ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-01-30 / 5. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. január 30. 5. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztők: ROLKÓ BÉLA és DVIHALLY GÉZA. Szerkesztőség: Ferencz József út 57. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők, Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A magyar püspök és a politika. Esztergom, 1910. január 29. Az új kormány bemutatkozásakor, a kalocsai érsek főrendiházi felszólalásával bebizonyitotta, hogy első sorban nem mágnásnak, hanem apostoli főpapnak érzi magát. Bebizonyitotta, hogy annak, aki az egyház sáncain őrt áll, az ország törvényhozásában, az alkalomhoz mérten birnia kell a polgári bátorság ama fajával, mely az állami és egyházi élet nagy próbáiban képessé teszi egyrészt a legnemesebb áldozatra, de másrészt a lelkiismeret hatalmával a bátor fellépésre is. A püspöki hatalom engedékenységében elmehet a végső határig, de amint az oltárhoz férkőzik az ellenfél, bátorsága lüktet s ott áll előtte az apostolok „gaudentes ibant" példája. A kalocsai érsek példája megmutatja, hogy az igazságért nyilt mezőn kell harcolni, igénybe véve okossággal a polgári szabadság minden megengedett alkotmányos eszközét. A vallási igazság érvényesülésének nyiltszinen kell történnie, mert az ellenfél is ott végzi munkáját. Amit zártajtók mögött, vagy akadémikus értékű dikciókban intéznek, az legtöbbször elvész, vagy elnapolják ad graecas calendas. Predicate super tecta! Ezen vezérelv ma is érvényesítést követel. Ha támadnak bennünket, a nyilvánosság előtt védje a kereszténység becsületét és igazát az egyházi rendből mindenki. Felvértező erőt bizonyít Sión őreit az első sorban küzdve látni, hogy utánnuk mehessen a jelszóra váró papság és hivő világi. Alkudozással, felezéssel, kétértelmű taktikázással csak erőnket fogyasztjuk. A túlzott engedékenységgel csak követelöbbé tesszük az ellenséget, a folytonos sopánkodásért s jajveszékelésért pedig kinevetnek. A protestánsok miért oly erősek Magyarországon? Mert bátran sikra szállnak s nem hallgatnak, ha érdekeikben sértve érzik magukat. Még az államéletben is vezénylők, ha akarják. Falk Miksától tudom, aki töviröl-hegyire ismerte a 67-ki kiegyezés kulisszadolgait, hogy még a kiegyezésnél is, a protestáns vezérek követelő fellépése szorította le a tervezett konzervatív (Sennyey) minisztériumot s sikerült Deák Ferencet rávenniök főképpen Csengery Antal segítségével, hogy szakítson a kiegyezést döntöleg megcsináló (Deák ezt nyilvánosan kijelentette) Sennyeyékkel s terelje az uralkodó figyelmét a liberális pártokra. Hogy azután a protestánsokat miféle cél vezette állásfoglalásukban, az már lehet elítélő bírálat tárgya. Mint példa azonban tény, hogy kitartó bátor fellépésük legtöbbször hatással volt. A katholikus közéletnek legdicsöbb korszakai mindenkor azok, melyekben püspökeink minden elpuhító törekvés ellen felvértezve, a liberális államhatalom szeszélyeinek fuvalma szerint nem ingadozva, kötelesség és hivatásszerűen, csak Krisztus ügyének törhetetlen védői, hogy erőfeszítésükkel a lelkek üdvét elősegítsék. Mennél inkább vétenek az alkotmány tényezői a keresztény elvek ellen, annál inkább fenn kell tartania a püspöknek azt a keresztény szent büszkeséget, mely a muzulmánokat Sz. Lajosról ily hangokra fakasztotta: soha se láttam ilyen büszke keresztényt. Mikor aztán egy püspök büszke a hitéért, akkor bátorságra lelkesül, a lelkiismeret egész hatalmával hárítja el a tornyosuló akadályokat s irányítja fellépésével a közvéleményt, melynek az ilyen püspök imponál s követi. Ez a fellépése és működése a püspöknek tulajdonképpen politika. Igenis, bármennyire ellentmondjanak ellenfeleink s bármennyire lamentáljanak, minden püspöknek kell politikával foglalkoznia. Mert a politika alatt valójában nem a köznapi életben megszokott hamisságot, huncutságot, spekulációt, stréberséget stb. értjük, hanem az államérdek javát szolgáló munkás küzdelmet. A politika küzdelem, harc valamely elv, vagy irányzat győzelemre jutásáért. Az egyház pedig minden elvét folytonos erkölcsi harccal, rendithetlen küzdelemmel, ellenhatások legyőzésével szokta kivívni, hogy megváltoztathassa a világ szellemét. Igy kell ennek azért történnie, mert az emberiség és az állam élete alapjában, céljában, berendezkedésében, felsőbb rétegeiben, gondolkodásában, kormányzásában, mindig a vallással érintkezik. Földi törekvéseink minden szála a vallás tanításának hatása alatt áll. Az egyház száz és száz impulzust adhat a szellemi