegesnek lapok tűnnek elébünk, tiszta, ártatlan emlékek a lapok között. — Talán két évig várunk még, — mondta Jolán. Odakint egészen besötétedett, s a petroleum lámpákat meggyújtották. Alakok suhantak föl és alá, néha kettesével, egymáshoz simulva és én közibük képzeltem Jolánt Baráthtal. Olyan szépen össze fognak illeni, még az irigyek se mondhatnak reájuk semmit. Az égben kötik a házasságokat, — bizonyos. Mint mikor két csillag megindul a világűrbe, egyszerre összetalálkoznak, aztán kettesben folytatják az utjokat tovább. Igy a szép Baráth és a szép Bátky Jolán. Aztán szépek is maradnak mindig, még öreg korukban is. A hajuk fehér lesz, de az arcuk üde, piros, mint az őszirózsák a virágpohárban, amiket behoznak a fűtött szobába a fagy elől. Olyan szépek, frissek maradnak az emberek, ha megtudják őket kímélni a gondtól. És Jolánnak meg is van rá minden alkalma. Még azok a bizonyos rosszakaratú jóslatok, melyek két egymáshoz vonzódó lélek útját kisérni szokták, — mondom még azok se találtak semmi kifogásolni valót. Megérdemelt jó parthiek egymásra nézve. A fiúnak szép állása van, talán pénze is és a leány . . . Hovatovább valóságos Dárius mesék keringtek a Bátky ék nénikéjéről. Bátky né egyre nagyobb luxust engedett meg magának, nemrég egy szép fekete selyem ruhát vett és a vizitszobájukat újonnan bútorozta. A néni egy hétre lejött hozzájuk és tartják a keresztény alapon álló politikát, mert többségben van úgyis nálunk a katholikusság. Nem a lakosság többsége (Belgium egészen katholikus) az irányadó, hanem a rendszer, a kormányzat szelleme. Azt senki se tagadhatja, hogy a felekezetek, a nemzetiségek miatt az államkormányzat szelleme liberális. Azt se tagadhatja senki, hogy ez az* irányzat az uj választójoggal erösebb lesz, a szabadgondolkozó irány nálunk is terjed. Az is tapasztalati igazság, hogy amikor Ausztria erötleniteni akarja a magyarságot, midőn összeforrunk Ausztria ellen valami kiegyezési kérdésben, akkor ügyes és ravasz kézzel mindig egyházpolitikát dob a pártok közé a kormányhatalom, hogy a nemzeti egyetértést szétrobbantsa s a liberalizmusnak bedugja a száját. Az is világos, hogy a keresztényellenes irányzat térfoglalása, a mérsékelt, úgynevezett liberális katholikusokat is a keresztény politika táborába fogja kényszeríteni. Mindezek alapján a keresztény politikai világnézet fentartása szociális nemzeti közérdek. A keresztény irányú politikai párt megmaradása keresztény közszükséglet. Sőt oda kellene hatni, az lenne ideális, hogy minden pártról, (akár 67-es, akár 48-as valaki) a keresztény kaliberű, vagy ahhoz közelálló politikus a keresztény világnézeten álló politikai párthoz csatlakozzék, amelynél a közjogi alap se lényegbe vágó, se nem sarkalatos kérdés. Természetes, hogy bármilyen ilyen alakulás mögött az illetékes tényezőinknek is ott kell lenni, mert ha óvatosságból vagy tartózkodásból nincsenek ott, ha nincs hátvéd akkor nehezen lesz kapható világi politikus, aki a keresztény politika zászlója mellett kitartson, papság, mely küzdjön a keresztény érdekekért. És ekkor természetesen megérdemeljük a bekövetkezendőket, amelyeknek kovácsolói magunk vagyunk. A visszavonulás vezethet azután arra a téves föltevésre, hogy a katholikus egyház a magyar állam gépezetében nem oly fontos tényező, hogy számításba vétessék s a néppárt csak múló jelenség. Keményfy K. D. — Pályaválasztás előtt. Jankovich kultuszminiszter tegnapelőtt a képviselőházban hosszabb beszédet mondott jövendő iskola-programmjáról. Különösen hangsúlyozta a reáliák fölkarolását s a klasszikus kiképzés másodrendű szükségességét. milyen parádét csaptak! Szegény Bátkyné azt se tudta, honnan teremtse elő. Még a fiuk is valamennyien uj ruhát kaptak, szép vadász öltönyt. Egy egész kapitális négy olyan öltözet ruha. Én is megismertem a nénit. Előkelő öreg asszony szivesen kezet csókoltatott magának mindenkivel s beszédjében szerette összezavarni a németet a franciával. A négy fiu egy hét alatt valóságos csatarendbe volt állitva, az anyjuk ugy tudta őket kommandirozni mint egy valóságos generális. Jolán olyan volt mint máskor, csak a szeme ragyogott jobban mikor Baráthtal beszélt. És Baráth is mindennapos volt már náluk. A városban is tudták, hogy nemsokára eljegyzi Jolánt. Azért alig két-három hétre közbejött valami. A néni, aki szivbajos volt, hirtelen meghalt. Jolán kisirt szemekkel jött át hozzám, az anyja meg a temetést ment rendezni. Szép, nagy temetést a szegény néninek. Olyan jól elő tudta adni azt a szép nagy temetést, hogy