ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-05-18 / 20. szám

ESZTERGOM 1913. május 18. Kíméletlen, durva fellépéssel, mint azt a történelem is mutatja, még sehol célt nem értek, régi és igaz az, hogy actio reaktiot szül különösen ott, ahol a műveltség még bölcsökorát éri s hol a Krisztusi szeretet még nem töltötte be az emberiség szivét. Egyáltalán, ha azt akarjuk, hogy a szocializmus lángja ne csapjon fel magasra, el kell távolitanunk minden gyúanyagot s üdvös intézkedésekkel kell megelőznünk a katasztrófát. Törődnünk kell a szegény ember hely­zetével, érezni bajával, meg kell akadályoz­nunk, hogy egyes foglalkozási körökben a munkások ereje túlságosan kiaknáztassék a szocialista agitációval szemben terjesztenünk kell az igazi erkölcsi világfelfogást, a ke­resztény szeretetet, a Krisztusi türelmet és megbocsájtást az elvadult materialista tanok ellenébe, sikra kell szállani az ideális fel­fogással, fegyver ellen csak fegyverrel, eszmék ellen csak eszmékkel lehet harcolni. A szocializmus nemzetközi, s a hova behatol, elsősorban a hazafiságot igyekszik kiölni, mert tudja azt, hogy akinek szivében a hazaszeretet örök lámpája világol, azt ferde -tanokkal ideális mezbe bujtatott önös érde­kek harcosává felavatni nem lehet. Hogy e kór egészen kiölessék a társa­dalom rétegéből, egy uj nemzedéket kell nevelni, melynek zsenge szivébe apránkint kell belecsepegtetni a magyar nemzeti állam­eszme varázsitalát, fogékony lelkébe bele­nevelni az önzetlen, a kiirthatatlan haza­szeretetet. Egy nemzedék, amely nemcsak halni, de élni is tudjon a hazáért, egy nemzedé­ket, amely ne csak lelkesülni, de tenni is tudjon a közért, egy nemzedéket, amelyet tetteiben ne az önérdek vezessen s a sanda gyanú legyen a rugó, de az egymás iránti szeretet vezessen, egy nemzedéket kell ne­velni, amelynek fiai az evangélista szavai szerint egy akarattal lesznek együtt s amely kor után: „buzgó imádság epedez száz­ezrek ajakán." Azonban egy ily nemzedéket sem a társadalom, se az is iskola nem nevel. Ily nemzedéket csak a család képes nevelni. Anglia nagyasszonya azt irja: „Ha a szociális kérdést egy napon megoldják, ez volna siratni. Egy nagy bucsújárásnak vélte látni az egész környezetét. Egy bucsújárásnak, mely­nek szomorú hangulatát majd régi jó barátja, ko­pott hegedűje fog zokogásba ejteni. És csakugyan Dáko pengette húrjait, gyantázta vonóját. A he­gedű meg-megszólalt hangján. Rezgő édes hangja elnémította a csiripelő verebeket, megállította röp­tében a fülemülét. A lomb zúgása is elhalt, mintha minden csak őt siratná, minden csak ő vele érezne. Oh szegény Dáko, — boldogtalan Dáko minő szé­pen, bánatosan siratod szép reményidet. Siratod mint egy ártatlanság érző fájdalmát. És Dáko bú­csúja nemsokára elhallgatott; elhallgatott mint a hogy el szokott hallgatni a villámok hatalmas szava a vihar után. Szomorúan emelkedett fel helyéről. Indult északnak, ismeretlen tájaknak . . . Olyan nagyon fáradt volt, de meggyorsította lép­teit, mivel alkonyodott. A nap búcsú sugaraival ő is búcsút intett kedves falujának. Mert hiszen ő is ember volt. Pogány volt ugyan, de szive volt. Igazi őszinte cigány szive. És azóta nem látta többé Dáko faluját. Elbujdosott, barangolt messze vidékeken és ki tudja talán hazáját is elhagyva. A biró meg aznap hiába várta Dákot. Nem jött az többé. Ö pedig nagyot káromkodva át­kozta a szegény cigányt. Nagy kegyetlenség, igen nagy kegyetlenség volt. De vájjon ki nyújthatna igazságot e nagy igazságtalanságban. a női erénynek lesz köszönhető, a szeretet­nek, az igazságnak, a kölcsönös megbecsü­lésnek és a felebaráti szeretetnek." Amig egy ily uj nemzedék nem lép a küzdő porondra, addig csak gyógyítgatjuk a sebeket, de meg nem gyógyítjuk soha. Maga a társadalom, az egymással való érint­kezés, de még a családi élet levegője is oly beteg, hogy még azok is, akik hinni és bizni tudnak, akiknek szivéből a mindennapi élet harca még ki nem ölte az igaz keresztény bizalom és hit magasztos elveit, még azok is félve lépnek az önző tömkelegbe; s látva a társadalom ezer nyitott sebét, melyre nincsen sehol se sir, se balzsam, a minden­napi élet gondjait, baját, az emberiség egymás iránt mindinkább lángra lobbanó gyűlöletét, s az őserdők rengetegeiben bujkáló vadakra emlékeztető kenyérharcot, szinte rettegve menekszünk az örök igazság templomába, ahol a Szentírás szavai szerint mindnyájan egy akarattal vannak együtt. Lévay Sándor. A gyermekvédelem és a tanitó. Az Esztergom-Vidéki Rk. Népnevelők Egyesületének 1913. május 13-án tartott közgyűlésén mondotta Keményfy K. Dániel. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Az a rózsafa, melyen Sz. Erzsébet rózsái termettek, az irgalmasság eme nagy szentjének halála után se száradt ki. Mindannyiszor uj rügyet hajt, uj bimbót fakaszt, valahányszor az ő pátro­nussága alatt egy uj szeretetmű létesül az elha­hagyottak s lelki betegek számára. A mi egyesü­letünk, a „Keresztény Szeretet Országos Gyer­inekvédő Műre" a Keresztény szellemű Gyer­mekvédelem intézménye is Sz. Erzsébet rózsafáján termett. A vadonban növő vadrózsákat és az út­széli virágokat, amelyeket annyian letaposnak, — az elhagyott s züllésnekindult gyermekeket szedi fel, hogy beléjük ojtva a Krisztusi nevelés neme­sítő s megerősítő hajtását, mint megannyi illatos rózsát, virágot vegye azokat gondozásába ugy, ahogy egykor Sz. Erzsébet rejtette el az ó rózsáit — palástjának bőséges redőzete alá. Ennek az egyesületnek felkarolására s az abban való cselekvő részvételre gyűltek ma itt össze Esztergom vármegyének a gyermeklélekért minden buzgóságra kész tanitói és tanítónői. Önök ma váltani jöttek ide, kiváltani lelkűkből azt a szeretetet, melyet a züllött gyermekek iránt érez­nek. Akik mint pedagógusok oly közel állanak a gyermekekhez, legjobban tudják, hogy az a gyer­mek boldogságra s hallhatatlanságra születik, a szülői léleknek egy ága, valóságos gyémántki­adása és ime, mégis hányan-hányan nem érik el a boldogságot; mennyien törnek le, hogy meg­nyíljék előttük vagy a börtön, vagy a korai sir?! Mindez azért, mert a züllés réme, mint pusztító elem korán jelenik meg megrontásukra. Gyermekzüllés tényezőiből. Miután pedagógusok előtt szólok s tárgyalok, mellőzöm a gyermekzüllés részletezését, a züllést előidéző távolabbi s közelebbi okokat, mint a ter­heltséget, a tömeglakást, a szülői elfajult nevelést, a megrontó környezetet, a bűnözésre való kitanitást, az utca veszedelmét, stb. Ezren és ezren pusztulnak el a kis gyermekek, hisz 200.000 azok száma a legutolsó statisztika szerint, akik 5 éven alól meg­halnak s ha megmaradnak, vagy nyomorult betegek, vagy a társadalom közveszélyes ellenségei lesznek. Két, a züllést szintén előidéző a kevésbbé ismert okra rá kell azonban mutatnom : a túltengő gyer­mekmunkára s a gyermekkereskedésre. A gyári, kézipari s mezőgazdasági korai gyer­mek munka (6—14 éves korig) nagyon elterjedt. A szülők kényszeritik a gyermeket e munkára, hogy nekik keressen. Nálunk Magyarországon több mint hatszázezer gyermeket használnak fel korát s fizikumát fölülmúló munkára, napi 10—12 órai dologra. Legnagyobb számban alkal­maznak kis gyermekeket a vendéglőiparban, ahol leghamarább nyilik a gyermeknek az ut a könnyelmű életre. A többi iparág közül a szövőipar, tüzfaipar, bányák, téglavetők állanak előtérben. Mind olyan iparágak, melyek a gyermek egészségére legve­szélyesebbek s kizsarolják a gyermek erejét. Zsenge korban vonulnak be a gyermekek a háziiparba, ahol különösen a dobozgyártás, a cérnagombok varrása és a fonott áruk előállitás, a téglagyári, a vendéglői s a pékmunka foglalkoztatják őket igen korán, úgy, hogy az alkalmazott gyer­mekeknek egyharmada, sőt egyes iparágakban több mint a fele, 6—8 év között talál már foglal­kozást. A mezőgazdaságban a 10 éven felüli gyer­mekek vannak túlsúlyban. A gyermekeknek körül­belül háromnegyedrésze egész éven keresztül dolgozik. De az egyes foglalkozások között itt is nagy különbségek vannak. Igy p. o. a mezőgazda­ságban a legnagyobb rész mégis csak inkább a nyár folyamán van elfoglalva, mig az iparban az egész éven keresztül valö dolgoztatás áll előtér­ben. A gyermekek négyötödrésze egy évben több mint 30 hétig dolgozik s 75 százaléka mind az 52 héten dolgozik, 30 százaléka még vasárnap is munkában van. A gyermekmunka nemcsak azért veszedelmes, mert a gyermeket testileg csenevészedté teszi s a korai halandóságra viszi, hanem a rossz környezet miatt erkölcsileg pusztitja s kergeti a züllés útjára a serdülő gyermeket. Amig a gyermekvédelem a preventív munkára törekszik a veszélynek kitelt gyermeknél, a gyermekmunkánál úgyszólván bele­kergetik a gyermeket a bűnözésre, főleg az éjjeli foglalkoztatásnál. Se a koruk, se a fizikumuk nem elég erre a munkára. A mesterek is gyakran hibá­sak, mikor a legényt, a cselédet akarják a gyermek­munkával pótolni. Az ilyen gyermekmunkások lesz­nek azután iskolakerülök, csavargók ; ezekből regru­talódik tekintélyes részben a gyermek tolvajbandák serege, az éjjeli árusító gyermekek, akik ansichttel, cipőzsinórral, pertlivel, virággal stb., az elegáns re­stauranttól a lebuj korcsmáig mindenüvé bejutnak, hol az alkohol, kártya, erotikum hatását nem ké­pekben, de természetes valóságban láthatják. Leg­több az ilyen mulatók kuckóiban alussza ki álmát s még szerencsés, aki az éjjeli menedékhelyre kerül. Az iskolát ilyen gyermek kerüli, templomba nem jár, nem őrködik fölötte anyai szeretet s igy előttünk áll a talaj, melyből a proletár gyermek kinő. A túltengő gyermekmunka mellett még na­gyobb gyermekrontást űznek a gyermekkeres­kedelemmel, ezen legembertelenebb bűnnel. A gyermekek eladás, vétele egész tőzsdei árfolyam szerint megy s e fehér rabszolgák a legszeren­csétlenebb helyzetbe jutnak. Vannak akik azért vesznek gyermeket, hogy megnyomorítva koldulásra, vagy vándorló komédiás mutatványokra használják. Olyanok is sűrűn talál­koznak, akik gyermeket fogadnak, leginkább tör­vénytelent, bebiztosítják s aztán sietnek elpusz­títani. A leggyakoribb esetek azonban a prostitúció célját szolgálják. Leginkább vadházasságban élő szülők dobják gyermekeiket a vásárra. Németor­szágban még az újságokban is jelentek meg vásári felhívások. A vásárlók kivetik mindenütt hálójukat a leány-anyákra, s gyermeküket idejében meg­vásárolják. Külföldön, Angol, Francia, Német, Spanyolországban s Ausztriában, Spanyolország­ban az emiitett célokra még a gyermek-bérlet­rendszer is dívik. Minél szánalmasabb külsejű a gyermek, annál nagyobb bért fizetnek érte a kol­duló konzorciumok s a kibérelt csecsemőkkel reg­geltől estig áll az utcán a kibérlő koldusasszony. Reprodukálhatlanok azok a megnyomoritások s azok a perverz förtelmek, melyekre az ilyen gyer­mekeket fölhasználják. Ausztria Bécscsel élén a gyermekkereskedelem tekintetében a vezető államok között van. Nálunk főképen Budapest s környékén, de a nagyobb városok legtöbbjében is el van ter­jedve. A katholikus gyermekvédelemnek termé­szetesen első rendű hivatása a gyermekkereske­delem ellen harcolni, mert ez legpusztítóbb eleme a gyermekzüllésnek s gyermekrontásnak. Tagadha­tatlan, hogy nagy nehézségekkel kell a gyermekkeres­kedelem ellen való küzdelemben a harcot felvenni. Első sorban a szülővel kell a gyermek miatt szem­beszállni, másodsorban sok helyt a rendőrség is, (különösen nagyvárosokban) akárhányszor akadályt gördít a gyermekkereskedelem meggátlására irá­nyuló szociális mozgalomnak. Restelli ugyanis, ha területén tudva vagy nem tudva, gyermekke­reskedelem van s igy nem igen akarja elismerni, hogy az ö mulasztása ellen akció alakuljon. Rámutatva a gyermekzüllés eme tényezőire, belátjuk, hogy a társadalomnak saját érdeke, hogy a gyermekvédelmet felkarolja. A mennyi gyermeket teszünk fehérré, annyi lelket hódítunk el az anarchia vörös áramlatától. A gyermekmentés társadalommentés, mert a gyermek megtestesítője fajunk jövőjének, maga a haza. A züllött gyer­mek tehát élőképe a proletár társadalmi fejlődés­nek. Állam, egyház s társadalom megdöbbenve szemléli s védekezik ellene a gyermekvédelem intenzív felkarolásával. Nemcsak kultusz ez, ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom