ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-06-22 / 25. szám

Az ünnepi beszéd. Kedves Gyermekek és Tisztelt Közönség! A nemzeti zászló ugy áll előttünk, mint egy csodás középpont, amely a magyar nép létének alapját képező eszmék és nagy gondolatok koszorújával van körülfonva. E középpont köré gyülekeznek véres multunknak nagy szellemei és bár érzékeink mit sem tiidnak róluk, szivünk lelkünk megérzi és megérti a szellemek beszédét, halljuk az ősi magyar jelszót: „Élni és halni kell a hazáért!" A magyar nemzeti zászló tehát nem néma jel, nem csupán ünnepi diszitmény, nem gyámoltalan tárgy, amellyel szeszélyesen játszik a pajzánkodó szellő, hanem mennydörgésszerű hatalmas szózat a nemzet számára: kemény intelem az árulásra hajlandó gyönge lelkeknek, bátorítás a csüggedőknek, égő tüz a lelkesedő ifjna sziveknek, remény a sebesülteknek s dicső feltámadás a nemzet halottainak. A imi zászlónk az összetartásnak, a megértésnek jelvénye, amelynek árnyékában őseink milliói „éltek" a liazáért: küzdöttek, kitartottak, tűrték a bajokat s veszedelmeket s a késő vénségben is biz© lélekkel hajtották meg őszbe borult fejüket a „magyarok Istenének" oltára előtt, midőn reszkető ajkakkal imát mondtak boldogulásáért. Igenis! Éltek, dolgoztak a haza fennmaradásáért, hiszen nekik köszönhetjük azt, hogy magyar nyelven, magyar zászló alatt tarthatunk lelkes ünnepeket, de még többet köszönhetünk azoknak, akik e zászló nyomában rohantak a csaták veszedelmeibe, feláldozták életüket:: megtudtak halni a hazáért. * Szép az élet! A legdrágább kincse az embernek és bár utjain gyakran találkozunk a bánat sötét alakjával, bár örömeink is bőven át vannak szőve a 'fájdalom szálaival, 'ragaszkodunk hozzá kétségbeesett görcsös kitartással. Azok a gyenge leikek, akik eldobják magoktól az életet, csak azért cselekednek igy, mert őrületükben egy jobb és kényelmesebb létnek a kapuit vélik megnyitni. Az életért kívánatosak mindazon dolgok, amik feniartásunkra, táplálásunkra szükségesek. Imában kérjük a mindennapi kenyeret s a haza földjén a ringó buzavetéseken áhitatszerü érzéssel tekintünk végig: felébred elménkben a gondolat, kigyúl szivünkben az érzés: ez a föld a mi tápláló anyánk? ez a föld a mi édes hazámk! Nem ijeszt meg bennünket a költőnek látiaoki szava: „lét élned, haln<&d kell!" •— hár tudjuk, hogy a ringó vetés az ősök véréből s poraiból táplálkozik, bár látjuk a haza földjében megnyíló sírokat, melyekben dermedt tagjaink lelnek néma tanyákra, nem riadoz a lelkünk, mert a hősök vére nem riasztó látvány s a sir nem a halál börtöne, hanem az ölelő anyának, a hazának ringató karja. Ezt az életet és sirt szolgáltató hazát, nemzeti multunkat, a hősök vérét, nagy embereink önfeláldozását s a jövőbe vetett reményeinket jelzi a háromszínű lobogó. Beszél nekünk a tiszta fehérségű magyar becsületről, a vértől sem riadó önfeláldozásról s az ezekből fakadó törhetetlen reménységről. Mert nemcsak az emberi ajkak, hanem az élettelen tárgyak is tudnak beszélni; néma beszédességükkel belemarkolnak szivünkbe s az érzelmek húrjain tomboló vihart keltenek. S a mi fő: nincs bennük hamisság, nem hazudnak mint az emberek, hanem kegyetlen nyíltsággal képviselik a valót: ugy állnak előttünk mint a megkövesedett igazság! Az ősök véres kardja beszél az utódnak a vészes csatákról, az áldozatteljes készségről, amelylyel apái szolgálták a haza ügyét; a bujdosó" a rögben, amelyet emlékül vitt, látja szülőföldjét, hallja falujának harangját s az édes magyar szót; az árva megcsókolja az elhunyt szülőnek képét, a festett szemek a szeretetnek ki nem alvó tüzéről beszélnek s ha szivéhez szorítja a néma emléket, sejti az eltávozottnak szive dobbanását. A nemzeti zászló mindnyájunknak beszél. Vele szemben mindnyájan utódok, bujdosók és árvák vagyunk; meg kell értenünk szavát és szivünkből imának kell szállania a „magyarok Istenéhez": .Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe, S vidd előttünk, mint hajdan vi véd, S másvilági hangon lelke sitve Erősítsed seregünk szivét!" (Petőfi.) Ezen imádságos szavak hangulata visszaviszi ilelkemet a gyermekkorba. Március 15-ét ünnepelte egyik alföldi város s 48-as öreg vitézek —• lehettek ugy félszázán — roskadozó léptekkel mérték végig az el-elcsukló trombita szavára a város főutcáját Megtépett, megszaggatott, száz helyen is lukas nemzeti zászlót vittek a csapat előtt s büszkén tekintettek rá az öregek, mert annak a zászlónak nyomában rohantak bele a harci tűzbe, kaptak golyót ők is, a zászló is, de diadalmasan jöttek ki a csatából s amikor a fegyverletétel szét verte a magyar seregeket, elásták a nemzeti zászlót, mellé tették a kardot, a dobot és a trombitát, hogy a győzedelmes jelvények ne kerüljenek a zsarnok kezeibe. Megőrizték hiven a nemzeti zászlót s az unokák előtt könnyező szemmel vonultak fel az elaggott hősök. Félszázán voltak mind-mind szegény emberek, akiknek semmi sem jutott ennek a hazának földjéből, vagy ha jutott is egy kevés, mennyi verejték és keserűség között kaparták ki belőle a mindennaipi kenyeret. Mégis szeretettel ragaszkodtak a haza földjéhez, édes anyjuknak ismerték el, szivük vérével vásárolták meg azt a kis helyet, amelyen sírjukat egyszer megásták és bálványozták a hazát, a magyar nemzetet jelképező nemzeti zászlót, mert összeforrott vele a szivük, mert iigaz magyarok voltak. . Azok a megcsudált hősök az anyatejjel együtt szívták magukba a hazaszeretetet, s a szegény szülő azt mondta gyermekének: „Aranyom, gazdagságom nincs, szeresd gyermekem az Istent, \szeresd a hazádat, mert ha e kettőhöz hü leszel, becsületed, boldogságod és megnyugvásod lesz." Sajnos, a világ s vele együtt a mi hazánk is mindjobban hasonlóvá kezd válni egy nagy kórházhoz, amelyben igen sok a feldúlt lelkületű ember. A kegyetlen kenyérharc, a vezetőségek lelkiismereítlensége kiöli az emberekből az eszmék iránti lelkesedést, közönyösen, sőt gyűlölettel szemlélik sokan a nemzeti jelvényeket s a megmételyezett családókból kikerült gyermekek mit sem tudnak az isten és a haza szeretetéről, amikor az iskolák, a nemzeti szellemnek ezen melegágyai, átveszik a zsenge lelkek tanítását és vezetését. Kemény harcot viv az iskola .a nép között lappangó és a forradalmi vörös zászló nyomán ki-kitörő nemzetietlen szellemmel. S felkorbácsolt hazafiúi szivünk aggodalommal kérdezgeti, vájjon nem azok a napok következtek-e el, amelyekről ágy énekel a nemzet költője : „Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld szint, Lejárt az ideje! Más szin illeti most a magyar nemzetet: Piros és fekete. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa." Magyar véreim ! Testvéreim ! Mi rajtunk áll, hogy a gyász és vérnek szomorú korszaka rákövetkezik-e hazánkra, vagy sem ! A véres harcok tépett zászlóit nem tartjuk kezünkben ; a mi zászlónk uj, de ha uj anyagból van is, mindig a régi; ha mai is, ezer év keserve, vére és dicsősége fűződik hozzá. Abszolút értéke fölötte áll minden emberi változásnak. Ne nézzük, hogy e drága zászló kinek a házán, kinek a kezében lobog. Mellékes az, hogy tiszta, vagy piszkos kezek tartják-e?! A te kezed legyen tiszta, a szíved ragaszkodjék e szent jelvényhez őszinte szeretettel és törhetetlen hűséggel, akkor a veszedelmek között, az ellenség milliói dacára is boldog és nagy lesz a mi hazánk, a magyarok dicsőséges hazája. — Tisza programmja. A hatalom élén programmot ad az a tagadhatatlanul nagy stílusú ember, ki a nemzet nagy részének képviseletét porig alázta, az alkotmányosság bástyáiból erős védőfalakat lerombolt, a panamista vádban elmarasztalt Lukács Lászlónak s a parlamenti többségének szellemi vezére, az elmúlt évek kormányzati életének inspirátora volt. Programmjának egyes pontjai minden szempontból nagy horderejűek. A munkásbiztositás reformja, a sztrájktörvény, a fővárosi klikkek és a kottériák kiirtása, a sajtótörvény ügye mind régi óhajtása a nemzet komoly elemeinek. Valamikor Polónyi Géza programmjának is ezek voltak a kulminans pontjai. De Tisza ezeket az ajándékokat szikrázó szemekkel hozza, hogy szemébe vágja a vele farkas-szemet néző nemzet nagyrészének. Igy nem kell az ajándék. Nem akarja elfogadni tőle, bármennyire örülne is neki egyébként. Miért rombol ez a nagy ember előbb ideálokat a nemzet lelkében, hogy csak azután tudjon építeni ? Miért kell neki mindig akkor jönnie, mikor vérig lázította már az ország nagy részét ? Miért nem jön a béke idején, mikor elméje gazdag terveinek mindenki örülhetne ? A hét. A jókedvű ember őszinte. Magyarország puritán miniszterelnöke a minap igen jó kedvű volt, mikor az aradi bizalmi férfiak felkeresték őt a jelölés dolgában. Kegyetlenül jó kedvű és kegyetlenül őszinte volt. És nekünk épen ez fáj. Mert hogy valaki a böjtöt és a misét demagógiából, tehát fizetésért és hiányos műveltsége folytán leszólja és nevetségessé teszi, azt már megszoktuk és van rá orvossága. De egy „puritán" miniszterelnök, egy protestáns vezér, aki — a mostani eset szerint nyilván, nem őszintén — a vallások közti békét hirdeti) egy tanult úr ennyire hibázzék: ez megdöbbent. Vagy nem is hibázott ? Talán jókedvében őszinte volt? Ezt jó lesz megjegyezni. Itt vannak a feministák ! Mennyi okos fej ! Mennyi lelkesedés — és mennyi páyáskodás! A programmjukban benn van Budapest „nevezetesség"-einek megtekintése. Igazán megmutatják nekik minden nevezetességünket? Megmutatják nekik mindazt, ami ez idegen hölgyeket érdekli? A főzőiskolákat, a napközi otthonokat, a varrodákat, a dobozgyárakat, a műhelyeket, az odúkat, a lebujokat, a telefon központot stb. stb., ahol a nők robotolnak és ami a komoly feministákat érdekli? Nem. Ellenben elvitték őket az operába, zeneakadémiára, a Városligetbe, a Dunára és talán — a Lipótvárosba! Ezek után csak csodálkozzék valaki, hogy a feministák nagy buzdítást nyertek nálunk a további munkára ! Nagy idő- és pénz megtakarítást érünk el a KEVEKOTELEK alkalmazása által. Ezen kévekötelek ára 1000 drb-ként 140 cm hosszúságban 11.— K ab Budapest. Rendelés esetleg későbbi szállításra is, már most adandó fel! Lovag KRIEGS-AU OTTÖ mezőgazdasági anyag nagykereskedésében Budapest, V., Báthory-utca 10. sz. Ugyanott az összes gazdasági cikkek a legelőnyösebb árak mellett szerezhetők be! Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve!