ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-09-08 / 37. szám

megy. „Aki megalázza magát, felmagasztaltatik." Mennél jobban elrejtőzik Krisztus az Eucharistiában, annál lelkesebb ünneplésben részesiti öt a néplélek. Azonban a modern kor a mi elrejtett Istenünk megdicsöitésére még impozánsabb manifesztációi gondolt ki az eucharisztikus kongresszusok alakjában, melyeken nemcsak képzeletben, de valóságban egy világprocessió hordja diadalmasan körül az Oltáriszentséget. Az összes nemzetek képviseltetik magukat e kongresszusokon, minők voltak a közelmúltban Kölnben, Londonban, Monreálban s lesznek felváltva a világ legkiválóbb kulturgócpontjain, annak kifejezéséül: hogy ezt a mi egész keresztény kultúránkat, ami fentart és boldogit minket, az Oltáriszentségben jelenlevő elrejtett Istenünknek köszönhetjük, ki tényleg életet, intenzív,, müveit és boldog életet hozott nekünk! Ma kezdődik a XXIII. nemzetközi eucharisztikus kongresszus Wienben, tőszomszédságunkban. A nagy előkészületek után ítélve, melyek egy év óta folynak, a kongresszus oly nagyarányúnak ígérkezik, hogy fényével tul fogja szárnyalni az eddigieket. S a jövő vasárnapi (szept. 15.) processió, melynek forgalmát az osztrák vasutak külföldről vett waggonok segélyével képesek csak lebonyolítani, igazi világprocessió lesz, melyben nemcsak a kettős monarchia nagyszámú nemzetei és nemzetiségei lesznek képviselve festői népviseletükben, hanem azonkívül a világ összes müveit nemzetei is el fognak vonulni küldöttségeik képeiben az Oltáriszentség előtt. Káprázatos diadalmenet lesz az, melynek olvasása és elképzelése is bűvös világba emeli a lelket s elöizét adja a jövő örök dicsőség országának, hol „minden nyelv, minden nemzet hódolni fog az isteni Báránynak." A mig tehát az eucharisztikus világkongresszus nagy napjai tartanak s minden, ami szépet csak teremtett a modern tudomány, művészet és technika, kifejti erejét az Eucharistia dicsőségére, nemcsak a jelenlevők, a katholikus Magyarország képviselői, hanem az otthonmaradottak is egyesüljünk lélekben a keresztény néplélek e tüneményszerű manifesztációjával. Mert jósága marasztalt csak engem és kibékített valahogy keserves sorsommal, valahányszor a háromlábú, nyikorgó suszterszéken forgattam a dikicset. Lucifer gazdám egyszer azonban mégis észrevette szepegésemet és ördögi röhögéssel, hirtelen, I kegyetlenül a fejemre borította a csiriz tálat. Fölugrottam szégyenemben és le akartam rázni (mutatja) azt a furcsa kalapot. Végre is lepofoztam. De valamennyi pofonomat a gazdámnak szántam. Persze a szívtelen ember nem állhatta sem a felesége, sem az inasa szemében csillogó fájdalmat. Mivelhogy kérem a szentelt vizet sem szerette, annál inkább feldühösödött a könnytől. Én azonban már csak azt vettem észre, hogy mesterem sátán nevetéssel mulat szégyenemen. Az alamuszinak vélt pajtim sajnálattal nézett rám. A majszterné pedig, mikor a zsarnok ura megint a dolgozó elé ült, intett, hogy menjek a konyhába. Ott lógott kérem a kis tükör, a melyik bizony furcsa fotográfiát mutatott. De ott is párolgott a tűzhelyen a langyos víz. Leáztattam hát valahogy szerencsésen ezt a botrányos állapotot az én sárkányfejemről. Hanem, kérem szépen, mélyen tisztelt közönség, ha ebben a minutánban nem érkezett volna épen akkor váratlanul két csizmarendelő atyafi, akkor az én szörnyű majszterem megdikicselt volna félórai mulasztásomért! Hamarosan ellódultam friss csirizért a boltba és csöndben visszalopózkodtam három lábu, piszkos trónusomra. Dehogy is jutott már ekkor eszembe a szepegés. amint a kongresszus magyar bizottságának főhercegi szónoka mondotta: az eucharisztikus kongresszus nem egy város, nem egy nép ünnepe, hanem az összes nemzetek ünnepe, az egész földkerekség hódolata az Eucharistiában jelenlevő Istenember iránt. „Az idők jele". Az otthonukba