ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-06-15 / 24. szám

hogy ezt tovább nem türi; a lelkiismeret, mely még a rabszolgákban is az emberi szabadság utolsó menedéke. A válság lefolyása szinte véresen hasitolt bele a mult és jelen küzdelmeinek testébe. Sejtelmeink sötétségébe lángot gyújtott s mint a tragikus végzet ugy szólal meg, feltárva a gyötrelmes helyzetet, melyben sziv és lelkiismeret vergődik. Az országos hangulatban, mely nyomában pro és contra válság fakadt, van vértanúság és van elveladás; van csüggedés és elvfeladás, van sirig való fegyverbarátság és pártoskodó visszavonás. Mikor békülni akarunk, minden akció az ujabb összeütközés csiráját hordja magában. Nem haladunk-e az absolutizmus felé, mikor a parlament egy pártklub javára van deposszedálva, az alkotmány nélkülözhetöségét a parlamenti erőszak bizonyítja, az ellenzéket a többség megrendszabályozással kisérti? Ez az őrület alázza meg a parlament függetlenségét s dobja a hatalmi önzés pocsolájába a törvényhozás s alkotmány fönséget. Amazt alulról döngetik, emezt fölülről bontogatják. Igy kell tehát érteni, hogy az uj kormány tulajdonképen csak folytatása az előbbinek. £

# K. D. — Rántott parlament. A parlamenti őrségnek első vitézkedése óta egyebet sem olvasunk az országgyűlési tudósításokban, minthogy Gerő százados „rántott" s az ö példáján felbuzdulva, egy őrmester is „rántott" — még pedig kardot. A kard-rántás után Hédervári Lehelt kirántották az ö jogos ülőhelyéről s addig nem is szűntek meg öt rángatni, mig csak a kapu előtt — az Isten szabad ege alatt nem találta magát s az első magyar „kirántott képviselő" ott állt a nemzet színe előtt, annak a kétségtelen bebizonyítására, hogy az ősi magyar alkotmánynak mily eddig még ismeretlen mélységei vannak, amelyek két rántás és egy kirántás árán — Tisza jóvoltából — egyszerre ismeretesekké váltak. A parlament ez ujabb müvelet folytán konyhává — boszorkánykonyhává lett, ahol a többség fennmaradásának titkos szereit Tisza gróf receptje szerint embervérből: ellenzéki húsból készítik a legújabb bécsi szabadalom szerint, a melynek számát azonban eddig még nem tették közzé az ipari szaklapokban. Egyelőre még nem érzi magát nagyon gyöngének a munkapárt és igy egészen kielégítőnek tartja a csudaszerböl kiutalt ízelítőt, amely csakis egy képviselőnek kirántásából jött létre. Félő azonban, hogy a gyengélkedésnek további fokozatai a konyhának üzemét felemelik s akkor még több és előkelőbb ellenzéki politikusok kerülnek az éles konyhakések működési körébe. Egy kérdés ugyan még nincs egészen tisztázva s ez az, hogy vájjon a parlamentben való megjelenés azt jelenti-e az ellenzék részéről, hogy a kebelébe tartozó képviselők eo-ipso lemondtak a testi épséghez való jogukról, amikor bementek abba a házba, ahová az alkotmányos jogokat gyakorló polgárok beküldték őket ?! Az események ugyan keményen sejtetik, hogy Tisza gróf a kérdést már az ö Bécsből szippantott „csalhatatlan alkotmányos tudása" szerint eldöntöttnek véli és bár ujabb időben mágnásitott ősei sohasem gyakorolták a pallos-jogot, ő a liberalizmusnak eddig ismeretlen szabályai szerint ezt a jogot magának vindikálja s a XX. században spanyol mintára berendezi a munkapárti inquisitiót és csak az hiányzik még, hogy a padokból kirántott képviselőt ne a kapu elé, hanem a sötét pincék fenekébe rángassák, ahol majd felhúzzák lábára a sokat emlegetett „spanyol csizmát Egy újítást mégis észlelünk az emberkinzás terén. Régente ugyanis a kínzás alá került egyén szabadon kapkodhatott kezeivel testének bármely fájó része felé, most azonban egyenes állásban, mozdulatlanul kell tűrni a kardcsapásokat, különösen tilos hátrafelé kapkodni, mert kész a gyanú a „revolverrántás" irányában, ami érthetöleg csak súlyosbítj a az áldozat kritikus helyzetét. Tisza a főszakács már jó régen elsózta a munkapárt ételeit, a jelenlegi kukták sem hoznak dicsőséget a fejére, de nem is kérünk a főztéből, sőt erős kívánságunk, hogy a megszégyenítés tüzét rakják a fejére, a munkapárt pedig, amely már felfalta a magyar alkotmányt és a közszabadságot, ezen ujabb eledellel — a kirántott képviselővel — terhelje meg végérvényesen és halálosan a már nagyon is tág gyomrát. Kaján Alakuló gyűlés. Öt évi nyugalom után Phőnixként támadt fel újra az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat". Junius 8-án vagyis vasárnap tartotta újjáalakuló közgyűlését a városház nagytermében. A hosszas hallgatás csak előnyére volt a társulatnak, mert régi szervezetében csak halódott volna, most pedig reorganizálódva megifjultan és izmosodva kezdheti meg ujabb működését. A közgyűlést Vimmer Imre polgármester beszéde nyitotta meg, melyben a kulturális mozgalmak jogosultságát és szükségességét fejtegette, „mely törekvés mai napság annál indokoltabb, mert életképességet tanúsító ilyen egyesületek az erre hivatott központi szervezet támogatásával immár az államkormány jelentékeny anyagi segélyezésében részesülhetnek." Utána Sinka Ferenc Pál hosszabban foglalkozott a társulat feladatával, múltjával és jelenével s elfogadásra ajánlotta az alapszabálytervezetet, melyben a társulat fennmaradásának biztosítékai rakattak le. Az alapszabályok változatlan elfogadása után a közgyűlés megválasztotta az uj tisztikart és választmányi tagokat a következők szerint: Védnök: Dr. Csernoch János Magyarország hercegprímása, esztergomi érsek, Esztergom vm. örökös főispánja. Diszelnök: Dr. Vaszary Kolos Ferenc bibornok, a Magy. Tud. Akadémia tb. tagja. Tiszteletbeli elnökök : Bogisich Mihály v. püspök, prel.-kanonok, a Magy. Tud. Akadémia tagja és meszlényi Meszleny Pál Esztergom vm. főispánja. Ügyvezető elnök és a régészeti osztály elnöke: Dr. Perényi Kálmán Esztergom várm. alispánja; társelnök és helyettese Vimmer Imre Esztergom sz. kir. város polgármestere. A történelmi osztály elnöke: Dr. Walter Gyula c. püspök, prel.-kanonok; társelnök dr. Fehér Gyula prel.-kanonok. A régészeti osztály igazgatója: Dr. Molnár Szulpic főgimn. igazgató; a történelmi osztály igazgatója: Keményfy K. Dániel esztergomvizivárosi -plébános, a főegyházm. könyvtár őre. Muzeumőr: Sinka Ferenc Pál városi közgyám. Főtitkár: Osváth Andor városi főjegyző; titkár: Dvihally Géza lapszerkesztő. Pénztárnok: Einczinger Ferenc takarékpénztári tisztviselő. Ügyész : Dr. Gróh József ügyvéd és lapszerkesztő. Választmányi tagok lettek: Bleszl Ferenc, dr. Brenner Antal, Brenner Ferenc, dr. Breyer István, ifj. Büchner Antal, dr. Csárszky István, dr. Dangelmayer Lipót. dr. Drahos János, Erőss Rezső, Grusz Ede Rajmund, dr. Huszár Gyula, Ivanits Gyula (Párkány), Kempelen Farkas, dr. Kiss Károly, Klinda Károly, dr. Koperniczky Ferenc, Magoss Sándor, Magurányi József, Marosi József, Maszlaghy Ferenc, dr. Mattyasóvszky Kasszián, Mátéffy Viktor, Nádler István, Némethy Lajos (Nyitrabajna), Oberth Ágoston, dr. Pacséry Károly, Pelczer Lipót (Kernend), dr. Prokopp Gyula, Palkovics László, dr. Pécsi Gusztáv, dr. Rajner Lajos, Rothnagel Ferenc, Rózsa Vitái (Zalaapáti), Serédi Dénes, Schiffer Ferenc, Számord Ignác, Szölgyémy Gyula, Tiefenthal Gyula, Ziskai Imre (Szőgyén), dr. Zwillinger Ferenc. A megválasztott tisztikar tagjai elfoglalván következtetést támogatni látszik az a másik összevetés, hogy Márk János, az evangélista anyjának azon háza, melyben Péter a börtönből való csodalatos szabadulás után a keresztényeket felkereste, (Ap. csel. 12, 12.) azonos ama gyülekező hellyel, hol a tanítványok a Szent Lelket vették (Ap. csel. 1. 13.) és Jézus az utolsó vacsorát ülte. (Mk 14, 14.; Mt 26, 18.; Lk 22, 10.) Igy Jézus Márk evangélista családjának házából az utolsó vacsora után a családnak földbirtokára, a Getszemáni kertbe vonult volna vissza. De, mindezen szellemes összevetések nem visznek bennünket a lehetőségeken tul. Mindeddig csak egy földbirtokról, kertről van szó. De az olajfák hegyének és Jeruzsálem környékének máig sem változott viszonyai biztos következtetést engednek vonni, hogy csak egy olajfa és szőlőkertről lehetett szó. Ugyancsak olajfa ültetvényre utal a név származása és jelentése. A közönségesen használt görög alaknak Gethsémanei, az arámi, mely nyelvet Jézus idején beszéltek, gath semáné (= áemánin) „olajsajtó" felel meg (1. H. Dalman, Aramäische Grammatik, Leipzig, 1905. 