ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-02-04 / 6. szám

könnyebbül, mert úgy vélekedik, hogy a munka ideje beköszöntött. A t. ellenzék a jobbik eszéhez kapott és . . . dolgozik. A helyre legények meg­emberelték magukat, nem obstruáínak. Talán azért, mert valami titkos* terv van a tarsolyuk­ban, vagy mert a kompromisszumot az utolsó szálig be akarják tartani. Nekünk azonban, nem tehetünk róla, egy kép tárul lelki szemeink elé. Korcsmában vagyunk. Helyre legények állják körül a korcsmáros söntését. Sziverősitöt kérnek. Hety­kén odaszólnak, hogy nekik ne a bundapálinká­ból adjon, mert ök nem olyanok, mint más kö­zönséges halandó. Absintet kérnek. Ezt a korcs­máros csak zárt palackokban adhatja ki. A legé­nyek fölhörpintik a palackok tartalmát hamarosan, egymás után s az üres üvegeket, mint letárgyalt dolgokat a korcsma asztalára rakosgatják. Nincs baj, csendesen, rendesen iddogálnak a legények. Egyszer csak bejön egy tagba szakadt legényke, rossz fokosával reácsap az asztalra úgy, hogy az üres palackok kánkánt táncolnak azon. Kikiáltja: micsoda csendes foglalkozás ez? Nem a mi vér­mérsékletünkhöz való munka ez. Harcra, háborúra fel. E szavak után kézbe szedi a letárgyalt palackokat és a földhöz csapkodja azokat. A házi gazda ámul, bámul és mormolja: „Meg­bolondultak ezek, hogy a bárányokból egyszerre vérengző tigrisek lettek". Hü képe ez a magyar politikának, melyben minden kompromisszum sze­rint intéződik el s melyben az emberek az egyik percben bárányok, a másikban vértszomjazó tig­risek úgy, amint a jelszó ki van adva. Boldog Magyarország, melynek vezető férfiai ilyen böl­csek és körültekintők. Nem lesz tavasszal újoncozás, mert Justh Gyula nem engedi meg. Csodálatos egy kissé, hogy felelőtlen emberek diktálnak nálunk. Én ugyan igy olvastam ezt a hirt a fővárosi lapok­ban és még sem hiszem, hogy ez volna az el­halasztás tulajdonképen való oka. Ugy tetszik nekem, hogy ha a hir igaz, akkor ennek mélyeb­ben fekvő okai lehetnek, melyeket felismerni annak, ki nincs a magasabb politikába beavatva, lehetetlen. Sejteni sejthetünk mi is valamit, de pozitívumot felállítani nem tudunk. Egy látszik bizonyosnak, hogy Justh Gyula úr objektiv politi­kát akar. Újra a miniszterelnök fejét kéri: Khuen pedig, mert erősen áll a feje vállai között, nem hajlandó letenni a fejét csupán csak azért, hogy az ércfokos rekviemet tarthasson felette. De hát mi köze van ehhez az ujoncozásnak? Nagyon kevés. Csak annyi, hogy a mostani ujoncozási felhatalmazás megadásánál szintén kigyuladna a t. Ház s ez a miniszterelnök úrnak kellemetlen lehetne. Előre veti árnyékát tehát a latin köz­mondás: „Amoveatur causa et amovebitur effec­tus". El kell távolítani útból az okot és eltávolo­dik az eredmény is. Nézetünk szerint ez bölcs politika, ha Khuen fejére a nemzetnek múlhatat­lanul szüksége van. Kossuth Ferenc az ö újévi gratulációjában párthiveinek kilátásba helyezte azt, hogy az obstrukcióból kikapcsolódnak. Már t. i. ha a körül­mény úgy kivánuá. Ezt a párt örvendetes tudo­másul vette. Ugyanazon a napon, ugyanazon párt természetesen fej nélkül harcos uj esztendőt kivan Justhnak. Mi ez? Egy ujabb komédia? Nem. Ügyesen kieszelt taktika. A vezért nem kell angazsálni semmi irányban. Neki szabad kezének kell lenni. Higgadtan kell neki beszélni, ha a higgadtság okos dolog; harcosnak kell lenni, ha kíméletlenül kell majd verekedni. A legfőbb motívum azonban mindig csak az, hogy Kossuth praestizse csorbát ne szenvedjen; hogy a látszat meg legyen, miszerint nélküle Magyarországon poli­tikát csinálni nem lehet. Ehhez pedig legalkalma­sabb magaviselet az ingadozás, mert igy a látszat szerint minden paklizásban