ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-04-07 / 15. szám

is meg volt határozva legalább a keresztesek ideje óta, a régi Antónia várban, a zsidók templomától északra, a modern török kaszárnyában. E kezdő és végső pontok között azután csakhamar el­helyeződött a 14 állomás. Egyeseket már régebbi szentélyekhez fűztek, igy a IV. állomást, Jézus találkozik Máriával, egy régi Mária templom maradványaihoz, másokat valami régisógi marad­ványhoz, igy a VI. állomást, Veronika nyújtja Jézusnak a kendőt, egy réginek látszó házhoz, mint Veronika házához, vagy a VII. állomást, Jézus másodszor esik össze a kereszt alatt és az itéletkapűn át elhagyja a várost, a Hadrián­féle oszlopokkal szegélyezett útnak, mely a városon északdéli irányban keresztülvonult, egyik megmaradt oszlopához, egy az uterát átfogó boltozat mellett, mely egy kapu benyomását kelti; vagy a IX. állomást, Jézus harmadszor esik össze a kereszt alatt, a szent sir bazilika Konstantinus-féle átriumának egyetlen egészében maradt oszlopához; másokat végül a helyi való­színűség szerint helyezték el, igy az V. állomást, Jézus keresztjét Cyrenei Simon vállaira veszi, azon utcasarkon, hol a Damaszkuszi kaputól jövő út, melyen Simon a városba jöhetett, a keresztút utcáját keresztezi. Az igy megállapított állomásoknál, hol csak lehetett kápolnák emelkedtek. De ez mind több századnak lassú fejlődése volt. Ugy bogy két állomás csak valami 30 év előtt nyerte a mostani helyét. Igy a II. állomást, hogy Jézus vállaira veszi a keresztet, még egy-két évtizeddel előbb az úgynevezett Ecce homo ivnél tisztelték, mig most egy 20 lépéssel előbb a török kaszárnya falánál, a X. állomást, hogy Jézus megfosztatik ruháitól, pedig a szent sir templom apsziszában levő kápolnánál, mely annak emlékére van, hogy Jézus ruháit a kereszt alatt elosztják, imádkoztak, mig most fenn a Kálvárián a XI. állomás, a keresztreszegeztetés oltára előtt. Ezen szép ájtatosságot azután az egyház is megerősítette és ennek végzésénél a meg­áldott állomások előtt ugyanazokat a búcsúkat engedélyezte, melyek a szentélyeknél Jeruzsálem­ben nyerhetők. A szentföldön minden szentélynél egy Miatyánk, Üdvözlégy és Dicsőség elmondá­sával teljes búcsú kapható. A keresztúti ájtatosság­nál is tehát az ábrázolt 14 állomásnak meg­felelőleg ugyanannyi teljes búcsút. Mikor Görgey kenyeret kér... 1868-ban történt, hogy a pesti Lánchidnak akkor még részvénytársaságot alkotó tulajdonosai pályázatot hirdettek egy az irodában megüresedett írnoki állásra. Csekély 300 forint fizetésről volt szó, de több mint nyolcvanan pályáztak az ál­lásra, nagyobbára a nemrég lezajlott szabadság­harc, vagyis inkább az azt követő reakció anyagi nyomorultjai. Köztük volt Görgey Arthur, a ma­gyar szabadságharc seregeinek fővezére is. Görgey a Világos-i fegyverletétel után Ausz­triába ment, s Grácban csendőri felügyelet alatt élt; Magyarország határait tilos volt átlépnie, vi­szont az osztrák kormány 500 forint kegy dijat biztosított eltartására. De mihelyt a kiegyezés létrejötte után I. Ferenc József király általános amnesztiát hirdetett, lemondott az osztrákok kegy­dijáról és hazajött Magyarországra. Az osztrákok előtt kegyvesztett, a magyarok előtt pláne „áruló" színben feltüntetve kénytelen volt — hogy kenyere legyen -— az első évben mint kékbluzos napszámos dolgozni a Marcheggi vonal pozsonyi alagutjának áttörésénél. Közben megüresedett a nevezett állás a Lánchid-Részvénytársaságnál. Görgey tehát a leg­jobb reményben beadta folyamodványát. A részvénytársaság elnöke a beérkezett nagy­számú folyamodványt bemutatva, rátért Görgey kérvényére is, felemlítve, hogy folyamodó azzal indokolja kérését, hogy ez állással a társaságtól „kenyeret kér!" Nagy súgás-búgás támadt az egybegyűlt igazgatótanács tagjai közt. Egyesek hangosan is kifejezést adtak nézetüknek, mely nem a legkedvezőbb volt Górgeyre nézve. „A részvénytársaság nem kompromittálhatja magát Görgey felvétele által, ki Világosnál a fegyvert letette — tehát az országot az osztráknak el­árulta!" ... Ekkor felállt egy pesti nagyiparos, ki a sza­badságharcot mint huszár végigszolgálta, s imi­gyen szólott: „Hogy Görgey Arthur áruló volt-e vagy sem, azt nem tudom! Majd eldönti a törté­nelem. Azt tudom, hogy nekünk egyszer kenye­ret adott . . .