ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-11-20 / 47. szám

mus rendkívül sokat nyerne e lelkes vezérférfiúval, ha kifejezetten keresztény párt táborából hangoztatná és röpítené világgá az igazi nemzeti gondolattal telitett keresztény világnézlet eszméjét. Ellenségeinknek, főleg a sajtó terén való aknamunkáját, vakmerő, gúnyos támadását, hatalmas beszédben állította szemeink elé Buttykay Antal. A sajtókérdés — úgymond — életkérdés. A katholikus lapok fentartása, kiépítése katholikus közügy: valamennyi megoldatlan kérdés között a legfontosabb. Az egyházi vagyon rablóit és fosztogatóit pedig senkisem részesíthette volna jobb leckében, senkisem mutathatott volna a szabadkőműveseknek, zsidóknak és szociáldemokratáknak e téren való gálád munkájára, alávaló üzletére, senkisem ránthatta volna le róluk méltóbban a titkos leplet, mint épen Krüger Aladár dr., ki fényesen bebizonyította, hogy hova jutna az ország, a magyar nemzet egyházi vagyon nélkül. Amig az egyházi vagyon — úgymond — a magyar katholikus egyházé, addig magyar vagyon az, azontúl többé nem. Végül megragadta figyelmünket Erdély aranyszívű apostolának, gróf Majláth Gusztávnak gyönyörű záróbeszéde, melyben erősen hangoztatta a keresztény politikai párt szükségességét. Ma — úgymond — mikor az egész világ a politikai élet változásai szerint igazodik s a parlamentek tanácskozásain dől el a világnézetek harca, ma egy nagy irányra nézve öngyilkosságszámba menne, ha ellökné magától a politikai érvényesülés eszközeit. Egy tekintetet kell csak vetnünk a modern államok közéletére és ez az egy tekintet is meggyőz arról, hogy sehol sem virul a katholicizmus, ahol nem áll mellette erős politikai párt. Szívleljék meg ezen apostoli szózatot főleg azok, akik az úgynevezett kath. társadalmi párt hivei s a parlament falain kivül szeretnők erősnek látni a katholikus tábort, hogy azután annál könnyebben döngessék kapuit a szabadkőművesek és a szociáldemokraták. Minden katholikusnak tehát a keresztény néppártot kellene támogatnia, mert ez a párt védi a parlamentben egyházunkat, hitünket, vallásunkat, szóval ez a párt a keresztény Magyarország pártja. Nem kellenek nekünk színtelen katholikusok, kik fáznak minden igazi katholikus cselekedettől, kik a katholikus ügyért sohasem akarják magukat exponálni, ezekből mi nem kéMost azonban még mielőtt kellő módon felháborodtam volna, megszólalt a merénylő: — Uram; megjelenésem bizonyára tolakodásnak tűnik fel Ön előtt. — Mindenesetre. — Bocsánat Uram, de szűk viszonyaim erre késztetnek. — Ez nem igaz. A szűk viszonyai legfeljebb csak arra késztethetik, hogy az ajtó előtt addig köhögjön, mig valaki észreveszi. De honnan veszi magának a bátorságot ahhoz, hogy betolakodjék. — Uram, nyomorult ember vagyok. Tönkrement egyéniség. — Látom. — Tüdőkatalepsziám szivütőérelmeszesedéssel párosulva a nyomor szélére taszított. — No hallja ez pompás. Honnan olvasta ezeket a betegségeket? — Egész komolyan beszélek uram és ami legveszedelmesebb, mindezekhez hozzájárul még tüdőbillentyűim elégtelensége. — Ne mondja. Hol szerezte a tüdőbillentyűit ? Más ember csak szívbillentyűkkel dicsekedhetik és maga ezeken kivül még a tüdejét is ellátta — igaz, hogy elégtelen számú — billentyűvel? Gúnyos hangommal nem mert tovább szembeszállni. Az egyik zsebéből egy meglehetős kétes tisztaságú, gyűrt papírlapot vont elő. „Uram, ha szavamnak nem hisz, itt vannak bizonyítványaim." Miközben ezeket mondotta, siróvá lett a hangja és szeméből könnyeket erőszakolt elő. És most jön a tragédia. A könnyek látása legyőzött; erőt vett szivemen a régi betegsége. rünk. Nekünk apostolokra, lánglelkű igaz katholiku• sokra van szükségünk, kik katholikus meggyőződésük tudatában bátran lépnek ki a porondra, mikor arról van szó, hogy