ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-08-20 / 34. szám
De hát Károlyi Gyula se nem orvvadász, se nem kocavadász, hanem telivér föur, aki előtt több egy özbak, mint egy főispán, mert főispánt tucatszámra lehet kapni a Teleki-téren, őzbak pedig ritkán kerül puskacső elé, kivált ha nem tenyésztik. Héderváry keresztje. Nem újság már előtte az ilyesmi kitüntetés, de jelenleg nagyon kapóra jött neki ez a nagy és tekintélyes kereszt, a Szent István-rend keresztje, mert a mellére akasztva helyreállithatja az egyensúlyát, amely igen nagy veszélyben volt mindeddig, miután a hátán már régen hordoz egy nagy és tekintélyes keresztet Tisza Pista személyében. De nem is egészen tréfa az egész dolog, ha meggondoljuk, hogy mig a nagy politikusok, akik tulaj donképen a legnagyobb zavarokat és felfordulásokat csinálják az országban, jóformán minden esztendőben kapnak egy keresztet, addig a nemzet igazi munkásaihoz, a tanitókhoz és a papokhoz éppen miattuk nem tud eljutni a királyi kitüntetés, ha a Mathuzalem korát érik is el. Minden politikus, aki katholikus, gondolja meg, hogy a kitüntető kereszteken kivül még egy keresztet kap: a sírkeresztet. Tisza István erre azt mondhatja, hogy ö ettől a kitüntetéstől nem fél — és igaza van, mert ő kálomista. F. Szent István király tisztelete. Irta: Sinka Ferenc Pál, az esztergomi Szent István-napi ünnepségek főrendezője. I. Szent István király napja, nemzeti ünnep van. Budavárában és Esztergomban magasztos érzést keltve szólnak a harangok. Mindkét helyen nagy egyházi pompával hordozzák a szentkirály ereklyéit körül. Az ország minden részéből összesereglett ezerek ajkán nemzeti áhítattal hangzik fel az ének : Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga ... Nemzetünk történetében egy évezreddel lapozzunk előbbre. Géza fejedelem gondokkal terhelten székel az esztergomi várban. Nemzete jövőjén töpreng, mert a magyarok külföldi kalandozásait a szomszéd népek már megelégelték, nyilt titok, hogy egy hatalmas szövetséggel készülnek örökre véget vetni a vandalizmusnak. Géza átlátta, hogy nemzete a hunok és avarok sorsát csak ugy kerülheti el, ha az ország a keresztény hitre térve, a nyugati államok közé sorakozik. E gondolatot megerősítette benne neje, Sarolta is, Gyula erdélyi vajda keresztény leánya. Géza nem tétováz tovább; idegen papokat hív be az országba, hogy azok a térítéshez fogjanak. Az első térítő 971-ben szent Wolfgang volt, akit Brúnó és Piligrin németországi püspökök követtek, más papokkal és szerzetesekkel. Géza másoflik neje, Adelhaid szintén keresztény nő volt, I. Miciszláv lengyel fejedelem nőtestvére. A lengyel udvar biztatására a magyar vezér fiával, Vajkkal felvette a keresztségét 995-ben Esztergomban, III. Ottó német császár és az ország és külföld más előkelői jelenlétében. A keresztelő pap és keresztapa szent Adalbert püspök volt egy személyben. Vajk vagy István születését legenda veszi körül. Anyjának, Saroltának álmában szent István első vértanú előre jelezte az apostoli lélek születését. A szent, kinek feladata egy egész nemzet jövőjének megalapozása vala. Esztergomban született 969-ik évben. Géza, bár tudott neje látomásáról, fiát eleinte a saját vallásában neveltette, de kiképeztetését már európai műveltségű külföldi férfiakra bizta. István megkereszteltetése után a következő évben, atyja kivánságára, Henrik bajor herceg leányát, Gizellát vette nőül. E házasság kezességül szolgált a keresztény vallás, valamint a német birodalom és a magyar nemzet közötti barátságos viszony fentartására. Géza, miután nemzete előtt a nyugati műveltség kapuját megnyitá, 997-ben meghalt. Az ifjú fejedelem atyja halála után az ország kormányát véglegesen átvévén, hozzáfoghatott korszakot alkotó munkájához: a független magyar egyház és a független magyar királyság megalapításához. Jó példával, az egyház törvényeinek szigorú végrehajtásával, buzgó térítéssel a nagyrészben megkeresztelkedett, de a pogányság felé hajló népéből az ősi szokásokat apostoli buzgósággal kiirtani és helyébe a keresztény felfogást és kultúrát plántálni