* „Hogy volt? Halljuk csak?!" „Győr mellett táboroztunk .épen. Sötét este volt. A fővezér, Görgey Arthur szokása szerint — midőn már mindenki nyugovóra tért — körül­lovagolta a tábort, köpenyét magasra gyűrve, hogy meg ne ismerjék. Elért az előőrsökig, akik tűz mellett beszélgettek, s ép mikor arra lovagolt a fővezér, éktelen szitkokkal fakadtak ki a had­vezetőség ellen. Görgey megkérdezé az elégedett­lenség okát. Erre az előőrsök egyike — én vol­tam az — odanyujtám kenyércipóm megmaradt felét. Még kenyeret se adnak a szegény katoná­nak — mondám — s azt akarják, hogy harcol­jon a hazáért! Görgey megtapogatta a kenyeret, bele olyan volt mint a csiriz. Nem szólt semmit, csak zsebre vágta a fél cipót. De, hogy mit tett, azt megtudtuk másnap reggel. Még az este elő­hivatta az élelmezési tisztet és felelősségre vonta. Ez halálra sápadt s kitárva mellét igy szólt: Uram, szúrjon keresztül, mert én hitvány ember vagyok, nem érdemlem meg, hogy éljek. Össze­játszottam a szállítóval!" „Még ma hivd egybe a hadbiróságot, s hol­nap reggel már akasztófán lógjon a szállító! Ér­tetted? Neked pedig megkegyelmezek!* szólott Görgey statáriuma. A példás szigor hire elterjedt az egész or­szágban s azontúl — a katonák tisztességes ke­nyeret kaptak. „Minthogy tehát Görgey egykor nekünk is kenyeret adott — végzé szavait az igazgató­tanácsbeli tag — adjunk mi is kenyeret neki, — midőn kér!" Görgey elnyerte az állást. Az előítélet osz­ladozásával Tisza Kálmán 600 forintos kegydijat biztosított neki. Széli Kálmán pedig 3000 forintos nyugdijat. Ebből él nemrég elhunyt fivérének vi­segrádi villájában a szabadságharc immár 94 éves egykori fővezére. Az öreg Péter. — Indiai történet. — Jött hozzám egy évei súlya alatt már gör­nyedő aggastyán, kit előbb sohasem láttam és azt mondta nekem: „Itt vagyok, Isten embere, én, ki mindennel, mi e világhoz kötött szakítottam. Nem távozom el többé, te fogod ismét földdé változtatni testemet." (Telugu kifejezés az elte­metés, sirba tétel jelölésére. Ez energikus szavak hagyták el ajkát, miközben öt láb hosszú, mind­,két végéről vassal kivert botját maga elé tolva, mellével reátámaszkodott és nagy turbánja alól kandikált.) „Nos, atyuska, felelém, elmulatva vi­selkedésén és bátor föllépésén. „Ki vagy? Mit akarsz? Honnét jösz?" „A reddi-kaszthoz tarto­zom" feleli ö „nevem Arelavala Laxmireddi. Nem jöttem ideiglenes javakat kérni, ezeket nem óhaj­tom. De hallottam, hogy ismered és bizalmas vagy az igaz Istennel, tanítod, mi jó, mi nem. Tisztel­tem Siwa-t, Wisnu-t, Polerama-t, csüngtem Rama tanain, nem riadtam vissza sem az alamizsnálko­dástól, sem az áldozatoktól, melyeket a brahma­nok utasítása szerint hoztam, anélkül, hogy mind ebben megnyugvást találnék. De e vallásban sokat visszataszítónak találtam, nem bírtam magam rá­venni, hogy a fajtalan istenek és szentek tetteit utánozzam. Most szilárdan meg vagyok győződve, hogy az mind hazug ámítás. Ma jónak magasz­taltuk, ami holnap bün volt,és viszont. De most mindenek előtt ismerni akarom az igazságot, hogy kövessem, a roszat pedig kerüljem. Eljöttem, hogy megtanuljam. Hogy vallásod igaz azt már tudom." Kérdésemre, hogy mikép győződhetett meg erről, elmondta a következőket. „Majd egy évvel ezelőtt néhány mázsa gabonát akartam a gunturi vásárra vinni, éjjelre pedig Phirangipuramban szálltunk meg. Másnap hajnalban szép éneket halottunk, milyet azelőtt soha. És láttuk, hogy nagy tömeg gyülekezik oda. Kíváncsian én is kö­vettem őket. Majd oly csodálatosat láttam, hogy azt véltem, hogy ez maga az ég. Kérdésemre, hogy mit jelentsen ez, azt válaszolták, hogy az Isten embere az igazi, élő Istennek áldoz. Mintha gyökeret vert volna lábam, majd sirni kénysze­rültem, letérdeltem mint a többiek, kezemet ég felé emelve. Te ott állottál fenn, magasan, égő gyertyák fénye vett körül. Pillanatra nem akartam hinni, hogy ember vagy. De te kifordultál és annyi buddit (bölcsességet és igazságot) mondtál, hogy mindenki fölfoghatta és átláthatta, nem mint a brahmanoknak, kik ugy beszélnnk, hogy tanukat közülünk senki sem érti. Meggyőződtem azonnal, hogy vallásodnak az igazinak kell lennie és meg­tudtam, hogy kasztom sok embere vallja