a katholicizmus jogait megvédjük s az országot ne engedjük át a kufároknak, az üzleti spekulációra alapított bandának, hanem tartsuk fenn azt kereszténynek szent István szellemében. Erre törekszik a néppárt a parlamentben. Ezek volnának a nagygyűlés főbb pontjai, amelyekre visszapillantottunk. Törekedjünk mindannyian arra, hogy az ezidei nagygyűlés meghozza a hozzája fűzött reményeket s a munkának, a fáradságnak megteremjenek gyümölcsei is. Igen szép dolog a tüzes, talpra esett, buzdító, lelkesitö beszédeket végighallgatni, de szebb ezeknél nemde a tett! A magyar katholicizmus jövője, nagysága, diadala a mi munkásságunktól függ. Ne csak lelkesedjünk, hanem tegyünk is. Tetteket akarunk látni, nem szalmalángot! Induljunk Németország katholicizmusa után, mely tetterős, munkás katholicizmus. Ne késlekedjünk, mert itt a tizenkettedik óra. Ellenségeink előrenyomulnak, vissza kell vernünk gálád támamadásaikat, hadd legyen keresztény és szabad a magyar haza. Mert mi csak a kereszténységben látjuk a szebb jövőt és a magyar boldogulását. A vakoló kanál és a vörös zászló csak dekadenciát hirdet, pusztulást von maga után, mi élni akarunk, élni a kereszt jegyében! Pauer Károly. — Dr. Prohászka Ottokár beszéde. A székesfehérvári püspök beszéde a X. katholikus nagygyűlés egyik legkiemelkedőbb pontja volt. Azt eleve gondolhatta mindenki, hogy e beszédben a híres akadémiai felolvasás tárgya, mely félév óta sok szenzáción ment keresztül, érintve lesz. De nem jól ismerték dr. Prohászka Ottokár lelkületét azok, kik azt hitték, hogy az akadémiai felolvasás eszméit, melyet az összes illetékes tényezők helytelennek és alapjában elhibázottaknak találtak, a nagygyűlésen az ,,e pur si muove" mintájára megismétli. A tény ép ellenkező: a nagy szónok ezúttal félév előtti hibáját jóvá tette. Konstatáljuk, hogy a X. nagygyűlés nyilvános ülésének harmadik szónoka nem az „új", hanem a régi Prohászka, akiért mi is lelkesedtünk. E beszédében a racionalisták és modernisták ajkára adja azon agnosztikus tételeket, melyeket az akadémián in propria persona vallott, miért is a „Pester Lloyd" sietett megjegyezni, hogy ezúttal tartalmilag nem azonosítja magát Prohászka beszédével. E beszéd már illik egy kath. püspök ajkára, itt már nincsenek sem tévesre félreérthető, Meg mertem volna esküdni, hogy ennek az embernek semmi baja sincs, hogy a tüdőkatalepsziát és a másik két nyavalát csak nagy nehezen tanulta be erre az alkalomra; és mégis I megsajnáltam. Messziről áradt belőle a pálinka szaga és nem volt erőm, hogy elkergessem. Adtam neki ötven fillért. El sem hiszi senki, hogy egész jövendő szerencsétlenségem alapját jobban semmivel sem biztosíthattam volna, mint evvel az ötven fillérrel. Két nap sem mult el az utóbbi eseménytől számítva, az utcán egy másik vándorló jött elém. A foglalkozásához viszonyítva igen szépen volt kiöltözködve. Úrnak látszott. Már messziről nagyot köszönt; a közelembe érve pedig bemutatkozott: Borzas levégzett járásbíróság! irnok vagyok. Még azt sem értem rá tudomására juttatni, hogy örülök a szerencsének, vagy nem örülök, marig ostromolni kezdett. — Volt szerencsém uraságod nemes szivéről hirt hallani, amellyel úgy a jelenben, mint a múltban a hajótörött existenciákat pártfogolni méltóztatott. — No hallja Borzas, ne beszéljen ilyesmit. Még két hete sem vagyok ezen a vidéken és maga máris a multat emlegeti. Kitől hallott volna hirt a multamról. — Uram, tessék meghinni — itt a szivére tette a kezét — már a hetedik határban tudomást szereztem angyali szivéről. • Hamar adtam neki harminc fillért, azután még hamarabb megfogództam egy fában, hogy hanyatt ne vágódjam. sem félreérthetetlenül téves szavak, hanem a modern istentagadó irányzatok határozott elitélése. E beszédhez mi is tapsolunk: ezt