iparkodott. Az esztergomi érsekségen kivül több" püspökséget, a Géza által alapított pannonhalmi apátságon, kivül több apátságot is alapit, a püspöki székhelyeket káptalanokkal egészíti ki, templomokat és iskolákat épit. Neje, Gizella, az utóbbiakban tevékeny segítőtársa. Majd a független magyar királyság alapjait rakja le. A fejedelemséget keresztény-frank módra királysággá szervezi, de a hatalmat nem feudális, hanem az egységes független monarchia alapjaira rakja le. Megalakítja a várispánságokat, az ország mai erősségének, a vármegyéknek kezdetét, s intézkedéseivel, törvényeivel oly szilárd alapot teremt, melyen az ország ezer éveken át fennállhat. Bölcseségére vall az is, hogy a megalakított királyság elismeréséül a koronát nem a vele függő viszonyba kerülhető német császártól, hanem a pápától kérte. Az Asztrik apát által Rómából, II. Szilveszter pápától hozott koronával magát 1000. év augusztus 15-én Esztergomban ünnepélyesen megkoronáztatta. Szent István küldetését és hatalmas egyéniségét alig vagyunk képesek eléggé jellemezni, cselekedetei, alkotásai és az egykorú feljegyzések oly ideális magasságba helyezik őt. Megjelenése a nemzet életének legválságosabb idejére esik, amidőn a magyarság megválni Majd a királynő felállt és érces hangon monda: — Alattvalóim! Már két éve annak, hogy a férjem, uram, a király meghalt. Én is kezdek öregedni, s gondoskodni kívánok utódomról. Fiú gyermekem nincs, csak leánygyermekem. A Gondviselés ezt az ifjút hozta (reám mutatott). Az én egyedüli óhajom az, hogy ezt az ifjút válasszátok meg királytoknak. A hűséges alattvalók örömükben tomboltak, éljeneztek. — Tehát akarjátok őt királytoknak? kérdé a felséges asszony. -— Akarjuk — volt az egyhangú válasz. Ekkor a királynő csengő hangon monda: — Én tehát, királyi jogomnál fogva őt Tündérország királyává kiáltom ki s egyben leányomat véle eljegyzem. A hűséges, most már az én alattvalóim rekedtté ordították magukat a sok éljenzés irányában s kezük olyan lett, akár a paprika a sok tapsolástól. A teremben egyszerre csak zsibongás támadt. (Azt hittem az uj és hűséges alattvalóim támadtak fel ellenem.) Én némán ültem trónusomon, s nem tudtam mi tevő legyek. Vártam. Egyszerre csak a teremőrök egy sápadt arcú, beesett szemű nőt vezettek elém. Ruhája szegényes volt. Leereszkedve kérdem, hogy mi járatban van? — Felséges Uram — siránkozott az aszszony — a férjemet, aki engem annyira szeretett, egy udvarhölgy elcsábitá tőlem s most csak azt kérem, mondja ki Ítéletébe, hogy köteles legyen a férjemet visszaadni az udvarhölgy. Én megígértem, hogy majd igazságot fogok tenni; azzal elbocsájtám a nőt. Majd a körülállókhoz fordulva, kérdezem tőlük, hogy ki légyen az a nő, aki ennek a szegény asszonynak a férjét elcsábitá. Erre egy ragyogó szemű, gyönyörű szép nő lépett elő s kacagva monda: — Én volnék az, felséges uram ! — Te vagy szép nő, kérdem ámulva s bizony — gondolám magamban — nem nehéz ilyen szép szemeknek egy férfit elcsábítani. Aztán a szép nő leborult lábaim elé s könyörgött, hogy hagyjam nála a férfit. És olyan szépen nézett rám és esdeklett, hogy egészen ihlettel mondám: — Ha szereted, hát szeresd! No erre lett csak lárma I Erre az igazságtalanságra felzúdultak hűséges alattvalóim s boszút lihegtek. Majd a királynő megvetve monda: — Nekünk ilyen igazságtalan király nem kell! — s azzal a királykisasszonynyal együtt lenézve eltávoztak. A férfiak pedig lehúztak a trónról, röhögve lökdöstek ki a teremből. Nem épen valami fejedelmi hűen megkötöztek s elvittek a repülőgépemig. Itt volt a Vénusz vége. Előre ledobták a végtelen világűrbe a gépemet, majd engem utána ... és estem ... estem ... Nagyot rúgva az ágyamon, felébredtem . . . Most is nagyon sajnálom a királyságom, meg a 200.000 korona versenydijat . . . Fülöp Ferenc. készül ősi hitétől, szokásaitól, kormányzási formájától. Az átszervezés óriási munkáját Szent István végezi. Egyéniségét a bölcseség, kegyesség, igazságosság és türelem jellemzé, melyekhez társul az erős fajszeretet járult. Cselekedeteiben mindig a keresztény vallás és haza