ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-08-14 / 33. szám

De mindez még nem elég. Addig nem szabad nyugodnunk, mig a törvényhozás programmjába fel nem veszi a nyilvános erkölcstelenség nemzetölő mételyének megrendszabályozását, mig szigorú törvényeket nem hozunk a pornográfia és az erkölcstelenség kolportörjei ellen. Indirekte összefügg e fontos nemzeti üggyel az alkohol és a lakáskérdés is. Amig az állam ambicióját helyezi a mennél nagyobb alkoholfogyasztásba, amig a korcsmáknak nem lesz vasárnapi „munkaszünetjük", addig a közerkölcsök züllésének egyik oka maga az állam lesz. Már a lakásviszonyok javitására is tartatnak mindenfelé kongresszusok; mert tudvalevőleg a túlzsúfoltság is egyik oka az erkölcsi érzék tompulásának. E téren igen üdvös a nagyvárosok lakóinak kitelepülési mozgalma, családházak épülése, mely az egészséges és nemzetfentartó keresztény családias életet nagyban elömozditja. Végül a fö orvosszer: igazi intenziv, keresztény hitélet ébresztése és ápolása városon és falun. A hitéből élö keresztény család józan, takarékos és erkölcsös, és a kor minden baja ellen maga is megtalálja az alkalmas óvrendszabályokat. — Miért sikerülnek az egyházüldözések? Most, hogy a spanyol államhatalom fülig fegyverkezve lesi az ország népének hangulatát, amidőn a Vatikánnal szakítani akar, csakhogy a szerzetek és általában az egyház vagyonára rá akarja tenni a kezét, érdekes az a kérdés, hogy mi lehet az oka annak, hogy a katholikus érzésű polgárság közül is részt vesznek az antiklerikális mozgalmakban, vagy pedig — kivált politikai jogaikat tekintve — teljesen hideg és részvétlen magatartást tanúsítanak. Az egész jelenséget két szülő okra lehet visszavezetni. Az egyik ok a mai kor szociális elméleteiben gyökerezik s nem más, mint a mások biztosabb exisztenciájának, életföltételének irigylése. A kenyéririgység viszi rá a hivatalnokot, a tisztviselőt, a tanárt, a tanítót, sőt magukat a minisztereket is arra, hogy valóban kegyetlen dühhel kidöntsék egymás alól a lét talaját. No és épen a papság legyen kivéve a kajánság ez általános törvénye alól ? A kisebb hivatalnok s a mesterlegény irigykedve nézi a barát fráterkának megelégedett arcát s irigyli, sajnálja tőle a lelkibékességet és a mindennepi falatot, amelyek neki is mind meglehetnének, ha a fizetés felvétele körüli napokban nem látogatná oly sűrűn és kitartóan a sörházakat és csapszékeket. A politikai jogokkal birok hideg és részvétdött volna a magyar nemzeti díszruhákban, fogatokban és bandériumokban. Károlyi Pista gróf lovagolt a százhatvanhét főnemes diszbandériuma előtt. Sehol sem szokták a fejedelmet az ország főurai lóháton üdvözölni, csak a huszárok országában. Mágnásaink egytől egyig fejedelmi pompában tündököltek ősi ékszereikkel és kardjaikkal és festői csatlósaikkal. Teljes egy óráig tartott, mig a koronás királyt a várpalotába kisérték. Feledhetetlen emlékű volt másnap a budai koronázó templomban, Mátyás templomában, hercegprímásunk fölséges szónoklata a koronás királyhoz. Vaszary Kolos bíboros főpásztorunk megihletett lélekkel tolmácsolta ekkor az oltár előtt az egész nemzet hódolatát. Még ma is vissszhangoznak ezek a zsoltárszerű igék: „. . . Te éretted Fölséges Királyom ma egy ország, egy nemzet borul arcra és millióinak szerető szivéből az Úrhoz ez áhítatos ima száll: Isten áldd meg, tartsd meg a királyt! . . . Amit a legnagyobb hadvezérek karddal, vitézséggel megvédeni nem tudnak, aminek meghódításához a fejedelmi hatalom minden eszköze, minden hadserege, minden kincse kevés: a hóditás eme győzelmét Felséged huszonöt év óta napról-napra kivivja erős lelkének törvénytartó, alkotmányos hűségével a nemzeten. Felséged meghódította a nemzet szivét! • ... A király első lévén a jogokban, első tudtál lenni a kötelességekben is. A legelső magyar len magatartása a fölülről jövő nyomásban találja meg az okát. Az