kellett volna a magyar tudományos akadémián elmondani. A zajos ovációk forró gőze után egészségesen hat néha a leplezetlen kritika hideg tussá. Ha a túlságos emberkultusz helyett mindenkinek megmondanák az igazat, akár nagy, akár kicsiny, jóbarát vagy ellenség, sok Pálfordulást érnénk meg az egyesek üdvére és a közügy javára. Bölcseleti és dogmatikai igazságokkal való szeszélyes játék még senkit sem avatott zsenivé, legfeljebb a tudatlan tömeg előtt. Reméljük, hogy a kedvező fordulat állandó lesz. Censor Az országos politikából. A sajtó hang-ulata. A vidéki sajtó véleményét, legyen az bármily alapos és körültekintő, már csak azért sem kisérik a kellő figyelemmel, azon tisztelettel — mondhatnám — áhítattal, amely a napilapoknak kijár, mert távol van a központtól, amelyben a legjobb értesültséget, a valódi tudást és a legmesszebbmenő belátást, ítéletet sejtik mindazok, akik a hazájukba tartozó prófétát lenézik, a nagy ismeretlenségben azonban hisznek, biznak és reá támaszkodnak. A vidéki sajtó — kivéve a kiveendőket — sokkal hűségesebben tükrözi vissza a hamisítatlan politikai felfogást és meggyőződést, mint a központi sajtó, mert mig a vidékire bárki hamarosan rásütheti a hamisság bélyegét, — ki is jár adandó alkalmakkal — addig a központi sajtó fensőbb gőggel vigyorog, ha az orra alá piszkálnak, de egyszersmind vigan csörgeti a pénzt, amelyet a költött politikai hangulatért kap. A budapesti lapok politikai rovata nem a valóságon alapszik, hanem erőszakos nyomással igyekszik a polgárok meggyőződését oly irányba terelni, mely az egyesek, vagy a klikkek terveinek megfelel. Ének az obstrukcióról. A munkapárti politikusok nagyon gyűlölhetik a munkának, no meg egymásnak is az illatát, mert nemcsak az ország házát, hanem még a klubbokat is szorgosan kerülik. Ez amily szokatlan, épp oly kétségbeejtő jelenség lehet egyesek számára, mert a napokban az ellenzéki hangulatú „Egyetértés" az obstrukció rémét vetíti a politikai láthatárra, még pedig a néppárt számlájára irja a veszedelem felidézését és ebben van az a furfang, amelynek sem a vidéki sajtó, sem a vidéki közönség „felülni" nem hajlandó. A néppárt büszke arra, hogy mindenkor a tiszta igazságot követeli s a jogot védelmezi; büszke arra is, ha a Székely-iéie egyéneket le tudja szorítani a nem nekik való vezető szerepről, azonban a polgári perrendtartás körül támadt kavarodás semmiképen sem egyedül néppárti, sem Mi lesz velem ? Tíz napja jöttem ide, csak azért, hogy ismeretlen vidékre vigyem a szivemet gyógyulást keresni és máris hét község tudomást vett a bajomról. Gyors számítással arra a meggyőződésre jutottam, hogy három hét múlva a fél vármegye, hat hét múlva az egész vármegye az angyali szivemet fogja magasztalni. Egy vármegyében átlag megfordul évenkint hetven-nyolcvan vándorló, húsz harminc pillanatnyi pénzszükségben szenvedő utas; tizenöt-húsz tűzkárosult; öt-hat templomépitő tót és szintén öt-hat félreismert művész különféle kiadásban. Fél év múlva bukott ember vagyok. Egész hazáig ilyesféle gondolatokkal mulattattam magamat. Mentődeszka után kapkodtam ; mert azt láttam, hogy itt segíteni kell. Erőltettem is eléggé a feltaláló képességemet, hogy valami okos dolgot kitaláljak. Ez igazán kárbaveszett munka volt. Mert, amikor az ember feltalálóképességét erőlteti, akkor több mint bizonyos, hogy vagy nem talál ki semmit, vagy ha kitalál valamit, úgy azt nyugodt lelkiismerettel ostobaságnak titulálhatja. Tekintve, hogy e téren bő tapasztalataim vannak, jelen okoskodásom hiábavalóságának tudatára most is elég hamar reájutottam. Abba hagytam tehát a találgatást és vártam a szerencsés pillanatot, amely magától fogja meghozni számomra a legcélszerűbb tervezetet. És nem vártam hiába. Éppen a tizennegyedik vándorlót jegyeztem