visszatérő lelkipásztorokhoz az idei lelkigyakorlatok végén dr. Rajner Lajos püspök, érseki helytartó a következő beszédet intézte: Tisztelendő testvérek! Lelkigyakorlatainkat Isten segítségével elvégeztük. Mindenekelőtt dicsőség és hála legyen a mi lelkeink főpásztorának az Ur Jézusnak mindazon kegyelmekért, amelyekkel a kegyelem napjainak minden napján elhalmozni kegyes volt. Erős munkát végeztünk lelki vezetőink útmutatása mellett Isten országának kiépítése, a hitélet és a malaszt-életnek felfrissítése, megújítása céljából lelkünkben. Meg vagyok győződve, hogy mindanynyian bőségesen merítettünk a kegyelmek forrásából és hogy magunkkal visszük mindazon kellékeket, amelyekről sz. Pál apostol azt mondotta, hogy azok az Isten országának alkotó elemei, t. i. az igazságot, a békességet és az örömöt a Szentlélekben. Magunkkal visszük Istennek ezen kegyelmeit, hogy otthon híveinkkel is mint lelkigyakorlataink édes gyümölcsét közöljük, hogy bennük is Isten országát, annak igazságát, békességét és a Szentlélek örömét terjesszük és gyarapitsuk. Elmélkedéseinkben bőséges anyagot nyertünk lelki vezetőinktől arra nézve, hogyan kelljen ezen célt elérnünk. Oly részletes, oly gyakorlatias, oly mélyen szántó útmutatásokat kaptunk, és oly ékesszólással, meggyőző erővel előadva, hogy azokhoz nincs mit hozzá adnom; csupán csak azt mondom: fac secundum exemplar et vives. Teljesítsük az ő tanácsaikat, útmutatásaikat, és bizton elérjük célunkat ugy magunkat mint híveinket illetőleg. . Engedjék meg tisztelendő testvérek, hogy mielőtt elbúcsúznánk, hogy egy a bécsi eucharisztikus kongresszus alkalmával megjelent munka kapcsán néhány eszmét megpendítsek, melyek engem olvasás közben különösen megragadtak és a melyekről azt gondolom, hogy' Isten országának a jelen időkben különösen az Eucharistia kultuszával való terjesztésére ösztönül szolgálhatnak és alkalmasak. Minden kornak meg vannak a maga vezető eszméi és aki azokat ellesi, aki azokat felismeri, nagy hatást, nagy eredményt képes elérni. Ennek a psychologiája az, hogy ezek az eszmék mind benn vannak az emberek elméiben, ha nem is öntudatosan, hanem előzményeikben, ugy mint a A csizmarendelő, kiadós beszédű atyafiak előlegnek néhány üveg bort és egy remekben sült ludat szedtek elő tarisznyájukból. 1

— No hajják 1 — mondja a majszter rekedt hangon, nagyot nyelve — akkurátosan jókor jött ez az áldomásom! Máma estve fogom ezeket a jókat elfogyasztani, mert hónap van nevem napja! Mikor az atyafiak becses mancsairól mértéket vett és sok csalafintás terefere után valahogy eligazították a csizmák árát, a rendelők elpárologtak. Már most megkezdődik kérem az eksztra dárió! Az ünneplő házi ördög megmosakodott, más kabátba bujt és a teritett asztalhoz ülve, egymagában gőgösen falatozni kezdett. A szegény majszterné, kérem alássan, olyan alázatosan settenkedett körülötte, akárha csak rongyos cselédje lett volna a goromba urának. Bizony Isten (sóhajtva) néha mégis csak megesett rajta az én romlatlan szivem. A csontokat, a mohón faló majszter, felénk dobálta. De azért inni még jobban tudott, mint maga az igazi Lucifer. Gondoltam ekkor magamban (homlokára teszi mutató ujját): — Igyál csak, öregem, a mennyi beléd fér! Majd megfizetek akkor én neked a cudarságaidért! Csinálok olyan meglepetést, hogy az egész város nevet rajtad! Telik ám megalázott sárkányfejemböl! A berúgott hazafi egyszerre csak éktelen, borizü hangon kezdett kornyikálni. Jaj kérem, tűzkőben a szikra, és csak acélra és taplóra van szükség, hogy a kemény kő tüzet gyújtson. Az úgynevezett vezető férfiak ellesik ezeket az eszméket és azok hirdetőivé, lesznek s ezen eszmék ügyes kihasználásával tudnak nagy hatást gyakorolni nemcsak kortársaikra, hanem az utókorra is. Ezekről az eszmékről és ezekről a vezető férfiakról mondjuk, hogy amit tesznek, amit mondanak, az az idők jele. Jó és rossz értelemben. Jó értelemben az idők jele mindenütt és mindenkor az Ur Jézus volt. Mert ő a világnak ugy térben mint időben középpontja; minden körüle forog és minden tőle indul ki, ugy hogy igen helyesen mondja szent Pál apostol : Christus heri et hodie ipse et in saecula. Mindig és mindenütt Krisztus az idők jele. Már a jeruzsálemi templomban mikor az öreg Simeon karjaira vette a kisdedet, már akkor az idők jelének jelelte meg mondván: Positus est hic in ruinam et in resurrectionem multorum in Israel: et in Signum cui contradicetur." (Luc. 2,34.) Ö jel, melynek ellene mondanak, 0 jel, mely körül a világ két táborra oszlik, az egyik vele tart, a másik pedig ellenkezik vele. Krisztus az idők jele. Ő maga is annak tartotta magát és kívánta, hogy annak tartsák. A farizeusok akkor, midőn az Ur Jézus azt a nagy csodát művelte a pusztában, hogy 3000 embert és annyi asszonyt és gyermeket két kenyérrel táplált, a szadduceusokkal szövetkezve le akarták azt kicsinyelni és jelet kívántak tőle az égből. Az Ur Jézus pedig feddésképen igy szóla hozzájok : „Az égbolt arculatát meg tudjátok különböztetni, de az idők jelét nem tudjátok, megérteni." (Mát. 16, 1—3.) És ugyan minő jelekre gondolt az U Jézus, melyeket meg kellett volna íigyelniök és megérteniük a farizeusoknak? Mit értett az Ur Jézus e szavak alatt „az idők jele" ? Kétségkívül értette azokat a csodákat (jeleket) és jövendőléseket, melyek a messiási időre vonatkoztnk és amelyek benne beteljesedtek, a minő volt az imént mivelt csoda is, mikor annyi népet két kenyérrel jól tartott. Krisztus volt az idők jele az emberiség egész folyamán. Már ott a paradicsomban vele mint az idők jelével találkozunk. Az idők jele volt ugyanis a Messiás megigérése. Ezzel a jellel mentek ki ősszüleinek a paradicsomból, ez volt az egyedüli vigasztalás, melyet magukkal vittek a bűnbeesés után. A patriarchák korában a Messiás eljövetelének várása, volt az idők jele. És az ó-szövetségen végig vonult az előkészület a Messiás eljövetelére. Az ótestamentomban ezen előkészület volt az idők jele. És mikor a Messiás megjelent, az általános béke, mely Augusztus idejében beállott, volt az idők jele jelezvén, hogy most jön a béke fejedelme. Közvetlen születésekor pedig a bethlehemi jászoly, az angyalok éneke, a rendkívüli csillag valának az idők jele. És 30 esztendő múlva a csodák, a jövendölések beteljesedése, az evangélium hirdetése, ker. sz. János tanúskodása volt az idők jele. És később az egyház micsoda nótázás is volt az! Soha életemben nem tudnám elfelejteni. (Dülöngélve utánozza, hadonászó karjaival.) Az égbekiáltó nóta igy kezdődött, hogy: „Nincs mennyország se pokol!" . . . Ez az ördögi vonítás bizony fölháboritott engem. Mert én, kérem mást tanultam szegény, vallásos szüleimtől. Isten nyugosztalja őket! (Leemeli a sapkáját áhítatosan.) Mikor már az utolsó csöppig elfogyott két üveg bor, az elázott majszter egyszer csak legurult a székről az üres üvegekkel együtt. Abban a minutában persze el is szundikált a sárga földön. A felesége bánatosan intett nekünk és mind a hárman valahogy csak ruhástul belétettük az ágyába. Olyan volt, akár csak valami nagy darab faragatlan tuskó, ha nem szuszogna. Csöndesen lefeküdtünk mi is, de most az egyszer már bátorkodtunk észrevehető esti imánkat is elrebegni estéli harangszóra, mert ha Lucifer eleven, akkor azt is eltiltotta volna. Mikor a bánatos és fáradt, koplaló és tűrő szegény majszterné is elaludt a sarokban álló rongyos lócán, ruhástól, még mindig nem birtam elszenderedni. Igazság szerint, sárkánykodni kezdett bennem az örökölt Sárkány-vér. Ne kövezzenek meg kérem, (összetett kézzel, mosolyogva esengően) mert most ünnepélyesen megvallom itt a nyilvánosság előtt gyerekkori csintalanságomat. Sok lelkifurdalás után egyszerre csak leié-