ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-04-28 / 18. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. április 28 18. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelös szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadó­hivatal címére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv kön> v­kereskedésóben. Esztergom, 1912. április 27. — Hamiskodások. Még áll a vásár, csapkod­ják egymás tenyerét a felek, kínálnak, dicsérnek, leszólnak, lesajnálnak portékákat, tehát nagy a zavar, még nagyobb a találgatás, hogy merre fordul a Lukács László szekerének á rúdja! Befelé-e vagy kifelé — Bécsnek?! Még senki, sem tudja biztosan, de azért már hamiskodnak azok, akiknek az az egyetlen vágyuk, az a törekvésük, hogy nőj jön a zavar, a fejetlenség. Természetes, hogy a most folyó alkudozások­nak szeretnének mindenáron egy kicsit csípős, pikáns izt is adni, mert az egyszerű és botrány nélküli alkudozások nem elégítik ki az utcai politikusok kihasznált idegeit. A politikai hecceknek leghálásabb talaja az úgynevezett „klerikalizmus", magától érthető dolog tehát, hogy Lukácsnak a néppárttal folytatott érte­kezlete a megfelelő meseáradattal vétetett körül. Jóformán az az általános benyomás, hogy a miniszterelnök még maga sem tudja teljesen, hogy mit fog csinálni. A kép még csak kör­vonalaiban van meg s a folytatólagos tanácskozá­sok viszik a befejezés felé, innen van az a körülmény is, hogy az elsőértekezlet a néppártnál sem szülte meg a végső eredményt, épugy mint Justhéknál, sőt talán magában a munkapártban sem. Mig azonban a többieknél természetesnek találták az esetet, addig a néppártról már valami különösebbet iparkodtak kisütni s megszületett a hir, hogy a néppárt és Lukács teljesen meg­szakították a további összeköttetést, mert hogy a pártnak egyes tagjai a radikális választójogi reformnak a hivei s ezek összekuszálták az ügyet. A tény azonban az, hogy a párt programmszerüen követeli a helyzetnek megfelelő reformot s amit Lukács eléje állított, azt nem tartja kielégítőnek. A néppárttal való értekezlet egy láncszem volt Lukácsnak a kibontakozás további meg­munkálásánál s majd ha közelebb látszik eredmény, újra fel fogja venni a tárgyalás fonalát. Mi bosszantja hát „a finom orrú többieket" ? ! Bizonyára az a körülmény, hogy a választó­jogi kérdésnek demokratikus kezelésében nem birják túllicitálni a néppártot, nem lehet meg­rágalmazniuk a sötét maradiság vádjával. A választójogi reformtól várjuk mi keresz­tények is a jobb jövőt, épugy mint az ellenségek. Lehet, hogy mi is csalatkozni fogunk és ők is csalatkozni fognak ? ! p m hozzájuk szólt volna, közéjük keveredett volna. A magyar politikában megszoktuk, hogy több legyen a külsőség, a zaj, a lárma, a tüntetés és cifraság, mint a belső tartalom. Minket feszélyez a hideg és hiva­talos megjelenés, mely bár magában hordoz­hatja az értelmet, tehetséget és a rá­termettséget, a szivekhez vezető ut azonban nincs általa szabaddá téve. A hadonázó, a szónokló kortes az a minta, amelynek alapján felépítjük a rokon­szenves politikusnak az alakját, épen azért a nyakig gombolkozó diplomata, aki többet gondolkodik és furfango^skodik, mint csele­kedni látszik, idegen növényként hidegen hágy bennünket. De végre is számoljunk a helyzettel! Vannak még más szempontok is, amelyek szerint illő volna elbírálni, hogy vájjon Lukács jő helyen van-e a miniszterelnöki székben. Igaz, bogy ha a legfőbb úr odavaló­nak találja s az ország született és választott nagyjai önként melléje állanak, nekünk nincs jogunk és okunk a többi szempontokat hajuknál fogva a porondra rángatni, mert hiszen sohasem az érzelmek, hanem a tények számítottak: mindig a hatalom döntött. Most tehát az a fő kérdés, hogy a többi nem ismert dicső tulajdonságai mellett ért-e az uj miniszterelnök a bűvészeihez is? Tud-e a pártoknak merev felfogásából észrevétlenül valamit, épen annyit, amennyi szükséges