ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-08-25 / 35. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. augusztus 25. 35. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könj ?kereskedésében. Esztergom, 1912. augusztus 24. — Minek panaszkodunk! ? Közeledik az ösz s nem sokára megnyílik a parlament bezárt kapuja s lehullanak lassankint még azok a kicsike remények is, amelyekből eddig éltünk, amelyekkel vigasztaltuk magunkat, hogy majd csak kigyógyulunk a Tisza-Lukács gárda által ütött sebekből s egy rossz álom után az alkotmányosság napjára ébredünk újra. A pásztor emberek sokat kitudnak a költöző madarak szavából. A mi nemzetünknek ellenséges madara, a kétfejű sas, bár nem költözik, mégis hallatja szavát, hallatja hangját, de ebből kevés örömet jósolhatunk a közel jövőre. A napilapok előhozzák és kommentálják a nagyosztrákok lapjának, az „Österreich-Ungarn"nak egy elszólását, amely a királyunkat úgy állítja a két ország elébe, mint aki a magyar alkotmány semmibevevésével, az „egységes és oszthatatlan osztrák császárság"-ra törekszik. Nem hisszük el már csak elvből sem az ilyen kiszólásokat, hiszen jól tudjuk, hogy a német fanatizmus szól belőlük, amely a saját elveit és törekvéseit minél nagyobb személyekhez igyekszik odafüzni, nem kérdve, hogy vájjon megörül-e az illető, ha elvtársukként ünneplik ? ! Ne fájjon nekünk, ha az osztrák ellenünk tör, de igenis fájjon az, hogy alkotmányunknak ellenségei mindig a magyarok sorából kerültek ki. A magyar nemzetnek a szava, a panasza, a kérése mindig meghamisítva jutott el a trónig, csoda-e tehát, hogy nem értettek meg bennünket. A hamisítókat, a csalókat mindig a megvesztegetett magyarok emelték a saját fejük fölé, azért hát ne panaszkodjanak a magyarok, hanem javuljanak. Kaján ven nevezhető gonoszkodás kiviláglik, csak jóakarat nem. Ez tehát rendben volna szerintük. Az ellenkező elveket valló egyéneket, bármily érdemeik legyenek is, nem tisztelik, hanem nyíltan ellenségként kezelik s mint ilyeneknek ott igyekeznek ártani, ahol csak kikezdhetik, szóba hozhatják őket. A nyári üdülés és pihenés időszakában vagyunk, amikor a szigorúaknak tartott állami hivatalok is engedik az alkalmazottaikat pihenni; az üzletemberek, a magánügyekkel törődök is keresik az üdülést, nem lehet tehát rossz néven venni, ha a korban és gondokban gazdag egyházfők, a püspökök is erre használják fel a nyár egy részét, a székhelyüktől, a megszokott körüktől távolabb esö vidékeken. Az egri érseknek, Samassa Józsefnek a halála ezen időben és helyzetben találta az egyházfőket, aminek az lett a természetes következménye, hogy a legtöbben nem tudtak a temetésen megjelenni. Ezt a józan ész természetesnek találja, csak* az örökös rosszakarat tudja a legközömbösebb eseményekből is kiszivattyúzni a neki megfelelő mérget. Az egyik szabadkömives esti lap a tudósítások nyomán tüstént ki is pattantja a sértő gyanúsítást, hogy a püspöki kar bojkottálja a meghalt érseket, mert nem a püspökök közül választotta ki a közelmúltban utódját az egri érseki székre. Itt eszünkbe jut, hogy az egyszerű paraszt ember sehogy sem tudja elgonEsztergom, 1912. augusztus 24. — Minek panaszkodunk! ? Közeledik az ösz s nem sokára megnyílik a parlament bezárt kapuja s lehullanak lassankint még azok a kicsike remények is, amelyekből eddig éltünk, amelyekkel vigasztaltuk magunkat, hogy majd csak kigyógyulunk a Tisza-Lukács gárda által ütött sebekből s egy rossz álom után az alkotmányosság napjára ébredünk újra. A pásztor emberek sokat kitudnak a költöző madarak szavából. A mi nemzetünknek ellenséges madara, a kétfejű sas, bár nem költözik, mégis hallatja szavát, hallatja hangját, de ebből kevés örömet jósolhatunk a közel jövőre. A napilapok előhozzák és kommentálják a nagyosztrákok lapjának, az „Österreich-Ungarn"nak egy elszólását, amely a királyunkat úgy állítja a két ország elébe, mint aki a magyar alkotmány semmibevevésével, az „egységes és oszthatatlan osztrák császárság"-ra törekszik. Nem hisszük el már csak elvből sem az ilyen kiszólásokat, hiszen jól tudjuk, hogy a német fanatizmus szól belőlük, amely a saját elveit és törekvéseit minél nagyobb személyekhez igyekszik odafüzni, nem kérdve, hogy vájjon megörül-e az illető, ha elvtársukként ünneplik ? ! Ne fájjon nekünk, ha az osztrák ellenünk tör, de igenis fájjon az, hogy alkotmányunknak ellenségei mindig a magyarok sorából kerültek ki. A magyar nemzetnek a szava, a panasza, a kérése mindig meghamisítva jutott el a trónig, csoda-e tehát, hogy nem értettek meg bennünket. A hamisítókat, a csalókat mindig a megGyanúsítások. Az utcai liberális lapok, amelyek a jellemek bemocskolásában, a jó hírnek lerontásában és a tekintélyek aláaknázásában már jókora rekordot értek el, merényleteiknek füzérére ismét egy sikerült pokoli gyöngyöt fűzhetnek, mert — hogy megadjuk nekik a kellő hódolatot — ismét jól kitervezték, hogy az általános gyász hangulatába miként vegyithetik bele a botránkoztatásnak és a szemérmetlen gyanúsításnak hamis hangját. A kitartás és a kitűzött iránynak minden módon való érvényesítése tiszteletre méltó, ha a jó ügy szolgálatában történik, de épen oly borzalmas a végletekig menő férhetetlenség, a gyanúsításnak és rágalmazásnak a sportja, amely tagadhatatlanul kitartóan és rendületlenül érvényesül az egyházellenes sajtóban. A mai szociális viszonyok között, a mikor az anyagi kérdést a túlfeszített szenvedélyek erejével tárgyalják, már egészen természetesnek látjuk, hogy a jogot és tulajdont nem tisztelő egyének, társulatok, irók az egyházi állásokról és az ezekkel járó javadalmakról szólva, az összefüggésbe hozható egyházi személyekről is sok mindent összehordanak, amikből minden néven nevezhető gonoszkodás kiviláglik, csak jóakarat nem. Ez tehát rendben volna szerintük. Az ellenkező elveket valló egyéneket, bármily érdemeik legyenek is, nem tisztelik, hanem nyíltan ellenségként kezelik s mint ilyeneknek ott igyekeznek ártani, ahol csak kikezdhetik, szóba hozhatják őket. A nyári üdülés és pihenés időszakában vagyunk, amikor a szigorúaknak tartott állami hivatalok is engedik az alkalmazottaikat pihenni; az üzletemberek, a magánügyekkel törődök is keresik az üdülést, nem lehet tehát rossz néven venni, ha a korban és gondokban gazdag egyházfők, a püspökök is erre használják fel a nyár egy részét, a székhelyüktől, a megszokott körüktől távolabb esö vidékeken. Az egri érseknek, Samassa Józsefnek a halála ezen időben és helyzetben találta az egyházfőket, aminek az lett a természetes következménye, hogy a legtöbben nem tudtak a temetésen megjelenni. Ezt a józan ész természetesnek találja, csak* az örökös rosszakarat tudja a legközömbösebb eseményekből is kiszivattyúzni a neki megfelelő mérget. Az egyik szabadkömives esti lap a tudósítások nyomán tüstént ki is pattantja a sértő gyanúsítást, hogy a püspöki kar bojkottálja a meghalt érseket, mert nem a püspökök közül választotta ki a közelmúltban utódját az egri érseki székre. Itt eszünkbe jut, hogy az egyszerű paraszt ember sehogy sem tudja elgonAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. lakik-e, vagy villa-telepen. Csupa kert és villa. És mégis egészében úgy fest ez a város, mint a deli hölgy, ki észre vette magán az első őszhajat: röstell mások előtt mutatkozni. Valamikor, vagy 30 év előtt, a Südbahn-Gesellschaft még Görznek csinálta a reklámot, mint téli üdülőhelynek. Meg is érdemli, mert levegője tisztább, lágyabb, éghajlata egyenletesebb, mint a Kvarneróé, mondjuk Abbáziáé. (Attila apánk is bizonyosan itt üdült, mig katonái pár km-rel lejebb Áquileját őrizték és unalmukban a tengerben fürödtek.) Azóta az üzleti szem felfedezte a közelebb fekvő halászfalut, Abbáziát. Az most felkötötte a tenger kék gyöngyeit ; s hiába, a tenger nagy hatalom, az hódítja az embereket. Az felemelkedett és Görz mint Kurort már félig feledésbe ment. De az itteniek (az olaszok?), úgy tetszik, nem is nagyon bánják, hogy igy van. Nem akarják, hogy az idegenek szemtanúi legyenek ennek a csendes és ádáz küzdelemnek, milyennek ezek a tengerparti városok színhelyei. Nekünk odahaza fogalmunk sincs arról a szakadásos ellentétről, mely ezen a vidéken a községeket, a községekben a pártokat, a pártokban a családokat és az egyedeket elválasztják. A magyar ember elpolitizál úgy csendesen, pohár mellett, a 48-as a nem 48-assal. Ellentéteik a jó kedv és a bor arányában mind kisebbek lesznek: a középen mind a kettő elismeri, hogy Kossuth nagy ember volt, a végén pedig mindkettő szidja a kormányt és a zs . . . -t. Itt nem ugy; itt az olasz a szlovénnel nem áll szóba. Vér választja el őket és nem elvek. A szlovén a nagy szláv birodalomról álmodik, mely az Adriát körülfonja. Az olasz pedig oda lefelé sandit, Cormont, Udinenek, hol az egyesitett Olaszország földcsizmája leledzik, ó az irredenta hive. Csak a testvér-re\ áll szóba, az egyik is, a másik is. Jönnek a szlovén-testvérek Triesztből és van nagy witná zábava a Strazigban, egy kirándulóhelyen. Másik vasárnap megint jönnek az olaszok Triesztből, s megint van nagy divertimento con ballo, ugyancsak a Strazigban. Jókedv és múlatás ! De azért az olasz-család fekete szemű Mercedesé nem mer barátkozni a szomszéd szlovén család csontos arcú ifeiená-jával. Egy korban és lelkületben már el vannak választva a politika üvegfalával! Legjobban mutatja a helyzetet az itteni gimnázium. Van ezer tanulója, az egész görzgradiskai grófságból. Eddig is párhuzamos osztályokkal dolgozott, de ez nem segit, meg kell osztani. Egyből csinálnak hármat: német, szlovén és olasz gimnáziumot. Legalább az alsó négy osztályban, aztán megint egyesitik. A népszámlálásnál is összekaptak a szlovének és az olaszok: kinek van több? És még ki tudja, hányszor fognak összekapni, mig a szlovének legyűrik az olasz elemet. Azaz, hogy sokszor már nem fognak összekapni, Nyári levél. Görz, 1912. július 27. Nehéz nyári levelet irni; az embernek nehéz a feje és a melegben elpárolog minden gondolat. Ma reggel ugyan csak 12° R. volt itt és az emberek ábrázata olyan fázósat mutatott. De mindegy. Majd helyrehozza, s ha nincs is meleg, mégis csak meleggel illik kezdeni a nyári levelet. Tehát az ember gondolata elpárolog a nagy melegben, ha volt tudniillik. Nem is a gondolatok bősége visz engem most az irásra, inkább a felebaráti szeretet és irgalom ösztöne, hogy segítsek