és állami jólét sokoldalú kifejlesztésére. De hogy ezt tehesse, bele kell állania az élet közepébe, át'kell éreznie a világot AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy adag történelem a főegyházmegyei névtárban. — Az „Esztergom" eredeti tárcája. — Azt mondta egy történelem tanárom: Nem az a történetírás, hogy valaki összeüti azt, amit mások leszűrtek, hanem tessék a poros papírcsomagok és száraz-fényes kutyabőrök közé ülni és onnan facsargatni az adatokat izzadva és mégis lassan: az a munka! Az esztergom-főegyházmegyei névtár megjelent hivatalosan, az elején egy jókora adag történelem foglal helyet. A főegyházmegye területén fekvő és az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó apátságok és prépostságok története ez mogyoróhéjban. Nem is dióhéjban. Legyenek aztán azok valóságos, vagy pedig csupán címzetes címek. A többi adat a vaskos könyvben hivatalos parancsra állott elő, elhisszük; de hogy ezek az adatok, egész, fél és törött szemek hivatalos vezényszóra bújtak volna elő az archívumok lúdpennás írásaiból és a könyvek álmos szemű betűiből: azt már el nem hisszük. Úgy tudjuk, a levéltáros Breyer István dr. azoknak szorgalmatos és türelmes ki- és összeböngészője. Aki ismeri kissé a helyrajzot, a történelmi és művelődési hátteret, no meg az egyházjogból is tud valamit, az igen érdekesnek fogja találni ennek a 40 lapnak az átolvasását. Legelőször is látja benne azt, amit másutt is lehet találni, hogy egy dolog az idők fagyos, szürke ködében elmosódik, elfelejtődik: a valóság a földről felemeli lábát és a legendák felé száll: egyből kettő lesz. Egy történetet két hely, vagy két személy kap. Igy aztán a valóságban két nagyságos, vagy méltóságos úr osztozik egy infulán és az államkincstár két illetéket, magyarul taksát húz be egy apátság után. Ilyenek a lekéri vagy szerfeli, a zágrábi meg baranyai, bélai apátságok. Látjuk azután, hogy elődeinknek történelmi érzéke sokkal nagyobb, mint a mienk. Önmagukat, az emberi földi nagyságot leadni az utódoknak és azt megtisztelni az ősökben. Az emlékeket legalább vérben őrizni meg. Igy történik, hogy az Esztergom mellett levő dunaszigeti apátság pásztorbotját, ott a Kovácspatakon alul a szigeten valamikor asszony hordta a kezében, mert az apátság apácáké volt. Valamint a veszprémvögyi is. Nem tudom, ha a nagys. apát urak egyszer a cimzetes hivatalból a valóságba ébrednének föl, hogy kormányoznák el a sok apácát, akik fölött állítólag intézkedési jogot ad nekik a pásztorbot. Erről természetesen a történetkutató nem tehet, ilyen kedélyi megzavarásokról. Arról sem, hogy egyik-másik nagyságos urnák sem a helyet, sem az időt nem tudja megjelölni, a hová és a melybe a joghatóságuk esik. A kazári, rákonyi, triszkai apátságokhoz nincs más adat, csak — a név. Amit azonban a történelem nem említ, azt még nem tagadja! Sokkal érdekesebb ezeknél minket illetőleg, hogy itt voltak szerzetesházak már a fejedelmek idejében, sőt azok előtt is. A zalavári apátságot még a IX. században Privina, szlovén fejedelem alapítja. Szent Cirill Method ott laknak egy időben. A Nyitra mellett zobori a X. századból való. Cseh bencések kezdik lakni. És megható az a kegyelet, mellyel az Árpádok igyekeznek kolostorokat alapítani. István, László, András nagy érzéket és a megszilárdítás célját mutatják ebben. Szent László 1091-ben a sümegit alapítja „a maga és elődei lelki üdveért". Francia bencések bírják másfél századig, a francia tartomány fenhatósága alatt. Maga Asztrik is alapit Pécsváradon kolostort, szent Gellért prédikál benne 1015 július 15-én. Bencék, ciszterek, premontreiek vonulnak be hozzánk egymásután. Az egész ország tele van hintve ezekkel a vallási és művelődési központokkal. Annyi a szerzetes és szerzetesnő nálunk és oly. szépen megy az élet, hogy szinte csodálkozunk, ha valaki azt mondja, hogy: a szerzetes élet nem való a magyar embernek! Ezek az adatok nagyon rácáfolnak erre a mondvacsinált elméletre. Hogy minden emberi az emberi sors hatalma alatt áll és itt is — mint más országokban — a mindenféle patronusok, kommendatáriusok és gubernátorok sokat, sőt néha mindent elrontottak, arról az utókor nem tehet. Minden létező csak kis kereke egy nagy tervnek. De ez nem tartozik ide. Inkább az tartozik ide, hogy ezeknek az adatoknak gyűjtője, Breyer István dr. gyűjtse tovább is az adatokat és akkor a munka nyomán kristályosodó történelmi cukorkából nemcsak kis kristályokat fogunk kapni, melyek hamar elolvadnak, hanem nagyokat is, melyeket sokáig lehet szopogatni . . . t. m.