ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-07-21 / 30. szám

dekét is. Ezt beismerem, mert mégis a falunak az a része, mely kitudta magát vonni a falusi szatócs üzletköréből, városban szerezte be szükségletét. De ne feledjük, hogy ezt kevés tehette, akkor is neki külön fáradságába került, mert főleg az év elején elkerülhetlen hitel bekötötte a falusi kereskedőhöz. De nem kell feledni, hogy a szövetkezetek oly nemű alakulatok, melyek központi vezetés köré csoportosulnak, amely központ biztositékot nyújt arra, hogy a szövetkezetek részére — céljuknak megfelelőleg — egészséges áruval látja el. Azt mondja Ön, az drágább árut ad, mint adna a szövetkezetnek egy városi nagykereskedő. Nemde a szőlőtőke mellé karót verünk, s pedig az pénzbe kerül, de a karó tartja össze a vesszőket s hozzá kötözvén,.megvédi a vihar pusztításától. Nem kell Ön előtt magyaráznom, hogy minden intézmény — az utolsó erdei majálisig — csak jó központi vezetés, rendezőség mellett állhat fen. Hogy a rendezés, a vezetés pénzbe jön, ki csodálkozik azon. Hangya központi vezetése is sok, a sokak által irigyelt javadalmazások pénzbe, sok pénzbe kerülnek. Mégis ha a konkurrens nagy áruházak előnyárait számtalanszor összehasonlitottam Hangya áraival, hogy a többször hallott dologról meggyőződjem, soha nem találtam előnyösebb árakat. De elégszer hallottam, hogy kereskedelmi cégek saját rosszul expediált áruikat perelték a vevőn, híjába rugdalódzott a vevő, hogy nem ezt rendelte. Arról is hallottam s tudok esetet, hogy magán cégek utazói kikorrigálták a rendelést s mégis a fél vesztett. Azt pedig mondom Önnek, hogy ezzel szemben központunk a „Hangya" egy év után is visszaveszi az árut, ha nem felel meg, vagy nem kelendő, szóval indokolni sem kell, hogy miért küldi vissza a szövetkezet, nemhogy perelné az egyszer átvett árut. A magán cég nem törődik azzal, mi lesz a szövetkezettel, csak az ő áruit fizesse meg, ha bele bukott is, ő csak eladni akar minél többet, minél jobban. Míg a Hangya évenként kétszer tart szakembereivel leltározást, vizsgálatot s mérleget. Átnézi az ügymenetet, utasítást, útmutatást ad, de sőt figyelmeztet téves lépések ellen, ha mind az nem használ, mielőtt megbuknék, felszámoltatja a szövetkezetet. A Hangya áruja még ha drágább volna, se drága, mert atyai gondoskodással nyújtja. És a városi kereskedő csak másodsorban támaszkodott eddig is a falusi vevőre. Nekünk a falu intelligenciájának, papnak, jegyzőnek, tanítóknak sok fáradságunkba jön a szövetkezetek vezetése, hiszen mindnyájunknak van elég saját dolgunk; szabad időnket áldozzuk fel a nép jóléteért — fizetés nélkül. Holott a kereskedelem ellátása nem a mi dolgunk volna, az a hivatásos kereskedők dolga lenne. Az idei adótárgyalásnál tanuja voltam, midőn egy katholikus pap is a szövetkezet képviseletében ott megjelent s a kapu alatt ácsorgó izraelita korcsmárosok nevettek, „ez is korcsmáros?" mondja az egyik gúnyosan. Pedig az a pap áldozatot hoz, mikor a hivatásos korcsmáros helyett látja el vagy láttatja el a korcsmáros dolgát, s az a nevető korcsmáros önmagára mondott Ítéletet, hogy az ő kezükben a falu kereskedelme oda sülyedt, hogy a katholikus papnak le kellett szállania a katedráról s oda állani a népe védelmére a söntés mellé. Mondom Önnek, a fogyasztási szövetkezetek nem az izraelita vallás- s faj ellenes intézmények, hanem a legtisztább, a legnemesebb népjóléti intézmények és hogy ez intézmény folytán leginkább mégis ezen fajhoz tartozó falusi kereskedők érzik önérdekük elleni