ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-01-05 / 1. szám

resteurálása, hanem az esztergomi tanitóképzöintézet megépítése. Sajnos már két tanitóképezdénk (a budapesti és nagyszombati) elkallódott. Egy modern igényeknek megfelelő kath. tanitóképzöintézet és internátus a legközelebbi jövő feladata, s méltán hangzott feli itt-ott egy Budapesten emelendő országos központi kath. tanitóképzöintézet eszméje. A rohamosan fejlődő föegyházmegye igényeinek a papnevelde is már régóta szűknek bizonyált. Egy a theologusok számára modern cellarendszerrel épitendö uj szeminárium nagy áldás volna ugy a papnevelésre, mint a folyton emelkedő paphiány enyhitésére. Ma már a legkisebb püspöki városoknak is fényes egyesületi palotájuk van. Az esztergomi Katholikus Kör és a Legényegylet épitkezni szándékozik. Jobb volna a két viskó fejlesztése helyett a két ház telkének összesítésével. egy a primási városhoz méltó nagy egyesületi házat (földszinten üzlethelyiségekkel) emelni köközös nagy előadó-csarnokkal, s a már bennlevő egyesületek számára (Kath. Kör, Legényegylet, Munkásegylet, Inasotthon) külön lakosztályt örökös lakásjoggal kijelölni. Úgyszintén az uj Hercegprímás gondját fogja képezni az esztergomi népiskola és a nagyszombati gimnázium kérdésének sikeres megoldása. Az uj hercegprímás ifjú erővel és munkakedvvel jön közénk. Vasszervezetének a munka, az alkotás szinte szükségletét képezi. Amellett hogy a tudományoknak nagy barátja, ki a könyvpiac legújabb jeles termékeit mind ismeri, a közélet minden nyilvánulását élénk figyelemmel kiséri. Habemus ergo pontificem, Van már Érsek-Atyánk! Isten hozta körünkbe az uj hercegprímást, az ég kegyelme segitse sikerdus kormányzásra, Magyarország főpapjához méltó maradandó nagy alkotásokra! Főpásztorunk kinevezési okmányainak ünnepélyes felolvasása. A főkáptalani előkészítő ülés. Emiitettük annak idején lapunkban, hogy kegyelmes főpásztorunk, dr. Csernoch János hercegprímás Ö Főméltósága pápai és királyi kinevezési okmányait újév napján fogják felolvasni AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A juhász. Kisoroszul irta: Frankó Iván. Száz méternyire a föld alatt a tiz méteres alag mélyén, fojtó melegben és kőolaj szagban dolgozik a munkás. Szaporán vájja csákányával az iszapos anyagot és szaggatja belőle a göröngydarabokat. De az anyag kemény, fösvény és csak kis részekben engedi kitépni testrészecskéit. Tompán zug a csákány ütései alatt, majd sir, majd fenyegetőzik; büdös verejtéket izzad, de azért nem enged: szilárdan őrzi rejtett kincseit. A munkás, fiatal legény, nem régen jött a hegyekből Boriszlárba munkába, bosszankodni kezd ! — He-he! — mondja teljes erejéből a gödörbe vágva, amelyikbe már háromszor vágott s nem birta elválasztani a göröngyöt. — Nyomorult göröngye. Hát meddig fogsz állani ? Engedj! . S teljes erejével befeszítette csákányát a gödörbe, hogy elválassza a göröngyöt. A földdarab megadta magát, s ő mindkét kezébe fogva az ércputtonba dobta. — Oda a kutyába! Menj a világosságra! Kóstold meg a napot! — mondja. — Ha-ha, szegény! Én nem tréfálok. Velem ne feleselgess, mert én külömbnek is, adhatok tanácsot! Te nem tudod mit jel. ^t hétszáz juh. Az nem göröngy göröngy mellett s én nékik is tudtam tanácsot adni. a bazilikában, amikor is az uj főpásztor megszűnik kalocsai érseknek lenni és megkezdi hivatalosan főegyházmegyénk kormányzását. A kinevezési okmányokat illetőleg, a főkáptalan sz. Szilveszter ünnepén d. u. V20-kor Rajner Lajos dr. püspök és ált. érseki helytartó elnöklete alatt ülést tartott, amelyen megbeszélte a másnapi teendőket. Ezen az ülésen Rajner püspök bemutatta a főpásztornak klasszikus latin nyelvezettel megirt levelét, melyet a főkáptalan cimére küldött az uj hercegprímás. A levél szerint Csernoch érsek jelenti, hogy január 1-én megszűnik az a kapocs, mely őt eddig Kalocsa érseki székéhez és az ottani egyházmegyéhez fűzte és a pápa, meg Ö Felsége kinevezési okmánya alapján az esztergomi föegyházmegyének lesz uj főpásztora. E levélben jelenti egyúttal a főpásztor azt is, hogy Rajner Lajos dr. püspököt általános érseki helynökévé és székhelyére való érkezéséig teljhatalmú megbízottjává nevezi ki. Segédpüspöke dr. Kohl Medárd püspök lesz, kiről a főpásztor — mint Rajner püspökről is — igen kedves hangon emlékezik meg levelében és nagyszombati vikáriusnak továbbra is Jedlicska Pál prelátus-kanonok marad meg. A végén jelzi a főpásztor, hogy a mai mostoha időkre való tekintettel el akar tekinteni minden ünnepélyes installációtól, teljes csendben akarja elfoglalni primási székét és az installáció összegét inkább jótékony célra kívánja fordítani. A főkáptalan lelkes örömmel vette tudomásul a főpásztor intézkedését és elhatározta, hogy újév napján a délelőtti ünnepélyes szent mise után fogja felolvastatni a pápa Ő Szentsége brévéjét és Ö Felsége kinevezési okmányát. Mindkettőnek a felolvasására Klinda Teofil dr. prelátus-kanonok vállalkozott. Azután a főkáptalani téli kápolnában gyűltek össze a főkáptalan tagjai, akiknek jelenlétében Rajner püspök letette az u. n. prokurátori esküt, vagyis, hogy az uj főpásztor megérkezéséig a törvények által előirt módon fogja vezetni a főegyházmegye kormányzását. A főkáptalani ülés rövid határozatát azután a Szilveszter esti szentbeszéd után Molnár János prelátus-kanonok hirdette ki a híveknek, kik teljesen megtöltötték a bazilikát. Nagyboldogasszony és Szent Isván ünnepe óta nem láttunk annyi népet a főszékesegyházban, mint ezen az estén, amelynek ünnepi lelkes szónoka Molnár prelátus volt. Az esti ájtatosság végén Schiffer Ferenc prelátus kanonok imát mondott volt főpásztorunkért Vaszary Kolos bibornok-érsekért, a kóruson pedig elénekelték a pápai himnuszt, melyet a hivek nagy tömege is együtt énekelt a karral. Az ünnepélyes kihirdetés. Üjév napján a délelőtti 9 órai ünnepélyes szentmise után, melyet Roszival István dr. prelátuskanonok s főszékesegyházi főesperes tartott, kezdetét vette a kinevezési okmányok felolvasása. A kihirdetés előtt Rajner püspök teljes díszben, Fülénél fogja az agyaggal telt ércputtont, az aknához viszi, ráakasztja a kötélre és csenget, hogy húzzák fel, ő pedig az üres ércputtonnal visszatér az alagba s újból kezdi vájni a földet. Gondolatai a havasokon csatangolnak a juhok I között s hogy elűzze a magányt és a sötétséget, gyönyörködik ezen gondolatokban, elbeszélget róluk a földdel, a csákánnyal, az üres ércputtonnal, s a fejszével — mert ezek az ő összes barátai itt a roppant mélységben. — Azt gondolod, hogy kis dolog hétszáz juh! Az él, annak mindnek van esze. Nem nagy eszecske — rendszerint bárgyú — amilyet Isten adott neki. Ha az erdőbe megy, vagy a havasra, mindig együtt marad. Nem szalad széjjel egyik ide, másik soda, mint a szarvasmasha. Hanem mindig együtt. He-he! — A zsivány medve pedig alig várja őket. Neki is van esze! De még milyen! Nem hiába hívják mackó urat bácsinak. A tuskó megett ül és bevárja amig az egész csapat juh a bozót közzé megy, s akkor csak odaugrik, s mind beurekednek, mint az ólban. S egytől-egyig megfojtja őket. S ők pedig szegénykék már nem bégetnek, csak egybeverődnek s csendesen várják halálukat. He-he! — Kezemben bot, vállamon fegyver, az öv mögött a sip — igy indultam én el barátocskám reggel a juhokkal. Három kutya cu-cu! A nyáj előtt egy, kettő oldalról én pedig hátul. Megyek és meg-megállók. A juhocskák mint a méhraj ugy szétömlöttek a zöldben. Fekete csoport, fehér csoport, fekete csoport fehér csoport. Itt is, ott az asszisztencia kíséretében és a fenséges pápai himnusz éneklése közben kivonult a főoltárhoz, Klinda Teofil dr. prelátus-kanonok pedig a tegnapi főkáptalani tanácsülés határozatához hiven,káptalani jelvényével a keblén és prelátusi palliumával a vállán fellépett a szószékre. Kint pedig megszólalt a bazilika Nagy boldogasszony harangja. Mikor a hivek megpillantották a prelátust, nagy tömegben siettek a szószékhez, hogy hallják a főpap szózatát. Klinda prelátus először igen szép, klasszikus latin nyelvezettel koncipiált beszédet intézett a főkáptalanhoz és az egybegyűlt papsághoz. Részedének első részében szeretett volt főpásztorunkról, Vaszary Kolos 0 Eminenciájáról emlékezett meg, kinek atyai jó szivét, a papság és a hivek iránt mindenkor megnyilatkozó szeretetét és a szegényekiránti atyai gondoskodását — ugy mond — sohasem fogjuk tudni elfelejteni. Akivel csak beszélt a főpásztor, azt valósággal lebilincselte, számos szegény szeméből törölte le a fájdalom és az inség könnyeit, valóságos alamizsnás János volt, ki mindenét a szegények között osztotta szét. Szomorú szívvel veszünk tőle bucsut, do szivünkbe zárjuk emlékét, hálánkat pedig imával fogjuk leróni. Szomorúságunkat azonban felváltják az öröm hangjai. Éppen az újév első napján köszön be hozzánk uj főpásztorunk, akit mindnyájan ismerünk, „qui caro ex nostra came, et sanguis ex nostro sanguine est" — ki hús ami húsunkból, vér a mi vérünkből, „qui semper ornamentum et decus fuit huius Capituli" — ki mindenkor díszére vált e fökáptalannak. „Oly kiváló főpásztort kaptunk, aki az Üdvözítő által ajánlt két erényt, a siklónak okosságát a galamb egyszerűségével alkalmas módon tudja összeegyeztetni s kinek kiváló egyéniségét, sokoldalú képzettségét, egyházias szellemét és gondolkozását mindnyájan ismerjük." Valóban jobban, szebben, meghatóbban nem jellemezhette volna a prelátus szeretett uj főpásztorunkat, ki úgy szólván öt évi távolléte alatt is mindig esztergominak vallotta magát és aki Temesváron és Kalocsán is mindig élénken érdeklődött főegyházmegyénk és városunk sorsa iránt. Szeretetet és imát kér tőlünk a főpásztor — mondja tovább a prelátus, viseltessünk iránta tehát szeretettel, engedelmességgel és imádkozzunk érte buzgónh ogy kormányzása váljék Isten dicsőségére, egyházunk és hazánk javára s híveinek lelki üdvére^ A prelátus lelkes, igazi szónoki hévvel előr adott latin szózatát nagy figyelemmel hallgatta a főkáptalan, a papság és a növendékpapság. A végén lelkes éljenzés kisérte szavait, amelyet az énekkar gyönyörű akkordokban adott vissza. Azután elővette ö Szentsége X. Pius pápa, brévéjét és felolvasta azt a maga teljes egészében, E bréve szerint Csernoch János dr. Ő Szentsége és apostoli királyunk egyező akarata szerint 1913január 1-étől főegyházmegyénk főpásztora és Magyarország hercegprímása. is lecsípi a füvecskét, azután tovább és tovább. Nem ugy legel, mint a marha, csak lecsípi mint, a gyermek, mintha játszanék, mintha sietne valahová. Elől meg a kosok, a vezérek. A nyájat nem kell téríteni, csak őket. Bir-bir! Drjá-u! Juhász kiáltások hangzanak a sötét alagban, váltakozva a csákány tompa ütéseivel. De milyen szép volt ott nálunk a hegyeken, a havason 1 Hej szép! Gyönyörű, nem ugy mint itt nálatok, hogy a . . . El akarta káromkodni magát, de ráütött a szájára. Lelke most a költészet légkörébnn volt, az élő természet között, mely hall és lát s Ő félt megsérteni, mert hatalmában volt. — Szép ott nálunk! Istenem ! Eddig az ember szolgált, keservesen kínlódott, idegenekre do) gozott, s azért nem fáj reá gondolni. Kimégy a havasra — mindenütt zöld, csak a gyopárok hajtják fehér fejeiket a földre, ugy néznek ki a fü és moh közül, mint a kíváncsi szemek. Hűvös van. Szél fuj. Mélyen tele tüdővel lélegzek Köröskörül minden illatos, s minden erőt és egészséget lehel. Lent az erdő fekete fal gyanánt vágja át a havast, feletted pedig a gömbölyű hegycsúcs emelkedik. Körös-körül csend, csak a juhok zörögnek a páfrányok között, közben néha a kutya ugat, a zöld harkály kopog az erdőben avagy a mókus kiáltja el magát. S én megyek lassan, megállok, előveszem a furulyát a bőrtáska mellől s ugy játszom, hogy aprózok, ugy elmélázom, hogy szinte repes a szivem keblemben vagy könnyek gyűlnek a szemeimben. He-he! Messze! Hasadj ! He-he!