az embernek szinte kedve kerekedett volna meghalni. Csak, csak jobb a gazdagnak még halála után is. Selyembe, bársonyba öltöztetik s az a nagy tisztesség, az a sok nép . . . Jolánnak nagyon jól állott a fekete ruha, olyan szép volt benne a fehér arcával, hogy az utcán megfordultak utána. No és mennyit beszéltek a nagy örökségről! Az egyik ennyi ezer koronát mondott, a másik annyit, de negyvenezer koronán alul egyik se adta. Hányan, de hányan megfordultak azóta Bátkyéknál! Fehér nyakkendős urak, volt olyan, aki a maga fogatával állott meg Állítólag magát a latin nyelvet, mely gimnáziumi oktatásunk gerince (latin iskola), a gimnázium felső osztályaikra akarja visszaszorítani. Nem akarunk most ebben a kérdésben állást foglalni, annyit azonban mi is mondunk, hogy a lateiner pályák túl zsúfoltsága idején nagyon kívánatos volna, ha a szülők középiskolába járó gyermekeiket reális pályára (kereskedő, szakiparos) adnák. Most vannak vizsgák a középiskolák IV. osztályaiban. Az intézetek ilyenkor szokták az úgynevezett rostálást végezni, hogy kiket ereszszenek a felsőbb osztályokba. A szülők nagyon okosan tennék ha gyermekeiket nem erőltetnék mindenáron az V. osztályokba. És pedig nemcsak a gyenge tanulókat értjük itt, hanem a rendes előmenetelüeket is. Elvégre a komoly kereskedő és iparos-pálya szintén megérdemli, hogy kellően iskolázott fiatalság foglalja el. Akik most IV. osztályt végeztek, mehetnek a kereskedő pályán kivül a szakipari iskolába, felsőbb iparba, később a vasúthoz pályafelvigyázó, állomáselőljáró, raktárnok-gyakornokoknak stb. És ezeken a pályákon is van annyi, vagy még több jövedelme, mintha nagynehezenleérettségezve elmegy kishivatalnoknak, hol ma, egyetemi képzetség nélkül talán a legkiáltóbb nyomor uralkodik. Mert sajnos, azok, kik épen csak átvergődnek az érettségin, azon kivül szűkösebb anyagi viszonyok között is élnek, legtöbbször megelégesznek a matúrái bizonyítvánnyal. Tovább tanulni nem képesek s az ilyenekből lesznek a legszerencsétlenebb emberek. A matúrával már nem akarnak kereskedő vagy iparos pályára menni, egyetemi képzettség nélkül pedig örökre kishivatalnokok maradnak. A szülők, akiknek IV. osztályt végzett gyermekei vannak, gondolkozzanak azon, nem lenne-e jobb őket egyszerű, gyakorlati pályára adni. Zászlóünnepély. Az esztergomi összes népiskolák vezetősége e hó 15-én, azaz vasárnap délelőtt fél 9 órakor zászlóünnepélyt rendezett a Széchenyi-téren. A belvárosi templomban szent misét hallgattak a gyermekek és a tantestület vezetése alatt kivonultak a térre, ahol az ezen alkalomra felállított szószék körül állottak fel katonás rendben. Az ünnepélyen résztvettek az iparos tanoncok is. A közönség mérsékelt számban jelent meg az ünnepélyen, a város vezetősége és a tanügy barátai azonban élénk érdeklődést tanúsítottak. Egy elemi iskolás fiu és egy iparos tanonc sikerült szavalatokat mondtak, az ünnepi beszédet pedig a vezetőség felkérésére Rolkó Béla mondotta. Az ünnepély végső pontját a tisztelgő felvonulás képezte. Hagara Antal igazgató-tanitó tartotta a nemzeti zászlót a városháza kapujánál s az iskolák növendékei katonás léptekkel vonultak el előtte. a házuk előtt. A szomszédok odafutottak az ablakhoz : no már megint kérő és az ujjaikon számlálták, hány kérője van Bátky Jolánnak. Még egy báró is akadt köztük, no arról bizonyosan hitték, hogy kiüti a nyeregből Baráthot. S aztán egyszerre megnyúlt minden arc, az irigyek pedig nevettek. Ugy szétfoszlott a nagy örökség nimbusza, mint az aranyfüst. Nem maradt belőle semmi, semmi, az az egy pár korona, mit egy Jolán hímezte szép kis vadrózsás selyemtárcában találtak, a temetési költségekre se volt elég. A néni szegényebb rokonai, akik még igényt tartottak, sokáig eljártak a körúti bérelt lakásba, még a falakat is körülkopogtatták, hátha megtalálják valahol a vasládát, amibe kell, hogy benne legyen a néni pénze. Jolán megölelt: — Tudod, hogy sokkal boldogabb vagyok? Hála Isten, hogy vége van mindennek. Majd még azt hittem, hogy Baráth is a pénzemért szeret... Ábrándosan tépett le egy akácfagallyat, a fehér virágok a hajára hullottak. Csupa fehér lett a feje. És ahogy úgy elnéztem, hát elgondoltam magamban: mennyivel többet is ér a világ minden kincsénél! Azóta nem is sok idő telt el, esakhogy éppen lehullott a virág, a levél. Nyirkos őszi köd borítja be a lehullott virágot, sárga levelet. Lehajtom a fejemet és sírok, sírok csendesen. Hát ez a világ? Ez a szeretet? Mert Baráth elveszett a ködben, hiába várta őt Jolán vissza.