ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913
1913-06-15 / 24. szám
helyeiket, Bogisieh Mihály v. püspök, tb. elnök tartott rövid székfoglaló beszédet, melyben a történelem kultiválásáról szólva elmondta, hogy miként terelődött az ő figyelme az ősi magyar zenére, melynek felkutatása számára az akadémia babérát is meghozta. Utána dr. Perényi Kálmán ügyvezető elnök mondotta el gyönyörű gonolatokkal átszőtt ékes elnöki megnyitó beszédét, melyben a régmúlt emlékeinek hazafias érzéseket keltő hatását emelte. A nagy tetszést keltett elnöki megnyitó után Keményfy Kálmán a történelmi osztály igazgatója tartotta meg emlékbeszédét Pór Antal prel.kanonok, a társulat volt elnöke fölött. Beszéde elején vázolta Pór ifjúságát, tanulói éveit, a 48-as idők alatti szereplését, növendékpapi éveit a Pazmaneumban. Itt fakadt ki belőle az irodalmi szellem s az elnyomatás korszakában innen indult ki azon irodalmi szövetség az ország kispapjai között, amely szövetkezésnek Pór egyik lelke volt. Mint kispap a Családi Lapok-ban kezdte meg irodalmi működését útirajzai közlésével 1856-ban. 1857-ben szentelték pappá, 2 évig még Bécsben az egyetem bölcsészeti fakultásán készült a gimnáziumi tanárságra. 1859-ben foglalta el tanári állását Nagyszombatban. 1871-ben esztergom-belvárosi plébánosnak választották. Pozsonyi kanonok 1880-ban lett. 1872-ben Hellas földirata s a hellén állami régiségek müvével a magyar tudományos akadémia levelező tagja lett. 1875—1881-ig két cikluson szülővárosa országgyűlési képviselője volt. Történetirói működése az 1880-as évekkel indul lendületnek, mikor a Vatikáni Okmánytár-ban (Moniumenta Vaticana Fraknói felszólítására megirta Gentilis bibornok, magyarországi pápai követ működését. Pór lelke erre lángot fogott az Anjou kor történetével foglalkozni s teljesen belemélyedt ezen korszak történetének megírásába. Aki jellemző egyénisége ezen kornak a magyar történetben, azzal mindegyikkel foglalkozik s koronája ebbeli munkásságának Nagy Lajos élete 1892. s az Anjouk kora (1895.) Az előbbivel nyerte meg az akadémiai rendes tagságot. 1895-ben esztergomi kanonoknak nevezték ki. Az a korszak amelyet stúdiumának választott, Magyarország legdicsöbb s legdaliásabb ideje. Amit Arany a költészet szépségével s bájaival teleszött e korról Toldyjában, azt Pór a valóság képeivel rekonstruálva megjelenitette. Sok muiakája között vannak olyanok is, nmelyek Esztergommal speciálisan foglalkoznak; Megirta több esztergomi érsek (Boleszló, II. Tamás, Készei Miklós, De Surdis II. János) életrajzát; a városok és vármegyék monográfiájában Esztergommegye Anjou korát; a Szt. Istvánról nevezett prépostság történetét; a háborúságot mely kitört Esztergom városa s a káptalan között az esztergomi piac vámja körül. Mint történetíró első sorban fák hegye lejtőjén húzódtak a getszemáni kert közelében, tehát ennek megkímélése nem tehetett kivételt P. Meistermannal szemben, útmutató a szent földre, magy. ford. Bp. 1909. 210 old.) A következő időben Vespasian (69 — 79) és különösen Hadrian (117—138i) császár nagyon visszaszorították a zsidóságot és a kereszténységet is Jeruzsálemben és iparkodtak a városnak teljes pogány jelleget kölcsönözni. A keresztény egyház folytonossága ugyan megmaradt, mint ez a jeruzsálemi püspökök sorozata mutatja Erusebiusnál (Hist. Ecu IV. 5,) de ezen kivül alig maradt ezen századokból a jeruzsálemi egyházra és történetére, igy a szt helyekre is vonatkozólag valami adat. Nagy Konstantin (323—337) nagyszabású építkezései kapcsolták újra bele az általános érdeklődésbe a jeruzsálemi egyházat, az összes egyházak anyját a régi megtisztelő kifejezésnek megfelelően. A getszemáni kertre és olajfáira nézve a Hadrin-féle ostromkor határozottan megújult az előbbi veszedelem, hogy a végzetes időben kiirtottak minden szál fát. Az első közvetlen adatot a szt helyről a legrégibb zarándokirat Itinerarium Burdigalense, egy Bordeaux-i zarándok útleírása 333-ból szolgáltatja. A fentebb emiitett uton haladva az Olajfák hegyére, a hegytövében, tehát a getszemáni kert területén, balról a szőlők közben egy kősziklát emlit, melynél Júdás Jézust elárulta, jobbról