ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-06-15 / 24. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. június 15. 24. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek BuzárovitB Gusztáv könyvkereskedésében. Absolutizmus felé.... Esztergom, 1913. június 14. A nagy lelki harcok, az önlegyözések söt önmegtagadások politikai életünk mai válságában, ezekben a történetbeli pillanatokban sem végződtek el. Fölismerve állva maradnak, mint az égen a sarkcsillag. A korona és a nemzet viszonya szövevényes csomó újra s nincs Deák Ferencünk, aki alkalmas történelmi pillanatban ennek a csomónak két végszálait a nemzet és az uralkodó kezeibe adná. Tizenhárom év óta ennek a végszálaknak hol egyike, a dinasztikus érdek, hol a másika, a nemzet joga, eltünedez vagy helytelen útra téved és mintha az elmúlt századok összekuszáló keze valakinek a kezével visszatérne, ugy hogy a csomózatok nemhogy kisebbednek, hanem nagyobbodnak, Az ősi bizalmatlanság feltámadt kölcsönösen és a felejtés fályolára dacos fanatizmussal dobják a gyászos emlékezések üszkeit, hogy az elvaditott szenvedély lobbot vessen s a „nem lehet íelejteni" fátuma a nemzet szivéből ki ne haljon. Még az objektiv képességű ember is vérrel van tele. Csak addig könnyű kormányozni járását, mig a vér meg nem indul, de mihelyt megindul, mindjárt a szemhez s a nyelvhez fut, ahonnan azután elűzni nehéz. Milyen különbség, ha oly ember él vissza hatalmával, aki maga is, habár a törvényhozás intézője, a törvény alatt áll, — s ha olyan ember nem él vissza, aki a törvények fölött áll?! Vegyük elő a történelem mikroszkópiumát és vizsgáljuk meg a nemzet testét fedő páncélt, mely ha sok helyen be is horpadt az évszázados csapásoktól, de azért egész maradt. — Azt fogjuk látni, hogy egy kis nyilas támadt rajta, a nagylelkűség és türelemé, melyen keresztül e nemzet nagy és erős szivét meg lehet sebezni. Igy támadtak rajta azután az események folyásában apró homokszigetek, kősziklák, melyekbe nem volt szükséges beleütközni, de amelyeket figyelmen kivül se lehetett hagyni. Ezekből lettek később a párt és személyes harcok iszapjától megsárgult helyek, mind megannyi Scyllák s Charibdiszek a nemzeti életfejlödésben. A legtöbben persze azok közül, akik mohó élvezettel szürcsölik a párturalom titáni szenvedélyének tüzét, egy pillanatig sem gondolkoztak arról, hogy tulajdonképpen mi is az, amit cselekesznek. Nem pedig azért, mert sem a hatalmi téboly élvezetét nem tudják elutasítani, sem az alkotmányos látszat előnyeiről nem tudnak szakitani, sem a népjogokkal való szédelgésről nem tudnak lemondani. Mintegy megujitják a 17—18 századbeli elnemzetietlenitö gyásztipusokat, akikről mint hagyomány fennmaradt, hogy a magyarok közül fölfelé csak azok megbízhatók, akik hazájuk törvényeitől elszakadva, kiégették szivükből a nemzeti önérzet s öntudat kötélékeit. Odaadják magukat azon osztrák irányzatnak, mely azt hirdeti, hogy Magyarországgal csak akkor lehet elbánni, ha a magyarok ereje meg meg van törve a pártszenvedélyek szitásával. Ez lett Gang um Gebe a magyar faj pusztulása, ország nemzetiségi feldarabolása érdekében. Könnyű igy elképzelni ama körök kárörömét és gunykacaját, midőn látják, hogy az elcsepegtetett méreg miként inficiálja még a korrektnek látszó jellemeket is, miként lepleződik le a multakra vetett fátyol s hogyan bújnak elő a múltnak felidézett árnyai a magyarnál. Természetesen ezt a politikai augurok tagadják, fontos képpel jósolgatva s egymás szemébe nevetve. Pedig fölfelé ebből láthatják, hogy a gyűlölet, mely a kormány politika vezetése ellen felhalmozódik, miként irányul lassanként bizalmatlanséggá a korona ellen, miként kergeti ez a rendszer a 67-es alap tradicionális tényezőit a 48 felé s miként veszti el a szabadság s a dinasztikus hűség legbecsesebb palládiumát, az őszinteséget. Mindezek oly dolgok, amelyek politikai válságunkra ráütik a tragikumot. De egyben olyan dolgok is, melyekből akárhány politikai egyéniséget ugy lehet megrajzolni, mint magát a sátánt és lángbetükkel hirdeti e válság ugyanazt, amit I. Ulászló király a várnai csatában mondott: discite mortales non temerare fidem. A nemzet törvényes jogait minden kormánynak ugy kell óvni mint a koronáét. Legyen egyik is ugy sérthetetlen, mint a másik. A koronában van a nemzet egysége, a nemzetben pedig a jogfolytonosság. Amint ezt megbénitják vagy pláne lenyűgözik, a lélek szólal meg a nemzetben, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A getszemáni kert olajfái. Irta: Dr. Dangelmayer Lipót. Jeruzsálem városa egy kis fensikon fekszik. A fensikot a