ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-09-08 / 37. szám

életében a martiromság kora kereszténység cso­dálatos terjedése, a barbár népeknek a népván­dorlás idejében a kereszt igájába meghódolása, a keresztény császárság megalapítása és a közép­korban a keresztény hitbeli tanoknak a scho­lasztika által rendszerbe foglalása, később a rene­szánsz feltámadásával és kinövéseinek meggátolá­sára a nagy reform zsinatok s különösen a trienti szent zsinat, ezek voltak az idők jele, melyek mozgásba hozták az emberiséget és arra valók voltak, hogy a kereszténység kultúráját irányítsák és az egyház sajkáját annyi vihar és támadás között a biztos révpartra vezessék. És ma tisztelendő testvérek, mi az idők jele, hogyan nyilatkozik meg Krisztus ma mint az idők jele? Korunkban az Eucharisztia kultusza, az Eucharisztia tisztelete lép előtérbe, az Eucharisz­tikus Krisztus ma az idők jele. Mennél inkább akarja a bűnös világ elrabolni és Istentől Krisztus­tól, a jó Pásztortól a lelkeket, mennél nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy a lelkeket a kétségbe­esésbe, az atheizmusba és nihilizmusba eltemesse, annál nagyobb gondot fordit rá és annál inkább megkétszerezi igyekezetét a jó Pásztor, hogy az ö juhocskáit senki tőle el ne ragadja: Szeretete, mely az oltáriszentségböl tüzlángként kiárad, fel­lángol, hogy felmelegítse az emberek elhidegült szivét és hogy megnyújtsa azt a tüzet, melyet oly buzgón, oly fenséges szavakkal hirdetett: „Ignem veni mittere in terram, et quid volo, nisi ut accen­datur?" Ragadjuk meg tiszt, testvérek, az idők e jelét. A szivek készen vannak az Ur Jézus be­fogadására, és hanem volnának készen, készítsük elő, törekedjünk rajta, hogy szentséges Atyánknak a mindennapi és gyakori áldozásra és a gyerme­kek első áldozására vonatkozó rendeleteit az Ur Jézus Szivének az uton való megnyilvánuló kí­vánságához képest és szellemében végrehajtsuk. A szeretet tüze, mely napjainkban az Oltáriszent­ségböl oly észrevehetően kiárad, amely annyi né­pet gyűjt össze gyülekezetekbe az eltáriszentség imádására, és melynek lángjai az eucharisztikus világkongresszus során törnek ki elementáris erővel arra vall, hogy jelenleg az Ur Jézus külö­nös módon akarja az oltáriszentség által ter­jeszteni Istennek országát. És én hiszem is, hogy e tisztelet által meg­újul a föld, visszatér pásztorához a nyáj, föllen­dül a kereszténység, fölfrissül, újra erőre kap a hit és a keresztény élet, felvirágoznak a keresz­tény erények és lesz ismét „Christus omnia in omnibus. A gyermekek első áldozását illetőleg több helyen bizonyos aggodalmak voltak észrevehetők. Hogy arra nincs okunk, kifejtette a szentséges Atya az ő dekrétumában ; én azonban az életből akarok egy példát felhozni. Rövid leszek. A pápai dekrétum 1910. augusztus 8-ról van keltezve és már két és fél évvel ezelőtt 1908. február 2-án elhalt Írországban egy ártatlan kis leány, aki akkor töltötte be négy és fél éveskorát. Ez az ártatlan leány oly nagy szeretettel visel­tetett az Oltáriszentség iránt, hogy kénytele­nek voltak őt már négy éves korában a szent pek alacsony szalmazsákos nyoszolyámról és lábujj­hegyen előszedek a dolgozó asztalomról