ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-03-17 / 12. szám

Este a Magyar Királyban bankett volt, amelyen nagyon sokan vettek részt s a Kossuth-serleggel kezében Draxler Alajos rövid felszólalása után Prikkel Marián dr. bencés-tanár mondott magas gondolatokban és szép eszmékben bővelkedő hazafias beszédet. Brutsy János dr. Katonát, az ünnepi szónokot, Vitái István az agg honvédeket köszöntötte föl. Parcsami Henrik tanár a közönség kivánságára magvas felszólalással emelte az est fényét. HÍREK. Karcolat. Márciusi gondolatok. Hiába van az embereknek lelkük, mert ha nem úgy cselekszenek, ahogy egy lelkes lényhez illő, bizony az csak hasonlóvá válik a teremtett állatokhoz és akkor nem különböződik meg a többi világi teremtményektől. Igy tehát ha bármennyi vagyona van is Kis Jánosnak, ha szolgamódra szolgálja Nagy Péter urat, akinek csak épen annyija van, hogy kurta nemeshez illően éldegélhet, Nagy Péter akkor is úr marad, mig Kis János mindig csak szolgaként fog szerepelni a közéletben. Amikor a jobbágyság felszabadító korszaka beköszöntött széles Magyarországba, voltak sokan, kik alaptalanul és meggondolatlanul avagy épen akaratlanul is kárhoztatták ezt a felebaráti szeretet megnyilvánulását. A nagy idők nagy emberei közül például gróf Széchenyi István, akit mindnyájan a legnagyobb magyar cimmel emlegetünk, féktelen szenvedélyes haraggal támadt a liberális érzésű és gondolkozású nagyjaink, főképen a szabadság apostola Kossuth Lajos ellen és harcias kedélylyel azt vitatta, hogy a magyar nemzetnek előbb gazdaggá kell lennie és csak ha ez megtörténik, iparkodjék szabaddá lenni. Viszont azonban Kossuth Lajos és nagynevű társai hatalmas és megdönthetetlen példákkal és érvelésekkel bebizonyították, hogy csak olyan nemzet gyarapodhatik jólétben és gazdagodhatik vagyonban, amely nemzet szabad; mert szabadság nélkül teljes lehetetlen gazdaggá és hatalmassá lennünk. És bizony mondom, ha minden ellenszenvtől és pártérdektől menten akarunk magunknak véleményt alkotni és ha igazság érdekében nem válunk részrehajlókká, úgy a másik nagyszerűen kikalkulált eszmét kell vezérfonálul elfogadnunk. Hol van például ezen a széles nagy világűrben olyan rabszolga, aki ilyen kárhozatos állapotban gazdaggá lett volna ? Lehet-e igazságos úton egy folytonos kizsákmányolás által vérig kiszipolyozott jobbágynépségnek a világ folyásában annyira menni, hogy gazdagságot és jólétet teremtsen és alkosson magának? zsarnoki szóra, szállta meg a sziveket a. dacos harag s az elkeseredés végig szántott a nemzet lelkén. „Elől pofoznak, hátul rúgnak, Hazám, tovább is türsz-e még ? Nem lobbansz fel, mig mennykövével Föl nem gyújt a haragos ég? Siess hazám napfényre hozni Világraszóló híredet, Mit német járom, német ármány Elrablott, eltemetett. Jöjjön ki kardod a hüvelyből Mint fellegek közül a nap Vakuljanak meg és megvakulnak, Kik reá pillantanak. (Föl. Petőfi) Fölriadtak a lelkek a riadó szóra s mikor a zsoldos csapatok taposni kezdték a szabad haza földjét, s fölvillantak a gyilkoló ágyuk tüzei, megszületett a honvédek serege, amely a hazáért győzni, vagy halni tudott, de gyáván meghátrálni nem. „Ugy mennek a halál elébe ők, Amint más ember menyegzőre mén; Virágokat tűznek a kalapjaik mellé S dalolnak a harc mezején!" (A székelyek. Petőfi.) Végig seperte a háború az egész országot s a magyar seregek diadal után diadalt arattak. Már-már S2abad és független lett a magyar, amidőn a muszka beállott hóhérnak s rázuditotta vad seregeit a kifáradt nemzetre. Mert szabadság nélkül nem ember az ember ! Bárha a rabszolga is az Úristen képére és hasonlatosságára van teremtve, ámde nem rendelkezik és nem is engedik rendelkezni az Istentől juttatott és megérdemelt megélhetési joggal a a rabszolgát. MerO annak nemcsak az élete, de vagyona is a földesuráé, aki mindkettővel szabadon és korlátlanul rendelkezik, anélkül, hogy valaki ezért felelősségre vonná, avagy vonhatná. Ezeket az áldatlan és szomorú állapotokat akarták az ezernyolcszáznegyvenes évekbeli nagy emberek megszüntetni. És a felebaráti szeretet apostolainak óriási küzdelmeken és bántalmakon kellett magukat által küzdeni. Egy kis töredéke osztálynak épen nem akarta és óhajtotta megszüntettetni a szégyenteljes állapotokat. És végig zúgott Kárpátoktól le Adriáig a jelszó: Ne engedjük a parasztságot a nyakunkra nőni! A Sors könyvébe mások voltak beírva. Nagy, arany, fénylő betűkkel ott ragyogott e három szó: Szabadság, egyenlőség, testvériség 1 Évszázados járma alól felszabadult a jobbágyság. Most már szabad volt szeretni azt a nagy darab földet, melynek azelőtt neve sem lehetett előttük. De ezzel még nem volt befejezve a történelem. A szabadság lánglelkű apostolai felebaráti és isteni szeretettől sugalva azt akarták, hogy a szabad országnak szabad legyen minden polgára. Hadd viruljon, dúsan virágozzék e sokat szenvedett haza! És emberré lett, igazi emberré a kicsúfolt, hontalan zsidónép is. Azt hitték e nagy lelkek, tán ha nekik hazát és lakhelyet adnak, úgy meg fogják magukat becsülni azok, kiknek egyforma sorsuk volt a vándorló cigányéval, de azzal a különbséggel mégis, hogy a magyar ember a cigányt szereti. Teljesen jól van ez, mert hisz ez a vándorló népség a haza ezernyi viharában hű maradt ahhoz az országhoz, hol otthont lel és talál. Mert ha egy zsidó valaha a falu szélin megjelent, a legutolsó parasztgyerek is leköpte őt, kutyát ráuszitotta, vagy a bársonyos pantallóját összesározta. - Azóta elmúlt hatvannégy év . . . Hosszú, nagy idő ez már; akik ekkor születtek is, hajuk őszbe borul már és közelebb, mindig közelebb érzik magukat a sirhoz. Ez a hosszú hatvannégy év is untig elég ahhoz, hogy sokan, de nagyon elfeledjék a hálát. Hisz az igaz, hogy az ilyet el szokták felejteni sokan, de azok, kiknek nem áll érdekünkben az emlékezet, nem felejtjük el őket, a hálátlanokat. Mert a szó legteljesebb és legmagyarabb értelmében hálátlanok ők, a szolgaságból felszabadított népek. A hajdan porig lenézett és a műveltség legalacsonyabb fokán álló népség elfelejti azt a fenkölt és a történelem lapjain „Magára hagyták, egy magára A gyáva népek a magyart; Lánc csörg minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard." Végre a magyar kezéből is kiverte a kardot az árulás és siralmas börtönné lett Magyarország, mig csak az Isten keze rá nem derítette újra a szabadság napját. * Sírok felett járunk s közöttünk a hősök szellemei suhannak el és mi értelmetlenül bámuljuk az ő nagy tetteiket, mert lassankint odajutunk, hogy több lesz közöttünk az áruló, mint a hazát szerető magyar. Kidőlnek közülünk a nagy idők tanúi, sírba szállanak a dicső csaták honvédéi s mintha velük együtt sírba szállana, fogyna a magyarok hazaszerete és lelkesedése is. A „hazátlanság" rut hollói kiülnek az utak szélére, a falvak és városok tereire és csúf károgásaikkal bemocskolják a hősök emlékét, visszaélnek az ö vívmányaikkal, a sajtószabadsággal s az alkotmányos" jogokkal. Honfitársaim ! Ismét nehéz helyzetben van a magyar haza és mig 1848-ban kívülről tört be az ellenség, addig most magából a nemzetből támadnak gonoszok, akik a magyar haza ellen törnek. Átkozott legyen, aki az ámítók szavára hallgat s gyáván tétovázik, midőn végig zug a figyelmeztető, az ébresztő szózat: „Ébredj hazám, mert ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed." A „magyarok Istene" védje, oltalmazza nemzetünk hitét és szabadságát! páratlanul álló emberszeretetet, melynek sugalmazásától elteive magukhoz emelték a porban és szemétben fetrengő népséget. A mai, műveltnek nevezett bárdolatlan korszak szülöttei, többen talán, mint hinnők, feledik és sutba vetik a hálát és szemébe röhögnek arcátlanul annak, ki ilyenről mer említést tenni. A zsidókra is ráillik ez a közmondás: adj a tótnak szállást, kiver a házadból. A nagylelkű magyar nemzet fiaivá fogadta a leköpködött vándorló népet, a zsidót, aki ezt a hálát azzal viázonozza, hogy ő akar uralkodni ebben a honban, ahol azonban csak mint fogadott gyerek szerepét lenne szabad betöltenie. Lelketlenül kifosztja a népünk önzetlen szeretetét és illetlen szavakkal becsmérli a hazát és annak nagyjait. Sok lenne itt a hálátlanság eseteit felsorolni. Azt hiszem, ha Kossuth Lajos az ö látnoki lelkével sejtette volna, nem szabadságot, de útilaput adott volna nekik. Hogy a volt jobbágyság mennyire hálálta meg a neki juttatott emberbaráti szeretetet és ajándékot, azt leginkább, hogy ne járjunk olyan messze a multak ködös világában, láthattuk, akinek szeme volt és nézett is velük, a legutóbbi választáson. Bizonyára a magyar nemzet nem azért juttatott a jobbágyságnak az alkotmányossági jogokból, hogy azokon kufárkodjék, de hogy vele élni tudjon és józan ésszel a haza, az ország javát előmozdítsa. Ugyan ki nem háborodott fel lelke egész bensöségével azon, amikor látta, hogy részeg, bepálinkázott, kiáltozó sereg igy, ilyen lelketlenül fecsérli el a legszentebb jogokat. A másik világból ha ezt a részeg hordát látta a hontalan, bujdosó Kossuth Lajos, tudom ezerszer megbánta tettét és milliószor megátkozta azt a pillanatot, midőn legelőször érlelődött meg lelkében az a magasztos eszme, hogy senkiből és semmiből embert csináljon, de akkor fájt az ö szabadságért dobogó lelkének az, hogy miért van az úgy, miszerint vannak olyan páriák e honban, kik az Isten képmását viselik magukon és mégis csak baromszámba vevődnek. De hát hiába! A magyar közmondás is azt tartja, hogy a kutyából sohse lesz szalonna, avagy az ördög akkor is csak ördög marad, ha fehérre is van bemeszelve, igy bizony nem csodálható, hogy ezt a végtelen nagy áldozatot a felszabadított utódok nem akarják a maga valóságában értékelni. Pedig jöhet idő, midőn szánom-bánomozni szeretnének, de már akkor késő lesz! . . . Fidibusz. Krónika. Ennyi meg ennyi szám alatt Jött szigorú parancsolat, Hogy a forintot és a krajcárt Aki említeni meri, Meg kell fenyíteni. Ha törvény, hát törvény legyen És ime nincsen kegyelem, Becsukják majd a boltost és be A bankot és a bankadót, Be a krajcáros lapszerkesztőt, A háziurat s a lakót. Megbüntetik a koldust, sőt még A királyokat is bezzeg, Kik netalán forintot tesznek Fejükre — koronák helyett, Megbűnhődjük a mult- s jövendőt Én és te, mi, ti és az ők S csupa büntetett előélet Áll majd a Vörös-sark előtt. Mindez csupán forint s a krajcár S a korona-fillér miatt, Miket az ember ritkán vesz be De annál több izben kiad. Forintokban beszélni többé Hát nem szabad, hát nem szabad; És kétszeresen görnyedünk most A koronák súlya alatt. A koronák meg olyan súlyok, Melyekből sok — könnyű lehet . . . És kinek mennél kevesebb van, Annak meg annál — nehezebb ! (—.) * Korai híresztelések a papnevelés reformjáról. Az egyházjog nagyszabása reformjának alig van fontosabb, egyúttal kényesebb pontja, mint a klérus egyházi disciplinája s ezzel kapcsolatban a papnevelés. A kodifikáló bizottság iniciativájából a pápa a készülő reformjavaslatok egyik-másik fejezetét még az uj törvénykönyv életbeléptetése