Tyropoeon — (sajtosok, Flavius Josephus elnevezése) völgye, északdéli irányban haladva két részre osztja. A nyugati rész a Kálvária és Sion-hegyre tagozódik, a keleti pedig a Betzetha, Mária és Ophel halomsort alkotja. A város fensikját északról és keletről a Gedron völgye határolja. A Cedron inkább völgy, mint patak, mert épen csak az esőzés idején folyik benne viz. A völgy horpadása az északi oldalon még csekély, mig a keleti oldalon egész szakadékká mélyül ki. Gedron völgyének a várossal szemben levő oldalát a várost szabályos félkörben övező halomsorozat lejtője alkotja. Ezen félkörnek a várostól keletre fekvő, legtekintélyesebb halma az Olajfák hegye. Ezen ősi időktől megszentelt hegy, már Dávid király imádkozott ormán menekülése közben (Sám. II. 15, 30—32.), mintegy testvér hegyet képez a vele szemben emelkedő Mária, vagy templomhegygyel. A templom-hegyről megilletődve tekinti át a szemlélő az Olajfák-hegyének lejtőjét és az alant elvonuló Cedron-völgyet. A szent emlékek helyén templomok és kolostorok emelkednek a gyér olajfákkal és kis szántóföld darabokkal élénkített sziklás hegyoldalon (a mennyben szállás mecsetje, a világvégről szóló beszéd és a Miatyánkra tanítás helye, továbbá hol Jézus Jeruzsálem felett sírt): A hegy alján, hol a város keleti, Szt. István kapujából az ut a Cedron-völgyön át a hegyre kapaszkodik, sűrűbbek az olaj és ciprusfák és zöldvetemények és a tiszteletreméltó építmények. Ezen uton, mely máig egy ős izraelita lépcső feljárat nyomait mutatja, melyen már Dávid és Jézus is járhattak, az Olajfák-hegyének tartva balra hagynók Mária sírjának templomát és Jézus haláltusájának barlangját, meg a jobb oldalt a magas fallal kerített latin getszemáni kertet ősi olajfáival érnők. Ezen kert mellett a déli oldalon vannak Jézus haláltusája ősi templomának újra felásott alapjai. Ezen templom helyén maradt jelző kőhöz később latin hagyomány Júdás árulásának és a közelben levő három hatalmas kőtömbhöz a három apostol fekvő helyének emlékét tűzte. A latin getszemáni kerttől északra terül el az oroszok getszemáni kertje és az arany kupolákkal ékes Magdolna-templom. Az Olajfák-hegye alján elterülő mindeme szentélyek helyét régente és bizonyára eredetileg is a getsemáni kert foglalta magában. De ebből a tekintélyes területből a századok fejlődésén keresztül csak a kis latin getsemáni kert ősi olajfáival őrizte meg napjainkban a hagyomány folytonosságát, de meg van ennek a folytonosságnak is ujabb kikezdésekben bővelkedő története. Ezen getsemáni olajfáknak a múltját és jelenjét vetette fel az Esztergom legutóbbi 1913. június 1. száma az 5. oldalon egy kis közleményben, lássuk ennek kapcsán ezt a kérdést kissé közelebbről. Getszemáni kertet legelőször említik az evangéliumok. A görög írás szerint Gethsemanei, (Márk 14, 32., Máté 26, 36.) Márk és Máté a helyet földbirtoknak (gör. khorion, vulg. praedium, Mk. és villa, Mt.) mondja. Lukács (22, 39.) általánosabban beszél, hogy Jézus szokása szerint elment az Olajfák hegyére. János legkörülményesebben értesít: „Jézus kiméne tanítványaival a Cedron patakon át, hol egy kert (gör. képos, ralg. hortus) vala . . . Jézus gyakorta jött vala oda tanítványaival (18, 1, 2.)." Ezek szerint getszemáni egy bekerített kertszerű fölbirtok volt az Olajfák hegyén. Bejáratnál hagyta Jézus a nyolc tanítványt, mig a három meghittel bevonult, majd ezektől is kőhajításnyira elvált. Igy magára hagyva vívta át haláltusáját, közben felkeresve eltikkadt három tanítványát, mig a harmadik alkalommal az áruló kiszolgáltatta őt ellenségeinek. A kert Jézus kedves visszavonulási helye volt. A nagycsütörtöki események mintegy hármas színben játszódnak le benne. Jézus letelepíti három hü tanítványát és Őket háromszor felkeresi; ő maga kicsit tovább vonul végig küzdeni haláltusaját; a tanítványok harmadik felkeresésénél elárulja őt Júdás. E hármas mozzanatot a zarándok hagyomány is mindig megkülönböztetve őrizte és a biblia elbeszélésének megfelelően két egymáshoz közel eső helyen tisztelte és pedig Jézus haláltusáját egy helyen, a tanítványok fekhelyét és Júdás árulását másik helyen. Szem előtt kell tartani a getszemáni sz. helyek e két kiinduló pontját, ha bár a következőkben inkább az olajfák történetéről lesz szó. Márk evangéliuma Jézus elfogatása alkalmával említést tesz egy ifjúról, ki őt távolról követte, mígnem egy katona még az ifjú felső ruháját is letépve, el nem riasztotta őt. (Mk 14, 51. 52.) Sokan Márk evangélistát látták ezen ifjúban és igy az ő személyét kapcsolatba hozták a Getsemáni földbirtokkal, hogy ez az ö családjáé volt. Ezt a