ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-03-27 / 13. szám

minden irányban. Nem kard, öldöklő fegyver, hanem vándorbot van a kezükben. De lelkükben ég, lángol a szent lelkesedés tüze, az a tüzszikra, melyet Krisztusból, a'szegletköböl ütöttek ki s egyedül az igazság erejével meghódítják a Föltámadtnak a népeket. S eljö az idö, mikor ott keleten, az ázsiai népeknek is megvirrad a húsvét reggele, feljö ott is Krisztus, a vallás-erkölcsi élet napja. Időközben ugyan sokszor kiáltották már feléje azt, amit Ibsen „Császár és Galilei"jében Julián aposztata: halott vagy; országodnak vége! Sokszor szerették volna már a történelem nagy halottjainak sorába iktatni, de végül valamennyiöknek ugyancsak Juliánnal azt kellett mondaniok: győztél Galilei! A történet tanúságtétele Krisztus mellett s az egyház húsvéti alaptana a római szt. Péter-tér obeliszkjébe van vésve: Krisztus él, Krisztus gyöz, Krisztus uralkodik. Ellenfelei, a farizeusok, szadduceusok, Írástudók nyomtalanul letűntek, de Ö még mindig az emberiség történetének s valláserkölcsi életének központjában áll és él. De ha hazánkra irányítjuk tekintetünket, a húsvéti túláradó öröm helyett nem inkább az aggódó félelem hangján kell-e ismételgetnünk az emmauszi tanítványok kérését: „Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap?" Gróf Apponyi március Idusán a nemzet életére boruló homályról beszélt. S midőn a hazafias aggodalom nevében önmaga vetette föl a kérdést, vájjon ködfátyol-e az, melyet a fölkelő nap eloszlat, vagy a sürü, sötét éj árnyai, úgy tett, mint Izaiás próféta, aki az Idumeából hozzá intézett kérdésre: ör, mennyire vagyunk az éjjel ? — vonakodott határozott feleletet adni: eljön a reggel, meg az éj is — térjetek meg s úgy jöjjetek," mert Idumea sorsa a saját magatartásától függ. Hogy esteledik nemzetünk életegén, azt nem nehéz megállapítani. Amint ott Emmauszban a szép tavaszi nap estéjén keletről a láthatáron az éj árnyai vonultak előre, úgy jelentkeznek a mi kulturéletünk láthatárán is sötét árnyak s ellepik annak különböző területeit. Esteledik a szellemi élet terén. Félelmetesen tűnnek föl a tévely és hitetlenség árnyai, melyek az igaz istenismeret világosságát mind jobban elnyomják. Ma is megaz emberek között, feleslegesnek tartotta, hogy maga körül csapatot toborozzon. Tudta úgyis, hogy nyíltan senki sem állana melléje, de titokban azért mégis mindenki hozzá szegődik. Csellel könnyebben legyőzi ellenfelét, mint nyilt csatában. El is határozta magában, hogy befurakodik ellenfelének csapatába és azoknak szivét is meghódítja. Nem volt nehéz dolog. Az első nem tiltakozott. Azt akarta ugyanis, hogy önként kövessék őt. S aki vele tart, kiállja a próbát. Remélte, hogy igaz utja, jó szive, egyenes lelke megszerzi a becsülést az emberek előtt, s nem a cselvető, a megrontó után fognak menni. Majd csak tekintenek a végre is! De nem igy történt. A cselvetés sikerült. S azok, akik előbb követték őt és útjára virágokat szórtak, most készek lettek volna őt eltenni láb alól. Még a legbizalmasabb emberei közül is megnyert egyet magának. Ezzel azután elárultatta ellenfelét, mire ugy megijedtek követői, hogy mind elszéledve, teljesen magára hagyták a szegény királyt. Kiszolgáltatva az ellenfél hatalmának. Ez pedig nem késett és bitófára hurcolta őt. S ő ment. Nem ellenkezett. Azt mondotta magában : Én teljesen hasonlóvá akartam lenni hozzájuk, az emberekhez. Hogy ezt elérjem, még ez is szükséges. Szükséges, hogy szenvedjek, hogy bitófához menjek, hiszen szenvedés nélkül nincs élet és a bitófához is sok ember lép. Ebben sem akarok különbözni tőlük, még azoknak is, kik ily sorsra jutnak, vigasztalásul