ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-05-15 / 20. szám

részletére kitért és igen találó, a helyzetet világos szavakkal festő beszéde, mély gondolatokból eredő kijelentései gyakran oly nagy hatást keltettek, hogy percekig kellett várni, mig az általános helyeslés zajától beszédét folytatni tudta. Dr. Fehér Gyula beszédében még a jelenvolt Kálmán-pártiak sem találtak kifogásolni valót. Ezután Kossuth Ferenc mondott beszédet, melyben éles kritika aía" vette Kálmán Gusztáv programmját és Ígéreteit, majd kiemelte dr. Fehér Gyula kiválóságait és ajánlotta, hogy a polgárság vigye diadalra zászlóját. Majd Glatz Antal beszélt és az ellenpártról tett népies hasonlatai állandó zajos derültségben tartották az embereket. Glatz Antal után Magyary László ajánlotta még a jelöltet s azután Brutsy János zárószavai után a gyűlés véget ért. A nagygyűlés után Kossuth Ferenc és Fehér Gyula nagy kísérettel Szentgyörgymezőre vonult, hol dr. Fehér Gyula, Kossuth Ferenc, Szebeny Antal és Ivánka Imre beszéltek. A bankett. A „Fürdő" szállónak úgyszólván minden termét megtöltötte a közönség. Mintegy 500 ember éljenzése fogadta a bankettre jövő Kossuth Ferencet. Az első szónok Vimmer Imre polgármester volt, ki Kossuthot, mint Esztergom díszpolgárát üdvözölte. Utána Kossuth a polgárságra, Dombay Nárcisz Apponyira, dr. Helc Antal pedig Kossuthra, Ivánka Imre a hercegprímásra mondottak felköszöntőt. Beszéltek még Brutsy János, Glatz Antal és mások. Kossuth a l

/s4 órai vonattal utazott el Párkány-Nánáról, hová dr. Fehér Gyula pártvezetöi elkísérték. — B. E. M. S. Bajosan akadnak, akik egyhamar kitalálják e titokzatos négy betű értelmét, mert kevesen vannak, akiknek szolgálatot tett, amit e négy betű jelent: a Bibliotheca Ecclesiae Metropolitanae Strigoniensis, a főegyházmegyei könyvtár. Mi lehet az oka, hogy ennek a nagy szerepre hivatott intézménynek a részvétlenség jutott osztályrészül és mit kellene tenni, hogy a könyvtár igazán főegyházmegyei legyen, igazán az egyházmegyének szolgáljon ? Egy ok, amiért a könyvtárért nem érdeklödnek, bizonyára az, hogy csak személyes betekintés útján lehet megtudni, mennyi kincs hever az évtizedes porban; személyes kutatást végezni pedig nincsen mindenkinek a módjában. A legtöbb lelkész előtt a könyvtár tehát örökké ismeretlen marad, már pedig ignoti nulla cupido, amit az ember nem ismer, azzal nem is törődik. Hozzájárul ehhez az okhoz, hogy köztudatba ment, hogy az egyházmegyei könyvtárban csupa régi müveket őriznek. A régi irók iránt pedig a legtöbben bizonyos ellenszenvet táplálnak. Igazán alaptalanul. Mert a régiek nem tárgyaltak ugyan minden kérdést, nem ismertek sok dolgot, de amit tárgyaltak, azt sokkal nagyobb készültséggel és sokkal nagyobb lelkiismeretességgel tárgyalták, mint a jelenkor igen sok nagynevű tudósa, akik abban találják a dicsőséget, hogy meg tudják mondani, melyik iró miként vélekedett a szóban forgó kérdésről. Bármennyire el is kell Ítélni ezt a régiek ellen irányuló ellenszenvet, a könyvtárnak mégis számolnia kellene vele és gondoskodnia, hogy a tudománynak necsak a XVII. századbeli, hanem a jelenkori szinvonalat is meg lehessen ismerni benne. E két okon kivül alig lehetne mást találni. A könyvtár személyzetére nem merülhet fel jogos panasz. A kiszolgálás figyelmes, előzékeny, még óvadékot sem követelnek. Mit kellene tehát tenni a jelzett okok elhárítására és hogyan lehetne elérni, hogy a papság a könyvtárban fegyvertárt lásson, ahol könnyen megszerezheti a legújabb fegyvert ? Az egyik eszköz nagyon egyszerűnek