ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-03-27 / 13. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. március 27. 13. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Szerkesztők: ROLKÓ BÉLA és DVIHALLY GÉZA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Feltámadás. Milliók, kik a föld porában Izzadva, küzdve, zúgva jártok, Kik a magasba vágyva néztek De egy tekintet sincs reátok . . . Ma nézzetek a sziklasírba, Feledve tiprást, bánatot . . . Öt is elnyomták és megölték S Ö már — feltámadott! Sokszor jajdultok . . . megvetésnek Haragnak súlya, átka vérez, Pedig a kék zubbony alatt is Az égő szív dobban, ver, érez . . . Nem egyenlők, kiket az Isten Csak egyformáknak alkotott! . . . Öt is lenézték és leköpték S Ö már — feltámadott! Munkában elnyűtt, fáradt, éhes Nap-nap után a test, a lélek . . . Amit a pénz, bér meg nem adhat, — A szeretet csupán az élet! S a szeretet, a jog, igazság, Ez eltemetett vágyatok, Kitör majd a mély sziklasírból! . . . Ö már feltámadott! H. I. Krisztus győzelme. Esztergom, 1910. március 25. Már Krisztus ellenségei, a farizeusok és szadduceusok vallották a francia forradalmi vérengzők rideg elvét: csak a holtak nem jönnek vissza. Csak a sír olyan börtön, melynek ajtaja ki nem nyilik. Halálra Ítélték. Keresztrefeszítették. Megerősítek a sírt örökkel, megpecsételvén a követ. Azt gondolták, hogy végleg elhallgattatták. Hisz' népe is elvetette, Júdás elárulta, Péter megtagadta, övéi elhagyták. S az egyház kesereg jegyesének keserves halála fölött. De a húsvéti hajnalhasadáskor eloszlik a lelkünkre boruló szomorúság is s a próféta siralmainak visszhangját egészen elnyomja a bennünk és körülöttünk mindenütt fölhangzó győzelmi alleluja. A keresztre, mely eddig még az apostolok szemében is a sikertelenség, a levertség jelének látszott, fölkerült a győzelmi zászló, a húsvéti reggeli szellő diadalmasan lengeti azt. A kereszt, amelyen látszólag minden romba dőlt: Krisztus személye, müve, országa, — már a győzelem szimbóluma, íme, Krisztus életében nem a nehéz sírkő — a határkő. Az utolsó szó mégsem a halálé, hanem az életé. A tavasztól körülillatozott húsvéti sír nem a halál lepecsételt, néma börtönvára többé. Beteljesedett: én vagyok a föltámadás és élet. Saját sírjába temette a halált is, Ö az élet és halál ura. Átment a halál kapuján, de ismét visszajött. Azért Krisztus a világ világossága. Ö nem alkony, szelid naplemenet, nem Budha, nirvána, hanem reggel, hajnalpír, napfény, nap, mely soha le nem áldozik. Mások úgy éltek, hogy meghaljanak; vágyódtak olyan halál után, mely mögött a nappal, előtte pedig az éj legyen. Krisztus úgy hal meg, hogy örökké éljen, örök nappala legyen. Megízlelte a halált, de legyőzte azt, Ö az örök világosság és élet. Most már azt is értjük, hogy miért vonul a keresztúton a győzelemre. Az Atya akaratának, az igazságnak a halálig, a kereszthalálig való odaadó szolgálata, az istenország ezen ideálja s az istenfiúság titka jutott Jézus életében történeti alakban, élő valóságban kifejezésre, lett az embereknek bemutatva, példaképül odaállítva. Azért Jézus evangéliuma, melyet hirdetett, az ö istenemberi életében való megvalósítása miatt a Jézusról szóló evangélium lett. Most már tudjuk, hogy a mennyország nem valami kívülünk végbemenő s távolról élvezhető színjáték, hanem a belső elsajátításnak, tetterőnek a dolga, hogy azt fáradtsággal önmagunkban kell fölépítenünk olyan élettel, mely az áldozatoktól sem riad vissza, kész a keresztútra lépni, de a melynek nyomában béke, öröm, lelki boldogság fakad. A föltámadt Krisztus a lelki-szellemi templomépítés leghatalmasabb „sursum corda"-ja, az anyagiból kiemelkedő égi irányzatú élet, mely használja a világot mint építő anyagot, de megdicsőíti azt, mint Krisztus megdicsőítette emberi testét. Az igy kidolgozott és szemléltetett Isten országának isteni hatóereje is van s a világ meghódol neki. A római birodalom világútjain járnak csakhamar küldöttei, az apostolok. Mintha a római nép évszázadokon át azért dolgozott volna a világforgalom e rengeteg hálózatán, hogy mindenüvé diadalutat készítsen a föltámadt Krisztusnak! A római hadseregek útjain, melyek a római fórumon levő aranymérföldmutatótól futnak szét az egész világra, most új világhódítók mennek szét AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A két király. — Az „Esztergom" eredeti tárcája. — Valamikor, nagyon régen, ketten akarták meghódítani az emberek országát. Az egyik azt mondotta: „Elmegyek közéjük. Levetem királyi palástomat, olyan leszek, mint ők. Mindenben hasonló hozzájuk. S azután megtanítom őket élni. Megtanítom az élet minden körülményei közt jól élni. Hogy bármi is érje őket, megértsék, s az igaz célt szem előtt tartva, sohase lépjenek félre, olyan helyre, mi kárukat okozná. Bizonyára nagy hálával lesznek irántam, s azután feltárom kilétem: lehetetlen, hogy teljes erejükből ne álljanak mellém, és ne engem kiáltsanak ki királlyá." A másik azt mondotta: „Én is elmegyek közéjük. De nem vetem le királyi palástomat. Sőt ellenkezőleg felhasználom nagy hatalmamat és egészen más alakban jelenek meg, mint ők. Fényben, pompában. S azt fogom hirdetni, hogy ez az igazi hivatásuk: mindenkinek fényben, pompában, jólétben kell élnie. Ami ezeknek elnyerésére szükséges, nemcsak hogy szabad, hanem kötelesség is, hiszen boldogság az élet; ahol csak lehet, fel kell használni, élvezni kell. Tudom, hogy a vég, az végromlás lesz, de nem baj, olyan előre már nem gondolnak ők. Csak a jelen pillanat legyen jó. Fogadok, hogy én hódítom meg őket! Én leszek a király!" És elindultak. Az első felvállalta magára az emberiség összes szenvedéseit, nyomorát, szegénységét, megaláztatását. Betért a szegényekhez, példájával vigasztalta őket s azt mondotta nekik: Nem sokáig tart e küzködés, majd eljön egykor az igaz boldogság, csak türelemmel kell kitartani. Elment a szenvedőkhöz, betegekhez, ezeket is vigasztalta, s nagy hatalmával meggyógyította. Elment a börtönökbe, a foglyokat is vigasztalta, szeretettel illette s kiváltotta. De mindenütt hirdette: Belsőtökben változzatok meg, s ne azt, ami itt van, a pillanatnyi gyönyört szeressétek, hanem azt, amit ez után várunk. Elment a gazdagokhoz is, ezeknek azt mondotta, hogy nehezebb lesz nekik az igaz boldogságot megszerezniük, mint azoknak, akik most nyomorognak. Persze, hogy kinevették. A bűnösöket is megfeddette, de a bűnbánókat szivére ölelte. Csak az alakoskodók előtt zárta be szerető szivének ajtaját. És valóban került is ki csapat követőiből, bizony nem valami fényes hadsereg : szegény munkások, halászok, meggyógyult nyomorékok, gyermekek, akik máskép nem tudták dicsérni, hát a közeli bokrok gallyait tépték le és hintették útjára. Igy kiáltottak hozsannát neki. Csapatja már volt az elsőnek, gyarapodott is. Mégis csak ez lesz a király. Á másiknak nem kellett szenvedés, nyomor, de semmi. Fényes öltözetbe bujt, a nagyurak házaiba, az előkelők palotáiba tért be, s hirdette régi elveit. Élvezetbe fojtotta a belsőnek szólását, a bűnbánat szavát. Először is alakoskodóvá tette a földi lényeket. A szegényekben irigységet keltett s kinevette őket, hogy tűrnek s annak a másik ámitónak hisznek. Szerezzetek vagyont és élvezzetek. Ez az igazi. De azt már nem mondotta meg, hogyan! A munkáról tudni sem akart. A betegeket elkülönítette: hasznavehetetlen lények a mulatók között. Rájuk se kell gondolni. Ez ugyan kissé nehezen ment, de végre mégis sikerült. A foglyokat megszöktette, s azt mondotta' nekik: Máskor okosabbak legyetek, hogy el ne fogjanak titeket! Csapatot nem gyűjtött. Mivel maga is legtöbbször csak szellemileg jelent meg ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, H valamint mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergom. . Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve