ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-07-21 / 30. szám
ki lehessen hagyni, illetőleg azt eltörölni, azt nem hiszem, mert ki tilthatja meg bárkinek azt, hogy a szives fáradság fejében egy kis áldomással ne szolgálhassanak. Hanem igen is helyén volna az oly megszorítás, hogy a korteskedés és az ezzel járó áldomás ivás a választást megelőző nyolc napon belül tilos legyen. Zászlóknak, tollaknak beszerzését, viselését, kitűzését elvégre nem ellenezném, de csak a tollakat is nemzeti színben felírás és arckép nélkül, hogy az külsőképen ünnepélyes manifesztációja legyen a legszentebb polgári jog gyakorlásának. A választás helyét illetőleg, az lehetőleg mindenkor azon meghatározott körzetben történnék, ahova fuvar nélkül el lehet jutni, tehát minden esetben kisebb körzetekben a leghelyesebben pedig községenként. Hogy azután a szavazatoknak nagy száma részben akadályozná a szavazati jog gyakorlásának az ismertetett alapelvek és eljárások alapján való kivitelét, az egyszerűen nem áll. Sokkal jobban és állandó sérelmeknek adna tápot az, ha a választói jog gyakorlása sokféle feltételekhez volna kötve. Mert a sokféleség bonyolulttá és nehézkessé tenné a szavazói jog birtoklásának személyenként való megállapítását, nyilvántartását, ellenőrzését és magát a választást. Ami az átmeneti intézkedéseket illeti, annak határát harminc évre tolnám ki, amennyiben az a 24-ik évet betöltött állampolgár, aki ezen idő alatt az irást és olvasást és a magyar nyelvet beszélni el nem sajátítaná, a választói jog gyakorlásától mindaddig elüttessék, mig azt meg nem szerzi. Mert azt ma megtenni és pedig azon klauzulával, hogy a 15 koronát kitevő adóteherviselés attól felmenti, egyszerűen igazságtalan és ellentétben van az általánosság és egyenlőség jogelvével, amit érvényesíteni akarunk. Hogy pedig az analfabéták száma a legkisebb százalékra csökkenjen és az ország idegenajku lakossága a harminc éven belül megtanuljon magyarul beszélni, elsősorban jó tanítói íizetésről kell gondoskodni, hogy az a tanító gondtól menten, fáradságot nem kímélve áldozhassa magát a nyelvben való magyarosodás nehéz munkájára, amelynek sikerekre vezető támaszai a jól vezetett ifjúsági egyesületek volnának. Én a kellő és a fentiekben kifejtett biztosítékok mellett nem féltem a magyarság szupremáciáját, és ha van, mitől félteni kell, az a legszigorúbb korlátozás dacára, sőt annál is inkább fel fogja ütni pártütő fejét, amely ellen egyedüli védekezés, hogy a nemzet kormányzásában a törvényhozó testületben sem közvetve, sem közvetlenül részt ne vehessenek azok, akik a magyar nemzet ellenségei! Éljen tehát a hamisítatlan általános, egyenlő és titkos választójog! a sós vizet s a napocska rövid idő múlva teljesen kiszárította a nedves részt, úgy hogy fél óra múlva elhagyhattam a partot és ismét visszamehettem a szállómba, hogy azután útra kelhessek Dover, illetve London felé. A „Princesse Henriette" hajón. A kikötőben már ott várakozott ránk a Dover felé induló, fehérre festett „Princesse Henriette'' 1 ' nevű hajó. Közvetlenül a kikötő mellett lévén a vasúti állomás, először egy tourretour jegyet váltottam az állomás pénztáránál. (Billet D' Excursion Ostende ä Londres par Douvres et retour.) A jegy Doveren át Londonba szólt és onnan vissza Ostendebe. Mindössze csak 39 frank és 85 centim volt az ára. A hajón I. osztályon, a vasúton pedig II-ikon utaztam. Nagy táskámat ott hagytam az ostendei Depot de Bagage-ban, a kisebbiket pedig magammal vittem a hajóra. A hajó fedélzetén már meglehetős sokan ültek. Leginkább angolok s franciák. De voltak németek, sőt hollandok is. Ki-ki sietett a székraktárhoz, hogy biztosítsa ülőhelyét. Az angolok nagyon értik a módját, hogy kell a székekkel bánni. Kettőt, hármat is cipeltek egyszerre s a hajónak legkényelmesebb részében helyezték el őket. Egyesek közülük két, sőt három széken is nyújtózkodtak s napfürdőt vettek a hajó fedélzetén. Olykor-olykor szivarra gyújtottak s „fumigálták" az- utazó-közönséget. Pont 10 óra 47 perckor indult el a hajó. A különben rendesen hullámzó colais-i szoros Levél a fogyasztási szövetkezetekről. Igen tisztelt T . . . Ür! A szövetkezetek felett múltkor folytatott társalgásunk közben arról győződtem meg, hogy a legnagyobb mérvben tévedésben volt a szövetkezetek jogosultsága, működése és célja felöl. Ha nagy elfoglaltsága enged Önnek egy kevés időt, megkísérlem összegezni az akkor mondottakat s felvilágosítani Önt. — Kiéreztem az Ön beszédéből, Ön azt hiszi, hogy a fogy. szövetkezetek zsidóellenesek. Nagyon sokan, mint Ön is, abban a téves nézetben vannak, hogy a fogy. szövetkezetek fajs vallásellenes, mondjuk zsidóellenes alakulatok. Ez a legnagyobb mérvben téves, mert a legtisztább, a legnemesebb kereskedelmi dolog az egész. Nemde vannak a vasúti alkalmazottaknak fogy. szövetkezetei, vannak az állami tisztviselőknek, vannak a bányatelepeknek társládái, „konsumverein"-jei, melyek mind a jobb minőség és olcsóbb beszerzésre irányulnak és senkinek se jut eszébe azt mondani, hogy ezek zsidóellenesek. Vagy megfordítva, ezeket ép úgy lehet zsidóellenes alakulatoknak nyilvánítani, mint a földmives nép fogy. szövetkezeteire rá mondják. Vájjon nem ugyanazon a jogon alakithat-e a földmives falusi gazdák társadalma fogy. szövetkezetet, mint alakitnak a vasúti, az állami, a bánya stb. tisztviselők; vájjon a földm. népnek nincs-e meg a joga, hogy jobb minőségű s olcsóbb árút szerezhessen be, hogy megszerezze ennek a módját, mint megszerzik amazok. Mindeme fogy. szövetkezetek, konsumvereinek egy ugyanazon célt szolgálják: tagjaiknak jó és olcsó árubeszerzést. Tehát akkor mindeme különböző fajú fogy. szövetkezetek, vagy egyaránt zsidóellenes alakulatoknak mondhatók, vagy pedig egyik sem az. Amint, hogy nem is az. Egy ugyanazon célt szolgáló intézmények egyformán bírálhatók csak el. S hogy a fogy. szövetkezetek eme falusi alakulataira rá mondják, rásütik az izraelita vallás s faj elleni működés meggyalázó bélyegét, ez abból magyarázható meg, mert ez az az alakulat, mely legnagyobb mértékben szembe találja magát magasztos s népsegélyezö működésében a zsidóságnak azzal a részével, mely egyedül kezében tartva a falusi kereskedelmet érdekében sértve érzi magát, amelyre pedig igen sokszor megállapítható volt, hogy nem a kereskedelemnek tiszta és szép hivatását követte, t. i. termelő s fogyasztási osztályok közti közvetítést, a más foglalkozású ággal elfoglalt falusi népnek a szükségleti cikkekkel való ellátását — önmaguknak is megélhetést nyervén ezáltal, — hanem a lefoglalt területet csupán kizsákmányolásra valónak tekintette, s működésével a tisztességes eszközöket nem mindig tartotta egyedül követendőknek. Innét a feljajdulás. Ezen falusi kereskedelem igen gyakran nem mérlegelte az illető árunak az egészséges voltát, most kivételesen csendes volt. A tenger mélyén járó golf áramlatok most is egészen ködbe burkolták a vidéket. Szóval kedvező időnk volt. Megszólal a hajó kis harangja, egy éles I fütty ... és elindulunk. A parton állók zsebkendőiket lobogtatják felónk, mi viszonozzuk a búcsúzást. Alig hagyjuk el Ostendet, már is óriási ködben vagyunk. Nem látjuk többé a szép dómot, sem a kikötőt és a fürdőt, már csak ég és viz között lebegünk és pedig az északi tenger legveszedelmesebb részén megy a hajónk, mely rész sok katasztrófának szokott színhelye lenni. Az angol hölgyek szépen elhelyezkednek a hajó székein. Épültem nagy szorgalmukon. Elegáns öltözetű, finom műveltségű nők voltak — és nem szegyeitek a munkát. Az egyik hímzett, a másik varrt, a harmadik keztyűjét foltozta, a negyedik harisnyáját javitgatta. Szóval mindegyik foglalkozott valamivel. A franciák és németek nagyon bámulták őket. Ilyesmi úgylátszik nem fordul elő náluk. A férfiak már sokkal kényelmesebbek. Azok csak nyújtózkodni, szivarozni es nevetni tudnak. A hajón megismerkedtem egy düsseldorfi német házaspárral. Mindjárt vígabban mult el az idő. Nem értvén az angol nyelvet, bizony csak ide-oda bámultam s hallgatództam, hogy | csevegnek az angolok, mily gyorsan jár a szájuk s hogyan ejtik ki az egyes szavakat. Kezemben forgattam a nyelvtant, de nagyon keveset tudtam belőle elsajátítani. Hiába, a kiejtés nagyon nehéz. céljának megfelelőségét, egyedüli végcélnak tekintette a saját feltétlen üzleti hasznát, saját gyarapodását. Hogy