ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-08-11 / 33. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. augusztus 11. 33. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKŐ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Busárovits Gusztáv könj kereskedésében. Esztergom, 1912. augusztus 10. — Becsaptak csúnyán, rútul bennünket. Undorító vicc volt csak, hogy a hadvezetőség megkérdezte a magyar kormányt, hajlandó-e uj ágyúkra 270 milliót adni. Azzal nem törődtek, hogy mi lesz rá a felelet, mert végeredményben úgy is meg kell adni, ha tetszik, ha nem. A kormány nevetséges gyermeki naivsággal nem-et mondott, a hadvezetőség pedig mosolyogott rajta, mert hiszen az uj ágyúkat már javában gyártják, söt az Örkényi mezőn már egy ilyen kipróbálás alatt lévő uj ágyú ölte meg azt a négy tüzért. Mindössze egy gyár spekulál a millióival, még sok milliót akar szerezni. Jó összeköttetései vannak a hadvezetőségnél és eme összekötő személyek révén kiviszi, hogy nála a monarchia ágyúkat rendeljen. Egy magáncég pénzspekulációja miatt kell véres adónkat növelni s Magyarországot koldusbotra juttatni. A kormánynak, a magyar kormánynak : kuss ! Szája be van tömve, hallgatás a helye. A munkapárt munkálkodik. Álhireket ad ki megfizetett lapjainak, melyek révén miként öt a jó bécsiek, úgy akarja épen falhoz állítani a magyar népet. Szép mesterség! Nemes munkálkodás ! Közönséges hazaárulás. Ha ez a kormány még ottt ül egy darabig a munkapárttal együtt, akkor megérhetjük, hogy Tisza Pista egy szép napon az elnöki emelvényről azt rikácsolja oda az újságíróknak, hogy a magyar országgyűlés szívesen beleegyezik, miszerint Ausztriába mint kis tartomány, hazánk — bekebeleztessék. Az uj ágyúkat egytől-egyig az osztrák Skodagyár készíti. Magyarország egy fillért sem kereshet rajta. Magyarországnak csak fizetni van joga. Éljen Lukács, Tisza! A Skoda-cég most „hitelre" dolgozik a hadügyminisztériumnak, a magyar kormánynak semmi beleszólása nincs az egészbe, és csak az a dolga lesz, hogy a megfelelő „póthitelt" annak idején elfogadtassa a magyar delegációval. A magyar kormánynak az a dicső taktikája, hogy a hadügyminisztérium uj követelését látszatra, szemfényvesztésből visszautasította, a magyar ipari részesedés elvesztésébe került, de az országot az uj hadiköltség terheitől meg nem szabadította. Magyarország is kap valamit. Azt, amiért régen harcolt: honvédtüzérséget. Azt ám, a kutyafáját ! Azt persze mondanunk sem kell, hogy ez csak jóizü bécsi humor; nekik mulattatóul, nekünk magyaroknak szemfényvesztő megtévesztésül. Olyan formán áll a dolog, mint mikor a gyermek puskát kér és az apja vesz neki olyat, amelyik nagyot szól, mikor a „stopli" kiugrik belőle. A honvédtüzérség megkapja a feketesárga tüzérség kiselejtezett ágyúit, amelyek feleannyira visznek, mint schvarzgelbék uj ágyúi. Persze ők igy azután nem félnek, hogy egyszer jókedvében a magyar honvédtüzérség Bécs felé fordítja az ágyúcsöveket. mint akár mielöttünk Kaukázus tájéka, melyet ritkán olvasott útleírásokból, vagy regényekből szokás ismerni a „müveit körökben. " A búrok levert szabadságharca előtt foglalkozott-e vájjon valaki minálunk Délafrikával? Tudta-e valaki, hogy ott két független köztársaság létezik, ismerte-e valaki azok alkotmányát, törödött-e bárki is az ottani eseményekkel? Mikor azonban a gyönyörű önvédelmi harc a világ figyelmét oda irányította, felkelt az érdeklődés a kis államok mindenféle viszonyai iránt, egyszeribe ismeretté lett milliók előtt egész Délafrika s körülbelül egy évtizedig voltak divatban a búrok — az angolok rovására. Ma már nem beszél róluk senki. Az ujabb történelem, amely nem az ethikai, hanem a praktikus eredmények után itél, megállapodott, leszűrt véleményt hirdet róluk, megállapítja, hogy azé lett az ország kincse, aki jobban értékesíteni tudja és azzal el van intézve az annyi véráldozatot követelt ügy. Ez a példa illusztrálja leghívebben a mi helyzetünket. Folyton azon kesergünk, hogy különleges helyzetünket, ősi és évezredes alapon megizmosodott alkotmányunkat nem ismerik s mikor legtöbb szükségünk volna a többi nemzet rokonszenvére, mikor nagy évszázadokra szóló alkotások, átalakulások küszöbén állunk, egyszerre botrányok révén egy iszapos, zűrzavaros, egy piszkos állapotot világit meg a botrányok reflektora. Esztergom, 1912. augusztus 10. — Becsaptak csúnyán, rútul bennünket. Undorító vicc volt csak, hogy a hadvezetőség megkérdezte a magyar kormányt, hajlandó-e uj ágyúkra 270 milliót adni. Azzal nem törődtek, hogy mi lesz rá a felelet, mert végeredményben úgy is meg kell adni, ha tetszik, ha nem. A kormány nevetséges gyermeki naivsággal nem-et mondott, a hadvezetőség pedig mosolyogott rajta, mert hiszen az uj ágyúkat már javában gyártják, söt az Örkényi mezőn már egy ilyen kipróbálás alatt lévő uj ágyú ölte meg azt a négy tüzért. Mindössze egy gyár spekulál a millióival, még sok milliót akar szerezni. Jó összeköttetései vannak a hadvezetőségnél és eme összekötő személyek révén kiviszi, hogy nála a monarchia ágyúkat rendeljen. Egy magáncég pénzspekulációja miatt kell véres adónkat növelni s Magyarországot koldusbotra juttatni. A kormánynak, a magyar kormánynak : kuss ! Szája be van tömve, hallgatás a helye. A munkapárt munkálkodik. Álhireket ad ki megfizetett lapjainak, melyek révén miként öt a jó bécsiek, úgy akarja épen falhoz állítani a magyar népet. Szép mesterség! Nemes munkálkodás ! Közönséges hazaárulás. Ha ez a kormány még ottt ül egy darabig a munkapárttal együtt, akkor megérhetjük, hogy Tisza Pista egy szép napon az elnöki emelvényről azt rikácsolja oda az újságíróknak, hogy a magyar országgyűlés szívesen beleegyezik, miszerint Ausztriába mint kis tartomány, hazánk — bekebeleztessék. Az uj ágyúkat egytől-egyig az osztrák Skodagyár készíti. Magyarország egy fillért sem kereshet rajta. Magyarországnak csak fizetni van joga. Éljen Lukács, Tisza! A Skoda-cég most „hitelre" dolgozik a hadügyminisztériumnak, a magyar kormánynak semmi beleszólása nincs az egészbe, és csak az a dolga lesz, hogy a megfelelő „póthitelt" annak idején elfogadtassa a magyar delegációval. A magyar kormánynak az a dicső taktikája, hogy a hadügyKülföld és a magyar események. Magyarország politikai berkei hangos lármától visszhangzottak legutóbb, olyanynyira, hogy nem volt a nagy világnak olyan külpolitikával foglalkozó újsága, mely legalább egy vezércikket meg ne engedett volna magának a magyar eseményekről. Az országházában történt botrányok sokkal ismertebbé tették a magyar nevet a külföld előtt, mint nagy embereinknek diadalai ; sokkal inkább foglalkoztatták a kombinálni szerető elméket a mi ügyeink, mint talán az illető nemzet belügyei. Aki ebben az időben a külföldet járta, meggyőződhetett minderről. Külföldön hazánk épen. olyan szürke, olyan csendes és kevéssé ismert vidék volt, mint akár mielöttünk Kaukázus tájéka, melyet ritkán olvasott útleírásokból, vagy regényekből szokás ismerni a „müveit körökben. " A búrok levert szabadságharca előtt foglalkozott-e vájjon valaki minálunk Délafrikával? Tudta-e valaki, hogy ott két független köztársaság létezik, ismerte-e valaki azok alkotmányát, törödött-e bárki is az ottani eseményekkel? Mikor azonban a gyönyörű önvédelmi harc a világ figyelmét oda irányította, felkelt az érdeklődés a kis államok mindenféle viszonyai iránt, egyszeribe ismeretté lett milliók előtt egész Délafrika s körülbelül egy évtizedig voltak divatban a búrok — az angolok rovására. Ma már nem beszél róluk senki. Az ujabb történelem, amely nem az ethikai, hanem a praktikus eredmények után itél, megállapodott, leszűrt véleményt hirdet róluk, megállapítja, hogy azé lett az ország kincse, aki jobban értékesíteni tudja és azzal el van intézve az annyi véráldozatot követelt ügy. Ez a példa illusztrálja leghívebben a mi helyzetünket. Folyton azon kesergünk, hogy különleges helyzetünket, ősi és évezredes alapon megizmosodott alkotmányunkat nem ismerik s mikor legtöbb szükségünk volna a többi nemzet rokonszenvére, mikor nagy évszázadokra szóló alkotások, átalakulások küszöbén állunk, egyszerre botrányok révén egy iszapos, zűrzavaros, egy piszkos állapotot világit meg a botrányok reflektora. ÁZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Hogy úgy a saját, mint a tengeren túlról ós a messze óceánokról érkező hajói számára elegendő helyet biztosítson, mesterséggel készített óriási dock-okat, kikötő medencéket építtetett a város. Minden hajó odaállhat a saját raktárához és belőle óriási emelőgépek szedik a rakományt. Sokszínű és sokféle nyelvű nép teszi-veszi a milliók számába menő csomagokat, ládákat, hordókat, zsákokat és hordja hangyamódra a rakodó helyekre, pincékbe. Kigúnyol eme bábeli zűrzavarnak leírása minden tollat, látni kell azt, ecsetelni nem lehet. Főpiaca London a gyapjúnak, tea, kávé, bors, petróleumnak. Nagyban szerepel ezek mellett mindenféle fűszer, gyapot, fém, gyapjúszövetek, ruhaneműek, gépek, bőrárúk, papir, acélszerszámok, fegyverek, ós ki tudná felsorolni, hogy mi minden még az ég alatt. Utcái szélesek és tiszták. Maga pl. a Bayswater Road, a Sloane Street, az Oxford Street, a Kings-Road, a Kenington Park Road, vagy a Waterloo Road kétszer olyan szélesek mint a budapesti Andrássy-út. Képzelheted, kedves olvasóm, micsoda óriási forgalom ós közlekedés lehet ily széles utcán, főleg az u. n. csomópontokon ! Automobil automobil után rohan itt, a villamos-vasút csengetése és az autók trombitálása szinte idegessé teszik az embert. Omnibuszt, fiakkert, keveset láttam, ezek helyett inkább repülőgépeket és léghajókat találunk már Londonban. A személyszállító autók és villamos kocsik rendesen egy emeletesek. Egy-egy ilyen kocsi 100—120 utast visz egyszerre ! Legközelebb elkészül Londonban a villamos gyorsposta is, amely 30,000 levelet tud majd óránkint továbbítani. A Pneumatic Tube and Transport Company főmérnöke Mr. Kennethy E. Stuart amerikai minták nyomán dolgozta ki a terveket, amelyeket az illetékes fórumok és szakértők már el is fogadtak. Az új gyorsposta abban különbözik a többi ilyen fajta csőpóstáktól, hogy csak kis részét vezetik a föld alatt. A továbbítást villamosság végzi, még pedig az eddigi csőpóstáknál szokásos hengeralakú kocsikban, sőt többet is lehet egymás mellé kapcsolni. A legmeglepőbb a dologban az, hogy minden ilyen kocsinak önálló motorja lesz, amely automatikusan végzi a maga feladatát. Amint egy ilyen kocsi elérte a célját, ott egy villamos csengő szólal meg, mire a hivatalnok rögtön továbbíthatja is a levelet. A kirakatok száma szinte végtelen, fónyök szemkápráztató. Az angol kereskedőnek különös adománya van arra, hogy árucikkeit ízlésesen ós hatásosan tárja a nézőközönség elé. Londonban mindjárt megismerik az idegent. Nem jár oly fürgén, oly hajlékonyan az utcán, mint az angol, de a szája sem jár oly gyorsan mint az angolé. Bámulatos, hogy tudnak oly gyorsan kerepelni! A nyelvük szinte a levegőben lebeg, mikor kezdik a sok sziszegő betű lemorzsolását. Engem is megbámultak, hisz idegen voltam. Valóságos ostromállapotba jutottam főleg akkor, mikor a túlnópes utcák valamelyik csomópontján összetorlódtak a járó-kelők ós néhány percre meg kellett állnom, hogy az átmenők megritkulását bevárjam. Ilyenkor sebtében körültáboroltak a házalók és orrom elé toltak minden olvasni és venni valót: kefét, fésűt, botot, kést, fogpiszUti emlékeim. Közli: Pauer Károly. IX. London kereskedelme. Mielőtt elbúcsúznánk a világ legnagyobb városától, vegyük szemügyre röviden még a kereskedelmét ós óriási forgalmát. London nemcsak a világ első ipar- és kereskedővárosa, hanem egyszersmind középpontja a brit birodalom összes városai tevékenységének és irányának. Úgyszólván London szétszedett részei, mindegyikök