ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-06-19 / 25. szám

révén annyira jutunk, hogy az egyház legfontosabb kánonai gyakorlatba vitetnek és hivatásukkal ellentétes életű papok nem lesznek hivatalban, mindjárt lényegesen javul a helyzet. A legjobb néppárti kerületek ben 2—3 botrányos életű Judás-pap buktatta meg a néppártot. — 2. A nép intenzivebb hitélete szükséges, mint aminő eddig volt Magyarországon. Ez fontosabb még, mint az egyesületek szervezése. A sok árulás és gyávaság mellett a keresztény hithüség és jellemes kitartás hősies példái is fordultak elő a lezajlott gyászos választások alkalmával. De csak ott, ahol a nép intenziv hitéletet él. Mert amaz óriási kísértéseknek és presszióknak, melyeknek a minden erkölcsből és tisztességből kivetkőzött zsidóliberális rendszer teszi ki választáskor a szegény népet, csak hitéből élő katholikus ember képes ellenállni. — A vesztegetés és következményei. A legutolsó időig egyike voltam azoknak, akik a választói jognak titkos szavazással való gyakorlását kárhoztattam. És pedig azért, mivel az 1905. évben megejtett választás azt látszott igazolni, hogy a magyar nép politikailag öntudatra ébredt s undorodni fog a fokos használatától, az alkohol élvezetétől s legszentebb jogának pénzen történendő eladásáról. Nagyot, de nagyot csalódtam. Azt kellett tapasztalnom, hogy a mi népünk egy számottevő nagyrésze fogalommal sem bir erkölcsi értékéről és a hazaszeretet tisztult fogalmáról. Neki mint állampolgárnak nincs meg az a kellő érettsége, amely öt egy eszményibb hazafiúi célhoz kötné le. Neki, mindegy a fő : ki ad többet érte! Micsoda bánatot keltő tapasztalat az, hogy a mi népünk legszentebb jogának gyakorlását áruba bocsátja! S minő undoritó, mikor a megvett nép között oly elemeket is tud, akiknek intelligenciája kell, hogy még a gyanút is elhárítsa az áruba bocsátás és vevés vádjától? No persze, magától értetődik, hol áru és kínálat van, ott vevő és kereslet is vagyon. Ez a legszomorúbb, legégetőbb seb! Miért ? Mert a tisztességben való tehetetlenség a bűn útjára lépve hamis ígéretekkel, vesztegetésekkel s ahol ez mind nem használ, terrorral teszi szánalommá a legszentebb nemzeti, hazafiúi jog gyakorlását. Mert mi volna egyéb, mint szánalom tárgya, mikor megfertőzve a lelkiismeretet, akarja igazát bizonyítani. Ám Ítéljenek meg bármiként, de ünnepélyesen ki kell jelentenem, hogy előttem egy vonalnyit sem karakter az sem, aki veszteget, mert ha vesztegetni képes, meg is vesztegethető, s ne adj Isten, hogy a haza sorsa alkalmat szolgáltasson arra, mert amint látszik özönével találkoznának olyanok, akik ha nem átalkodtak követválasztások idején vesztegetni, nem átalkodnának egy hangot sem. Én magam soha senkinek szalmaszálat sem tennék az útjába . . . ... Én csöndesen és rendesen élek, mint valami szent barát. Én megfizetem mindenféle adómat a községnek és államnak és alamizsnát adok mindenkinek, aki ajtómon kopogtat. Az én négy falam között nem fordul elő kicsapongás, semmi bűn . . . . . . Ügyes méregkeverő, becsületes méregkeverő vagyok! Eladom a mérget mint mások az ő kenyerüket eladják. Némelyiknek kenyérre, másnak méregre van szüksége. Némelyek a kenyérből élnek, mások a méreg által halnak. Nem tehetek róla . . . Ezt és sok mást motyogott össze az öreg méregkeverő, miközben a sötétség leszállott. * És meggyújtotta olajlámpáját és annak gyönge fénye mellett tanulmányozta még jó ideig a nagy méregkeverők műveiben az elsárgult leveleket. És lenyugodott és éjfélkor felébredt attól való félelmében, hogy a hóhérlegények eljöttek, hogy magukkal vigyék őt. És lelkiismerete ennek dacára sem mutatta meg legmélyebb álmában sem azok hulláit, akiket az ő mérge megölt. akkor sem, ha a haza veszélyben van. És e tekintetben nem gyanúsítok, hanem kézzelfoghatókig igazolok, nem törődve azzal, tetszik-e az egyeseknek avagy nem, mert a vesztegetés megtörténtét igazolj a a vételár kifizetésének egyik rendszere. A vesztegetésnek minden néven