ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-03-13 / 11. szám

Szemere Miklós különösen szép és tartalmas programmbeszédet tartott a tatai bemutatkozója alkalmával, amelyben kiterjeszkedett a nevelés decentralizációjának kérdésére is. Véleménye szerint „a pesti aszfalton nevelt intelligenciával nem fognak aratni sem hirt, sem becsületet" s következésképen oda konkludál, hogy — amint már sok okos fő sokszor hangoztatta — az uj egyetemet valamely egészséges levegőjű vidéken kellene felállítani. „Az erkölcsi színvonal emelésére és a magánbecsület megvédésére követeli az uj sajtótörvényt." Szóval igen szép dolgokat emleget, csak az a kár, hogy ezen okos programm elmondásakor hadat üzen annak a keresztény pártnak, amelynek korrekt elvi álláspontjánál fogva mindeddig hallgatólagos fegyvertársa volt. Mindezektől eltekintve azonban nagyon is megfontolandók eme szavai: „Meg kell mutatni, hogy nem csak veszekedni tudunk — 1910-es alapon csináljunk egy becsületes és kivihető politikát!" F. Politikai apróságok. A liberálisok táborában nagy az öröm, gróf Zichy János kijelentései fölött. A liberális sajtó ezen nyomatékos kijelentéseket osztatlan lelkesedéssel vette tudomásul, és a kormány legújabb tagjának a magyar kultúrpolitikára, a felekezeti és nemzetiségi békés összeférhetőségre vonatkozó ezen nyilatkozatát szembeállítja azzal a fegyvertzörgető kortes-izű expektoracióval, mely Tisza István gróf nagyváradi beszédéből csattant ki. Szembe helyezi az erős kálvinistát a hithű katholikussal. Az utóbbinak a nobilis gondolkozás terén az előbbi fölött előnyt ad. Ellenségeink ezen nyilt elismerése jóleső érzést fakaszt fel sziveinkben, de nem csillapítja fájdalmunkat, mely a dicséretre átnyilal keblünkön. Egy megnyugtató van a dologban, hogy az ideális liberalizmus mellett tett ünnepélyes vallomás soha sem hapható magyar és egyházellenes akcióra; hogy az „erős meggyőződésű katholikus ember" mikor ideális liberalizmusából kifolyólag a „legföltétlenebb türelemmel" viseltetik minden más meggyőződéssel szemben, akkor elég erős arra is, hogy a türelmet önmaga világnézete iránt mindenkivel szemben megkövetelje. Vannak katholikusok, kik a liberális dicséretben „malum omen"-i látnak; mi várunk és reménykedünk, mert erős várunk nekünk az Isten. Gróf Zichy János kultuszminiszter „magyarnak és keresztény"-nek vallja magát. Mennyi szépség, gondolat, érzelem és eszme van e két szóban. Jegyezzék fel Zsilinszky Mihály és Tisza István gróf, hogy egy erős katholikus meggyőződésű ember igy szokott érezni. Nem gyűlölködik, hanem türelmes, mert a legideálisabb liberalizmus abban áll, hogy tiszteljük mindenkinek vallásos meggyőződését, ne keressünk szüntelen alkalmat Az óhajtott, de még sem várt öröm, megnyitotta a lelkek zárát, megmozdultak a láncok által sorvasztott karok — felnyíltak a lelakatolt ajkak s a boldogság mámorában uszó nemzet igy kiált fel nagy költője által: B

0h szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve Annyi éjen által, mint kisértet Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen földön téged." (Petőfi.) Március 15. — a szabadság napja ! Téged néz egy nemzet több mint fél század óta. Mint a gyermek szülőjét, mint a letört — békétlen lélek megváltóját. Ha a baj, a fájdalom ismételten reá vetette magát a nemzet testére, hogy vérének lüktetését megakadályozza, hogy az életet elfojtsa benne, hová nézett a nemzet, hogy a szenvedéstől megtört szemei a remény sugarait elnézhessék ? Hová nézett ?! Honnan merített vigaszt?! A rohanó idő minden évben meghozta neki március 15-ikét. Gondolatvilágunk egészen átszellemül a márciusi tettek gondolataira. Milyen lehetett hát az akkori emberek hangulata, akik még szájkosarat viseltek s karjaikon bilincseket hordtak ? Sokat szenvedett a magyar, Honfitársaim, de feltámadt, mert fel kellett támadnia! 