szereplő nagyság. Egy valaki kalábert játszván nálam, kivágja a tök alsót és megnyeri a partit. Én nem tudok kaláberezni és igy feltettem e kérdést: „Olyan nagy ereje van a tök alsónak a kaláberban, hogy az nyeri meg a játsztmát, akinek a kezében van". „No hát igen — volt a válasz — ha a tök a tromf." Elgondolkoztam ezen kiszóláson és végre is abban állapodtam meg, hogy mégis csak nagyon jó dolog tromfnak lenni. c^i Farsangról böjtre. Hogy a böjti hangulatba nagyobb zökkenő nél­kül átjussunk, így farsang vége felé nem árt komo­lyabb olvasmányokkal foglalkoznunk. Prohászka püspöknek „A keresztény bűnbánat és bűnbocsá­nat" c. könyve erre legalkalmasabb. A fönséges miiből lássunk pár ecsetvonást. A materializmus nagyban csodálkozik azon, hogy mikép lehet még a XX. században töredelem­röl, Istenengesztelésröl, penitencia tartásról irni, s remélni, hogy ez eszmékre föltámadás vár. Felelet: A bánat a vallások motívuma. A bánatos vágy Isten után! Az újkor ki akarja küszöbölni a bánatot, neki gyürközik és mondja: — Alkossunk vallást, melyet be ne árnyé­koljon a bánat! Ez lenne az „ész vallása". Bánat, töredelem, magábaszállás, -— félre e kísértetekkel. A sas ne járjon a köszénbánya alagutjaiban. Az újkor emberei a vallást fizikává akarják változtatni. De vájjon lehet-e fontokkal, méterek­kel kiszorítani az elszoruló szivböl e kegyeletes szót: — „Atyám vétkeztem!" Mert az anyag állhat atomokból,de ami nem áll atomokból, mit nyerünk abban az atomizálás­sal? Tönkretesszük, de meg nem értjük. Mit akarsz atomizálni azon mélységben, mely a lelket elnyeli, midőn azt nyögi: „vétkeztem az ég ellen és te ellened"? A világtörténelemben a bánatos vallás ren­dületlen hatalom. Az emberi léleknek méterekben ki nem fejezhető ereje. Tendencia a végtelenbe, mely meg van adva a lélek természetével, mint a nehézkedés az anyaggal. Lám Comte Ágost uj vallást alapított, de a bánat megmaradt benne. Rendszere ez: — Az oly „vallásnak", mely sírni tud, sok­kal tágabb tér nyilik egyeseknek s egész népek­nek életében. A bánat azért is kell, mert a bánat a bűn­ből való: a bánat a vétkező szabadakaratnak tulajdonsága, kiváltsága és disze. Már most van-e bün a fizikában? Nincs. Tehát bánat sem lehet. Ez csak az etikus rend­ben forog. A bánat csak ott kereshet, ahol vesz­tett; mert csak ott találja, amit nélkülöz. Avagy talán meg akarjátok ölni a lelkiismere­tet? Ezt mégsem akarhatjátok: hiszen ez hordozza az emberi életet. Ha pedig nem akarjátok megölni, adjatok neki valamit, ami szomját oltja, könyeket. Ne csodálkozzatok tehát, ha a bűnös ember bűnössége tudatában az Urnák templomokat épit, a bánatos magábaszállás dómjait épiti elő­szeretettel . . . Az ember nagy bánata és nagy vágya az engesztelés után kisírja magát a jászol előtt. Minden buját és gondját ez isteni közbenjárásra ruházza, kivel összeköttetésünk állandó, — a közlekedés Krisztus és az ember közt, — én kö­zöttem, az én elesett beteg lelkem között, s annak könyörületes orvosa közt. A keresztény bánat léha kritikusai nem tud­ják, hogy a kereszténységnek vannak bánatos imái és énekei, vannak könyes zsoltárai, vannak gó­thikus egyházai, de mindezekben a béke leng. De hogyan is építhetnénk mi templomokat víg­ságra, s kifelejtenők belőlük a töredelem kápol­náit. S most következik az igazi Prohászka: — Bánat és töredelem azon jövőnek egyhá­zából fog csak hiányozni, melyben nem gyertyák, hanem az „Isten báránya" fog világoskodni. Persze az utilitarizmusnak másfajta vallás kell: — Jó csak az, ami pénzt hoz, ami önzé­sünket, pengő érccel kiszámítható érdekeinket előmozdítja. Ilyenformán a bánatra s általában az erényre borús idők nehezednek s az emberek bánkódni és