ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-11-20 / 47. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. november 20. 47. szám. \ ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: R0LK0 BELA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv kön> vkereskedésében.. Visszapillantás a kath. nagygyűlésre. Esztergom, 1910. november 19. Lezajlott a fényesen, impozánsan sikerült X. kath. nagygyűlés. A Vigadó termeiben az előbbi években sem láttunk akkora lelkesedést, oly meleg érdeklődést kath. ügyeink iránt, mint ezen nagygyűlés három napján. Az ország minden részéből tömegesen zarándokoltak a katholikusok a nagygyüiés színhelyére. Eljöttek a vezérek, de nem hiányoztak a katonák sem, sőt az előző évek arányához képest megnagyobbodott a kath. intelligencia száma is. Éreztük mindnyájan, hogy reményünkben nem csalódtunk, sőt örvendve konstatáltuk, hogy a magyarországi katholicizmus most már csakugyan ébred, szervezkedik, a durva támadásokat erélyesen visszaveri, erőt gyűjt a szellemi harcok megvívására. Zászlóján e szavak tündökölnek: Kath. hitünkért, egyházunkért, a keresztény Magyarországért ! A kath. nagygyűlés erőforrása és erőgyüjtő eszköze a kath. öntudatnak, a kath. társadalmi tevékenységnek. Nem szűk körben fejtette ki munkásságát, hiszen az egyes szakosztályok sok fontos ügy felett döntöttek s valóban intenzív munkát végeztek; nem korlátolt számú résztvevők jelenlétében bátorított munkára, harcra, hanem részt vett azon az egész kath. társadalom : a pap és világi, szegény és gazdag, a mágnás épen úgy, mint a földmives, a gazdaember. Nyilvános hitvallást tettünk kath. életünkről, megmutattuk, hogy élünk és vagyunk, hogy szervezkedünk, erősbödünk s ha kell, a harcra is készenállunk! Megbeszéltük a legsürgősebb, legfontosabb teendőinket, megvitattuk azokat a módozatokat, melyek szerint a kath. igazság az élet minden terén megvalósítandó; megállapítottuk irodalmi, tudományos és gazdasági tevékenységünk programmját s megjelöltük a nagy szociális feladatok irányelveit. A ködös november hava világosságot, fényt hintett utainkra, meleget hozott sziveinkbe. A kifejtett tanulságos és az egész kath. társadalomra kiható tárgyak előadói, szónokai mind a praktikus élet emberei voltak, A katholicizmus vezérei pedig kiterjeszkedtek a kath. hitélet és társadalmi munkálkodás minden nemére. Majláth, Prohászka, Csernoch, FischerColbrie püspökök, Rakovszky István, Giesswein Sándor, Somsich Béla gróf, Krüger Aladár, P. Buttykay Antal, Huszár Károly s a többi kath. vezérférfiak mind azon voltak, hogy a nagygyűlést ne csak az intelligenciára, s a középosztályra, hanem a népre, az alsóbb rétegekre nézve is minél tanulságosabbá tegyék. Valóságos keresztes hadjárathoz hasonlított ez a X. kath. nagygyűlés. A szónokok talpraesett, meggyőzően előadott beszédeiből s a megjelent sok-sok ezer katholikus lelkesedéséből, érzelmeiből kivettük, hogy az ellenség hatalmas várát könnyen bevehetjük, csak összetartásra, bátorságra van szükségünk. Akár nézzük a kath. népszövetség hatalmas térfoglalását hazánkban (230 ezer tagja van már), akár a kath. sajtó diadalra juttatásáért és nagy hatalommá való fejlesztéseért buzgólkodó lelkes gárdát, akár a keresztény társadalmi és kulturális ügyek s intézmények előbbrevitelén fáradozó derék kath. tábort, azt tapasztaltuk, hogy bizony mindezek a fontos és szükséges tényezők izmosodnak, számot kell vetni velők mindenkinek, még a szabadkőműveseknek és a szociáldemokratáknak is. , Nem támadunk senkit sem, csak jogainkat védjük és azok megnyirbálása ellen protestálunk. Ehhez pedig jogunk van. Hitünk, erkölcsünk, hazánk veszélyben van, a kultúrában keresztény ellenes, vagy mondjuk pogány elemek romboló munkájával találkozunk. Kivész a modern ember szivéből az igazi keresz tény világnézlet és helyét a szabadkömives, a racionalista eszmék foglalják el. Éppen azért a modern hitetlen embernek vissza kell térnie Krisztushoz, ha igazi életet akar élni. Ezt hallottuk Székesfehérvár lánglelkű püspökének, Prohászka, Ottokárnak tüzes, mindenkit magával ragadó beszédéből. A katholicizmus erősödését várjuk a kath. autonómiától. Erre mutatott Giesswein Sándor prelátus, amikor világosan kifejtette, hogy a szervezett autonómia hazánknak igen becses intézményét, a közgazdaság biztositékát és jelképét, a társadalmi béke és szellemi haladás egyik igen lényeges tényezőjét fogja kifejezni. Épen ezért mi ennek a szükségességnek a sürgősségét nem tudjuk eléggé hangsúlyozni és hangosan követeljük, hogy adják meg nekünk már mielőbb a kath. autonómiát. (De ez azután igaz autonómia legyen ám, mert kifacsart citromot el nem fogadunk, jogainkat fel nem adjuk. Szerk.) A katholicizmusnak, elsősorban pedig a keresztény világnézetnek gyönyörű apológiáját nyújtotta nekünk gróf Apponyi Albert is. Kár, hogy ez a lángeszű nagy férfiú nincs a keresztény néppárt táborában, ott volna a helye. A katholicizAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Jézus álma. A gyermek Jézus anyja szent ölén Egy este mély álomba szenderült, És elborult, borongós lőn ime Az arc', a máskor oly vidám, derült. Lehunyt szeméből forró könny pereg: Nehéz, gyötrelmes álma van: Vértizzadó arcával térdepel Imázva ott a getszemániban. Közelget Júdás s véle a sereg . . . Az áruló csók lelkét égeti. — Szétfutnak gyáván az apostolok . . . Óh! mindez oly nagyon fáj Őneki. Majd jő a bús, borzalmas éjszaka Istenkáromló vadakkal tele. — És Péter megtagadja mesterét. . . A szive majdnem megszakad bele. Barázdát szánt a korbács vállain, Testét sebek tagolják szerteszét. . . A csőcselék üvölt: „Feszitsd meg őt" 1. Hitvány Pilátus mossa két kezét. És végre fönt, a véres Golgotán Keresztje ott áll két lator között, S önnépe nézi gúnykacajjal őt . . . Tovább nem birta, szive megtörött. A gyermek Jézus álmából riad. Két forró könnycsepp reszket szép szemén: „Álmom jövömnek képe volt tudom, Atyám, de vissza mégse lépek én ! Tudom, hogy melyért lelkem ég, hevül, Önvéreim kívánják éltemet . . . A jó barát elárul, megtagad . . . Mindegy, a szw nem fontol, csak szeret!" Én Jézusom, hányan vagyunk mi is Nem Isten, mint Te, gyönge emberek, Akik megyünk népünk megváltani Előre látjuk bár a végzetet. Előttünk áll a getszemáni kert Ezer nehéz, súlyos gyötrelmivel, . S midőn szivünk vigasztalást epea, A jó barát először árul el. Aztán kikért éltünket áldozánk Azok kiáltják a „Feszítsd meg"-et. Mindegy! Dicső szent példád bátorít, A sziv nem fontol, az csupán szeret! Fekete Gyula. A szivemről. Nem tagadom, igazuk van azoknak, akik azt állítják rólam, hogy végzetes hibában szenvedek. Cudar jó szivem van. De nem tehetek róla. Próbáltam már ellene orvosságot eleget, nem használt. A jó szivemet semmi sem tudta átformálni valamivel rosszabb szívvé. Más ember örül, ha jó a szive, a mája; énnekem meg ép ez a betegségem. Nyilt betegség; mindenki tud róla. Nem bánom ; tudjon róla mindenki. A főispánomtól a díjtalan gyakornokig; a principálisomtól az irodaszQlgámig; csak a vándorlók ne hallottak volna hirt felőle. Pedig hallottak. A legveszedelmesebb oldalamról, az Achilessarkamról tudomást vettek. Szép nyári délután volt. A nap gyönyörűen sütött. Olyan gyönyörűen, hogy pálinkát lehetett volna főzni a melegénél. Ilyen körülmények között minden okos ember, akinek nincsen más dolga, bevonul a hűvös szobába és újságot olvas. Később emellett szépen elszundit. Éppen ennél a pontnál tartottam, amikor kopogás riasztott fel! Szabad kiáltásomra megnyílt az ajtó és belépett rajta egy érdekes alak. Az érdekes alak vándorlónak volt öltözködve; lábain kamaslit, a fején szalmakalapot és egy éktelen nagyságú vörös orrot viselt. Később megtudtam, hogy az orrot apjától, a szalmakalapot és kamaslit pedig egy urasági inastól örökölte. Meg voltam lepődve. Hogy mer bekopogni hozzám egy vándorló ; honnan vészi magának erre a jogcímet ? Gyorsindulatú ember vagyok és az ilyenféle esetekben hamar felháborodom.