nevezendő faját igénybe vették, de a megkísértettek nem mentek bele holmi váltó avagy takarékbetétkönyvekre. Gondoltak nagyot s behozták a káplárrendszert. Ez abban áll, hogy kiválasztottak egyegy megbízottat s a már megvásárolt atyafiakat gondozása alá bocsátották. A káplár őrködik mikor a. szavazó az urnához indult s megmutatta neki a vételárát, kijelentve, hogy ha a vesztegető párt javára leszavazott, akkor a kialkudott vételárát meg fogja kapni. Meg is kapta. A káplár pedig akkor kapta meg a maga kompetenciáját, mikor az atyafiakat eredményesen leszavaztatta és pedig a maga személyét illetőleg kettős árban s azonkívül minden egyes választó után egy meghatározott káplárdijat. Ez az úgynevezett káplár-rendszer! No már engedelmet kérek uraim, hogy ez többé meg ne történjék, szakitanunk kell a nyílt szavazással, mert ha hazafiúi jogunk miként gyakorlásában nem tudtunk annyira nevelődni és művelődni, hogy az önzetlen legyen, akkor módot kell nyújtani arra a titkos szavazással. Mert a mely nép a vesztegetésnek nevelődik, a mely népnek az igazságát vesztegetéssel keresik, annak nincs igaza, a jövője is csak ideiglenes s rabja annak a múltnak, amely négyszázados bilincsekbe verve előbb-utóbb vesztét okozza nemzeti létének. Ez igy van s máskép nem lehet, máskép nem magyarázható. Vegye ezt tudomásul ur, iparos, földműves, hivatalnok' egyaránt, akik a vesztegetés szerzetté örömmámorban élnek. Tessék a tapasztaltak után a népnevelőnek a hazaszeretetről, a szeretet önzetlenségéről, a választói jog szeplőtelen gyakorlásáról a népet, tanköteles gyermekeit kioktatni, mikor a szavazatát gyakorló édes apa meghazudtolja azt, ki példa gyanánt méltán hivatkozhatik azokra, a kik őt megvesztegették s a kik ha még olyan jót akarnak is a nemzettel, működésük sohasem lesz áldásos, mert bűnben fogantatott. Vén kuruc. Politikai apróságok. Ö Felsége a legközelebb múltban az annektált tartományokat meglátogatta. Útján katonaság őrizte. Az őrségben három osztrákra hét magyar katona esik. A közigazgatási hivatalokban pedig minden 50 osztrákra esik egy magyar. Ha a kvóta arányában volnának kint a magyar katonák, akkor a Khuen-kormány nem jutott volna nagy valószínűség szerint abba a helyzetbe, hogy a magyarországi német-, román- és tótajkú polgárokat osztrák csapatokkal tartsa féken, hanem akkor közös hadseregbeli magyar csapatok lőtték volna esetleg agyon a magyarországi német-, román- és tótajkú polgárokat. Mily nagy előny hárult volna ebből Ausztriára! Nem ingott volna meg a magyarországi német, román és tót atyafiakban a csász. és kir. hadsereg iránt táplált rokonérzés. Denikve még a német sógor esze is megbicsaklik olykorolykor s nála is későn jön meg sokszor az okos gondolat. Mámorban úszik Esztergom vármegye vezető eleme. Elfeledi, hogy a mámor nem tiszta koponyát, hanem elvakult szenvedélyt jelent. Mi azt hisszük, hogy lesz olyan idő is, mikor egyesek szégyentől kóválygó fejjel fognak elkullogni a fórumról, hol ma elbizakodva toporzékolnak az örömtől. Nem volna szabad az okos embernek feledni azt, hogy jön még az ebre dér. A fórum kimagasló alakjainak mámor virágait ez okból mégis jó lesz egy kis üdvös önmérséklettel megőrizni, nehogy előbb, mintsem remélhető, megcsípje a dér. A glecserek időszakonkint feloldódnak és rendszerint tetemesen lehűtik a légkört. A narkotikus álomból fel szoktak ocsúdni az emberek; a „félrevezetettek" észhez kaphatnak: aztán következik a leszámolás, mely, mert szenvedélyes, rettenetes lehet. T. Urak! lassabban az agarakkal, mert a parforce vadászat kölcsönös is lehet. Kit érdekel ma egyéb, mint a választások? Bánkódva rágja a kurta pipaszárt a 48-as érzelmű polgár és elkesereg szomszédai előtt, hogy a nímetsógor ismét becsapta a magyart; kirázta a negyvennyolcas zsinórzattal kicifrázott dolmányából és reáerőszakolta pénzzel és megfélemlítéssel a hatvanhetes megkopott habitust. Mi elmerengünk e bánkódás fölött, mert látjuk, hogy miként 4 évvel ezelőtt egy éjszakán át a nemzet hatvanhetesből negyvennyolcassá vedlett át, úgy ma egy éjszaka negyvennyolcas mámorából leibdienerként ébredt fel. Mi ez? Nemzeti veszedelem. Ki az oka ennek? A „Nemzet". Mit mond ehhez Petőfi? „Hejh zsiványság, derék szép zsiványság! A te véged hatalmas mulatság ; Lesz belőled, úgy hord a szerencse, Száraz fának száradó gyümölcse. Hogy kimúlj, szikrát sem fáradsz magad: Kitekeri a hóhér a nyakad. Hogy pedig ne láthasd szégyenedet: Kivájják a varjak szemeidet. És mig tested a táncot úgy járja, Amint szól a szelek muzsikája: Mélységében a sátán házának, Lelkeddel az ördögök labdáznak. * * * Ollózzunk is egy kissé. Az „Alkotmány

"-ban ezt olvasom : „Keszthelyen tudvalevőleg Rakovszky Bélát választották meg. Van ennek a választásnak is egy epizódja, amely a vármegye minden 67-es pártjánál óriási felháborodást keltett. A keszthelyi rabbi, dr. Büchler volt az, aki a Khuen-kormányt kinevezése alkalmával elsőnek üdvözölte s most a szavazásnál mégis leszavazott a Justh-pártra, a 67-es Rakovszky Béla ellen. S ámbár Rakovszky Béla mindenütt a felekezeti türelmességet hirdette, a rabbi a felekezeti gyűlölködést szította. Ez a külömbség a keresztény és a zsidó erkölcs között." Az „Alkotmány" csalódik. Nem elvtelenség és politikai erkölcstelenség tűnik ki ebből a kis epizódból, hanem az, hogy a zsidó az ördöggel is szövetkezik a néppárt ellen, mert azt hiszi, hogy a néppárt a zsidó körmökre is felügyelő politikai párt. A zsidó erkölcs tehát itt csak buzdításul szolgálhat azoknak a keresztényeknek, kik az ördögre is rászavaznának, csak pénzt, bort és pálinkát lássanak. Milyen másképpen festene ma a politikai pártok képe, ha a keresztények úgy ismernék fel a helyzet kényszerítő voltát, mint ahogyan azt a keszthelyi zsidó rabbi felismerte, vagy legalább felismerni vélte. A zsidók a választási kampányban — anélkül, hogy valaki provokálta volna őket — abból a szempontból avatkoztak be a választásokba, vájjon a képviselőjelölt filószemita-e vagy sem. Én -a keszthelyi zsidó rabbi cselekedetében egy hatalmas példát látok, melyet minden becsületes keresztény embernek követnie kellene. Fájdalom 90 % nem követi. Sok keresztényre ráillenek Nyilassy költő szavai: „Rák tanitja a leányát haladjon előre, S nem veszi észre, hogy maga hátra megy a dőre." * * * Szellemek között járunk. Egy 4 év előtt túlvilágra küldött politika sápadt lovagjai ülik körül az asztalt és jóízűen falatoznak. Kísérteties hangok verődnek felénk, kik elszörnyűködve a történtek fölött, megcsalatott ábrándjainkban elmerülünk. Halljuk, hogy koccintanak, éltetik egymást és a „Pater familias"-t. Tartsunk szemlét: az asztalfőnél ül a „Pater familias". Jobbról Tisza István gróf, balról Rudnay Béla, szemközt Perczel Dezső. A „Pater familias" át szól: „Dezső a zsebkendődre ügyelj, mert szükség lesz rá." Hadd el, szól Tisza, ne csinálj rossz viccet: „A nemzet ítélt". Rudnay: „Nem kell aggódnotok, én fentartom a rendetAz asztal körül nyüzsgő szürkeség kórusban kiáltja : „Szavazzunk". Boldog nemzet, mely visszakérődzötted legveszedelmesebb ellenségeidet. Most már mindent remélhetsz és nem kapsz semmit, mert kegyelemre behódoltál s magad nyilvánítottad ki, hogy neked nem kell semmi. Szellemeket hívtál vissza, kiknek tartalmuk nem lesz, mert fiatalos szeszélyedet és éretlenlenségedet a Habsburgok négyszázados uralma alatt még soha sem bizonyítottad be olyan fényesen, mint most, mikor vágyaid fölött egy és ugyanazon ügyben, máról-hólnapra két homlokegyenest egymást kizáró ítéletet mondottál. Jó lesz leszögezni, hogy a román nemzetiségi párt hivatalos közlönye, a Lupta, a legközelebb múltban, nyomban a választások befejezése után rendkivüli kiadásban, a lap homlokzatán két temetői kereszt között tudatta olvasóival: „A feudális magyar alkotmány elpusztulását". Bécs boldog; az osztrák lapok örömben fürödnek. Ne álltassuk magunkat, ez az öröm az örökséget, a koncot leső éhes falka leskelődése. Olyan mostoha-testvér öröme ez, ki csak azt lesi,