egy kis darab foltozó vásznat. Bekenem nagy szívdobogás közt a félhomályban friss csirizzel és halkan, mint a gyik, odalopózom az öreghez. Olyan mozdulatlan volt mint az öreg ágyu. Gyorsan és lappangva ráragasztottam a flastromot a gonosz ember rossz szájára. Még meg is simo­gattam szelíden, hogy harcsa bajusza is beleke­rüljön a csávába. Azután mintha csiklandoztak volna (turpis előadással) mosolyogva visszasompolyogtam a nyoszolyánkba és huncut suszterinas kedéllyel, gondtalanul el is szundítottam. Másnap, hajnalban, éktelen dörömböléssel rugdalták az udvarra nyíló szobaajtót. A tegnapi atyafiak vertek' föl álmunkból. Már odakint hajto­gatták a többi lakó előtt, eresszék be őket, mert tegnap elfelejtették megjelenteni, hogy a rámás csizmákban milyen béllésnek muszáj fityegnie. A fölébredt asszony hevenyében kizárta az ajtót és a két nyugtalan atyafi sietve betörtetett. A hangos szóra szuszogni kezdett az ébredő fujtató is. Most kérem alássan (tréfás bajuszpödréssel) körülbelül ugy éreztem magamat, mint az egér, mikor ugrásra készül a lesben álló macska elől. Mert az öreg először is furcsán pislogott, azután mind a két karjával borzasztóan kadonászni kezdett. áldozáshoz bocsátani; és ezen nagy szereteténél fogva, mellyel az Oltáriszentség iránt viseltetett és amellyel példával járt elő a nagyoknak, elne­vezték őt az Oltáriszentség kis ibolyájának. Élet­rajza olasz, angol, francia és német nyelven meg­jelent, neve Oran Nelli. Az Ur Jézus kiválasz­totta ezt az ártatlan lelket és felnevelte, hogy ez által megmutassa, hogy ő az ártatlan gyermekek szivében akar lakozni és azokat, még mielőtt a bűn lehelete érné őket, magának lefoglalja és biztosítja. Ez a kis leány 33-szor lett a szent áldozáshoz bocsátva és ezek az áldozások a tel­jes hősies tökéletesség fokához emelték a keresz­tény erényekben, ugy, hogy abban az általános hiedelemben vannak, hogy a gyermekek egy uj pártfogót fognak nyerni benne az égben. Elég az hozzá tiszt. Testvérek, hogy az Ur Jézus maga mutatta meg, hogy a gyermeki naivság nem aka­dály arra, hogy az 0 legszentebb és legméltósá­gosabb teste és vére szentségében részesüljenek, ó maga nevelte magának azt a kisdedet azzá, hogy tündökölhessen mint példakép a gyermekek áldozásában. Azért nincs semmi ok az aggályos­kodásra. A jauzenizmusnak azt a rideg álláspont­ját, mely még az Ur Jézushoz legjobban ragaszkodó és a tökéletesség útjára tért meglett embereket is távol akarta tartani az Oltáriszentség gyakori vételétől azzal, hogy ez nem egyezik meg az Oltáriszentség iránt tartozó tisztelettel, egy toll­vonással eltörülte szentséges Atyánk. Végül nem mulaszthatom el tiszt. Testvérek, hogy mindnyájunk nevében köszönetet ne mond­jak ugy Ö Eminenciája kegyelmes főpásztorunk­nak, azon atyai gondoskodásért, hogy ezen lelki­gyakorlatokra összehívott és nekünk alkalmat nyújtott, hogy lélekben megújuljunk, a hit és ma­lasztéletben felfrissüljünk, mint másrészt a mi lelki vezetőinknek, akik az ő rendalapitójuktól nyert hagyományos szeretettel és buzgósággal ezen napokban minket kalauzolni szíveskedtek. Oly meghatók voltak az ö szavaik, majd az örök igazságok erejével lesújtottak, majd vigasztaltak, majd felemeltek, minden körülmények között pedig az Ur Jézus szentséges Szivéhez közel hoz­tak. Isten fizesse meg az ő szeretetüket, fárad­ságukat, türelmüket, melyet ránk fordítottak; az Ur Jézus legyen egykor bőséges jutalmuk. A Nagyszombati Szent Adalbert-Egylet munkaterve. Nem a gyűlölet, nem az elfogult sovinizmus adja kezembe a tollat. Tótnyelvü népnek lelki­pásztora vagyok. Szeretem ezt a népet, önzetle­nül Krisztusért. Látjuk azt sokan, hogy a tót még elmaradott, különösen a gazdasági, szociális, po­litikai, szervezkedési téren. Segíteni a bajon azon­ban igen nehéz. Okát pedig abban látom, hogy mindenütt a nemzetiségi kérdés van előtérben. S ahol az agitátorok a nemzetiségi öntudatot fel­szították a népben, ott vége a nem nemzetiségi érzelmű lelkipásztor működésének. Mert az eszköz A csiriztől persze sehogy sem birt károm­kodni. Pedig ehez még jobban értett, mint a mesterségéhez. A két paraszt bután a szeme közé röhögött. A szegény majszterné elsápadt, mint a völgy zivatar előtt, a pajtim rémülten sikongott és a fülét védte mind a két kezével. Én pedig ügyesen kinyitottam az ágy mellett nyíló ablakot, mintha friss levegőt akarnék be­ereszteni. Épen jókor. (Összecsapja a tenyereit.) Mert a félig még részeg majszter iszonyú bikadühében az ajtó felé rugdalta a nevetgélő parasztokat, a feleségére pedig szörnyű haraggal ráemelte a háromlábú széket. Pajtim a szuszogó Lucifer őrjöngése elül — akárha csak nyúznák — az ágy alá bujt, mint a leforrázott macska, én pedig kérem ... (diadalmasan mosolyogva és lendületes kézmozdulattal) a sike­rült meglepetés pillanatában, észrevétlenül, kilódul­tam az ablakon keresztül, egyenesen az utcára és uccu, akár csak az üldözött nyuszi, futva mene­kültem egyetlen, életben maradt rokonomhoz, bá­csikámhoz. Töredelmesen megvallottam mit csináltam és miért? A bácsikám pedig mindjárt elvitt Buda­pestre az első vonaton, ahol még aznap este tisz­tességes helyen folytathattam inaskodásomat. (Vége köv.) a tót nemzetiségi agitátorok kezében: a terroriz­mus, az erőszakoskodás, a tekintély aláásása. s ebben nem ismernek pardont legyen az pap, aki a tót vidéken magyar érzelmű, legyen az jegyző, tanító, akárki, azt kiteszik újságjukba, kifiguráz­zák, kioktatják, fenyegetik, persze ezt mind a népnek adják erkölcsnemesitö olvasmány gyanánt. S kik azok, akik ezt igy csinálják? Például egy Tomanek Flórian, aki eddig tudtommal nem rendezte ügyét felettes hatóságánál, s a nép előtt pap gyanánt szerepel, sőt hogy mártírrá legyen, csendörökkel kisérteti magát a kóterbe. Evvel az emberrel kellene rendet csinálni. S most ezek az emberek kitűzték, hogy el­foglalják a kath. tót nép arzenálját, a szent Adal­bert-Egyletet. Már hosszabb ideje harcolnak az egyedura­lomért. Kollárt annyira elkeserítették, hogy az meg sem jelent az aug. 26-án Nagyszombatban tartott gyűlésen. Hogy a nemzetiségi irányzat hívei mennyire kezükbe kaparintották a hatalmat az egyletben, kitűnik az ő programmjukból, amelyet az egye­sület kebelében akarnak megvalósítani. Megalakították a „nem politikai, tót népért dolgozó bizottságot", amelyiknek feladata a kath. tót nép vallási, nemzetiségi és gazdasági érdekei­ért dolgozni. A bizottság egynéhány tagja: Szky­csák Ferenc, Juriga Nándor tót nemzetiségi kép­viselők, Tomanek Flórián, Blahó Pál, Hlinka András, Nóvák János stb. Ez a bizottság azonnal hozzálátott^a munkához Juriga elnöklete alatt, s a következőkben állapodtak meg: 1. Hlinka, Buday, Medveczky, Szkicsák és Juriga egy kérvényt fog­nak megszerkeszteni és aláírni a püspöki karhoz, amelyben azt kérik, hogy a szemináriumokban a tót nyelvet is tanítsák, hogy az összes gyermekek „na Slovensku" (ez magyarul annyit jelent, hogy Tóciában) a katekizmust tótul tanulják. 2. A kath. Népszövetségre vonatkozólag, hogy a Népszövetség kebelében tótokból álló alelőljá­róság legyen, tót titkárral és pénztárossal, a tót néptől befolyó összeg a tót katholikusok lelki táp­lálékára fordittassék. A Népszövetség ismerje el a tótok természetadta jogát az iskolában, a hivata­lokban és a törvény előtt. 3. A kath. sajtóegyesületre vonatkozólag kö­vetelik, hogy a sajtóegyesület támogassa a tót nyelvű kath. folyóiratokat. Ez méltányos, de ez a fenyegetés már nem : ellenkező esetben a most megalakult bizottság a tót közönséghez fordul avval a felszólítással, hogy az egyesületet ne támo­gassák. 4. Ez a legcifrább! A bizottság hivatalos lapjának a „Slovenské Eudové Novinyt" ismeri el. S itt állapodjunk meg. Ha jól emlékszem, ezt a lapot a Vikárius Őméltósága a körlevélben is kár­hoztatta, s figyelmeztetett bennünket, hogy a né­pet óvjuk ennek a lapnak az olvasásától. A ka­tholikus elnevezést is megtiltotta, hogy valakit tévedésbe ne ejtsen az egyszerű nép közül. Iránya: a legszélsőbb nemzetiségi eszme szolgá­lata. Nem is olyan régen Rajner püspököt tá­madta nem ép a legtisztességesebb hangon s a nép előtt azzal fenyegette, hogy a nunciushoz fog fordulni. A legdurvább kifejezésekkel illeti azokat a pa­pokat, akik egyszer-kétszer az évben magyarul me­részelnek prédidikálni a templomban. A pap az ő állítása szerint szolgája a népnek s ha nem tart veletek a tótságban, hát ti se tartsatok vele. Igy ta­nítja a népet. Szerkesztője a hírhedt engedetlen Tomanek, aki viselkedésével, mivel reverendában jár, csak botrányára van a becsületes lelkipászto­roknak. Ez az ember ott van a bizottságban, s ő fogja a hivatalos lapban a tót népet oktatni. Iga­zán lehetetlen állapot! Kath. egyesületben nem lehetnek ilyen vezérek! Ezek hozzák rendbe elő­ször saját szénájukat s akkor akarjanak más pa­pok fölött, püspökök fölött ítélkezni a nép előtt. Ezen okvetlen segíteni kell, mert máskülönben az egyház nagyon szomorú képet fog ölteni a tótok között. 5. Szent Cyrill és Method, valamint sz. Szvő­rád és Benedek, mint a tót nép pátronusainak, tiszteletüknek előmozdítása. 6. Bernolák Antal, a tót irodalmi nyelv meg­alapítójának, 100 éves születésének megünneplése. 7. Tót katholikus nyomda felállítása. 8. Az ünnepek redukciójáról. 9. Mértékletességi egyesületek alapításáról. 10. „Tót Sión" elnevezésű theologiai folyóirat 1913-tól való megindításáról. Ennek szerkesztésé­vel megbízták Buday Józsefet, Medveczky Károlyt és Juriga Nándort. 11. Tót bankok felállításáról. Ez a munkaterve a nem politikai tót bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom