ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-01-30 / 5. szám

mozgató nagy érdekeket, bele kell vegyülnie a nemzeti élet mozgalmaiba, el kell lesnie az idők szükségleteit, melyek az ö portáján is bekopogtatnak. Az ilyen közéleti tevékenység az erök és szellemek nagy tusájában természetesen politikát jelent. Minden püspök tehát politikával foglalkozik, ha a társadalom alapját megszilárditja a krisztusi törvénnyel, kárhoztatja a választó polgárok ellen elkövetett eröszakot s védelmezi a jog és eskü erejét. A püspök politikával foglalkozik, mikor felsőbb szózatával tekintéllyel ruházza fel a nagy társadalmi s erkölcsi igazságokat. A püspök politikával foglalkozik, ha felvilágositja a lelkiismeretet, felemeli szavát az igazság és szabadság érdekében, melyekről a népek s kormányzóik annyira megfeledkeznek. „Legyetek tökéletesek, mint tökéletes a ti mennyei Atyátok." Ezért a tökéletesedésért küzd a püspök, a papság is a hivek élén, ez az ö politikája. Ilyen politika érvényesülése nemcsak az egyház, hanem a haza érdeke is. Megfelel annak a tradiciónak, melyhez a magyar főpapságot öröklött hivatása köti. A párttusák kiegyenlitésében, az abszolúthatalom önkényének leszerelésében, a nemzeti szenvedélyek, testvérharcok megfékezésében, elöl, a sorok élén Krisztus tanitásával harcoltak püspökeink. Valósággal erösitö, békéltető s közvetitö hatalom volt mindenkori nemzeti életünkben. A kalocsai érsek felemelő példája felidézi bennünk a magyar főpapság hagyományos politikai hivatásának s akciójának szükségét. Figyelmeztet arra, hogy mennyire életfeladat a politikai bátorság, mely a múlton okulva megerösiti a jelent a jövő biztositására. Szivünk hódolatával csatlakozunk azon ovációhoz, amellyel Kalocsa érsekét az ország katholikus hitbuzgalmának megnyilatkozása felkereste. " Keményfy K. D. — Marcali szorongása. Valahányszor a közélet terén huncutságban fogtak meg egy-egy zsidót, felszisszent a főrabbitól és a báróságra emelt többitől kezdve minden Mózes vallású polgártársunk le egészen a fütyülős rongyszedőig. Mi pedig jámborok csodálkozva olvastuk a függetlenségi, alkotmány-párti, Tisza-párti és más egyéb párti, no meg a kálvinista felekezetű lapokat, hogy Abbáziában télen. Irta: Pauer Károly. Karácsony után néhány napi szabadságom lévén, előbb édesatyám látogatására indultam, majd pedig a tenger mellékére utaztam: Abbáziába. Hiába, a tenger nagyon vonzza az embert és ha valaki már egyszer sok kellemes percet töltött e gyönyörű vidéken, később ismét visszakívánkozik e bájos üdülőhelyre, mely főleg télen nyújt a fáradt embernek kellemes pihenőt. Nyáron az óriási hőség nyomasztóan hat a kedélyre. Igaz, hogy a kánikulás meleg ellensúlyozására rendkivül jót tesz a tengeri fürdő, de télen mégis sokkal kellemesebb az abbáziai üdülés. December végén olyan a klímája, mint nálunk augusztus végén, vagy szeptember elején. A délelőtti gyorsvonattal érkeztem e remek helyre. Már előző napon is szemergett az eső, másnap korán reggel pedig alaposan megeredtek az ég csatornái. Zágráb előtt hatalmas tócsák voltak láthatók, a Karszt sziklás ormait is betakarták a felhők. Kedélyem nyomott volt, hangulatom meglehetős komor. Hiszen mikor az ember pihenés után vágyódik, inkább a napsugaras vidékeket keresi fel, ahol szive, lelke ujjong, ahol a kedvetlenséget, a lehangoltságot a vidék gyönyörűsége, az éghajlat kellemessége varázsolja igaz örömmé. Ejnye — gondoltam magamban — rossz napra találtam. Épp akkor köszön be ide a locspocs idő, mikor én bolyongok erre. miért van az, hogy ha egy keresztény mágnás vagy tudós gonoszságot követ el, hát gonosznak mondjuk mindnyájan, elítéljük a törvénysértő cselekedetét s elvárjuk a bíróságtól is, hogy a köztisztességet és közbiztonságot példás szigorúsággal védelmezze. Ezzel szemben honnan van hát joga a zsidónak, hogy a nyakunkra ülve a hatalom, vagy tudomány polcára kapaszkodva atyái talmud ízű erkölcseit kövesse, a közerkölcsöt, a köztisztességet arculverje, hitsorsosa!t álnok utakon felemelje az általa már bitorolt emelvényre? És honnan van az a megfejthetetlen nagy pártolás, az a cinkos társságig sülyedő védelem, amelyben a keresztények egymás ellenében részesitik az ilyen országháboritókat?! Valljuk meg, hogy a hasznot, a szagtalan potya pénzt és a nagyon is szagos szemita mulatságok léhaságát kedvelő középosztályunk nemcsak az önérzetét, de már az igazságérzetnek legutolsó szikráját is feláldozta az úgynevezett modern vallási türelem Káin-oltárán. Az ilyen Marcali-féle eseteknek fel kellene rázni az egész keresztény társadalmat! S ellenkezőleg mi történik? ! A zsidó kávéházak és sörcsarnokok törzsvendégkarát kitevő, szabad idejét semmittevésben töltő katholikus intelligencia bárgyuan motyogja a fent emiitett jeles pártállásu lapok szellemében: „Már megint heceelődnek a klerikálisok"! Ezektől veszhet a keresztény erkölcs, felfordulhat a társadalom, mit törődnek tisztességgel, Istennel, hittel ?! Nem elég, hogy, amint egy magas állású egyén mondotta: /2a diszmagyarban néhanapján megjelennek az Isten házában s kijövet már a templom kapujában cigarettára gyújtanak. Ezektől ugyan nem szorongna Marcali, de vannak még józan gondolkodású hősök is az igazság szolgálatában. Novus. Egységes párt nyilt közjogi és szociális tartalommal.* (M. J.) A politika nagy urak huncutsága, mondotta egy budapesti plébános Pozsonymegye egyik választó-kerületében a 48-as jelöltet kisérő útjában. S ő valóban egyike a legnevesebb politikusoknak. Éljen a 48 ! ide jöjjenek uraim! Éljen a 67! ide jöjjenek uraim! Itt olcsóbb a belépti díj! Nagy a csődület! Tódul ki ide, ki oda, közbe a két numerus dicsősége körül össze is verekednek. Harci kedvtől ragyogó arccal mennek a komédiába s hosszú orral jönnek ki, kérdezve egymást : Koma, mit látott a 48-ban? Én semmit. Hát maga a 67-ben ? Én is semmit. 48—67. Olyan mint a komédia. Kivül recseg a réztányér. Itt uraim, itt a világ üdvössége. S mikor bemegy az ember, nem lát semmit. Jobban * Több pontban rokonszenvezünk a cikkíró eszméivel, de a merev egységet nem tartjuk abszolút szükségnek, mint múltkor is kifejtettük. (Szerk.) A fiumei állomáson nagy volt a tolongás. Sokan érkeztek a vonattal. Az omnibuszok sorban álltak fel a kijáratnál. Egyik portás jobban ajánlotta a szállót, mint a másik, sőt olykor ha nem abba a kocsiba szállt az utas, amelybe legelőször szeretett volna, valóságos veszekedés és szitkozódás támadt a portások között. Látván a nagy küzdelmet és utashalászást, inkább fiakkert fogadtam s egyenesen a hajóhoz hajtattam, persze zuhogó esőben. Az utasok lassan-lassan beszállottak már a hajóba. A tenger háborgott, hatalmas Sirocco hozta mozgásba a nagy vizet. A kapitány kedvetlenül állt a kormánynál, itt-ott idegesen rázta a fejét, az utasok pedig minden pillanatban várták a jelentést. Mi lesz? Indul a hajó, vagy pedig kiszállunk s Fiúméban ebédelünk ? .. Veszélyes lesz az út, avagy mégis nekigyűrközünk ? . , Sokáig habozott a kapitány, végre mégis csak ráadta a fejét. Egy-két gyengébb szervezetű hölgyecske kiszállott az elindulás előtt, úgyszintén vagy 3—4 korosabb férfiú és vagy öt gyermek is, kiket bonne-jok kisért a hajóhoz. Végre eloldják a köteleket. A hajó elhagyja a molot. A sirályok százai csoportosulnak körénk, mintha már előre érezték volna a közeledő veszélyt, a tengeri betegséget. Alig hogy kibontakozunk a tengeri kikötőből, melyben feltűnő sok hajó állott, a többi között egy nagy kivándorlási hajó is, a Saxonia, a hullámok ide-oda kezdik hányni-vetni hajónkat. A férfiak sorban hasra feküsznek a „ Salondampfer" vörös-bársonyos padjain, a hölgyek hátrafelé támaszmondva a 48-ban azt látja, amit a 67-ben, a 67-ben azt, amit a 48-ban. Rakovszky kuruc 48-as, Kossuth Ferenc pedig szelid 67-es. Rakovszky a székeket, vagy a tintatartókat vágja a 67 fejéhez, Kossuth pedig semmit sem vág a 67 fejéhez. Egyébként 48 és 67 helyett bátran mondhatunk 18-at és 27-et, semmivel sem leszünk se jobbak, se okosabbak. Magyarország Récsnek színpada. Ott fenn boldogan nézik a mi közjogi testvérharcunkat. Hiszen nem ő ellenük harcolunk mi, hanem egymás ellen magyar nemzeti testvérharcot vivunk. Récsben akkor is tapsolnak, ha a 48 győz, mert akkor biztos, hogy a 67 iparkodik felülkerekedni, akkor is, ha a 67 győz, mert akkor meg a 48 tüzeli a büszke nemzeti vért. Egy a biztos: mig a kettő küzködik egymással meddő közjogi vitákban, addig Récsben nyugodt lélekkel szürcsölhetik ebéd után a fekete kávét. Ebből a közjogi luftballon politikából kezd minderősebben kiemelkedni egy új irány, nem mondom: politikai, mert akkor piedesztáljáról rántanám le, hanem társadalmi közjólétet, nemzeti megerősödést szolgáló elv : a szocializmus. Az emberek mindjobban kiábrándulnak a 48-as és 67-es jelszavakból. Már kiismerték, hogy levegő van csak bennük. S mindjobban érdeklődnek a szociális tartalom iránt a képviselők programmbeszédjeiben. A letűnt nagy minisztérium, melyet sirva emleget a magyar nemzet, ezzel az éltető irányzattal tette magát naggyá. Megérezte a néppárt is, hogy csak itt lehet talaja, gyökere, azért dolgozta ki programmjának szociális tartalmát két év előtt nagyobb részletességgel. S mikor Giesswein a szocializmus számára tábort ütött, rátapintott korunk szivére, ütő erére s a magyar köznépnek megsebzett szive oda fog simulni hozzá. És ha nem lesz a programmja álmos, tudományos apparátus, hanem élet és lelkesedés, akkor övé a jövő. Mondják, hogy „nem jól tette, hogy a néppártból kilépett, sőt tekintve, hogy két veszekedő között a harmadik szokott győzni, nagy veszedelmet is hozhat a keresztény politikára" ; a taktika lehet helytelen, — ezt a jövő mutatja meg — de a törekvés korszerű és helyes. A jelen választási rendszer mellett nincs jövője, de a kiterjesztett választójog sok mandátumot fog kezébe juttatni. Ha, mint a néppártnak egyik osztálya lépett volna fel a ker. szociális párt, vagy maga a néppárt alakult volna ilyenné, a „viribus unitis" nagyobb győzelmeket szerzett volna a keresztény politikának. A kibontott szociális zászló annál erőteljesebb, mert árnyékában össze lehet gyűjteni az egész keresztény Magyarországot valláskülönbség nélkül, mivel a társadalmi jólét mindenkit közösen érdeklő elv. Igaz, hogy baj az a körülmény, hogy a pártnak megalkotója pap, de ki tehet róla, hogy Magyarországon a laikus elem még alig mozog. Itt a szövetkezeti bolttól kezdve a politikáig mindent a papnak kell csinálni. kodnak, a gyerekek a földre csücsülnek. Hiába minden elővigyázat, a tengeri betegséget ki nem kerülhették. Rámulatos ! Csak 30—35 percig tartott az út Fiuméból-Abbáziába, és mégis annyira megviselt minket, hogy az abbáziai parthoz érve, csak úgy ide-oda támolyogtunk, mint ősszel a legyek. Csekélységem egy citromot szopogatott. Hála Istennek, bajom nem támadt, bár erős gyomorémelygéseim voltak. Lehet, hogy a citrom leve használt, bár mások szintén követték példámat és a betegség még sem kímélte meg őket. Örültünk, hálát adtunk az Istennek, hogy végre Abbáziába értünk. Az eső egyre zuhogott. Már 3

A 12-re járt az idő. Gyorsan siettem a „Villa Nina

a-ba, ahol szobát fogadtam. Két év előtt a „Villa Habsburgéban szálltam meg, de annyi volt ott a zsidó, hogy többé nem kívánkoztam vissza, bár a szállással és az ellátással különben nagyon meg voltam elégedve. Ez egyszer egy kath. özvegy asszony villáját kerestem fel, melyet egy itteni ismerősöm ajánlott nekem. Szép szobába vezettek. Finom ágy, díszes szoba, karszékek, csinos ruhaszekrény, íróasztal, márványmosdó, földig érő tükör és egyéb dekorációk díszelegtek benne. Együtt járt a szobával mindjárt a teljes ellátás is. Reggelire kávé vagy tea, tojás, vajaskenyér. Délben az ebéd 4 fogás finom ételből és gyümölcsből állott. Leves után halat vagy rákot adtak, este pedig két tál étel volt, azonkívül sajt és gyümölcs. Szóval a penzió meglehe-