megerősítése lebeg előtte. A kettő összeforradásához köti az ország fennmaradását, örök életét. Nagysága, hire, neve a külföldre is elhat. Maga a pápa „apostol"-nak nevezi őt, és megengedi, hogy ő és utódai maguk előtt az apostoli kettős keresztet vitethessék. A magyar egyház fölött apostoli jogot nyer, melyet utódai mai nap is gyakorolnak. Szent István a Gondviseléstől hosszú élettel megáldva, mintegy 45 évig uralkodott. Élte legfőbb kívánsága az volt, hogy az ország kormányát fiának, Imre hercegnek adja át, de e tervét megakadályozta annak 1033-ban bekövetkezett korai halála. Ez időtől lassú haldoklás volt az ő élete is, aggódván az ifjú egyház és szeretett hazájának sorsa fölött. Hogy a királyságot biztosítsa, 1038. év nyarán Budára országgyűlést hivott össze, melyen az az egybegyűlt főpapokkal és főurakkal Pétert, nővérének fiát ismerte el királynak. Nagyboldogasszony ünnepét Budán, az általa alapított, de még teljesen be nem f ejezett, szent Péter és Pál apostolokról nevezett monostorban óhajtotta megülni, s eközben érte őt utói a halál. Hű rendéinek a keresztény hit megőrzését különösen leikökre köté, őket egyetértésre és az igazság megvédelmezésére inté; s miután országát a Boldogságos Szűz, a magyarok Nagyasszonyának oltalmába ajánlá, nagy lelkét 1038. augusztus 15-én Teremtőjének visszaadta. Tetemét Székesfehérvárra vitték, hol az általa építtetett s Nagyboldogasszonyról nevezett bazilikában helyezték el, fehér márványkoporsóban, nyugalomra. Halálának híre nagy hatást és mély gyászt keltett a magyar nemzetben. Mindenfelől seregesen mentek Fehérvárra, hogy végtisztességén jelen lehessenek, vagy legalább sírját láthassák. „A magyarok kobza — írja Thuróczi — rögtön siralomra vált, az egész ország népe, nemes és nem nemes, gazdag és szegény sirtak a nagy király halálán, az árvák legkegyesebb atyján, bő könnyeket ontva és gyakori zokogással; az ifjak és hajadonok a szomorúság- és bánkódástól gyászba öltözve, három évig nem táncoltak, a zene mindenféle édes hangja hallgatott; megsiratták őt a leghűbb sziv fájdalmával; és nagy volt a jajgatás és megvigasztalhatatlan." Szent István kultusza egyidős a királysággal, mért hisz törvényt az első századokban az ő szellemében és reá hivatkozással szoktak volt ülni, sírja pedig a nemzet búcsújáró helyévé lön. A közhit halála után mindjárt szentnek tartotta. László király is egy 1082-ben kelt oklevelében annak nevezi őt. Életrajzát három alakban még az ő korából bírjuk. Az úgynevezett kisebb és nagyobb legendát szent László 7 alatt valamely jámbor szerzetes Írhatta. Mindkettőnél teljesebb és hitelt érdemlőbb Hartvik püspök müve, aki szent István életrajzát Kálmán király meghagyásából irta meg. Ezen életrajzokból ismerjük kanonízációjának történetét is. Szentté avattatása, az akkori idők szokása szerint, az ország püspöke, tehát a prímás által 1083. év augusztus 20-án történt Székesfehérvárott, László király, valamint az ország püspökei, apátjai és főurai jelenlétében. Ez alkalommal a felnyitott fehér márványkoporsóból rózsás illat tört elő, mely az egész templomot betölté. Az ereklyék között Szent István jobb keze egész épségben maradt fönn. Ugy aznap, mint előtte való napon számos csoda erősité meg a közhitet és az ünnepélyes kanonizációt. Ez időtől Szent István tisztelete az egész országban általánossá lesz és ezt több törvény is kötelezővé teszi. Igy az 1092. évben tartott szabolcsi országgyűlés Szent István ünnepét az egész katholikus egyházban tartatni szokott nyilvános ünnepek közé sorozza. Jtt. Endre 1222-ben a püspöki kar által is aláirt aranybullában megerősíti a Szent István király által adott szabadságokat, majd annak 1. pontjában imigyen rendelkezik: „Évenkint Fehérvárott fogjuk megülni a szent király ünnepét, ha csak fontos ok vagy betegség nem akadályoz meg benne. Ha pedig mi nem lehetünk ott, kétségtelenül ott lesz a nádorispán, hogy helyettünk törvényt lásson. Minden szabad ember, aki akar, szabadon oda mehet." Szent István napja tehát már az időben is nemzeti ünnep. Egy, a tatárjárás előtti időből fenmaradt