a Londonban egyesült sokféle életműködés egyikét képviseli: Liverpool a tengeren túl való forgalmat, Oxford ós Cambridge a szellemi, York ós Canterbury az egyházi érdekeket, Manchester, Birmingham és mások az az ipart, míg London az állam összes érdekeinek hatalmas középpontja. Elénk tengeri város, melybe a parlament palotájáig fölhatol az északi tenger dagálya. Mai kiterjedése Londonnak meghaladja a 700 angol nógyzetmóríöldet, hossza a Themse két partján 31 km., szélessége 25 km. A folyón 48 híd és 3 alagút visz át. Az utóbbiak építését az követelte, hogy a legbüszkébb tengeri hajók is megalázkodás nélkül mehessenek fel a parlament palotájáig, hol a brit hatalmi élet szívverése van, és az a régi „londoni híd" fejénél áll, amely pontig a tenger dagálya a város szivébe fölhatol. Hogy úgy a saját, mint a tengeren túlról ós a messze óceánokról érkező hajói számára elegendő helyet biztosítson, mesterséggel készített óriási dock-okat, kikötő medencéket építtetett a város. Minden hajó odaállhat a saját raktárához és belőle óriási emelőgépek szedik a rakományt. Sokszínű és sokféle nyelvű nép teszi-veszi a milliók számába menő csomagokat, ládákat, hordókat, zsákokat és hordja hangyamódra a rakodó helyekre, pincékbe. Kigúnyol eme bábeli zűrzavarnak leírása minden tollat, látni kell azt, ecsetelni nem lehet. Főpiaca London a gyapjúnak, tea, kávé, bors, petróleumnak. Nagyban szerepel ezek mellett mindenféle fűszer, gyapot, fém, gyapjúszövetek, ruhaneműek, gépek, bőrárúk, papir, acélszerszámok, fegyverek, ós ki tudná felsorolni, hogy mi minden még az ég alatt. Utcái szélesek és tiszták. Maga pl. a Bayswater Road, a Sloane Street, az Oxford Street, a Kings-Road, a Kenington Park Road, vagy a Waterloo Road kétszer olyan szélesek mint a budapesti Andrássy-út. Képzelheted, kedves olvasóm, micsoda óriási forgalom ós közlekedés lehet ily széles utcán, főleg az u. n. csomópontokon ! Automobil automobil után rohan itt, a villamos-vasút csengetése és az autók trombitálása szinte idegessé teszik az embert. Omnibuszt, fiakkert, keveset láttam, ezek helyett inkább repülőgépeket és léghajókat találunk már Londonban. A személyszállító autók és villamos kocsik rendesen egy emeletesek. Egy-egy ilyen kocsi 100—120 utast visz egyszerre ! Legközelebb elkészül Londonban a villamos gyorsposta is, amely 30,000 levelet tud majd óránkint továbbítani. A Pneumatic Tube and Transport Company főmérnöke Mr. Kennethy E. Stuart amerikai minták nyomán dolgozta ki a terveket, amelyeket az illetékes fórumok és szakértők már el is fogadtak. Az új gyorsposta abban különbözik a többi ilyen fajta csőpóstáktól, hogy csak kis részét vezetik a föld alatt. A továbbítást villamosság végzi, még pedig az eddigi csőpóstáknál szokásos hengeralakú kocsikban, sőt többet is lehet egymás mellé kapcsolni. A legmeglepőbb a dologban az, hogy minden ilyen kocsinak önálló motorja lesz, amely automatikusan végzi a maga feladatát. Amint egy ilyen kocsi elérte a célját, ott egy villamos csengő szólal meg, mire a hivatalnok rögtön továbbíthatja is a levelet. A kirakatok száma szinte végtelen, fónyök szemkápráztató. Az angol kereskedőnek különös adománya van arra, hogy árucikkeit ízlésesen ós hatásosan tárja a nézőközönség elé. Londonban mindjárt megismerik az idegent. Nem jár oly fürgén, oly hajlékonyan az utcán, mint az angol, de a szája sem jár oly gyorsan mint az angolé. Bámulatos, hogy tudnak oly gyorsan kerepelni! A nyelvük szinte a levegőben lebeg, mikor kezdik a sok sziszegő betű lemorzsolását. Engem is megbámultak, hisz idegen voltam. Valóságos ostromállapotba jutottam főleg akkor, mikor a túlnópes utcák valamelyik csomópontján összetorlódtak a járó-kelők ós néhány percre meg kellett állnom, hogy az átmenők megritkulását bevárjam. Ilyenkor sebtében körültáboroltak a házalók és orrom elé toltak minden olvasni és venni valót: kefét, fésűt, botot, kést, fogpisz-