sírni elfelejtvén, majd állati ösztöneik, kegyet­lenségük, hírvágyuk törvényesitésétöl sem ijedez­nek vissza. — Föelv az érdek s Istenül csak az ered­ményt lehet elfogadni! Ezen ifjú Machiawellik csakhamar a társada­lom intézőivé válnak, s az ember önmagától kér­di : mivel ajándékozhat meg az ősz, midőn a levelek már tavasszal sárgulnak. Az önzés jogos érdekeit a kereszténység is óvja; de azért az erkölcsi jót nem a hasznosság, az anyagi érdek mén. , Lehet tehát bátran sirni! Sírjunk, ha nem is hajtanak a könyek malom­kerekeket ; de hatalmasabban működnek, mint az elevátorok . . . emelik az állatiasságból magasra föl . . . az embert. Erre jó a sirás. De ha a merő hasznosságot vesszük is te­kintetbe, a könyek fílozófíája többet eszközöl a világ üdve körül, mint valamennyi törvény. A törvények vaspántok az élőfán. Ha ez a fa kor­hadni kezd, vaspánt dacára is elporlik. Mert a lelkiismeret bánata a rendnek leghathatósabb res­taurációja : reá kell bizni a jóvátételt, tőle várni a jó fordulást! S mit vészit a fájdalom könyei által az ember, amelyekben a három theologiai erény tükröződik : a hit, remény, szeretet? Ezek egyszers­mind szociális erények, nélkülök a népek csordák, amelyek a létért küzdenek, s egymást fölfalják; melyek csak esznek, isznak, élveznek s fölfordul­nak, ahelyett, hogy meghaljanak. Deák Antal. HÍREK. Gondolatok bokrétája. (Illatos virágokból.) Boldog, aki felejteni tud. Legkellemetlenebb vendég a mai szegény uri családban az éhség. * Minden sérelmünk sebe begyógyul, de örök emlékül megmarad a hegedés nyoma. * fú Mennél udvariasabban bánunk a tudatlannal, annál inkább elbizakodik. * Mindig gyanús az, aki már akkor védekezik, mielőtt vádolnák. Agglegényből sohasem lesz fiatal vőlegény. Nem mindig boldogtalan, akinek semmi va­gyona sincs. * Sok reményünk úgy jár, mint a szivárvány. * A nyomor és az árnyék sohasem hagyja el az embert. Hét tél, hét nyár dönti el a jó házasságot. A jó férj a boldog család feje. A jó feleség a ház koronája. A jó gyermek a drága gyöngy. Dr. Kőrösy László. Karcolat. Farsang van. A mulatozás, meg a bolondságok ideje. Rövid az élet, örök a sir, tehát addig vigadjunk, amig el nem nyel a sir szája. Igaz ez? És bálozunk szörnyű módon. Táncolunk eszeveszetten, sziláján, hadd lüktessen a vér beteges idegeinkben. Úgyis sok a gondunk az élet ezer bajával. — Nagy a feje, búsuljon a ló, éneklik a bohém emberek s mindenáron meg akarnak szabadulni a gondtól. És a füstös cigány népség kezében folyton mozog a vonó, zúg-búg a bőgő és hangos a város. És a szegény bohém emberek zsebéből fogy a pénz. Egyre fogy. Üsse kő! Van még elég váltó! Gondoskodik a nagylelkű miniszter. Ha mindjárt másról nem is gondoskodik. Mire a farsang vége eljön, se pénz se posztó, akarom mondani se cipő. Mert hát a bálozó cipője se maradhat meg örökké, elkopik szörnyen a sok unalmas bosztonozás és a tüzes magyar csárdás közben. No de van ám a leánymamáknak dolguk is, meg gondjuk is. Iparkodni kell valamely balsorsú férfi nyakára varrni a leányát, Igaz is. Mit csináljon avval a szegény leánnyal a mama. Csak nem küldheti el petrezselymet árulni. Itt az idő, most vagy soha! Szavalja a jó torkú mama, a leendő áspis anyós. Felcicomázza az ő drága aranyosát és viszi a vájárra. A bálba. Hej de sokszor megemlegetik a bált ezek a léprement szegények. De igaz is. Amikor az a szerelem olyan kiállhatatlan. És nem sok idő múlva a férj szomorúan dúdolja: Fürdő szálló nagytermében Géza cigány muzsikál. Hajlik ide, hajlik oda Sok gyönyörű virágszál. « Én felém is hajladozott, Mosolygott egy rózsa, Bár soha se hajladozott, Ne mosolygott vóna . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom