ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-09-01 / 36. szám

S nem nagyítunk, ha azt állítjuk, hogy az ifjúság lelkének megnyeréseért vívandó harc a mi napjainkban a tetőpontját érte és nem fog mindaddig a kereszténység javára eldőlni, mig csak komoly tömörüléssel és bátor színvallással elő nem lépnek mindazok, akik hiszik, hogy az emberi nem boldogulása csakis a kereszténységnek kipróbált elvei alapján érhető el és bisztositható újra s akik épen ezért kivesszözendöknek és kiirtandóknak tartják mindazon egyesületeket és társulásokat, amelyeknek egyedüli célja, hogy megingassa a keresztény igazságokba vetett hitet. A szülő átnézi a postát és talál a levelek között egy nyomtatványt. Az érettségizett fiúnak van címezve s le van irva benne, hogy a szegény gimnazistának 8 éven keresztül csalásokkal tömték tele a fejét kivált a világteremtését illetőleg, azért igyekezzék a címzett Budapesten még az egyetem előtt a Galilei-kört felkeresni, ahol majd megtanítják arra, hogy mi az igazság. Mi ebből a tanulság? Egyre dagad az eltévelyedés folyama a már szervezett érettségizett, de azért éretlen gondolkodású ifjoncoknak agitációja folytán, akiknek semmi más bajuk nincs, minthogy a középiskolai fegyelem után a korlátlan, a zabolátlan életmódnak adhatják magukat az államhatalom indokolatlan türelme folytán. Olvassuk, hogy a Galilei-kör gyűlésén főbb ezer ifjú tüntetett, féktelenkedett, de viszont hány ilyen gyerek-embernek szülője birt tudomással jeles csemetéjének kalandos tudományosságáról és kétes szerepléséről? Meggyőződéssel állítjuk, hogy a fegyelem alól kiszabadult ifjú épen a helyzet hatása alatt nem számitható be, tehát a szülői ellenőrzés hiányát a közrendre vigyázó államhatalomnak kellene pótolnia azáltal, hogy ne engedélyezné a társadalmirendet bontogató gyerek-emberek egyesülését. Hogy pedig az ifjak kezébe s a családok tiszta életébe épen a posta ne vigye el a mételyt, nem volna szabad a rosszra csábító s agitáló iratokat szállítani és kézbesíteni. Megvonják a nemzetet gyalázó idegen újságoktól a szállítás jogát s ezt egészen helyesen teszik, de még helyesebb volna, ha ezen radikális eljárást a Galilei-kör mételyező röpiratai ellen is megindítanák. F. — Szívtelen, gonosz nép az, aki olyant mond! — fakadt ki a mamácska. — Mégis csak csúnya lehetek, mikor annyian mondják. Gyermekek is többször csúfoltak már az utcán! — folytatja keserűséggel a kis Gizike. — Már hogy volnál csúnya! Csakis az lát annak, akinek nincs szivében semmi szeretet. Aki valakit szeret, azt sohasem látja csúnyának. Nézz reám, csúnyának látsz te engem? — Oh, mamám, hisz te vagy a legszebb a világon! — öleli át Gizike édes mamája nyakát. — No látod, mily igaztalanok, rossz szivüek azok, akik embertársaikra olyant mondanak. Azért ha máskor olyant hallasz, ne szomorítson az téged, inkább sajnálkozni kell azokon, amiért oly üres szivüek! Gizike most teljesen megnyugodott. Sokszor hallott ugyan még olyan megjegyzést, de többé nem sajgott tőle ugy a szive. Néhány év múlva felnőtt, nagy leány lett belőle. A mamácska arcán barázdákat vont az idő, haja közt már sok-sok ezüstös csillogó szálak mutatkoztak. De azért Gizikének még mindig legszebb volt mindenkinél a világon a mamája. S ez a szeretet örök törvénye. Majd Gizike hajában is mutatkoztak azok a csillogó fehér szálak s a mamácska pedig töpörödött anyóka lett, mígnem magához szólította az Ur. Egyedül, árván maradt Gizike. — Jaj, jaj nekem! Nincs már senki, aki szeressen' . . . Nincs már senkim, aki szépnek látna! Én vagyok most a legcsunyább a világon ! -- sirta, zokogta Gizike. Lelkigyakorlatok. E hétnek hétfőjén délután jöttek a lelkipásztorok Esztergomba seregestől, hogy az örök igazságok komoly megfontolásából új erőt merítsenek ahoz a lelki munkálkodáshoz, amely a fenforgó körülmények között, napról-napra terhesebbé és fárasztóbbá válik. A kitűzött időben megjelent a szemináriumban dr. Rajner Lajos püspök, érseki helytartó s a papság által kisérve bevonult az intézet kápolnájába s a bibornok-hercegprimás nevében a következő beszéddel köszöntötte az összegyűlt papságot: DF. Rajner püspök beszéde. Tisztelendő Testvérek! Ö Eminenciája, kegyelmes föpásztorunk a korábbi évekhez képest az idén is kegyelmesen megbízott, hogy az idei közös papi lelkigyakorlatokon, melyekben ő előrehaladott kora és az evvel járó testi gyengeség folytán részt nem vehet, az ö felkent személyét képviseljem és ez alkalommal főpásztori áldásával az ő legszívélyesebb atyai üdvözletét tolmácsoljam a lelki gyakorlatokon résztvevőknek. Áldást és üdvözletet küld a kegyelmes főpásztor, áldást arra a nagy lelki munkára, amelynek elvégzésére itt egybe gyülekeztünk; üdvözletet, mint atyai szeretetének megnyilatkozását papsága iránt, mellyel őket mint az Ur szőlejében munkatársait, az Isten által gondjaira bizott hívőknek a keresztény hit ösvényén a mennyország felé kalauzolásban segitő társait átöleli. Áldást küld nem pusztán formaképen és szóval, hanem imádkozik is érettünk, meg lévén győződve, hogy ezek a napok, amelyeket itten imádságban és elmélkedésben fogunk eltölteni, kiválóképen a kegyelemnek napjai, amelyek nem csupán csak a mi magán saját lelki hasznunkat, lelki megtisztulást, lelkünk megújhodását, lelkünknek a földiek, az anyagiak iránt való lekötöttségből való felszabadulását, lelkünknek a papi hivatás tiszta légkörbe emelését célozzák és fogják munkálni, hanem meg lévén győződve arról, hogy az áldás, mely e jól végzett lelki gyakorlatok után elmaradhatatlanul leszáll lelkipásztori munkálkodásunkra és termékeny gyümölcsöt teremt, és biztosit Isten országának kiépítésére. És erre kívánom, tisztelendő testvérek, ez alkalommal felhívni figyelmüket, ez a mi tulajdonképeni feladatunk, ez a papi hivatás célja és rendeltetése : Isten országának kiépítése. Ego elégi vos, et posui vos, ut fructum afferatis. És miben áll ez a fructus? Haec est autem vita aeterna, ut cognoscant te Deum solum et quem, misisti Jesum Christum. Valóban fönséges feladat, hivatás : Isten megismerésére, Isten keresésére, a mennyország elérésére oktatni, vezetni, előre készíteni az emberiséget. Mennél jobban végezzük lelkigyakorlatainkat, annál bővebb malasztban, kegyelemben fogunk részesülni és annál alkalmasabbakká fogunk válni Egy ideig csak volt olyan árvaságban, elhagyatottságban, de nem sokáig birta a szive. Elment keresni valakit, akit ő legszebbnek fog látni a világon és viszont aki őt fogja a legszebbnek találni. Az állami gyermekmenhelybe vitte az utja, hol sok kisebb-nagyobb árva gyermek keresi az édes mamát. Arra határozta el magát, hogy olyan öt-hat év körüli leánykát hoz magával, akit örökbe fogad, akire minden szeretetét ráruházza. Olyan nagyobbal már nincs is annyi vesződség, gond, mint a kisebbel. Egy kis, kerek arcú, sötét szemű leányka igen megtetszett neki s azt mondta az intézet igazgatójának, hogy ezt szeretné. Ámde meghallotta, amint feléje közeledett, hogy egy másik menhelyi társának azt súgta a kis barna leány: „Nézd, milyen csúnya néni!" — Mégis inkább pólyás babát szeretnék! — szólt erre Gizi az igazgatónak, olyant is választott s azt nevelte fel szerető gondoskodással, szivének minden odaadásával. Mikor már a kicsike beszélni kezdett, azt kérdezte tőle Gizike: — Picikém, gyémántom, mond csak, ki a legszebb a világon? — Te vagy a legszebb, édes mamácstám! — ölelte át a kicsike kövér kis kezeivel Gizike nyakát. — Te vagy ... te vagy a legszebb, te vagy a legjobb angyal a világon, arany bárány kám ! — mondta boldogan, áradozó szivvel Gizike, csókolva a kicsikéjét. ezen fönséges hivatás betöltésében, ezen nagy hivatást, feladatokat megvalósítani. Hősies elszántság hősies tettekre fog késztetni; a megifjodott lelkigyakorlati buzgóság. A jól végzett lelkigyakorlat után kétségkívül az Isten országát, Istent az ö mérhetetlen jóságában malasztkincseivel fogjuk keblünkbe zárni, bőségesen osztogatjuk mindannak, akinek szüksége van és aki tőlünk ebben részesedni kivan. Azért nagy súlyt kell fektetnünk arra, tisztelendő testvérek, hogy ezeket a lelkigyakorlatokat jól végezzük, hogy jól