lecsípni, hogy igy valahára rend­ben mennének már az ország ügyei ?!! Lehetséges, hogy még a harcnak leg­inkább nekilódult elemek is ugy fognak gon­Esztergom, 1912. április 27. — Hamiskodások. Még áll a vásár, csapkod­ják egymás tenyerét a felek, kínálnak, dicsérnek, leszólnak, lesajnálnak portékákat, tehát nagy a zavar, még nagyobb a találgatás, hogy merre fordul a Lukács László szekerének á rúdja! Befelé-e vagy kifelé — Bécsnek?! Még senki, sem tudja biztosan, de azért már hamiskodnak azok, akiknek az az egyetlen vágyuk, az a törekvésük, hogy nőj jön a zavar, a fejetlenség. Természetes, hogy a most folyó alkudozások­nak szeretnének mindenáron egy kicsit csípős, pikáns izt is adni, mert az egyszerű és botrány nélküli alkudozások nem elégítik ki az utcai politikusok kihasznált idegeit. A politikai hecceknek leghálásabb talaja az úgynevezett „klerikalizmus", magától érthető dolog tehát, hogy Lukácsnak a néppárttal folytatott érte­kezlete a megfelelő meseáradattal vétetett körül. Jóformán az az általános benyomás, hogy a miniszterelnök még maga sem tudja teljesen, hogy mit fog csinálni. A kép még csak kör­vonalaiban van meg s a folytatólagos tanácskozá­sok viszik a befejezés felé, innen van az a körülmény is, hogy az elsőértekezlet a néppártnál sem szülte meg a végső eredményt, épugy mint Justhéknál, sőt talán magában a munkapártban sem. Mig azonban a többieknél természetesnek találták az esetet, addig a néppártról már valami különösebbet iparkodtak kisütni s megszületett a hir, hogy a néppárt és Lukács teljesen meg­szakították a további összeköttetést, mert hogy a pártnak egyes tagjai a radikális választójogi reformnak a hivei s ezek összekuszálták az ügyet. A tény azonban az, hogy a párt programmszerüen követeli a helyzetnek megfelelő reformot s amit Lukács eléje állított, azt nem tartja kielégítőnek. A néppárttal való értekezlet egy láncszem volt Lukácsnak a kibontakozás további meg­munkálásánál s majd ha közelebb látszik eredmény, újra fel fogja venni a tárgyalás fonalát. Mi bosszantja hát „a finom orrú többieket" ? ! A népszerűtlenség. Nem hisszük, hogy nagy sértést követ­nénk el az uj miniszterelnök ellen, ha azt állítjuk, hogy a nemzet vezéreiként ismert nagy férfiak között épen ö az, akit a nemzet nagy zöme a legkevésbé ismer, egyáltalában nem csodál és egy cseppet sem szeret. El­ismerjük, hogy a magyar állami életnek egy folytonos használatban lévő egyéne Lukács, aki a politikai változások tarkaságai között is mindig megtalálta a legáltalánosabb, tehát uralkodó szint és igy helyet kapott a miniszteri székben évtizedeken keresztül. Jöttek-mentek mellette és körülötte az emberek, ö azonban maradt mindig ami volt, a hideg fejjel számitgatő üzletember. Ebben látjuk az ő pályájának és sikereinek alapját, hogy mig mások a saját szenvedélyüknek megnyilvánitásával egyéni­ségüket is beledobják a közönség szenve­délyének forgatagába, addig Lukács a számitő ésszel dolgozott, azt állítván, hogy „lassan járj, tovább érsz". Igy kikerülte azt az eshetőséget, hogy az egyik párton megszeretik, a másikon pedig meggyülölik. Barátaitól nem kellett félnie, mert nem igen voltak, ellenségeivel pedig elbántak azok, akiknek szükségük volt az ö tehet­ségére s igy leszámolt velük anélkül, hogy hozzájuk szólt volna, közéjük keveredett volna. A magyar politikában megszoktuk, hogy több legyen a külsőség, a zaj, a lárma, a tüntetés és cifraság, mint a belső tartalom. Minket feszélyez a hideg és hiva­talos megjelenés, mely bár magában hordoz­hatja az értelmet, tehetséget és a rá­termettséget, a szivekhez vezető ut azonban nincs általa szabaddá téve. A hadonázó, a szónokló kortes az a minta, amelynek alapján felépítjük a rokon­szenves politikusnak az alakját, épen azért a nyakig gombolkozó diplomata, aki többet gondolkodik és furfango^skodik, mint csele­kedni látszik, idegen növényként hidegen hágy bennünket. De végre is számoljunk a