a szerkesztőn, ki most odahaza a négy fal közt nagyokat izzad, arról gondolkozván : mivel is töltsem ki a hat oldalt ? már csütörtök és kézirat alig van !... Hát hogy és hol is vagyunk? A levél elején, s itt Görzben. — Azt mondják, minden ember ellentétek keveredéséből áll; de itt ebben a féldél városban igazán az ellentétek hazájában találja magát, ez az ellentét-keveredék. Az észak és dél egyesül itt, az Alpok a tengert ölelgetik, a bóra összevesz a sirokkóval, a hegyi levegő a tengerével keveredik. Az ember nem tudja, városban lakik-e, vagy villa-telepen. Csupa kert és villa. És mégis egészében úgy fest ez a város, mint a deli hölgy, ki észre vette magán az első őszhajat: röstell mások előtt mutatkozni. Valamikor, vagy 30 év előtt, a Südbahn-Gesellschaft még Görznek csinálta a reklámot, mint téli üdülőhelynek. Meg is érdemli, mert levegője tisztább, lágyabb, éghajlata egyenletesebb, mint a Kvarneróé, mondjuk Abbáziáé. (Attila apánk is bizonyosan itt üdült, mig katonái pár km-rel lejebb Áquileját őrizték és unalmukban a tengerben fürödtek.) Azóta az üzleti szem felfedezte a közelebb fekvő halászfalut, Abbáziát. Az most felkötötte a tenger kék gyöngyeit ; s hiába, a tenger nagy hatalom, az hódítja az embereket. Az felemelkedett és Görz mint Kurort már félig feledésbe ment. De az itteniek (az olaszok?), úgy tetszik, nem is nagyon bánják, hogy igy van. Nem akarják, hogy az idegenek szemtanúi legyenek ennek a csendes és ádáz küzdelemnek, milyennek ezek a tengerparti városok színhelyei. Nekünk odahaza fogalmunk sincs arról a szakadásos ellentétről, mely ezen a vidéken a községeket, a községekben a pártokat, a pártokban a családokat és az egyedeket elválasztják. A magyar ember elpolitizál úgy csendesen, pohár mellett, a 48-as a nem 48-assal. Ellentéteik a jó kedv és a bor arányában mind kisebbek lesznek: a középen mind a kettő elismeri, hogy Kossuth nagy ember volt, a végén pedig mindkettő szidja a kormányt és a zs . . . -t. Itt nem ugy; itt az olasz a szlovénnel nem áll szóba. Vér választja el őket és nem elvek. A szlovén a nagy szláv birodalomról álmodik, mely az Adriát körülfonja. Az olasz pedig oda lefelé sandit, Cormont, Udinenek, hol az egyesitett Olaszország földcsizmája leledzik, ó az irredenta hive. Csak a testvér-re\ áll szóba, az egyik is, a másik is. Jönnek a szlovén-testvérek Triesztből és van nagy witná zábava a Strazigban, egy kirándulóhelyen. Másik vasárnap megint jönnek az olaszok Triesztből, s megint van nagy divertimento con ballo, ugyancsak a Strazigban. Jókedv és múlatás ! De azért az olasz-család fekete szemű Mercedesé nem mer barátkozni a szomszéd szlovén család csontos arcú ifeiená-jával. Egy korban és lelkületben már el vannak választva a politika üvegfalával! Legjobban mutatja a helyzetet az itteni gimnázium. Van ezer tanulója, az egész görzgradiskai grófságból. Eddig is párhuzamos osztályokkal dolgozott, de ez nem segit, meg kell osztani. Egyből csinálnak hármat: német, szlovén és olasz gimnáziumot. Legalább az alsó négy osztályban, aztán megint egyesitik. A népszámlálásnál is összekaptak a szlovének és az olaszok: kinek van több? És még ki tudja, hányszor fognak összekapni, mig a szlovének legyűrik az olasz elemet. Azaz, hogy sokszor már nem fognak összekapni, Minden helybeli és vidéki tanintézetben használatra előírt ISKOLAI TANKÖNYV szerek kaphatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében, Esztergomban. - . ,