pedig egy pálmafát, melyről a gyermekek Jézus bevonulásakor ágakat téptek (.... ut ascenditur in monte Oliveti ....; ad partem sinistram, ubi sunt vineae, est et petra, ubi Judas Iscarioth Christum tradidit, a parte vero dextra est arbor palmae, de qua infantes ramos tulerunt et venienti Christo substraverunt. (Itin. Burdig. ed. P. Geyer, Itinera Hierosslynivtana. Korpus script, eccliastic. Lat. Vol. XXXVIII. Vindobonae, 1898. p. 23.) adatgyűjtő, aki azonban a száraznak látszó halmaznak élő és szines testet ad. A kombinatív történetírástól tartózkodik, a hű előadás a vezérelve. A történetírás nála nemes szenvedély, mely nemcsak fokozta, de úgyszólván alkotta tehetségét. A művelődés-történeti adatokra nagy súlyt helyezett munkáiban, hogy lássuk, mekkora szellemi kincs van a magyarban. Esztergomban magában egy kultúrpalota élt lelkében, ahová az egyházmegye részéről a főegyházi könyvtárt, a főkáptalani levéltárt s az egyházmegyei muzeumot szerette volna összegyűjteni. A papság azon előkelő csoportjához tartozott Pór Antal, melynek tagjai, a munkás irodalom szeretet ideális régióiba emelkedve, ebből a szempontból tekintik hivatásukat. Ennek az igazságnak felismerésével indult idejekorán írói pályájának. Az akadémiai tagságra nemes értelemben büszke volt. Mikor ö lett, kath. papot még nagyon keveset választottak akadémikusnak az akadémiában akkor divó előítéletek miatt. Mikor bemutatkozott mint képviselőjelölt Gorove Istvánnál, a szabadelvüpárti végrehajtóbizottság elnökénél, csak azzal tudott előtte Pór imponálni, hogy akadémikus volt. Megjelenéséből a természetes egyszerűség s a jó izü magyarosság beszélt. Előadása magvas, magyaros, s nem egy helyütt bizonyos ősi ódonszerüség üti meg fülünket. Pór Antal egyéniségével s történetirói működésével bőven foglalkozó beszédét Keményfy bizonyos lendülettel igy fejezte be : „Előttünk áll a tudós és az ember képe, akiben mindkettő erős nemzeti érzéssel egyesült. Egy szép, egy befejezett életet látunk benne megjelenítve, melyben az ifjúság álmát a férfikor érettsége s szárnyaló törekvése megvalósítja. A sir nem adja többé vissza halottját, nekünk kell tehát őt mint tudóst és írót mintegy ereklyetartóban megőrizni és emlékeinkben ébren tartani. Ez annál könnyebb, mert alig van valaki közöttünk, ki őt ne ismerte volna. Önöknek éppen azért elég az a vázlatos vonás, mit róla adtam, hogy ez ünnepélyes órában, egész elevenségében ébredjen fel lelkünkben Pór Antal szellemi alakja: egy pár akkord, mely viszhangja a szívben érzett vesztesség fájdalmának. Az Esztergomból kikerülő történetírásnak valósággal atyamesttere Pór, a kihez elzarándokol, a kire feltekint mindenki, a ki mint iró, a történelem mesgyéjére lép. Feiíogását más felfogás válthatja föl, de az általa kijelölt utak, az ő kulturrendszere mindenkor a magyar történetírás jelzőoszlopai maradnak. Ha felfogjuk munkásságának igaz becsét szellemének egy-egy szikrája, szivének egy-egy vonzóbb érzelme, tudásának egy-egy töredéke olvad át lényünkbe. Az emlékezés ezen koszorújának nem az adja meg az értékét hogy én fontam, hanem a hely a honnan nyújtom, önök nevében, akik Pór Antalnak legközvetlenebb szemlélői voltak s igy szivükbe zárva értékelhetik az ő történetirói jelentőségét. Ezen meggyőződés nevében áldják ajkaink Pór Antal irói emlékét. A nagy gonddal kidolgozott és Pór egész életét részletesen ismertető emlékbeszéd a hallgatóságban mély benyomást keltett és befejezése után az előadót lelkesen ünnepelték. Dr. Molnár Szulpicz, a társulat régészeti osztályának igazgatója terjesztette azután elő indítványát, rövid beszéd kíséretében, a társulat múzeumának berendezésére ésjmegnyitására vonatkozólag. Kérte a jelenlevőket, hogy a muzeumot a tulajdonukban levő régiségek átengedésével gazdagítsák. Utalt a norvég példára, ahol még a király is átengedte koronázási jelvényeit a múzeum számára. Utána Osváth Andor főtitkár a társulat f. évé költségelőirányzatát ismertette; végül Sinka Ferenc Pál muzeumőr indítványára Némethy Lajos, Rózsa Vitái, Wertner Mór dr., báró Forster Gyula, báró Szalay Imre, dr. Fejérpataky László, Kollányi Ferenc, Bella Lajos irókat tiszteletbeli tagokká választották. A magas színvonalon tartott közgyűlésen a nagyszámú társulati tagokon és vendégeken kivül a Magyar. Történelmi Társulat kiküldöttei is jelen voltak, az Orsz. Régészeti és Embertani Társulat pedig üdvözlő táviratot küldött. Vívat, crescat, floreat. A hét. Volt egy kaszárnya, ahol az volt a szokás, hogy a kiszolgált katonák bucsuzásul megrugdalták a kaszárnya falát azért a sok keserűségért, melyet benne szenvedniök kellett. Ezt csak azok tették, akik három esztendő alatt egy csillagot sem tudtak megszerezni a gallérjukra. Van egy volt miniszterelnök, aki szokást akar kezdeni. Mikor már búcsúznia kell a parlament-kaszárnyától vagy a kaszárnya-parlamenttől hát szájára üt annak a sajtónak, mely megmerte írni azt a sok keserűséget, melyet az országnak, erkölcsnek kellett szenvednie tőle. Ezt csak azért tette, mert az egy esztendő alatt (csak önkéntes volt) nem tudta megszerezni a grófi koronát reszkető fejére. Volt egy miniszterelnök, kit önzéssel panamázással és hazugsággal mertek gyanúsítani s aki erre azonnal lemondott s becsületének tudatában a bíróság döntésére bizta igazát. A gyanúsítás rágalom volt, de megbocsátott nekik. Nem ezt szeretnők elmondani egy volt magyar miniszterelnökről? És miért hogy pirulva valljuk az ellenkezőjét? * * Aki haragszik, annak nincsen igaza. Lukács László nagyon haragszik. A harag elhomályositja a látást. A dühvel mondott parancs sokszor az ellenkezőjét hozza létre annak, amit elérni akarunk. A harag csunyit, a bosszú aljasit. Lukács László betiltott egy lapot, mert ellenzéki volt. Haragudott és bosszút akart állani: vak volt és célt tévesztett. A lap azóta hat ezerrel több példányban fogy; eddig kenyérkeresetből árulják, most lelkesedésből adják irók, színészek, kereskedők. Olyanok is pártját fogták ezen utcai lapnak, akiknek komoly kifogásuk volt a lap iránya ellen és apróhirdetéseit undorral dobták el. A dühös ur vak volt. Okolta volna meg a betiltó rendeletet a kishirdetések erkölcstelenségével, idézhetett volna akármelyik számból apróhirdetést és ma talán, már nem árulnák ama lapot. A dühös ur következetlen. Mert vagy jó a iap vagy rossz. Ha rossz és betiltandónak tartja ám tegye, de akkor egy egyenes, férfias tanácsot adunk: ne az utcáról szorítsa a házakba, hanem a házakból a családokból tiltsa ki azt. Vagy talán ami az utcán tilos, az szabad az üzletben, a szalonban, a gyermekszobában ? Lám lám milyen kár, hogy Lukács László haragos volt! 1859 június 11. Metternich Kelemen meghalt Bécsben. Politikus volt s mint ilyen soha sem tettszett az egész világnak. (Ez a politikusok sorsa). A ravaszságot Taleyrand-tól tanulta Parisban és °ly ügyesen balancirozott Sándor cár és Napoleon hatalmi törekvései között, hogy a kettő között ő maradt a győztes: Napoloennal aláíratta a császárságról való lemondást, Sándor cárt pedig belevonta és benntartotta a szent szövetségben, melyből legnagyobb haszna Ausztriának volt. Ismerte a kártyákat és ugy keverte, hogy mindig ő nyert. Csak egyszer gyulladt ki alatta a föld. 0 forradalomnak nevezte, ellenfelei pedig szabadságharcnak. A forrongó bécsiek elől álruhában titokban menekül Európából Angliába. Nem akart Latour sorsára jutni. Hogy minálunk mit csinált, arra világot vet az a kitüntetés, mellyel kancellársága, hercegsége mellé „örökös magyar mágnásságot" kapott. Mikor a forradalmak elnémultak, visszament a császárvárosba; megérte még a magentai csatát, azután meghall. Talán bánatában. Azóta az udvarnál is kopik a Metternich-kultusz. Ma Metternich politikája valahogy ugy fest, mint egy anachronizmus. Pedig csak 54 év mult el azóta. * f • • * * Tisza bemutatkozott. Mit is mondott? „Leszek, aki voltam". Kegyetlenül kemény és igaz dolgokat mondott és épen azok számára kemények a szavai, akiknek igazat akart mondani és azon szavai lettek igazak, melyekkel kemény akart lenni. „Voltaképen most jutottunk el a munkapárt életének arra a pontjára, ahol szabaddá válik a tér a valóban alkotó tevékenység számára". No lám! Ezért vagy Lukács László haragszik meg, vagy az ellenzék látja igazolva vádjait Tisza ellen mert ugyebár, ha most lett szabaddá a tér, az csak