1 Ha megakarjuk érteni a magyar történelem e forduló pontjának vezérgondolatát, jártasoknak kell lennünk a magyarság lélektanában. Mert amig más nemzetek csak arra tudnak visszaemléarra, hogy mások legszentebb meggyőződését hol és milyen kíméletlen modorban lehet összerugdalni. „Magyar vagyok és keresztény." Mily fönséges programm ez egy vallás- és közoktatásügyi miniszter szájából! „Szeretem a hazámat és vallásomat!!!" Melyik kultuszminiszter mert ilyen nyíltan szint vallani? ! Adja Isten, hogy ez ige testté váljék! * * Fehérváry Géza báró panaszra megy a királyhoz, hogy Tisza gróf kortesutjában nagyon erősen hajigálja a sujkot. Oltalmat kér legfelsőbb helyen azon támadásokkal szemben, mellyel Tisza Pista a darabontoknak kedveskedik. Majd meglássuk, lesz-e a panasz után felhívás táncra ad audiendum ?! Annyi bizonyos, hogy Tisza Pista erős agitácionális beszéde és önhatalmú kitessékelése az ellenzéki klubbokban köztetszéssel találkozott. Justh Gyula az Eris almáján azóta nemcsak pettyeket lát, hanem itt-ott taplósodást is fedez fel. Mi kedvtelésében nem háborgatjuk, mert nem illő dolog a politikai csillagászok elől elzárni az eget. Tomori, azaz Justh Gyula büszke vezér, Mohácson kigöngyölgette Kossuth apánk szent lobogóját. Kár volt, mert a történelmi visszapillantás igy emlékünkbe visszaidézi, hogy azon semmiesetre sem volt éppen csak a külön bank 191 l-re fölirva. A büszke vezér kinyilvánította, hogy a hatalmat neki Bécsben fölajánlották, de ó azt, mert elvtagadás volt az ellenértéke, visszautasította. No lám ! Mi ezt eddig nem tudtuk, mert a „Magyarország" hasábjain Justh barátai napnap után visszataszigálták a nekik felajánlott hatalmat. Ez a küzdelem idejében országszerte köztudomású volt. Mi is elhisszük, de arról igazán nem tehetünk, hogy a magyar függetlenségi politika vágyairól a tibeti dalai láma más véleményben van. * Jfc * Furcsa módon jellemezte Justh Mohácson a volt Fehérváry kormány vállalkozását, mint egy nagy napilap hirül adja „szemét nép^-nek mondotta az akkori kormányt. Mi az erős kritika fölött nagyon megbotránkoztunk. Nem csoda, mert azt is kiolvastuk a mohácsi kirohanásból, hogy a büszke vezér a Fehérváry kormányt a Wekerle kormány fölé helyezte. Milyen lehetett a Wekerle kormány politikája az ő szemüvegén, ha a fölötte álló Fehérváry vállalkozásról olyan megalázó módon nyilatkozik meg? Csodálkozásunkhoz nem találunk kellő szavakat, ha elgondoljuk, hogy a büszke vezér a Wekerle kormánynak négy éven át házelnöke és jó ideig lelkes hive volt. Összegezés: aki gyönge itéletü és könnyen becsapható politikusnak mutatkozott a múltban, nem kívánhatja tőlünk, hogy a jövőre való tekintetből őt a nemzet politikai vezérének tekintsük. A Kossuth-pártban éppen úgy, mint a Justhpártban stagnál minden. Reménykednek abban, kezni, hogy történelmi koruk első napjától fogva testvér nemzet mellett éltek, attól támogatva — sőt egészen a szabadság korlátozásáig pártfogolva — addig a magyarnak szivébe volt irva, hogy szabad, mint a sas — a sziklák királya. Ura gondolatának — tettének egyaránt. Hiszen a szabadság rajongó szeretete fosztotta meg az ősmagyar népet régi hazájától. Igát — korlátozást •— még a testvérnépektöl sem akart eltűrni. A túlnyomó erővel nem tudott megküzdeni, azért inkább földönfutóvá lett s elindult új hazát keresni, hogy féltett világát — a szabadságot — őrizhesse, ápolhassa. Azonban a nyert szabadságérzet összeütközött az idegen népfaju nyugat érdekeivel s azt hiszem, hogy már a régi magyaroknál is ismeretes volt a szálló ige: „Mégis huncut a német!" hiszen tervszerű küzdelmet kellett a kapzsi németek ellen folytatniok ősi jogaikért. Végig szenvedte a tatárok véres pusztítását, összetörte a törökök erőszakos jármát; de önmaga nem tört meg, dereka nem hajlott meg az idegen hatalom előtt — inkább meghalt dicsőséges halállal s földre kiomló vére boszuért kiáltott a jog, — a szabadság nevében!! Sokat szenvedett a magyar, de soha sem volt elég!! A sok sebből vérző — tépett ruhája nemzetnek segitő jobbot nyújtott a „nyájas szomszéd" de bal kezében láncot csörgetett — viszonzásul a szabadságot kérte 1 A nemzet azonban a veszedelmes pártfogó ellen támadt s mintha a földből nőttek volna ki hogy az uj pártalakulás, mely szerintök magában hordja a romlás magvát, még a választások kiírása előtt szétrobban s akkor ők egészen uj helyzet előtt fognak állani. Reménykednek abban is, hogy az uj választást már nem Khuen gróf fogja vezetni. E reménykedés olyan erősen fogja a két pártkörben az embereket, hogy saját érdekükben mozdulni sem tudnak. Különösen Justh módfelett reménykedik abban, hogy Lukács Lászlóval a haza sorsa fölött újra tanácskozhatik. Természetes oka ennek az, hogy ő, t. i. Justh, ultra radikális politikát szeretne az országban inaugurálni. Az önálló bank, a gazdasági függetlenség, az önálló vámsorompó csak gimplifogásra jó. A valódi ok, mely miatt szeretne mindenáron a hatalom birtokába jutni, az, hogy francia mintára szeretné nyélbe ütni az egyházpolitikát. Ez az ő és pártjának a vesszőparipája. Ö ettől teszi függővé a haza boldogságát. Sajátos és nyakatekert felfogás, de igaz. Skiz. — Tisza határozati javaslata. E határozati javaslat megérdemli, hogy külön is foglalkozzunk vele. Azt mondja, hogy jogainkat és államiságunkat fenyegető veszély . . . nincs sehol. Naiv beszéd marad ez mindaddig, mig államiságunk a hadügyi téren és jogaink gazdasági téren a 67-iki kiegyezés szellemében a nemzet megnyugtatására kielégítést nem nyernek. Azt mondja, hogy a bankkérdésben oly megoldást fog keresni az uj párt, mely közgazdasági érdekeinket teljesen kielégíti. Meghosszabbítja tehát az osztrák-magyar-bank szabadalmát, de kijelenti, hogy ha a megegyezés jogos érdekeink figyelembevételével létre nem jöhetne, akkor az önálló magyar bank felállításával fog a nemzeti jogok védelmére kelni. Mikor? Az önálló vámterület felállítását 1917-re tervezik; a bankszabadalmat meghosszabbítják 1920-ig. Most nem lehetséges bevezetni az önálló bankot, mert nincs önálló vámterület; 1917-ben nem lesz önálló vámsorompónk, mert nem lesz önálló magyar bankunk; 1920-ban nem lehet bevezetni az önálló magyar bankot, mert nem lesz önálló vámsorompónk. Igy megy ez indefinitum. De Capo al . . . fine; da Capo . . . al . . . Segno. Ez lesz a politikai magyar duda, melynek az első hangja is mekkenés, meg az utolsó is. Azt mondja, hogy a párt rövid időn belül megvalósítja a hadügyi téren kívánatos reformokat. Alapul veszi a kilences bizottság katonai programmját. Be akarja a közéletbe égetni államiságunk erős sziklavárát. E várat a király is a nemzet spontán megegyezésével megvalósítandó olyan korszerű intézkedéseken akarja felépíteni, melyek kielégíteni hivatvák a magyar nemzetnek a közös hadseregben való teljes érvényesüléséhez fűződő nagy nemzeti és katonai érdekeket. Mikor ezt nagy hanggal belekiáltják a politikai zűrzavarba, mikor közben-közben egyet ütnek a koalíción: — jöttek a kuruc hadak a tárogató szavára — Rákóczi hírére. Küzdelmük oly sajátságos szabadságharc, amilyen egy nemzet történelmében sem fordul elő. Pénzüket „szabadság"-nak nevezik s a szűz Máriás hadi lobogón ott ragyog, ott lelkesít a „libertás" jelszava. Amikor aztán bekövetkezett az a szomorú idő, amelyről igy énekel a kuruc költő: „Halálmadár vijjog széles e hazában, Labanc silbakol a sárpataki várban, Kuruc vértől piroslik a Bodrog, Tisza, Sajó, Fájdalomtól elnémul a harci tárogató." belátta a magyar, hogy a megfogyott nemesség már nem képes sokáig szabad nemzetet alkotni. Az egyenlőség — testvériség jelszavai gyúrni kezdték az eddig elzárkózó sziveket és sok esztendei vajúdás után a nemesség keblére ölelte a vérrokon jobbágyságot s megalkották az egységes, szabad magyar nemzetet. Talán ez volt az a nap, melyről Vörösmarty énekli: „Még jönni kell, még jönni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán." Egyenlő jogokat kapott a magyar föld minden egyes szülötte. A költők alkotásai nem bujdostak tovább a fiókok katakombáiban. Szabad lett a sajtó — megnyílott a művelődés, az újjászületés ösvénye. Boldog volt a magyar — édes volt az élet — talán még a rég elhunytak is megmozdultak sírjukban.