ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-06-16 / 25. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. június 16. 25. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv kons kereskedésében. Esztergom, 1912. június 15. — Barkóczy nyugalomba megy. Hetekig háborgott a katholicizmus, mikor gróf Zichy János kultuszminiszter megalázó módon áthelyezte báró Barkóczy Sándort. Már ekkor nyilvánvaló lett, hogy katholikus ember olyan pártot, melynek miniszterei ily brutálisan inzultálják a katholicizmust, nem támogathat. Különösen az áthelyezés módja dühösitett fel minden jóérzésű embert. Barkóczyval az áthelyezést nem közölték. Szolgával küldött levélből tudta meg, hogy elcsapták, mehet. Az áthelyezése különben csak leplezése volt a legderekabb katholikus tisztviselő nyugdijba hajszolásának. Nem adtak neki munkakört. Csináltak a részére egy uj ügyosztálynak nevezett irodácskát, ahol a katholikus autonómiát kellett volna előkésziteni, amit már Apponyi teljesen előkészített, de a munkapártnak esze ágában sincs, hogy megcsinálja. Báró Barkóczynak itt kellett semmittevésben emészteni örökös munkára edzett erejét. Eddig birta keresztény türelemmel. De most már — mint beavatott helyről értesülünk — vége a türelemnek. A politikai állapotok, főleg Tisza és Lukács alkotmányellenes uralma keserítették el Barkóczyt. Nem akar maradni ilyen kormány alatt, megunta a „legkatholikusabb" miniszter szúnyogcsipéseit és faképnél hagyja az ámítás ügyosztályát. Nyugdijáztatja magát. Értesülésünk szerint birtokaira vonul gazdálkodni. íme, az utolsó felvonása egy kath. tisztviselő pályájának, aki merészelt katholikus lenni. Reméljük, a kath. tisztviselők nem fogják megtanulni a Zichy-féle leckét, hogy aki jó katholikus, az nem lehet jó tisztviselő. Inkább kettőt remélünk. Egyik az, hogy a kath. nép istenitéletté teszi a mungóknak a legközelebbi választást. A másik reményünk, hogy Barkóczyt újból meglátják a fórumon. Nem mint lekötött tisztviselőt, hanem mint valamely derék kath. kerület néppárti országgyűlési képviselőjét. Fö-rendi-ház! A polgári házasság megszavazása óta, 1893 június 2l-e óta nem állott a főrendiház oly nehéz dilemma előtt, mint ma 1912 jun. 15-én! Az egész ország tekintete a magyar felsőház felé irányul e napon. A döntés lefelé és felfelé kezébe van letéve. A szó szoros értelmében a rend visszaállításának, vagy teljes felforgatásának a föfö házává, tényezőjévé vált. Ha megszavazza a Tisza által alkotmányellenesen keresztül hajszolt törvényjavaslatokat, örökre megpecsételi a törvénytelenség útját, mely beláthatlan örvényekbe sodorja az országot; ha alkotmányos tárgyalás végett visszaküldi a javaslatokat a képviselőházba, akkor bukik a Lukács-kormány, elolvad mégegyszer a Tisza-bálvány, mint 1905-ben és lesz békés kibontakozás. A törvénytelenül törvénythozó alsóház álláspontja adva van, a király felséges személyét is korteskedés' céljából belevonta Tisza, minapi bécsi kihallgatása révén: most már csakis a főrendiházon múlik a döntés, mely irányadó lesz nemcsak lefelé, de felfelé. Midőn e sorokat írjuk, már talán eldőlt a kocka. Pessimisták vagyunk a kérdésben. Amint húsz év előtt oly érzékeny sérelmeket ejtett a főrendiház a katholikus hiten, ugy könnyen megeshetik, hogy most rést üt a magyar alkotmányon is. Egyesek hagyományos lojalitásukban nem ismernek határt s a kormány is mindent elkövet, hogy a töle függő főrendeket berendelje és pressionálja az ököljog szentesítésére. Ami a legutóbbi hetekben történt s ami még a közel jövőben történik, az részben Justh Gyula nagy bűnének megtorlása s ha talán a napokban legjobban szenvedett a makói földesúr, ebben némi nemezist látunk. Még három év előtt szépen együtt ült a koalíció. Justh is miniszterként ült benne. A Felség és a bécsi körök már megbarátkoztak a gondolattal, hogy Magyarországon függetlenségi többséggel, söt keresztény érzelmű kormánnyal is veszély nélkül lehet vinni az ország dolgát. Ekkor Justh — a hatalomtól megittasodva — kötni kezdte magát az önálló magyar bank fix terminusának eszméjéhez, minek megvalósítására 1911 január 1-ét kötötte ki. Ez nem következett be, hanem e helyett a koalíció szétbomlása, az ellenzék pénzbe fojtása és a babyloni mungópárt félelmetes bevonulása. Még ma is kormányon lehetne a koalíció és akkor a függetlenségi és a néppárt csinálhatott volna olyan választási törvényt, amilyen neki tetszett volna. Ha ez nem történt, annak a föokát Justh Gyulának hívják. De egy másik Mefistója is van az előttünk lejátszódó nemzeti tragédiának: Tisza István, a parlamenti abszolutizmus rögeszméjével fejében. Már 1905-ben megkisérlette a házszabályrevizió erőszakos behozatalát. De a Perczel-féle kendölobogtatásra- az ellenzék az elnöki emelvény összetörésével válaszolt, a nemzet pedig az utána következő választáson elsöpörte mind egy szálig a liberális pártot. És jól jegyzi AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Uti emlékeim. Közli: Pauer Károly. I. a) A müncheni iparkiállítás. Sisteregve ömlött ki a gőz a fékvezető csövekből, egy harsány trombitaszó s a 7 óra 30 percnyi reggeli gyorsvonat elindul a wieni Westbahnhof-ból. A II. osztály fülkéjét nagyobbrészt turisták foglalják le. Salzburg, Berchtesgaden és Königsee vidékére utaznak. Kezökben a turista-térkép, hátukon a „Rucksack"; vigan társalognak és örülnek a kedvező időjárásnak. Az étkezőkocsi pincérje Wels állomás előtt jelenti, hogy az ebéd kész. Sietünk az étkezőbe, hogy mások el ne foglalják helyünket. Köztünk van egy jól megtermett linzi bácsi is, hatalmas testalkata alig fór be az étkező keskeny ajtaján. Mellém ült s természetesen ugy kiszorított, hogy bal lábamat csak a levegőben lógathattam. Egymásután ürítette ki a söröspoharakat, miközben nagyokat fújt. Bámultuk ivóképessógét, de az étvágyát is. Mindenből duplázott, még a sajtból is, pedig a latin közmondás szerint: „Caseus ille bonus, quem dat avara manus!" Csak az a sajt Ízletes, melyet fukar kéz nyújt! No de a mi linzi kedves polgártársunk nem igen törődött a régi latinok közmondásával, a sajt ép ugy izlett neki, mint a pecsenye, vagy a tészta. Mondogatta is „Meine Herren jetzt heisst's fest essen, denn wir sind noch weit von München!" Mintha csak előre tudta volna, hogy mi négyen, akik egy asztalnál ültünk, mindnyájan Münchenbe utazunk. A vonat gyors sebességgel halad előre. Előtűnnek a salzburgi hegyek, egyik-másik hóboritotta csúcsát meregeti felénk. Remek panoráma tárul szemünk elé. Szinte megfeledkezünk a sörivásról s inkább a vidéket bámuljuk. Salzburgban sokan szállnak fel vonatunkra, mig végre Traunstein és Rosenheim után Bajorország gyönyörű fővárosába, Münchenbe érünk. Magának a városnak nevezetességeivel ez alkalommal nem foglalkozom, mert két év előtt amugyis behatóbban ismertettem azokat, most csupán az iparkiállitásra szeretnék néhány szóval reflektálni. Die bayrische Gewerbe-Schau, — igy hívják ugyanis a bajorok a kiállítást — a város parkjában van elhelyezve, ugyanott, ahol két év előtt a mohammedánok művészetében gyönyörködhetett az ember. A bajor uralkodóház egyik hercege, Ruprecht nemrégiben néhány többé-kevésbbé értékes bútordarabot talált a wittelsbachi ház kincstárában, amelyeket be akart sorolni az őket a műtörténetben megillető helyre. Ez a körülmény adta az ötletét egy nagy, komoly iparkiállitásnak, amely célul tűzte ki maga elé, hogy egy magas kulturális színvonalon álló, erős nép által fentartott művészi tradíciót újra megnyerjen a jelen és a jövő kulturális tudata számára A kiállítás külsőleg abban a finomkodó Jugend- és Biedermayer-stilus keverékben mutatkozik, amely München modern építkezésére nézve annyira jellemző. A kiállítási vezetőségnek az volt a törekvése, hogy a miképen kizárta a modern, „orientális" iparosoknak mindazt a bric-á-brac-ját, amely csupán és kimondottan a nyugatiak romlott izlóse számára készül a Kelet bazárjaiban, szintúgy kizárja a kiállítás látóköréből mindazt, a mi a Keletnek csupán hazug másolása, a mi arra az olcsó, és nem valódi eszközökkel mondvacsinált „mesés pompára" emlékeztethet, amely az utóbbi évtizedekben a Nyugaton szerte tért foglalt ós csak arra adott alkalmat, hogy a hatalmas bajor kultúrkör hagyományait a nevetségességig profanizálja. S e tekintetben valóban korszakot alkotó eredményt értek el a müncheni építészek. A kiállítási építkezések terén teljesen ujat alkottak; elérték pedig a legegyszerűbb eszközökkel. Építkezésük csak keret, mely annyit akar elérni, hogy a benne kiállított tárgyakat agyon ne üsse lényegüktől elütő, vagy színekben ellentmondó foglalatával. Szóval: kőbe öntött hangulatnak nevezhetnők ezt az épitő modort. Mindenki bámulja, mindenki csodálja. A mit a kiállítás nyújt, azt természetesen nem tudom itt apróra bemutatni. Hasábokat, foliánsokat lehetne róla irni. Nyolcvan terem, helyiség, erkély, fülke tartalmazza mindazt a szépet és kiválót, amit a sok-sok század és a félvilágot átölelő művészi gyakorlat létrehozott. Hatalmas gépek, gazdasági szerszámok, finoman, ízlésesen kidolgozott bútordarabok, gyári