ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-05-15 / 20. szám
donászó negyvennyolcas. Forradalomra nem volna kapható soha, a dynasztikus eszméknek feltétlen hive. E tekintetben tehát inkább Széchényire üt, mint apjára Kossuth Lajosra. Ö a vérnélküli forradalom hive, minőt O'Conell vivott Írország függetlenségeért és praktice bizonyitja azon — e lap hasábjain gyakran hangoztatott nézetet — hogy a józan negyvennyolcasok és a nem liberális (vagyis Bécsnek mindenre kapható) hatvanhetesek közt nincs lényeges különbség a közjogi téren. * Bámultuk továbbá Kossuth Ferencnek szavaiban megnyilatkozó bölcseséget. Amit mondott, az oly logikai következetességgel, oly éleslátással s oly megfontolt higgadtsággal volt mondva, hogy annak egy szavát se lehet kikezdeni, akárcsak nagy épitészeti müvén az Erzsébet-hidnak egy kövét se lehet kimozdítani. Kossuth Ferenc nemcsak építész, hanem filozóf, államférfiú és réthor. E kiváló tulajdonságokat szépen betetőzi igénytelensége és szerénysége. Kevés fejedelmet ünnepelnek úgy — szavait szinte áhítattal hallgatták — de azért a legegyszerűbb polgárember módjára minden póz nélkül beszél és társalog. Ezzel is keresztény embernek mutatja magát. A személyes impressziók után, melyet Kossuth Ferenc és környezetének megjelenése alkalmával merítettünk, értjük a függetlenségi párt kettészakadásának legmélyebb okát. Nem az önálló bank volt a fő és legmélyebb ok, hanem a Justh-frakció szabadkőműves, keresztényellenes érzülete. A Kossuth-párt jelenleg megérdemli, hogy a néppártiak, oly kerületekben, hol a néppártnak nincs kilátása a győzelemre, teljes erővel támogassák. Ha Kossuth szavaihoz s megjelenéséhez hozzávesszük még kísérőinek: Ivánka Imrének és Szebenynek szavait, kik oly nyomatékosan hangoztatták, ami — sajnos — az esztergomiak öntudatában oly lanyhán él: hogy Esztergom bölcsője és gócpontja a magyar kereszténységnek, akkor elmondhatjuk igazán, hogy 1910 május 8-a feledhetlen emléket hagyott szivünkben! * * * Részletes tudósításunk a következő : A pályaudvaron. Kossuth Ferenc a d. e. Va 9 órai vonattal érkezett az esztergomi pályaudvaron. Fogadtatácsicsergő verebek és fészkükbe visszatérő fecskék üdvözöltek, őszintébb szívből, mint az önző emberek. Barnított arcom és kérges kezeimmel vadleánnyá avattam magamat — daloltam, kacagtam kedvem szerint, nem törődve, hogy gúny és megvetéssel sújtanak a finommá csiszolt, de affektált szomszéd kisasszonyok, kik falsul klimperozva s néhány francia szó szajkolásával a műveltség babérjait vindikálják. Itt az élet, — a szabadság — életem ezentúl diófák árnyiban fog tovább zajlani — érzelmeimről csak a szellőknek suttogok, s lenge szárnyaikon majd azok elviszik oda — hol szívért szivet adnak cserébe. A viruló természet megnyugtató ölén kibékültem magammal, remélve, hogy amit megtagadott tőlem a parkett hazug, igaztalan világa — kárpótol érte e zöld környezet, az azúrkék égnek minden csillaga. Azt hittem, hogy nem lát senki, csak a búgó gerlicék tanúi nagy munkámnak, midőn lábammal az ásóra nehezedve, a száraz talajt igyekeztem megfordítani, hogy a különböző rózsatőknek puha helyet készíthessek. — Nem fáradt még el? Szólalt meg egy hang s meglepődve látom, hogy a szomszéd kert kerítésén Aladár kapaszkodik, ki a magolás helyett, ugy látszik érdekesebbnek tartotta engemet figyelni. — Még nem, felelém — de a tenyereim már hólyagosak az ásónyéltől! — Nem is arra vannak azok hivatva! — Hát ugyan mire ? — Könnyebb — gyengédebb munkákra! — Talán a kötést vagy a hímzést gondolja? — Olyas valamit! — Ez előttem sokkal kedvesebb — s minő sára Kenyérmezőig egy 7 tagú küldöttség ment, melynek tagjai voltak: Fehér