helyzettel! Vannak még más szempontok is, amelyek szerint illő volna elbírálni, hogy vájjon Lukács jő helyen van-e a miniszterelnöki székben. Igaz, bogy ha a legfőbb úr odavaló­nak találja s az ország született és választott nagyjai önként melléje állanak, nekünk nincs jogunk és okunk a többi szempontokat hajuknál fogva a porondra rángatni, mert hiszen sohasem az érzelmek, hanem a tények számítottak: mindig a hatalom döntött. Most tehát az a fő kérdés, hogy a többi nem ismert dicső tulajdonságai mellett ért-e az uj miniszterelnök a bűvészeihez is? Tud-e a pártoknak merev felfogásából észrevétlenül valamit, épen annyit, amennyi szükséges lecsípni, hogy igy valahára rend­ben mennének már az ország ügyei ?!! Lehetséges, hogy még a harcnak leg­inkább nekilódult elemek is ugy fognak gon­AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. tője, veszélyeknek kitett lelkek gyógyító, erősítő, balzsama. S ez vidámít, mert lelki hallásunk a könnyed kopogtatásból hallja, hogy ezek a harmat­cseppek már nem az anyának fia koporsóján szétfolyó könnyei, hanem a kegyelem jóleső esője és a felhőre tekintve átragyog azon a szűz Anya szerető tekintete. S szivünk sugalma feljő az ajkra: Mária, te kegyelmek Anyja! Igazi május királynőj e vagy! A természet virágai közül is egyik kedvesebb vagy mondjuk szebb mint a másik. Az egyik színpompában úszik, a *másik 'egyszerűségé­ben is bámulatos harmóniát mutat önmagával és környezetével. Vegyük csak a vad szegfűt egyszerű, piros virágával a nagy zöld mezőben. A természet barna kehelyre helyezte és tagad­hatatlanul uralkodik a tájon. De napjainkban az egyszerűség nem uralkodik. A boldogságos szűz­től' is azt látszik kérdezni a világ, hogy „miért jöttél ily szerény ruhában?* Nem is akar ő a világé lenni az ilyenek gondolata szerint. A rosszhoz ő nem vonzódik, de az okosak és tiszták megértik, árnyékába jönnek pihenni. Hivatását betöltötte. Ebben legmagasabban áll. Az isteni gondviselés fenséges harmóniába szedte a világot és a tavaszi nap lehelletére a levelek- és hasadó bimbók aranybetűiben meg­nyilatkozik. Ennek azt a hivatást adta, hogy hosszú levelei fejlődjenek, emennek kerekded, majd ujjas-rendszerű, másiknak hasított, metszett, fürészelt és a virágok színével egybeolvad a madárkák zenéje. A határozatlan, feslő bimbó­alak májusban határozott, élesen kidomborított alakot nyer, jellegzetes lesz'. A természet csalit­jában eszünkbe ötlik az ember hivatása is. Mily nagy sokféleség van az emberi lelkekben! A sok­féle pálya mind célszerű, mind Isten gondolata. A lelkek is különféle virágot hoznak. A mennyei virágkoszorú nem egyhangú. Fenséges harmóniája a szinvegyületeknek, de mind külön is mennyei szépség. Azért a virágot hajtó lelkiműködések iránya is eltérő, de csak az hoz virágot, mely határozott, élesen körvonalozott, mondjuk ha nem jellegzetes: jellemes. A május jegyében él. Vannak feltűnést keltő pályák, de lényege mindnek a hivatás, melylyel ma annyira visszaélnek. Sok a határozatlan alakú fakadó bimbó, mely április jegyében megakad. De a szűz Anya határozott jellem, a legkifejlettebb mennyei szépség, királyi szépség és erő. Igazi májusi királynő. Aztán a hivatásokhoz erő, erény kell, ami Isten kegyelme nélkül el nem érhető. Isten pedig az alázatosok­nak ad kegyelmet. A nagy hivatásokhoz nagy alázatosság kell. Az ibolya sem virágzik már, mikor levelei nagyon felkapaszkodnak. Es a szűz Anya alázatosságát lehetetlen azonnal észre nem venni. Ö királyi erőtől duzzad, az erények király­nője, hivatásos királynő. Határozott királynő. Május jegye ragyog koronáján. A növényben továbbá bámulatos a célszerű­ség. Az ibolya ibolya marad, mig el nem hervad, a rezeda sem lesz nefelejtssé. A szűz Anyában Május királynője. Pár rövidke nap és ismét itt a május. Ragyogó trónra helyezzük a május királynőjét. A húsvét eléggé feltüntette a fájdalmas anyát. Arcát csupa könnyel, csupa szomorúsággal vonta be. Valljuk be : megszántuk öt. S mintha Veronika példáját követve mi neki nyújtanánk kendőt, hogy letörüljük a sziv harmatját az anya arcáról. Fel­emeljük a lesújtott anyát, királynővé tesszük őt mi is, hisz' egyszülött magzatával ő is feltámadott. Fel kellett támadnia a dicsőségre, mert ő valóban ancilla Domini — az Űr szolgáló leánya — nem ancilla hominum — nem emberek szolgálója. A fájdalom után dicsőség jár. S nem természetes-e, hogy a szolgáló kiséri urát? Hogy i.s ne, mikor fiának is vallhatja öt. A dicsőség királyához a di­csőség királynéja illik. S ugyan fénye megtörhetne-e rajtunk, az ő dicsőségének kegyetlen, kíméletlen ácsain, kovácsain, bűnös embereken? Még a fák levei is hangosak májusban a reáhulló esőtől, csak a hó szállingózása borítja -néma birodalomba az alvó életet, mert a fagynak, pusztulásnak symboluma. A szűz Anyát pedig a fakadó tavasz­hoz, az élet gerjedéséhez érezzük, hogy kell hasonlítani. Nem fagyos az érintése, de finom lelki harmat az, a zsenge élet hordozója, fejlesz­tője, veszélyeknek kitett lelkek gyógyító, erősítő, balzsama. S ez vidámít, mert lelki hallásunk a könnyed kopogtatásból hallja, hogy ezek a harmat­cseppek már nem az anyának fia koporsóján szétfolyó könnyei, hanem a kegyelem jóleső esője és a felhőre tekintve átragyog azon a szűz Anya szerető tekintete. S szivünk sugalma feljő az ajkra: Mária, te kegyelmek Anyja! Igazi május királynőj e vagy! A természet virágai közül is egyik kedvesebb vagy mondjuk szebb mint a másik. Az egyik színpompában úszik, a *másik 'egyszerűségé­ben is bámulatos harmóniát mutat önmagával és környezetével. Vegyük csak a vad szegfűt egyszerű, piros virágával a nagy zöld mezőben. A természet barna kehelyre helyezte és tagad­hatatlanul uralkodik a tájon. De napjainkban az egyszerűség nem uralkodik. A boldogságos szűz­től' is azt látszik kérdezni a világ, hogy „miért jöttél ily szerény ruhában?* Nem is akar ő a világé lenni az ilyenek gondolata szerint. A rosszhoz ő nem vonzódik, de az okosak és tiszták megértik, árnyékába jönnek pihenni. Hivatását betöltötte. Ebben legmagasabban áll. Az isteni gondviselés fenséges harmóniába szedte a világot és a tavaszi nap lehelletére a levelek- és hasadó bimbók aranybetűiben meg­nyilatkozik. Ennek azt a hivatást adta, hogy hosszú levelei fejlődjenek, emennek kerekded, majd ujjas-rendszerű, másiknak hasított, metszett, fürészelt és a virágok színével egybeolvad a madárkák zenéje. A határozatlan, feslő bimbó­alak májusban határozott, élesen kidomborított alakot nyer, jellegzetes lesz'. A természet csalit­jában eszünkbe ötlik az ember hivatása is. Mily nagy sokféleség van az emberi lelkekben! A sok­féle pálya mind célszerű, mind Isten gondolata. A lelkek is különféle virágot hoznak. A mennyei virágkoszorú nem egyhangú. Fenséges harmóniája a szinvegyületeknek, de mind külön is mennyei szépség. Azért a virágot hajtó lelkiműködések iránya is eltérő, de csak az hoz virágot, mely határozott, élesen körvonalozott, mondjuk ha nem jellegzetes: jellemes. A május jegyében él. Vannak feltűnést keltő pályák, de lényege mindnek a hivatás, melylyel ma annyira visszaélnek. Sok a határozatlan alakú fakadó bimbó, mely április jegyében megakad. De a szűz Anya határozott jellem, a legkifejlettebb mennyei szépség, királyi szépség és erő. Igazi májusi királynő. Aztán a hivatásokhoz erő, erény kell, ami Isten kegyelme nélkül el nem érhető. Isten pedig az alázatosok­nak ad kegyelmet. A nagy hivatásokhoz nagy alázatosság kell. Az ibolya sem virágzik már, mikor levelei nagyon felkapaszkodnak. Es a szűz Anya alázatosságát lehetetlen azonnal észre nem venni. Ö királyi erőtől duzzad, az erények király­nője, hivatásos királynő. Határozott királynő. Május jegye ragyog koronáján. A növényben továbbá bámulatos a célszerű­ség. Az ibolya ibolya marad, mig el nem hervad, a rezeda sem lesz nefelejtssé. A szűz Anyában

Next

/
Oldalképek
Tartalom