állami hivatalnok, ha nagy állásban van is, még nagyobbat óhajt és igy a jövedelem és a cim gyarapodásáért az elvet és hitet feláldozza. A független iparos és kereskedő vágyainak netovábbja valamelyes királyi kitüntetés, hogy az öreg korban a tubákos orron kivül a lovag címmel, vagy valami csekélyke medailonnal büszkélkedhessek. A hiúság és az irigység döngetik tehát a kolostorok kapuit és meglehetős eredménnyel mindaddig, amig az önzés hangjait, a szégyenérzet és a józanság el nem nyomják. (r—.) Szeletek az országos politikából. A politikai újdonságok gyárában kioltották a különféle tüzeket: a szenvedély tüzét, az őrtüzeket stb., csak egy tűz maradt meg: a hazaszeretet tüze, amelyet az ellenzék tagjai szertevittek a különböző tájak felé s különböző környezetben ápolgatják, élesztgetik, számitva a kormánypárti padokról jövendő jéghideg pillantásokra, s a még hidegebb dühös fúvásokra. Most tehát ugyancsak gyors lábbal kell birnia a halandónak, aki a politika felől tájékozódást óhajt szerezni, mert az egyik ősi birtokról és fürdötelepről a másikra kell átugrani, hogy a vezérpolitikusokat és a minisztereket feltalálhassuk. „Hajdan erős Héder vára." így emlékezik meg a régi krónika a miniszterelnök ősi fészkéről, amelybe betért nyaralni: megbánni talán az eddigi politikai kalandokat, vagy újabb hadicseleket kigondolni az osztrákok számára és javára ? ! Mily különbség ! Mily változás ! A hédervári parkban még most is áll a „Konf-fa, amely alatt a hagyomány szerint Kont a kemény vitéz a harminc nemessel tanácskozott. Most a munkapárti miniszterelnök hűsöl alatta s elgondolkodik afölött, hogy mennyivel kényelmesebb dolog a hatalom fényében sütkérezni, mint a haza igazaiért őszinte, nyilt szavakkal sikra szállni a trón előtt. A „Hajdan erős Héder vára" tornyának a tetején sokszor fordult csikorogva az érckakas; ez év tavaszán azonban igen nagyot fordult és még nagyobbat nyikorgott és csikorgott. A miniszterelnök nyilatkozik. Tehát nemcsak nyaral, hanem nyilatkozik is. Még pedig a külföldnek van szánva a nyilatkozat, hogy, amint illik is, a külföldi sajtó ugorka-szezónjában egy kis magyar különlegesség is megjelenjen. Hadd örüljenek a jámbor külföldiek, mint mi örültünk boldogult gyermekkorunkban, midőn a keleti utazók fantasztikus elbeszéléseiben gyönyörködtünk. Héderváry beszélt Bulgária és Törökország viszonyáról, az esetleges délszláv zavarokról s mindezek tetejébe letagadta a délszláv eszme ember a vallásos, a lovagias érzelmek, a szó bölcseségében, a mérséklet és az egyszerűség szeretetében, nem a hatalom zsámolyává, hanem a fáradhatatlan munka oltárává teszed a trónt, s rajta az odaadás áldozatává az uralkodást. . . . Legyen tehát a magasztos ünnepen hála és dicsőség áz Istennek, üdv és áldás a királynak és a hazának. Légy üdvöz Felséges Királyunk! A vallás és haza szólal meg ajkamon, esedezve itt az Ur templomában, hogy fényesen és tisztán ragyogjon Szent István koronája homlokodon, hacsak lehetséges, mindig békét sugározva a világ négy része felé; de ha kell, az ezredéves kard élével, mint a villám sújtva hazánk ellenére ..." Mindenki áhítattal hallgatta a főpásztor hazafias szózatát, melyből a történetíró ékes stílusa is kisugárzott. Az ünnepelt király szintén megindulással figyelt minden zengő szóra s midőn megköszönte a főpásztori üdvözletet, elkérte a kéziratot emlékül. Az Istentisztelet után kétezernél többen gyülekeztek össze a királyi palota nagytermében. Emlékezetes maradt erről a napról Ferencz József királyi válasza is a nemzethez. — „Bizalmam az ősi erényben" — volt jelszavam, midőn egy negyedszázad előtt dicső elődöm szent koronája a nemzet színe előtt fejemre tétetett s ezáltal Magyarország apostoli királya és hű népei között a kölcsönös szeretet és bizalom megerősödve, uj világot nyert. E bizalomban nem csalatkoztam, mert a lefolyt huszonöt év alatt a magyarok ősi erényei is: hű ragaszkodás királyává/óságát ós azt egyedül a szláv nemzetiségű egyetemi hallgatók sötét fejébe internálta. Hát az bizonyos, hogy dicséretet érdemel a miniszterelnök azért, hogy az egész délszláv eszmét ily könnyedén sutba vágta: azaz a sötét fejekbe börtönözte be, minekünk azonban az a szerény véleményünk, hogy horvát bán korában nem egészen biztos értesüléseket szerzett a kezére bizott népek érzelmei felől, mert politikai rövidlátásban szenvedett a múltban és abban szenved jelenleg is. Nesze neked koalieió. A nyaralás kiválóan felüdíthette a kegyelmes urat, amennyiben a nyilatkozás végén már rugdalódzásra is kedve szottyant. Oldalba rúgta az elhalálozott koalíciót ezen szavakkal: — Az ország most nyugodt. Minden értelmes ember belátja, hogy őrültség volt Ausztriával szemben, amellyel együtt kell élnünk, minden egyes alkalommal sikra szállani. A Don Kihótok kora lejárt. Részt akarunk venni a monarkia közös munkájában, anélkül, hogy azért lemondanánk nemzeti érzéseinkről, amit különben senki sem kivan tőlünk. A „Matin" tudósítója ezek után már nem is kérdezett többet, hanem összecsapta tudósítói könyvét s szaladt Bécsbe, ahol komoly szemrehányást tett a magasabb politikai köröknek azért, hogy a magyarok iránt annyira engedékenyek, miszerint még maga a miniszterelnök is azzal dicsekszik, hogy a „közös munkában anélkül vesz részt, hogy azért lemondana nemzeti érzéseiről." Még egy miniszter. A liberális és szabadkőrnives sajtó nagyon megirigyelte a spanyolok dicsőségét, sőt megirigyelte Ganalejast is. Mivel azonban nincs rá remény, hogy Canalejast a honi egyetemek valamelyikére meghívhassák, kitalálta, hogy nekünk nem is kell irigykednünk a spanyolokra, mert van már Canalejasunk, ha kell, kettő is: Székely, az igazságügyminiszter és fia, aki apjának erkölcsi és szellemi képmása és az a legnagyobb nevezetessége, hogy a liberális politikát könyvből tanulta meg. Székely miniszter fiának még ugyan van egy nevezetessége és ez az, hogy mindeddig, bár munkapárti képviselő, senki sem tudott róla, mig csak a szabadkőrnives sajtó ki nem sütötte, hogy ő az a bizonyos Székely, aki már kir. ügyész korában a budapesti Ferrer-gyüléseken elnökölt és lázított az egyház ellen. Ez is nagy szerencse az apjára nézve, mert most legalább a fia politikai bűneit más rovásra jegyezzük föl. Zichy János hisz és remél. A Zichy minisztériumában, amint jelentik, a katholikus autonómiáról szóló törvényjavaslatot ragasztgatták és foltozgatták, mert az eddigi hányásban-vetésben és heverésben nagyon elnyűtt és elrongálódott a szegény. hoz és rajongó szeretet hazájához minden alkalommal szívemelő összhangzásban nyilvánultak, minek folytán nemcsak az ország szellemi és anyagi terén a legörvendetesebb haladás és fejlődés^ mutatkozott, hanem az egész monarchia hatalmi állása is növekedett." Ez volt a király örvendetes nyilatkozata, melyet az egész ország örömmel fogadott. Harmadnapra ezerhatszáz meghívott előkelőség volt a királyi palota vendége. Valamennyien szemtanúi lehettek a király megelégedésének és boldogságának. Jellemzetes maradt ekkor Ferencz József nagy szivének megnyilatkozása is a két örökre hiányzó nagy államférfiúról, Deákról és Andrássyról, a kiegyezés két hőséről: — A sok Öröm közt, uraim, csak az érint fájdalmasan, hogy az „öreg úr" és Andrássy Gyula gróf már nem részesedhettek ezekben a szép napokban. Királyunk életmódja és szokásai. Minden hosszú életnek meg' van a másra titka. A mi öreg királyunk mindig rendes életmódban élt. Közmondásszerű pontosságának és példás kötelességteljesitésének nyitja mintaszerű rendes élete volt. Nyáron ötkor, télen hatkor szokott kelni. Rendesen egyedül reggeliz, miközben lapokat olvasgat. Hét, órakor már megkezdi rendes munkáját. Figyelmesen meghallgatja a hivatalos jelentéseket és a fontos előterjesztéseket, sőt a döntő ügyiratokat személyesen is áttanulmányozza.