vájjon az egészségtelen áruk s italok által megásott sírok felett vezetett-e el az ő meggazdagodásuk útja, az nem érintette legkevésbé. Vannak kivételek, elismerem, megengedem. De aki ismeri egy falusi szatócs berendezkedését, aki mint közig, tisztviselő a vizsgálatoknál módjában volt ennek, vagy aki mint fogyasztó ezen boltok kiszolgálására volt, vagy van rászorulva, az láthatja s tudhatja csak, mily silány árúval szolgál egy ily falusi szatócs,, és hozzá nem a megfelelő silány áruhoz illő „silány" árak mellett; hanem a silány árú drágább nála, mint a városban az első rendű. Hát vájjon, kérdem Öntől, a városi ember egészsége becsesebb-e a falusi gazda egészségénél?! Vájjon a falusi munkás csak arra való-e, hogy a városi vegyeskereskedés fiókjaiból összesepert alját fogyassza-e el ?! Nem túlzás ez. Ne csodálkozzék. Ez a legnagyobb valóság. Saját tapasztalatomból beszélek, sok faluban volt alkalmam ezt megszerezni. A gyarmatárú sokszor — tisztelet a kivételnek — valóságos szemét, poros törmelék, az italnemű az újságokból is ismert, mindenfelé hamisításoknak produktumai. Tudok esetet, hogy a szatócs az általa kifőzött őrölt kávét állandóan vissza keverte az üzletében levő őrölt kávéáruba; tudok esetet, hogy a pálinkás hordó fenekén hamu találtatott, tehát lúggal itatta vendégeit, csakhogy a pálinkája jó erős legyen; tudok esetet, hogy a lisztbe babőrleményt, sőt gipszet kevert, a bíróság állapította meg. Vájjon hol a lelkiismeret! gipszet etetni. Falun patkányokat azzal pusztítják el, hogy cukrozott liszttel kevert gipszet etetnek meg vele, melyre vizet nyelvén, belepusztul. Higyje meg, nem a vallás és faj gyűlölet teremtette meg a falusi fogyasztási szövetkezeteket, hanem a végső önvédelem, a kereskedelem egészségtelen működése s ferde túlkapása ellen. Most sem a vallás és faj ellen irányul a működése, hanem azt a célt ugyanazon a jogon, amely célt és ' jogot szolgálja a vasúti-, állami-, bánj-a-, egyébb fogy. szövetkezetek és konzumferein: a saját népünk s tagjaik érdekeit. Nézze meg Ön egy fogy. szövetkezet áruraktárát. Hogy azok a legpocsékabb dolgokat kapnak, azt mondták Önnek, holott az illetőnek elfogultsága mondotta, csak. Én tudom, hiszen vezetésem, illetve felügyeletem alatt áll egyike e fogy. szövetkezeteknek. Mondom Önnek, soha a falusi nép oly szép, oly tiszta árut nem kapott, még csak nem is ismerte mint most, városi árakon kap. Vájjon nincs-e ehhez joga? Tehát ki. is meri józan ésszel elvitatni tőle a jogát? Ki meri perhorreskálni a fogy. szövetkezetek alakulását, aki nem egy érdekében veszélyeztetett társadalmi réteg elfogultságával bírálja azt ? ! Ön kifogásolta továbbá, hogy sérti a városi kereskedők érdekét is, ne mondjuk egy Schvarcz, vagy Weisz, hanem egy Fekete, vagy Fehér érA düsseldorfiak társaságában nagyon jól éreztem magam. Elmeséltem nekik németországi utamat, főleg esseni, elberfeldi és düsseldorfi kirándulásomat, ők pedig Hamburg, Lübeck és Lipcse nevezetességeiről csevegtek. Hyen kedélyes társalgás között mult el az idő. Tizenkettőkor kész volt az ebéd. Az angolok és a franciák nagyobbrészt lementek az étterembe, mi azonban fent maradtunk a fedélzeten ós ott fogyasztottuk el ebédünket, mely öt fogásból állott. Igen jól ós Ízletesen főztek a hajón. Négy frank volt a menu ára az italon kivül, ami nem drága. Ebéd után lementünk az olvasó-terembe és egy órácskára lefeküdtünk a pamlagra. Félháromkor ismét a fedélzeten termettünk s körülnéztünk, vájjon nem lehet-e már látni a doveri partot. Már csak 10—15 kilométernyire lehettünk Dovertől s még sem láttuk a partot, mert a köd eltakarta előlünk a szép kikötő várost. De 3 óra előtt már észrevettük a meredek, sziklás angol partot s egy rövid negyed óra múlva már a kikötőben voltunk. Sok hajó vesztegelt ott a kikötőben, egyik szebb volt, mint a másik. Közvetlenül a hajóállomásnál várt már ránk a London felé induló gyorsvonat is. Leszálltunk a hajóról ,és egyeneI sen a nyitott fülkékhez siettünk. Óriási nagy volt a tolongás, mindenki akart magának jó helyet biztosítani. Végre megtelt a vonat s elvitt bennünket a sokat emlegetett szép, nagy London városába. (Folyt, köv.)