megalapozzuk lelkünkben az Isten országát, hogy kiépítsük elsősorban maguukban az Isten országát, mert csak akkor leszünk képesek másoknak is osztogatni abból a kegyelemből, melyben részesek vagyunk. De hát mi is az Isten országa? Megfelel erre sz. Pál a rómaiakhoz irt levelében. Az Isten országa nem étel és ital, hanem igazság és békesség és öröm a Szentlélekben." Vagyis az Isten országa nem valami külső, a test érzékei alá eső dolog. Nem testi táplálék, nem vagyon, nem földi érdekeknek a gyülekezete, nem földi öröm, nem valami, ami a mi lelkünk bensején kiről volna, hanem benn van a mi lelkünkben, a mi lelkünk tulajdonsága, a mi lelkünk szellemi kincse. Az igazság, a békesség, az öröm a Szentlélekben. Ez a három összefügg, egyik a másikból folyik. Az igazságból fakad a békesség, a békességből származik az öröm a Szentlélekben. Az igazság az alap, a békesség, az öröm a felülépitmény. Vagy hogy jobb hasonlattal éljek: az igazság a gyökér, a békesség, az öröm a Szentlélekben a törzs, a lombozat, a virág, a gyümölcs, mely abból a gyökérből kisarjad ... És annál erőteljesebb a törzs és annál lombosabb a levélzete és annál ékesebb a virága és annál tökéletesebb a gjnimölcse, minél mélyebben van lelkünkben lemélyitve az igazság és mennél több malasztsegélyt merit lelkünk az igazság által magából. A lélek értelem és akarat. Mindkettőnek meg van a maga igazsága, mind a kettőben kell, hogy uralkodjék az igazság. Az értelemben uralkodik az igazság, hogyha az Istenről, a mennybe vezető dolgokról helyes fogalmaink és ismereteink vannak. Hogy ugy ismerjük azokat, amint isten tudja, Isten látja, amint azt nekünk Isten a természetfeletti rendben kinyilatkoztatta. Vagyis igazság van a mi értelmünkben, hogyha mindent a hit világánál Ítélünk meg. És igazság uralkodik a mi akaratunkban, hogyha a mi akaratunk és annak cselekvésekben megnyilvánulása Isten akaratával, Isten törvényeivel megegyezik. Mind a kettőre a hit oktat bennünket. Tehát a hit alapja az igazságnak ugy az értelem mint az akarat világánál. A megértés, a megismerés még nem akarás, csak irányítása az akarásnak. Az akarás még nem cselekvés, csak kívánása a cselekvésnek. Á megismeréstől a cselekvésig hosszú utat kell befutni mind értelmünknek, mind a mi akaratunknak. Az értelem homályát megvilágítja a hit fénye, az akarat gyöngeségét megerősíti az Isten malasztja, a segitő, a megszentelő malaszt. Tehát az igazság, a mi lelkünk a hiten és a malaszton alapszik. A hit és a malaszt ezek azok az alapok, ezek azok a gyökerek, amelyekből a mi értelmünk táplálkozik, hogy meghozza az Isten országa számára az édes gyümölcsöt. És ezt a hitet, ezt a malasztot kell nekünk a lelki gyakorlatok alkalmával keresnünk, a hitet mélyítenünk, a malasztsegélyeket pedig magunkban öregbítenünk és gyarapitanunk. Azért gyűltünk egybe, azért temetkeztünk ezen szent magányba, azért hagytuk el kedves otthonunkat, templomunkat, híveinket, és azért jöttünk ide, hogy itt elzárva a világtól meditáljunk, ájtatoskodjunk egyedül azért, hogy a hitet magunkban felébresszük, egyedül azért, hogy a megszentelt malasztot magunkban újra felelevenitsük és ennek erejét magunkban ismét fellendítsük. A modern világ az ő Isten nélkül való állami és társadalmi berendezkedésével, az ő Isten nélkül való tudományával, az ő Isten nélkül való gondolkodásával ha nem is gyengítette meg hitünket, annál kevésbbé mondom, hogy aláásta alapjait, és még kevésbbé mondhatom, hogy a modern tudomány —• úgynevezett tudományválasztó vizével megrágta volna hitünk gyökereit, ezt mind tagadom; egyet azonban mégis kénytelen vagyok megengedni, azt, hogy a bűnös világgal való érintkezés közben az ő ügyes-bajos dolgai közben elhalaványodott bennünk a hit, megkopott annak szine és megfakult annak fénye és a mi annak következménye: a malaszt ereje is gyengült, a mi erkölcsi buzgóságunk fáradttá lett. Azért szükség van erőgyűjtésre. Ezt az erőgyűjtést akarjuk itt ezen szent napok alatt eszközölni. És az örök igazságok, a melyek felett lelkivezetőink útmutatása mellett