azt­azonnal itt akartam maradni, hogy felkeresselek és a kocsit és gabonát fiamnak akartam átadni. De embereim szorítottak, hogy előbb végezzem el dolgomat. Mikor ismét hazatértünk, semmit sem akartak hallani tervem kiviteléről; mindnyá­jan lebeszélni kíséreltek. Mihelyt Phirangipuráról beszéltem, mindent elnyujtotttak, szóval eltartottak és mindefélét hoztak fel. Végre meguntam a vára­kozást és haragot. Vagyonomat gyermekeim közt szétosztottam és csak annyit tartottam meg, amennyit a magam és feleségem fentartására szük­ségesnek tartok. Most tehát itt állok és ezentúl csak az igaz Istennek akarok szolgálni; és előre megmondom, hogy semmi sem fog innét elvinni.* Miután több kérdést intéztem hozzá, elfogadható­nak tartottam, hogy ezen ember egy a pogányok azon milliói közül, kik legjobb akaratuk és lelki­ismeretük szerint törekednek a természeti törvényt megtartani. Aquinói sz. Tamás nevezetesen azt mondja az oly pogányokról, kik az Istenről nem hallottak semmit és mégis megtartják a természeti törvényt* hogy Isten jóságában és irgalmában a keresztsége kegyelmét megadná nekik, még ha csodára is volna szükség. Még szeretném megemlíteni, hogy hosszú hittéritői életemben legalább is jó tucat ily hasonlő esetet tudnék felhozni, melyek saját magammal történtek. Figyelemre méltó volt előttem mindig az a körülmény, hogy ezen emberek ifjúságuktól kezdve­nehéz, dolgos életet élték, vagy szükségben, nyo­morban és betegségben nőttek fel. Saját vallomá­suk szerint sohasem volt sem erejük, sem akara­tuk súlyos vétket elkövetni. NB. Itt a pogány a vétken nagy jogtalansá­got és csalást ért felebarátjával szemben, külö­nösen ha ez sohasem bántotta meg, vagy ha véd­telen és segítség nélkül volt, s mikor senki sem védhette meg őt, igy érti még a súlyos kihágásokat a VI. parancs ellen. Hogy ismét Laxmireddinkre térjek vissza T ugy mondanom kell, hogy az öreg embernek kez­detben nagyon nehezére esett az imádságokat elgyöngült elméjével felfogni. Semmi sem akart fejében megmaradni. Csak leküzdhetetlen, igazán hősi önmegtagadással párosult szorgalmának kö­szönhette, hogy három hónap után a keresztvetést T a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a hitvallást már tudta. A hitigazságokat ellenben könnyen, szinte játszva fogta fel. Péter néven végre, felvettük az egyházba. Ettől kezdve úgyszólván a templomban töltötte életét. Órák hosszat feküdt arcraborulva az Oltáriszentség előtt, vagy imádkozta az egyik olvasót a másik után térdenállva vagy kezeit égnek emelve. Az utolsó meleg évszak elején egy reggel hozzám jött s azt mondta, hogy szándéka volna, ha jónak találnám, szülőföldjét mégegyszer meg­látogatni, hogy pénzt és élelmiszert hozzon és hogy feleségét és gyermekeit a hit számára meg­nyerje. Fiai tudniillik többször itt voltak, hogy öreg apjukat meglássák, és hogy rábeszéljék, hogy velük szülőfalujába visszatérjen; ők semmiféle akadályt sem fognak eléje gördíteni, hogy vallása szerint élj n. Az ősz apa kérésüket mindig hatá­rozottan visszautasította, mialatt állította, hogy templom és istentisztelet nélkül nem tudna meg­lenni. Inkább ők adjanak el mindent, és teleped­jenek le itt Phirangipuramban. Mivel szándékát dicsértem és helybenhagytam, azonnal elbúcsúzott,, hogy a következő vonattal elutazzék. Körülbelül ötven lépésnyire az állomástól a látszat szerint még egészséges öreg térdeire rogyott és szó nél­kül kiadta lelkét. Azonnal oda hivtak, de már csak holtan találtam. Lelke jobb jövőbe költözött. Még azon reggel vette magához az Ur szent testét. Sirdombja a phirangipurami temetőben, melyet a hegy lábánál az Istenanya kápolnája árnyékoz be T tanúságot tesz Isten irgalmáról és szeretetéről az emberfiáival szemben. Öreg Péter, maradványai nyugodjatok békében az Ítélet napjáig, hogy akkor nemes lelkeddel egyesülve, az egész világ előtt Istent magasztaljátok, ki nagyot cselekedett bennetek. Uj nyomtatványok. A főegyházmegyei körlevélben elrendelt uj nyomtatványok: 1. A r. kath. iskolák törzskönyvi ive; 2. A r. kath. tanitók törzskönyvi ive; 3. Iskolalátogatási jegyzőkönyv már megjelentek és kaphatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében, Esztergom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom