ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-06-29 / 27. szám

ESZTERGOM 1912. június 29. az áhítatnak tárgya az Oltáriszentség, az élet forrása, mely minden lelki életnek kiindulópontja s megkoronázója, mikép a középkorban az áhítat tárgya Krisztus keresztje volt, mely éltette, lelkesítette az egyház híveit. Amint az egyes országok katholikusai összejönnek, hogy „katholikus nagygyűlésükön" megbeszéljék a hit és erkölcsi kérdések körül forgó egyéni és nyilvános élet ügyeit és az ezekkel kapcsolatos kulturfeladatok és időszerű problémák megfejtését, a szellemi mozgalmaknak katholikus világnézetben való irányítását: ugy sereglenek össze az eucharisztikus kongresszusokra a világ minden tájáról egyháziak és világiak, hogy az Eucharisztia mélyebb ismeretét állítsák bele az emberi észbe, emeljék az iránta való áhítatot és tiszteletet s megteremtsék az eucharisztikus életet. Ezen kongresszusok karaktere tehát a szó teljes értelmében vallásos. Az Oltáriszentségben Krisztusnak örök bölcsessége és végtelen szeretete mintegy versenyez, hogy a megváltás kegyelme szétáradjon minden emberre s hogy minél több lélek jusson a mennyek országába. Igy tesznek a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok is: versenyeznek, hogy a világ összes népénél fölkeltsék ugy az egyesekben, mint a tömegekben az eucharisztikus Űr Jézus iránti szeretetet, hogy minél jobban terjedjen az Eucharisztia ismerete, dicsősége s áldása. Minden ilyen kongresszus uj áldás az emberiségre, miként a püspökök pásztorleveleikben irják. Magyar testvéreim! Az eucharisztikus Ur Jézus nagy ünnepet ül ez év szeptember havában Bécs városában. A világ minden részéről elzarándokolnak ide, hogy hódoljanak a királyok Királyának; mi katholikus magyarok, kik oly közel vagyunk Bécshez, kell, hogy nagy számmal képviseljük hazánkat. Menjünk el e kongresszusra papok és világiak és mutassuk meg, hogy az Eucharisztiáért élünk-halunk, buzgólkodunk. Menjünk el, hogy lelkesülést merítsünk a kongesszuson s idehaza terjesszük az Ur eucharisztikus országát. Föl a szept. 12—15-iki bécsi kongreszszusra! Reviczky Aladár G. M. — Az aranykalász ünnepe. A magyar gazdatársadalom ezrei találkoztak e héten a magyar tenger, a mi kedves Balatonunk egyik legszebb pontján, Siófokon, hogy tüntető kifejezést adjanak annak a testvéri egyetértésnek, amely a Kárpátoktól az Adriáig, Erdélytől a Dunántúl legnyugatibb pontjáig él közöttük. Az aranykalász tartott itt ünnepet, amelynek rengése milliókat jelent a magyar hazának és amely aranykalásznak szeme milliókat táplál e hazában. Ez a mi országunk agrár állam, bármint törekedjünk is az ipar és kereskedelem fejlesztésére, mégis csak az „aránykalásztól ékes rónaság" lesz ez a föld, amely természeti fekvésénél fogva is figyelmeztet, hogy első feladatunk a földmivelés ügyének a felkarolása, fejlesztése és a legmagasabb fokban való intenzivitása. Itt a Sió-csatorna szögletében, amikor megérkezett a sok ezer gazda, Erdélyből, az Alföldről és az ország minden részéből, örömteli arcok köszöntenek, sugárzó arcok fogadnak; az érkezőben csak ugy mint a fogadóban ez a boldog remény ül az arcokon, hogy a magyar földmivelő társadalom itt van, együtt van, megértette egymást és ez lelkesít, bátorít, felemel, mert hiszen az összetartás már a fél győzelem. Amily őszinte a földnek romlatlan gyermeke, épen ugy őszinte és'becsületes munkának a virága ez a gyűlés is. Nem támadnak ezek senkit, nem is követelnek senkitől semmit. Nem rombolnak társadalmi korlátokat sem, hanem csak az összetartásnak eddigi hiánya folytán felburjánzott haszontalan növényeket akarták a jó vetésből kigyomlálni, hogy az aratáskor gyönyörködhessünk az aranykalászban és hogy az aranykalász valóban annak csillogjon, aki azt a csillogást megérdemli, aki azért fáradozott verejtékes munkával: a magyar gazdának. A drágaság folytán lelketlen és becstelen izgatók a termelő és fogyasztó közönség közé éket vertek, elválasztották őket, szembeállították őket, hogy a viszálykodásból a hasznot maguknak megtarthassák. Ezt a két osztályt, mely már csaknem egymás ellen fordult, ki kell békíteni és meg kell vele értetni, hogy a közvetítők kizárása vagy legalább a lehetőség szerinti eltávolítása mindegyiknek a boldogságot hozza meg. Áz agrárius törekvések diadalünnepe volt a siófoki gyűlés, ahol a pártpolitikának félretételével, osztály, nyelvi és vallási különbség nélkül ezerek lelkében felébredt a szebb, a boldogabb korszaknak reménye. Válságban van-e a Szent Adalbert Egylet? Kissé már elnyúlt s talán már unalmas is lesz ez a vita, amelyet hónapok óta folytatunk, de az ügy érdemes arra, hogy teljes világosságban álljon s legalább is a nép vezetői legyenek kellőképen informálva ily fontos s a tót katholikusok valláserkölcsi életét nagyon is közelről érintő egyletről. A tőlünk mindenkor nagyrabecsült „Esztergoméban többször olyan hang és hir jelent meg, amely a Szent Adalbert Egylet válságáról szólott. Legutóbb is a 25-ik számban M. János plébános úr azt irja, hogy az én információim „legkevésbbé a helyzetnek megfelelők", tehát tudva vagy öntudatlanul felültettem a nb. olvasóközönséget, sőt azt is irja, hogy „az egylet tényleg válságos állapotban, nyomorogva sinlődik. Anyagilag szánandó az egylet helyzete/' Erre vonatkozólag van szerencsém bárkivel szemben fentartani pozitív kutatásokon és az egylet könyveiből merített meggyőződéses állításomat, hogy az egylet anyagi válságban nincsen, de sőt merem azt az állítást is megkockáztatni, hogy az egylet anyagilag megerősödött s hogy tán alig állott ily jól, mint most. Hogy ezen állitásom „a helyzetnek mennyire megfelelő", álljanak itt 1910—11. évi közgyűlésileg elfogadott zárszámadásokból merített adataim: I. 1910—11. év folyamán a tagok létszáma 1537-tel 26,189-re szaporodott fel. A mai nap — az egyletben úgy informáltak, hogy majdnem megközelíti a 28,000-et. Az egylet akkor volna válságban, ha ennek a 28,000 tagnak képtelen volna megadni a tagilletményét. Ez nem áll. Sőt ilyen szép tagilletményeket kevés egylet adhat tagjainak. A folyó évben is, mint ezelőtt naptárt és 3 db. mulattató és ismeretterjesztő könyvet adnak tagilletményül. 1913-ban már az újszövetségi Szentírást fogják a tagok tagilletmény gyanánt kapni, bekötés ráfizetése mellett. Ha tehát ilyen fényes tagilletményt adnak már évek óta, válság fenn nem állhat Azt mondják, hogy „a tagilletményekkel való splendid sáfárkodás juttatta az egyletet a tönk szélére." Ez sem áll! Bizonyítom : Az egylet teljes vagyona 1911-iki közgyűléskor 403,689 K'80 fillér volt; teher — kötelezettség — ennek ellenében 391,669 K 66 fillérre rúgott, az 1911-iki tiszta maradvány 12,020 K 14 fillér. A vagyon tehát 1911-ben ezzel az összeggel nó'vekedett. Ebbe a vagyonba bele kell érteni 1. a 33,882 K 80 fill, letétet. 2. 19,654 K 74 fillér hátralékos és elszámolás alatt álló követelést. 3. Közgyűlésileg 2% leütéssel es 725 K levonással 48,745 K-ra becsült, de bármely pillanatban 60,000 K-ért értékesíthető tehermentes házat. 4. 295,075 K 06 fillér értékű könyvállományt. 5. 4015 K 58 fillér kézi forgó tőkét. 6. 2316 K értékű berendezést (5 °/o levonás). A teher pedig abban áll, hogy ki kell adnia a Szentírást (44.738 K 77 fül. szentírási alap); a tagdijak tőkéje, amelyért az egylet köteles a tagilletményeket szolgáltatni és egyéb kisebb egyletet érdeklő alapítványok. Amit válságosnak vesznek, az a 4. pont, tesen megköszöntem az elnök üdvözlését és kijelentettem, hogy a remscheidi kath. társadalmi élet a lehető legjobb benyomást tett rám s mindenkor szívesen fogok visszagondolni azokra a kellemes percekre, amelyeket a derék remscheidi katholikusok körében töltöttem. Közben azonban ez a gondolatom is támadt: — Bárcsak mi magyarok is állnánk a kultúra oly magas fokán, mint ezek a remscheidiek! Még egy barátságos koccintás és „bravó" kiáltás s a legszebb emlékekkel távoztam az egylet helyiségéből, hogy másnap folytassam a missiót. Poroszország iparvárosai. Pünkösd szerdáján a remscheidi plébános szives kalauzolásával megtekintettük Poroszország négy legnevezetesebb iparvárosát: Düsseldorf-ot, Essen-t, Barmen-t és Elberfeld-et. Düsseldorf másfélórányira fekszik Remscheidtől. Hatalmas iparváros. Lakosainak száma 261,000. Megtekintettük a művészetek nagy csarnokát, a hires Löbbeke-Muzeumot, a természetrajzi gyűjtemények eme remekét; továbbá a sz. Lambertus, sz. András és sz. Márton templomokat, valamint Vilmos császár, Bismarch, Moltke és Mendelssohn művészi szobrait. A kedves és ízlésesen gondozott Hofgarten-hen megpihenve, Essen-he érkeztünk, hogy a hires Krupp-íéle ágyúgyárat megtekinthessük. Essen-nek 230,000 lakosa van. Igazi gyárváros. Ha valaki ipart és kereskedelmet akar tanulmányozni, ide kell jönnie. Szegény magyar hazánk, mily messze vagy Poroszország hatalmas iparától! Ez a gondolat foglalkoztatja itt minden magyar ember agyát, mikor az esseni acél- és vasgyárak hatalmas raktárain, de főleg Krupp Erigyes óriási ágyúgyárán akad meg a tekintete. Krupp gyárában 12,000 munkás dolgozik naponkint. Micsoda óriási munkát végeznek itt csak egy óra alatt! A plébános előmutatta névjegyét s bebocsátást kért a gyár felügyelőjétől. Szívesen engedték meg a gyár megtekintését. Bámultuk az óriási ércolvasztó kohókat, az acólkeményitő gépeket, az ágyúöntödék óriási telepét, a híd- és gépműhelyeket, a szénszállító elektromos készülékek pratikus alkalmazását az egyes műhelyekben stb. A gyárat Krupp egyik munkafelügyelője magyarázta nagy lelkesedéssel ós alapos tudással. Csak ugy dobálódzott a milliókkal. Az egyik telepnek 30 millió márka értéket tulajdonított, a másik, raktárt 40 millióra becsülte s igy tovább ... Érdekes a Krupp-gyár bureau-]^ is. Vagy 300 hivatalnok dolgozik benne, köztük 20—30 gépirókisasszony. Egyik gyorsabban kopogtatta le a leadott írásbeli munkát, mint a másik. Szinte idegesek lettünk a sok írógép folytonos zakatolásától. Megköszönve az érdekes s tanulságos magyarázatot, felültünk az autóra s megtekintettük a várost. Mindenekelőtt az ezeréves Münstert kerestük fel. Hatalmas templom, mely különösen régiségével s remek faragványaival hat. Figye- | lemre méltó még a városháza gyönyörű termeivel és festményeivel. Nagy megilletődéssel tekintettünk Krupp, az ágyúkirály szép szobrára s Hattingen-en keresztül Hittershausen-ba, majd onnan Barmen-be érkeztünk. Barmen és Elberfeld között közlekedik az u. n. Schwebebahn. Kerekei fent, a kocsi tetején vannak s a vasalkotmány e célra készült mélyedéseibe kapaszkodnak. Maga a kocsi teljesen a levegőben lebeg, innen a Schwebebahn elnevezés. A Sonnborner-Brücke mellett (Barmentől 5 percnyire) például négy közlekedési eszköz látható. Fent a hidon robog a vasút, a Wupper folyó felett a Schwebebahn rohan Elberfeld felé, lent a hid alatt a villamos száguld és a levegőben a Zeppelinek és repülőgépek szállítják a levegő meghódítására kíváncsi közönséget. Bámulatos közlekedés! Nem csoda, hogy e kiváló iparvárosok oly nagy hírnévre tettek szert a XX. század elején. Nincs itt távolság, se akadály. Három órakor még Düsseldorfban voltam, 4-kor már a barmeni Schwebebahn kocsijában ülök és lebegek a Wupper fölött!... Maga Barmen (160,000 lakos) igen csinos város. Utcái, épületei gondozottak. Említésre méltó a gyönyörű stílben emelt Ruhmeshalle, a városháza ós a Luftkurhaus. Nagyobbrészt protestánsok lakják. Elberfeldnek valamivel több lakosa van. Környékén szép sétahelyek és a Bergischland-on érdekes magaslatok láthatók. A Königshőhe-t és a Kaiserhőhe-t automobilon tekintettük meg. Visszatérve, még a szép városházában töltöttünk néhány percet s azután egyenesen Kölnbe I utaztunk. A kölni dóm. Első utunk másnap korán reggel természetesen a világhírű dómba vezetett. A szentmise elvégzése után alaposan megnéztük a dóm minden nevezetességét. E hatalmas székesegyház mint remekmű