akarok lenni. kötözve hozzák Krisztust ellenségei. Ök is halálra Ítélték. Ök is vádolják, hogy ellensége a modern kultúrának, haladásnak. Nekik is van törvényük, mely szerint meg kell halnia: a modern ember korlátlan szabadsága. Zajosan követelik, hogy jóváhagyjuk halálos Ítéletüket, mert különben reakcionáriusok, a tudomány ellenségei vagyunk. Esteledik erkölcsi életünkben. Az erkölcstelenség sötétsége óriási arányokat ölt, melynek következtében oly sokan ülnek lelkük halálának árnyékában. Krisztust, az élő tiltakozást nem szívelhetik: Istenfiának, életünk, tetteink birájának mondja magát, azért meg kell halnia! A nemzet leglényegesebb alaperöit irtogatják, a nemzetet „hátgerincétöl", vallás-erkölcsi erőitől fosztják meg. Helyette a kultúra külső mázával hitegetik, a világosság és boldogság csillogó almájával kecsegtetik. Pedig a megígért paradicsom csak délibáb, a hazugság atyjának kísértése, ki az embert az önistenítés ígéretével mindjárt kezdetben megcsalta. A politikai téren a szabadkőműves liberalizmus árnyai nyomulnak előre a programmnélküliség ártatlanságának báránybörében, pedig belül ragadozó farkas. S ma is jelentkeznek az övéi közül Judások a hatalom birtokosainál: „mit akartok nekem adni és én kezetekbe adom öt." Esteledik ama néprétegek fölött, melyek a Krisztus világosságát nélkülöző szocializmus karjaiba vetve, lelkük magasabb javaihoz való kilátásuktól is megvannak fosztva. Szadduceus és farizeus vezéreiktől fölbújtogatva legnagyobb jótevőjüket kiszolgáltatják ellenségeinek. Minek fog bizonyulni ez az esteledés nemzetünk szellemi, erkölcsi, politikai, szociális életében? Ködfátyolnak, mely eloszlik, vagy sötét éjnek, mely után nincs virradat ? Az bizonyos, hogy amely nép Krisztust elveti, attól országa elvétetik és másoknak adatik. De ne végezzük a kislelkűség elernyesztő akkordjaival húsvéti reggelünk öröménekét! Győzött ellenfelein, győzött a bűnön, győzött a halálon. Bármily nagy legyen is a sötétség terjeszkedése, van fény, melyet az el nern nyelhet, amely megvilágít minden embert és népet, amely azt hivön magába fogadja. Krisztus dicsőséges sírjából és megdicsőült emberiségéből világit elénk e fény. S ha mindnyájunk szivébe És ment a bitófához. Meghalt rajta, hiszen minden ember meghal. Ebben is hasonló akart lenni hozzájuk! De hát akkor, hol lesz országa? Meghalt. Nem lehet többé király. Nevettek is az ellentáborban, midőn a bitófán függött. „Légy most király. Hiszen az akartál lenni!" Teljes volt a győzelem. Az ellenfél meghalt, most a másodiké az ország. Be is rendezkedett ugy, hogy onnan esetleg egy másik trónkövetelő el ne űzhesse. S arra tanította híveit: Vigyázzatok! Csellel járjatok. Mert ha igaz úton jártok, biztosan szerencsétlenül jártok. * * * Igy van ez megírva, régi papirusztekercsen. Itt a papirusznak vége szakad. A folytatása elveszett. Valahol szétfoszlott és ezerfelé vitte a hirtelen kelt forgószél . . . Ugy látszik, a mai kor embere is csak eddig tud jutni a történetben. Pedig felvilágosíthatnák őt egy vaskos könyv következő sorai, melyek talán évezredekkel később, de az előbbi fejezet folytatásakép, igy hangzanak : „De ha felmagasztaltatom a földről, mindent magamhoz vonzók!" És csak a vak nem látja, hogy e néhány szónak igaza van! Monostory Kázmér. lángbetükkel lesz irva a római obeliszk fölirása: Krisztus él, Krisztus gyöz, Krisztus uralkodik, akkor a nemzetre nehezedő homály bizonyára ködfátyolnak fog bizonyulni! Azért: Uram, maradj velünk, hogy Nélküled ne legyen bennünk és nemzetünkben sötét éj, hanem Veled a húsvét világossága és éltető ereje ragyogjon állandóan feletlünk! Dr. W. K. — Az aranyosmaróti kerületből nemrégen közreadott hírünkben emlitést tettünk arról, hogy félő, miszerint Kraffszky József elpártol a néppárttól (ha ugyan odatartozott valamikor!) és a nemzeti munkapárt szolgálatába szegődik (kialkudott bére ?) Sejtelmünk legnagyobb sajnálatunkra valóvá vált. Most, virágvasárnapon alakult meg régi szabadelvű leltáralakokból a nemzeti munkapárt és annak egyik legtüzesebb és leglelkesebb ajánló szónoka Kraffszky József esperes volt. Azon kezdte, hogy bizonyára sokan csodálkoznak (hogyne !) azon, hogy katholikus pap létére belép a munkapártba és résztvesz a választási mozgalmakban. Főleg az az ok szólítja őt a küzdelembe, hogy a nemzeti kormány annyi időn át tétlenkedett (?) Legvégén ajánlja a szónok az ő különleges liberalizmusát, amelyet össze tud egyeztetni jellemével (az igaz lehet), papi mivoltával, egyházunk érdekeivel stb. Ha ez nem frivol játék a szavakkal, akkor nem tudjuk mi az! Mindjárt ellenpróbát ajánlhatunk; ha e'gy katholikus esperes-plébános beszél katholikus érdekekről és 150 izraelita polgártárs torkaszakadtából éljenez és szüntelenül tapsol, ott bajosan lehet szó a katholikus érdekek védelméről ; s ha egy katholikus papot elneveznek a zsidók ,, arany szájúnak" ezen történelmi jelző keresztény részről el lévén már régen foglalva, legföllebb aranyszájú rabbinusról lehetne szó. Hogy ezek után a verebélyi és környékbeli katholikusok mit szólnak és a kerületi papság mint vélekedik Kraffszkyról, az más lapra tartozik. Lépten-nyomon hallani az elkeseredés és zúgolódás kitöréseit. A tisztán katholikusokból álló város megérdemelné már egyszer, hogy lelkésze minden tekintetben vezére és példaadója legyen, s főleg, hogy ily válságos időben ne csapjon föl közönséges kormány kortesnek; ám, ha Kraffszky ezen lépéseért bármilyen remunerációt vár, lelke legyen rajta. Önmaga „Pálfordulás"-nak nevezte el ezt az inkább renegátok életében előforduló lépését; kár a bibliához fordulni példáért, mert a szentírásban van ugyan hasonlatos esemény egy ember életében az övéhez, de azt az embert sem Pálnak, sem Saulnak nem hittak. A néppártot is megtámadta Kraffszky, hogy nem tett sem a nép, sem a katholikusság érdekében semmit sem. Egy pap szájából ilyen vádat hallani a nyilvánosság előtt, ahol a népből is voltak többen jelen (2 korona napidíj, fuvarköltség ellenében) mégis csak legalább politikai lelkiismeretbe vágó dolog. Ha a néppárt nincs, mennyivel merészebben és sürgetőbben támadta volna meg a katholicizmust sokféle ellensége már a parlamentben is! A programm, mely szerint a katholikusokkal végezni kellene, régen kész, s ha katholikusoknak a parlamentben védelmi erőssége nincs, vagy ha annak erejét maguk a katholikusok gyöngítik, hamarosan befurakodnak ellenségeink a parlament munkaterére régen kész törvényjavaslataikkal és akkor Kraffszky Józsefek bajosan fogják megvédeni a cserben hagyott katholikus érdekeket. A néppárt tett is a katholikusok érdekében és fog is dolgozni továbbra is, ha a parlament munkaképessége rendes medrébe tér. Végtelenül csodáljuk, hogy Kraffszkynak nincs Verebélyen más elfoglaltsága vagy munkaköre, mint munkapárti kortesnek beállani. Egyébként a munkapárt jelölt dolgában még várakozó álláspontot foglalt el — csak a vezetőséget alakította meg. Senki sem fog csodálkozni azon, ha azt Írjuk, hogy teljesen ugyanazon férfiak kívánják szolgálni a munkapártot, mint a darabont kormányt. A díszletek és a szinpad más, de a szereplő személyek egy kis arckifestést leszámítva teljesen ugyanazok; a nemzeti munka is bizonyára ugyanaz lesz. Ne adja az Isten! Tudósító. rilámogassuk szívvel-lélekkel, vagyis tollal és pénzünkkel fó'egyházmegyénk érdekeit szolgáló egyetlen lapunkat!