hatásukat, arról senki sem tehet, de okait mindenesetre önmagukban keressék. Hogy pedig a Hangya központi árubeszerzés folytán a városi kereskedelem is kárt szenved, ezt legfeljebb őszintén sajnálhatjuk; a fogy. szövetkezetek a nép érdekében alakultak s épen a központi szervezet a legnagyobb erősségük. A mely szövetkezetek ezen központi szervezetből kirándulásokat tettek más beszerzési forrásokhoz — csábító ígéretek által tévútra vezetve, — még mindig kárát vallották előbb utóbb, mint a gyertyaláng körül repkedő lepke. Végül pedig eltekintve mindentől ha szabad a vasúti tisztviselőknek s állami hivatalnokoknak meggyanusitás nélkül fogyasztási szövetkezetet alakítani legyen szabad a falu munkás népének is ugyanazt tenni és ne gyanúsítsuk, ne kenjünk rá gyülölködési szándékokat. Farnád, 1912. június 29. Tisztelettel Meszes Ferenc, fogy. szövetkezet elnöke. HÍREK. Tépések az életből. A tömeg-ember a rang és a külső máz különcei után alakul és nem tudja értékelni az egyéniség erejét. Azért volt igaza Ibsennek, aki azt vallotta, hogy a többségnek soha sincs igaza. Van két „soha", amelyik kiegészíti és megmagyarázza egymást. Az egyik: az ember soha se lesz azzá, ami akar. A másik: az ember soha se tesz annyit, amennyit bírna. Az ember lelkében csendek és magábaszállások kellenek. Különben annyira kijövünk magunkból, hogy nem tudunk visszatalálni. * A köznapi társaságok ismertető jele, hogy szemtől-szemben nem vesznek semmit se komolyan, mindent elnéznek és megbocsátanak csak azért, hogy a társaságon kivül egymásnak annál szigorúbb birái legyenek. * Okos ember előtt mások tetszésének elnyerése nem annyira ambició, mint inkább gát, mely az egyéniség normális lépteit akadályozza. * Nem kell kétségbeesni azon, ha mások nem veszik észre tehetségünket, hanem inkább azon szomorkodjunk, hogy mi magunk nem vesszük észre gyarlóságunkat. Az ember gondolati és erkölcsi világa vágányokról kisiklott vonat, ha elfelejtjük, hogy milyen hivatással indultunk az élet útjának. Dr. Poruhszky Géza. Krónika, a III. osztályú gyorsvonatról. A kormányt, a kormányt Mégis kár csak szidni, Mert az egyet- és mást Bizony ki tud vinni. Most is könyörült a Sok ezer szegényen, Mint majd megéneklem E kis versikémben. Eddig gyorsvonaton Csak nagy urak jártak, Abban ettek-ittak, Mulatoztak, háltak. Ma még Pesten voltak, Holnap meg már Wienben, Gyorsan, mint a madár S mint a hal a vízben. Igazi úr nem ül Most már gyorsvonatra, Autója van már, Járhat-kelhet rajta. Azon repül Bécsbe, Avagy Budapestre, Ebeden van reggel, Nagyváradon este. Szóval a gyorsvonat Nem kell az uraknak, Azon ezután már A „nemzet* mulathat, Mert a kormány adott Rá harmadik osztályt, (Egy kicsit lett drágább, Mennyit eddig kóstált). A kormányt, a kormányt Dicsérni kell érte, Gondoskodik rólunk Bajunkat megértve; Kitalálja mi kell A sinylő szegénynek, Mint bebizonyítá E B

bizalmi"-ének! (—.) Karcolat. , Utazás egy pofon körül. A pofon az olyas valami, amit senki emberfia nem óhajt rnég álmában se; de sőt még abban a máskor szerencsésnek és boldognak hitt esetben se, amidőn azt a bizonyos pofont hölgytől, egy édes, bársonyos kezű delnőtől kapjuk. Azt hiszem ugyanilyen véleménye lehet Boroevic Szvetozár táborszernagy, kassai hadtestparancsnok urnák a pofonról, amelyet egy nyilvános helyen a katonai érdemrendek nagyobb dicsőségére egy feltűnő szépségű hölgytől, egy alezredes leányától, névszerint Härtl Luizától kapott prezentbe. Hogy miért kapta ezt a pofont a táborszernagy ur, azt bizonyára minden újságolvasó tudja; tehát annak se az előzményeiről, se annak okáról ehelyütt beszélni nem érdemes. Elég az hozzá, hogy táborszernagy ur becses orcáján elcsattant a pofon még pedig sokak szemeláttára. így aztán annak megtörténtét se letagadni, se eltussolni nem lehetett. A hir, főképen a rossz hír, még a viüámröptü fecskénél is sebesebben repül. így történt ez a pofon históriánál is. Legrövidebb idő alatt már az illetékes magas tényezők is tudomással birtak a gyorskezü Luizácska cselekedetéről. És összeült a tábornoki kupaktanács és felszínre vetették azt a humánus kérdést, vájjon miféle kenőccsel avagy flastrommal lehetne leszedni a pofont? A pléhgalléros urak törték-martak a fejüket, mig végre az egyik szépen kikalkulálta, hogy egyszerűen és nagyszerűen nyilvánítsák érvénytelennek a pofont, mert ez a pofon a féltve őrzött tiszti becsületen és fényes kardbojton egy fikarcnyi szégyenfoltot se ejtett. Tehát ezzel a határozattal szépen lefecskendezték a táborszernagy ur orcájáról a gyengéd finom kis kacsok által odaplántált pofont és katonai flegmával erre az arculcsapásra azt mondták a tábornokok : — Smarn ! Nálunk, rongyos cibileknél az ilyen pofon fergeteges port vert volna fel és bizony Isten az ilyen elcsattant pofon más más következményeket vont volna maga után. Nálunk az ilyen édes pofont semmiféle otkolomos vagy választó vizzel nem lehetett volna leeszkábálni az arcról. Példának okáért ha az édes kezű Luizácska egy cibil gentleman férfiút vágott volna pofon, hát a pofoncsapott uri ember akár útilaput köthetett volna talpára és aló mars! szaladhatott volna ki a legelső gyorssal e szép hazából és mehetett volna Amerikába, ha másnak nem, hát legalább cipőt pucolni valamelyik new-yorki utca sarokra, avagy tányérokat mosogatni valamelyik hotelba. Itthon pedig agyon kacagnák magukat az emberek azon a pofonvágott uron és utoljára lesajnálnák szegényt. És senkinek sem lenne eszébe, hogy valami uton-módon rehabilitálni kellene azt a pofoncsapott urat. Azonban a cibilek számára még fájdalom nem találtak fel olyan valamiféle választó vizet, amellyel a cibilek orcájáról az odavágott pofont le lehetne smirglizni. Hanem hát a katonáék 1 Ó az egész más ! Ami nálunk igazán fizikai lehetetlenség, az ő náluk kismiskaság. Bizonyára jólesett megbántott lelkének az az édes figyelem, amely a bajtársai részéről olyan fenségesen nyilatkozott meg. Elfeledi a pofont, el annak csattanását, csupán csak az marad meg emlékezetében, hogy mégis csak milyen szerencse ha az ember katona és nem holmiféle cibilbagázs. Hirtelen eszébe jut egy nóta: De hogyha majd Bécsben kérdik Azt a pofont, azt a tréflit . . . És ekkor elszomorodik lelke a megsértett tábornok urnák és folyton az zug fülébe: mi lesz akkor? . . . Sebaj! Semmi sem állandó a nap alatt. Az emberek elfelejtik szép lassan a történteket. És ha valamelyik puszipajtás megkérdezte bizalmasan a táborszernagy urat: — Mondd csak barátom miért van a képed feldagadva ? A táborszernagy ur bizonyára azt felelte mélabúsan: — Nü! Az csak egy női kézimunka! Fidibusz. * Személyi hirek. Molnár János prelátuskanonok, országgyűlési képviselő pénteken városunkban időzött. — Csárszky István dr. a főegyházmegyei érseki iroda igazgatója tegnap hazaérkezett hosszabb utazásából. — Báró Feichtinger Elek a boszniai országos kormány osztályfőnöke rokonai látogatására városunkba érkezett. — Báró Förster Gyula főrendiházi tag, v. b. t. t. az autonómiai iratok tanulmányozása céljából csütörtökön a hercegprimási palotában tartózkodott. — Perényi