2. S. 191.). Egy másik görög olvasás szerint (E. F. stb kézirat) Gessémanei-t olvasott sz. Jeromos és ezt a héber gés semánim-ra „kövérség völgye", vallis pinguissima vagy pinguium elemezte fel. (Kommentár Máté 26, 36-hoz.) Szövegtörténetileg és nyelvészetileg az első magyarázat a helyes, tehát egy olaj sajtótól kapta nevét az a birtok. Keleten a régi időben a szőlőt is és az olajat is sziklába vájt szabályos gödörben sajtolták, a melybői kifolyó nedvet egy másik szomszédos gödörben felfogták. Sok ilyen sajtót találtak Palesztina sziklás lejtőin. A bort azután tömlőkben vagy agyagkorsókban őrizték, mig az olajat ha nagyobb mennyiségű volt ciszternákban, vagyis sziklába vájt és cementtel gondosan kitapasztott, jól elzárható gödörben. Olajat ma is igy tartják Palesztinában. A mai ugy nevezett Jézushaláltusának kápolnává átalakított barlangja tulajdonkép egy régi ciszterna, világosan látható a felső nyilas, a szája; csak egy lejáró van készítve a ciszterna északi oldalán, A jelenben hozzáfüzödő hagyomány a középkorba megy vissza. Dalman szellemes összevetése szerint ezen ciszterna egy régi olajciszterna lehetett, kapcsolatban ama olajsajtóval, melyről a földbirtok evangéliumi nevét vette. (G. Dalman, Palästinajahrbuch, 1909. S. 91. Anm; 1. továbbá H. W. Trusen, Feschichte von Gethemane. J. D. P. V. 33. B. 1910. S. 57—97.) Tehát a viszonyok és a a név maga is olajfa ültetvényre utal. Igy Jézus a Getsemani kertben csütörtök éjjel valami tiszteletreméltó, ősi olajfák tövében vivta a haláltusát. Az olajfát már a biblia a fák királyának mondja. (Bir. 9, 8.) A fában szegény Palesztinában az olajfa igazán királyi fa, mind komoly alakját, mind hasznosságát tekintve. Az olajfát csak ojtva nevelik. A tizedik évben kezd rendes termést hozni, melynek évi értéke felmegy 20—30 kor.-ra, ebből a törökök elvisznek 4 koronát adó fejében minden fa után. Az öregebb olajfának törzse magasságát és terjedelmét tekintve hasonlít a csontolt fűzfának törzséhez. A még öregebbek épolyan odvasak, ezeket, meddig csak lehet, megszokták támogatni kőtámaszokkal, azután hagynak egy gyökérhajást és ezt kinevelik uj törzzsé. Igy az ugyanegy gyökér hosszú időn keresztül a gyökérhajtások ujabb nemzedékeiben tovább élhet. A levélzet és az ágak is hasonlók a füzhöz, csakhogy a levelek szine sötétebb zöld és télen által is megmarad. A tavasszal hozza igénytelen virágait és ősszel becses gyümölcsét. Az olajfákhoz és a vízvezetékekhez fűződik a szentföld gazdasági jóléte. Azért a ellenségeskedések alkalmával ezeket szokták egymásnak elpusztítani. A latin patriarchátus emiatt az más olajfáinak és vízvezetékének megrongálását a fentartott bűnök sorába vette fel. A természet gondoskodása szerint megmaradhatott volna ama régi Jézus korabeli olajfáknak folytonossága az ujabb és ujabb gyökérhajtásokban habár az eredeti és minden következő törzs élete a kétszázesztendöt nem haladhatja tul. De hogy ugy történt-e ez a getszemáni kert Jézus korabeli olajfáival, ez a történelem dolga. A getszemáni kert történetét jól nyomon követhetjük. A getszemáni olajfák történetére nézve az első következtetést Flavius Jozephusnak, a zsidó háborúról szóló könyvéből meríthetjük. Egy adata szerint a rómaiak a várostól 90 stadium távolságból szállították a fát a zsidók által megrongált véderőmüvek karba helyezéséhez, mert a közelben már minden ültetvényt letaroltak. (De bello Judaico 1. V. 3,2; 6,2; 12,4; 1. VI. 1,1; 8,1 et Antt. Jud. 1 XIII. 4,3. ed. Dindorfius Parisüs; 1847 az egyik helyre főt. Spuller, garamszőllősi plébános ur is figyelmessé teszi a szerkesztőséget egy 1913. jun. 2. kelt levelezőlapon). Egy stadium 600 láb, egy láb sietni; egy stadium tehát 185 m; 90 stadium 16,650 m. A szerint az ostromló rómaiak messze környéken, annál inkább a város közelében letaroltak minden fát. Még az elfogott zsidó szökevényekből is kettőt kellett egy keresztre feszíteni a fahiány miatt. Minden bizonnyal áldozatul estek ekkor a getszemáni kert olajfái is. De a gyökér hajtások megőrizhették volna folytonosságot. Bajos arra hivatkozni, hogy a zsidók erőteljes védekezése a rómaiakat a közeli getszemáni kerttől visszatartotta. A zsidóknak nem volt ez különös érdeke, továbbá a római támadó sáncok az olaj-