ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-07-31 / 31. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. július 31. 31. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Kohl Medárd. Esztergom, 1910. július 30. Az a férfiú, kinek nevét e sorok élére irtuk, egynegyedszázados papi pályát futott meg s dacára egyénisége egyszerűségének, egy egész egyházmegye papságának kegyelete emeli öt emlékezete s tisztelete magaslatára. Mióta segédpüspöke biboros föpásztorunknak, mindnyájan közelről ismerjük öt s alig van valaki, akit szives részvétével ne buzditott volna. A huszonötéves jubileum tehát elég nagy alkalom, hogy ez ünnepélyes percekben egész elevenséggel éledjen fel lelkünkben szellemi alakja. Elég egy pár akkord, hogy visszhangozzék szivünkben a hálaadó Te Deum. Bármily nagy legyen egy embernek belső értéke, az életben csak akkor válik be, ha nagy eszmét képvisel s érvényesülhet. Kohl Medárd amig egyfelől egyénisége közvetlenségével, szelídségével s szivének jóságával hozta napfényre papi működése kincseit, másrészt a szinte szakadatlan munka izgató erélyével vegyült az élet küzdelmébe, hogy használjon a nagy érdekek szolgálatában. A közérdeknek élö munkásság, ez azon nagy eszme, mely az ö egyéniségével összeforrott. Nemcsak érsekének bizalmi ügyeit, szegényei gondozását, a kegyúri s uradalmi felügyeletet, a segédpüspöki funkciókat vezeti, ami már maga óriási munkakör, hanem e mellett ott találjuk a katholikus egyházi és a szociális"egyleti életnél mint kezdeményezőt, védőt, elnököt, hogy a kath. ügyet, mint bajnok, életre keltse vagy életAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Horvát István ifjúkori versei. (A bpesti V. k. áll. főreáliskola ez idei értesítőjéből.) Intézetünk tanári könyvtára egy igen érdekes, irodalomtörténeti értékű kéziratot őriz.*) Ez az emlék jóemlékezetű igazgatónk, Hofer Károly, hagyatékából került hozzánk. A quart formájú, bekötött és merített papiroson irt könyv cime: „Próbatételek a magyar költésben. Pest. 1802—3. Horvát István, a törvények első esztendöbeli hallgatója és a magyar nyelvet tanulóknak egyik társuk által." Az eddig ismeretlen kéziratos könyvben negyvenhét kisebb-nagyobb epigramm, óda, episztola, szerelmi-dal éskölteményforditás található. Kevés nagyérdemű irónk részesül irodalomtörténeti kézikönyveinkben mostohább elbánásban, mint Horvát István. Pedig az „utolsó ázsiai magyar", Révai tanítványa, Kazinczy-triászának tagja, Szalay László és br. Eötvös József mestere volt, ki egész életét a nemzeti történet legbuzditóbb kérdéseinek lelkes tárgyalására szentelte. A mi kéziratunk Horvát ifjúságának egyik legszebb emléke. Föltámad benne első nagy érzéseinek lelkesedése és álmodozása. Aki valaha olvasott valamit Horvát rengeteg kéziratai közül, *) Beigtatott száma C. 170. Bekötése és formája egészen hasonló a Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött Horvát-kéziratokhoz. Felelős szerkesztő: DVIHALLY GÉZA. ben megtartsa. Élete s munkássága, anynyira összeforrt első sorban a katholikus székesfővárosi humanitárius intézményekkel, hogy egyiket a másik nélkül el se képzelhetjük. Áldás a keresztény közéleti tevékenységre, ha főpapjaink nemcsak felismerik, hanem benn is élnek, a kath. társadalmi mozgalmakban. Tőlük eröt, tekintélyt s bizalmat nyer az ilyen mozgalom. Ha Kohl Medárdot ebben a keretben nézzük és figyeljük, csakhamar észrevesszük, hogy benne az e nemű tevékenység nemes szenvedély, amely nemcsak lobog lelkében, hanem azt egészen betölti. Ifjú korát éppen akkor élte, midőn a szociális élet kívánalmai szerint a társadalom élet átalakulni kezdett. Ez az átalakuló processus megérintette lelkét és bizonyos szuggesztiv hatást gyakorolt reá. Az innsbrucki jezsuita kollégiumban nevelése hozzászoktatta, hogy munkájában az analitikai rendszert éreztesse, az adott körülményekhez alkalmazva. Innen van, hogy megnyilatkozásában, modorában, tetteiben nincs semmi aláfestés, vagy erösebb árnyékolás, amelyekbe már a hatás kedveért is, egyéniségét szinesebb, cifrább és hóditó köntösbe öltöztetné. Ezért nem is keresi a tömeg népszerűségét, a gyújtó hatást. Megelégszik a teljesített munka lelkiismereti nyugalmával s azok szeretetével, akik az ö zajtalan működését megértik. Határozott jelleme és korrekt katholikus felfogása megőrizte öt olyan helyzetekben is, amelyekben már annyi értékesnek látszó emberünkről kitűnt, hogy olvadó, lágy, nem nemes érc. Az egyházpolitikai nagy kampányban módjában volt sokat vagy válogatott néhány nagybecsű történeti tanulmányából, az meglepetéssel tekinthet első irodalmi kísérleteire, költői alkotásaira. Mielőtt ezekből egy-két jellemzetes szemelvényt bemutatnánk, előbb néhány tanulságos adatot sorolunk föl ifjúságának nehéz küzdelmeiből. Édesatyja székesfehérvári szürszabó volt, aki maga gyártotta szövetét dolgozta föl. Az elszegényedett magyar nemes iparost igy jellemzi Horvát István 1805-ben: — „Ha Kant vagy Mirabeau szerzeményeit tanulta volna is, nem teljesítette volna úgy be az emberiség tiszteit, mint ő gyakorolta azokat természeti okoskodás után." Édesanyját is „valódi és tökéletes anyának" nevezte. Az ifjú Horvát mindig kitűnő tanuló volt, úgy hogy iparkodásáért „királyi zsoldot" (ösztöndijat) kapott. Az akkor még egészen német Székesfehérvár gimnáziumába jártak ez időben Fejér, Pyrker, Eötvös József, Szalay László. Első irodalmi kísérletei Ovidius fordítások voltak. 1808-ban már latinul magyar történeti kézikönyvet irt. Bölcsészeti tanulmányait 1801-ben végezte, négy évre rá doktori vitát állott. Ekkor a juristák közé lépett s ott is az elsők közé tartozott. Horvát István még ifjúkorában nyolc árva testvére gondozója lett, midőn édesatyja elhunyt. Nehéz életküzdelmei közt még szerencséje volt, hogy Ürményi országbíró házába került házitanárnak hat esztendőre. Majd Melczer itélőmester háKéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. látni, hallani, több irányba befolyni és a kritikus helyzetekben méltóan tudta képviselni egyháza álláspontját. Az adott viszonyok között mindenkor azt mérlegelte, melyik a kisebbik rossz, miből van az egyháznak kevesebb baja és ilyenkor az egyházi s nemzeti közös érdek igazságától, még a fegyvertársak vagy a szimpathikusnak látszó lelki dispoziciók se téritették el. Ezt annál inkább ki kell emelnünk, mert a magyar közélet talaja igen ingoványos s férfias makacsság s szokrateszi magasztos nyugalom kell hozzá, hogy szereplői el ne süppedjenek. Egyik legvonzóbb vonása Kohl Medárdnak, hogy ahol teheti, az ellentéteket megszüntetni vagy legalább is elsimitani törekszik. Egy nagy egyházmegyében, sokszor bizony az intrikák és az antagonizmusok hálói között, — ez nagyon fontos misszió. Ugy tesz ebben, mint az ojtást végző kertész. Az ojtásnál a kertész fokozottabb gondját igényli az a hajtás, melynek tápláló nedveit kusza-indák és élősdi fagyönkök is fogyasztják. Egy nem eléggé gondos vágás a fa életébe kerülhet. De szem előtt tartja bizonyára II. Rákóczy Ferenc jelszavát is: Oppressa tandem sürget, az elnyomott végre is feltámad. Amikor annyi az egyház tagjainak ellensége, legalább egymást el nem keseríteni, s az egymás közötti összetartó egységet táplálni, mindenesetre prudens taktika, különösen ha vezető tényező részéről nyilvánul meg. Tűrni, várni, hallgatni tanit ez a taktika, hogy elnyomva a személyeskedő szenvedély ingereit, meg tudjuk várom fiát tanította magyar szóra. Elég ez a néhány sornyi naplójegyzete sorsa jellemzésére: — „Ritkán feküdtem le 12 óra előtt, holott I mindennap hatodfélkor már ki szoktam lépni ágyamból." (1805 dec. 25.) Hogy milyen buzgó tanuló volt az egyetemen, azt saját följegyzése számolja el: — .,1804 nov.-től kezdve 18 konc papirost, vagyis 432 árkust, irtam tele". Ez a buzgó adatgyűjtés annyira megfeszítette minden erejét, hogy vérhányást kapott s egy időre ágynak dőlt. Nemsokára ismét folytatta a kalászszedést. Midőn mesterei között foglalt helyet, hasonló akart lenni hozzájuk. Nemcsak lelkesedésben, de nyomorúságban is. Száz esztendő előtt valóban föláldozás kellett ahhoz, hogy valaki a magyar tudományt szolgálja. Virág Benedek megindító ínségben írogatta a buzdító Századokat. Révai hatszáz pengőforintos egyetemi katedrája alig födözte a napi költségeket. Horvát 1805-ben igy emlékezett meg a nagy filológusról: — „Eliszonyodtam, midőn sárga ábrázatát láttam. Mint a koporsóban fekvőnek, olyan volt orcája. Úgy kifogyott a pénzből, hogy kóros állapotában kénytelen volt két napig koplalni. Országurai kormányzói! ti adtok számot szülőföldeteknek, ha idejekorán megölitek ezen dolgos, szorgalmas, tudós, jártas, híres-neves emberi- és hazafitársunkat, mert rejtve maradnak ezer meg ezer rejtekei édes nyelvünknek vesztével." Révai és társai nyomorát azonban megaranyozta tanításuk igazsága s az a szent meggyö-