Gyula dr., Katona Sándor dr., Draxler Alajos, Brutsy János, Török József, Tóth János és Mitter János. Ezalatt 8 órakor a Széchenyi-térről zászlók elövitele mellett vagy 50 banderista és igen nagyszámú polgárság a párkányi tűzoltó banda ropogós nótáinak kíséretében a vonathoz vonult. Amikor Kossuth Ferenc a vonatról leszállott, óriási éljenzéssel fogadta őt a közönség, mire előlépett egy fehérruhás leányka Gerendás Rozália személyében és a nagyvárosi leánykák nevében szép virágcsokrot nyújtott át neki. Az iparos leányok közül Nagy Juliska, a szentgyörgymezőiek közül pedig Esperger Mariska üdvözölte a vezért, ki nagy örömmel fogadta az üdvözlést és őszinte szívből mondott érte köszönetet. A leányok üdvözlése után Marosi Ferenc, a helybeli függetlenségi párt alelnöke fordult Kossuth felé és az ő magyar, őszinte szívből fakadó keresetlen szavaival a jelenlevők könnyezése között üdvözölte Kossuthot, mint a függetlenségi eszmék előharcosát. Vimmer Imre polgármester pedig mint a város díszpolgárát üdvözölte Kossuth Lajos fiát, ki meghatva mondott köszönetet a figyelemért. A bevonulás. Az üdvözlések után megindult a menet. Elől az 50 tagú bandérium, utána a választópolgárság vagy 40—50 zászlóval, majd jobbról-balról a lelkes közönség, számos diák, kik mindannyian kortesnótákat énekeltek, azután vitték a függetlenségi párt selyemzászlóját, melyen arany betükkell 1848 állott a trikolor fehér mezején. A zászló után jött a primási négyes fogat Kossuthtal és Fehér Gyulával. A menetben körülbelül 6—8 ezer ember vett részt. A Kossuth Lajos utcán két kis fehérruhás leányka, majd pedig Szecskay Marianna urleány nyújtott át Kossuthnak szép virágcsokrot, mire a menet megállott és lelkesen éljenezte úgy a vezért, mint a jelöltet. Az ablakokból valóságos virágzápor hullott Kossuthra. A hölgyek és a lelkes honleányok zsebkendőik lobogtatásával és hangos éljenkiáltásokkal üdvözölték Kossuthot, főleg a Vörös fűszerkereskedő sarkán és a Központi kávéház környékén hullott a virágeső nagy mérvben. A Ferenc József uton is egy kedves fehérruhás csöppség sietett Kossuthoz virágcsokorral, majd Magurányi Ditta nyújtotta át gyönyörű csokrát gazdagon leszek megjutalmazva a szép rózsák s begoniák viruló szépségével, melyek ápoló kezeim alatt kertünk díszévé válnak! — Magam is igen szeretem a virágokat s elég jól értek a botanikához, de lássa az én időmet folyton e könyv foglalja el — mert jaj volna az apámtól — ha nem sikerülne az érettségim! — Talán csak nem készül megbukni ? — Nem volna szándékom — de ehhez a szerencsének is hozzá kell járulnia — az ambícióm mellé még egy kis égi pártfogásra is szükségem lesz — nem imádkozna az érdekemben? — Ha segíthetek — miért nem? — Igazán? Megteszi? — ígérem! — Nem is hittem Micike, hogy maga ilyen kedves leány — s minthogy biztosra veszem, hogy az Ön imájának foganatja lesz — kissé sutba vágom a könyvemet s ha megengedi, átugrom magához segíteni — az a rózsa már úgy sincs jó helyen — majd megmutatom miként helyezze! — Nem bánom — de ha a papa meglátja — kikapunk ám ! — Majd megbékítjük. Igy ! lássa, nem szabad őket oly szorosan egymás mellé ültetni — akadályozná a fejlődést — azt a gruppot is el kell egyengetni a gereblyével, mert nincs kellő simétria! — Úgy — úgy csak segítsen — de azt megmondom Aladár először és utoljára — nem szeretném a bukását elősegíteni — ha a vizsgán túl lesz, akkor a papa is szivesebben látja a kertészkedésünket s nem kell rettegnem, Viint most, hogy léhasággal fogja Önt vádolni. — Sohse féltsen! Most, hogy kilátásba helyezte a viszontlátást, kétszeres ambícióval készülök s meglássa nem fogok — nem szabad mega vezérnek. Rendkívül jól esett Kossuthnak még a vízivárosi nőnevelöi-intezet növendékeinek lelkes és hazafias tüntetése. Amint a kocsi a zárda elé ért, óriási virágözön vette körül. Kossuth fel is nézett és éltette a derék honleányokat. A primási palotában. Már l /a 10 óra volt, mikor a menet a primási palotába ért. Sorba leszállottak a vendégek a kocsikról. Kossuth és Fehér után ugyanis vagy 30 fogaton jöttek a vendégek, köztük Glatz Antal Biharmegye volt főispánja, Szebeny Antal és. Ivánka Imre képviselőjelöltek, továbbá Klinda Teofil dr. több egyházférfiuval, majd a függetlenségi párt vezérei stb. A lépcsőházat vagy 60 fehérruhás leányka vette körül, kik mindnyájan részt vettek a menetben. Kohl Medárd püspök egészen a lépcsőház ajtajához jött és fogadta Ö Eminenciája helyett Kossuthot és kíséretét. A hercegprímás lakosztályába érve, Kossuth Kohl Medárd püspökkel beszélgetésre visszavonultak. A fogadóteremben azután Brutsy János elnök röviden üdvözölte Kossuthot, ki meleg köszönetet mondott az üdvözlésért; majd a teremben levők mindegyikével kezet fogott. A cercle után villásreggeli volt. Kohl püspök jobbján Kossuth ült, balján Glatz volt főispán, majd sorban a kiséret tagjai, Klinda Teofil dr. prelátus-kanonok, a papság számos tagja és a függetlenségi párt vezérei. Mindössze vagy 25—30-an lehettek. Kohl püspök Kossuth egészségére ürítette poharát, mig Kossuth Ö Eminenciájára, a szívélyes házigazdára és az ő kedves helyettesére, Kohl Medárd püspökre ürítette poharát. Kossuthot azután a püspök ismét egészen a lépcsőház ajtajáig vezette, és ott szívélyesen elbúcsúzott tőle. A vendégek ismét felültek kocsijaikra és a menet óriási éljenzés és lelkesedés mellett levonult a Széchenyi-térre. A nagygyűlés. A Széchenyi-tér közepén felállított emelvényen Brutsy János pártelnök hatásos beszéddel nyitotta meg a gyűlést. A teret úgyszólván egészen betöltő néptömeg lelkes éljenzéssel kisérte szavait, mikor Kossuth Ferencet aposztrofálta, aki gyöngélkedése dacára is eljött Esztergomba. Ugyancsak tomboló éljenzés között lépett a szószékre dr. Fehér Gyula. Programmbeszédében, úgy az országos, mint a helyi politika minden buknom — emberré akarok lenni, ki saját küzdelmei árán jut pályához — s akkor ugy-e nekem is szabad lesz osztoznom e rózsák illatában, melyek széppé fejlődnek az Ön gyengéd ápolása alatt. — Igen! S a legszebb rózsával fogom honorálni sikerét — de hisz az még oly messze van! — El fog jönni ez idő is — monda — s oly különösen, oly mélyen nézett a szemeim közé, mintha gondolataimban akart volna kutatni — s talán ki is olvasta azokból, — hogy várom azt a pillanatot, midőn újból együtt leszünk e gyepszőnyegnek felületén, s árnyas lombok suttogásába vész szivem dobogása, mely e naptól fogva a szeretet szent jogáért lelkesült. Miért is zavarta meg lelkem tiszta békéjét — hagyott volna meg egyedül e növényeknek, hogy más szeretetet soha ne ismerjek s álmaimban! csak szines virágokat láthassak! A lenyugvó nap lángtengerrel vett bennünket körül s a búcsú kézszoritásnál úgy éreztem, hogy egy szikra felgyújtotta érzelmi világomnak titkos kis zugát, hogy ábrándokkal zavarja meg annak édes békéjét. Aztán hirtelen átugrott a kerítésen — kezébe vette újból könyvét — de minden sorát megzavarta egy tekintet, mely sokat mondva mégis misztikus maradt és csak sejtelmekből szőttem a reményt, hogy egykor majd nagyon — nagyon szeretni fog! Fáradtan dőltem párnáimra — túlterhelt lelkem szótlan maradt — de körülöttem a „Szeráfok" is szeretetről daloltak végtelen, csodás szép éneket. A bál, a tánc nem, de a tavaszi kapálás meghozta tehát az első gavallért, aki ugyan még éretlen volt egy kicsit. . Gladiolus.