látszik: elég volna jó könyvjegyzéket nyomatni, amely tartalmazza a könyv szerzőjét, cimét, megjelenésének helyét és idejét s ezt a jegyzéket az egyes plébániáknak s kápláni állomásoknak megküldeni. Szükséges volna azonkívül az újabb szerzeményekről a papságot esetleg a körlevelekben értesíteni s időről időre, pl. öt évenkint pótjegyzéket adni ki. A másik eszköz már sokkal nehezebben valósitható meg, mert nagyobb áldozattal jár. Jelenleg a könyvtár fejlesztésére ugyan fordítanak valamit — adatokkal nem rendelkezem — de nem olyan müveket szereznek be, ami a papságnak hasznos vagy szükséges volna. Mert senki sem tagadja ugyan, hogy a Rerum Italicarum Scriptures, ami bizonyára több száz koronába kerül, magában véve nagyon értékes mű s a tudósok szemében megbecsülhetetlen, de az esztergomi papság bizonyára nem fogja használni. Ellenben hiában keresné valaki Förster gyönyörű neveléstani munkáit, az ujabb dogmatörténelmi, hitvédelmi, bölcseleti és biblikus tanulmányokat, a szociális irodalom jeles termékeit, a remek Szentek Életét. Pedig a papság kezébe ezek valók. Aki forrástanulmányokat akar folytatni, a néhány szaktudós könnyen összeköttetésbe léphet az országos könyvtárakkal, ott meglelheti a* forrásmunkákat. A főegyházmegyei könyvtár a papságé, nem a szaktudósoké. Legalább a név erre mutat. Ha a vezetőség szigorúan azt a célt tartja szem előtt s kizárja a szépirodalmat, a tisztán profán történelmet, a vallással semmi viszonyban nem levő tudományszakokat, mint pl. a számtant, földrajzot stb., akkor évi 800 vagy tekintve, hogy a könyvtár nagyon el van hanyagolva, sok könyv kötetlen, évi 1000 korona költséggel csakhamar lehetne egy, a tudomány mai színvonalának megfelelő egyházi könyvtárunk. Jelenleg talán nem fordítanak rá annyit, a terv megvalósítása tehát ujabb terhet róna a fentartókra, de a modern könyvtárt többen vennék igénybe s talán a használatért lehetne némi dijat is szedni. Különben pedig nem szabad kételkedni, hogy a nagylelkű pártfogók, akik meghozták az áldozatot, amelyben alig volt köszönet, nem fogják sajnálni azt sem, amelyből áldás fog származni. _^ „ Politikai apróságok. Justh Gyula Kolozsvárott ismét Tisza István grófnak rontott és őt „Magyarország legnagyobb veszedelme"-nék mondotta. Kigúnyolja Tiszát, ki elbizakodottságában magát Góliátnak tartja. Bemutatja ö is magát, mint a modern politika kis Dávidját, ki parittyájával okvetlenül földre fogja teriteni a harci küzdelemre kihívó Góliátot, — mert lehetetlennek tartja, hogy a reakció jusson győzelemre ebben az országban. Semmi sem lehetetlen, azért sokkal jobb volna az, ha a nagyok nem szapulnák egymást, hanem dolgoznának, mert nemcsak az az esztelen, ki a kecskét feji, hanem az is, ki rostát tart alája. ^ * ^ Justh Gyula a kolozsvári beszédben csakugyan Tisza elevenére tapintott, amikor a Lukácscsal való kutya-macska barátságot feszegette. Kijelenti, hogy Tisza Istvánt nem tartja alkalmasnak arra, hogy másoknak a politikai erkölcsről prédikációt tartson, mert a politikai életben Tisza István gróf követte el a legerkölcstelenebb cselekedetet. Azt mondja, hogy Tisza István grófnak a közéletben helye sem lenne és hogy okosabban tenné, ha hazamenne és hamut hintene a fejére. Azt mondják, hogy Justh Gyula ideális politikus és szenvedélyes, de jellemes, nyilt,* igaz és őszinte. A „Pesti Hirlap"-ban olvassuk, hogy Ballassagyarmaton megalakult a nógrádmegyei munkapárt s abban a határozatban, mely létrejötte felett döntött, kimondotta, hogy a megyei munkapárt végrehajtó bizottságának tagjai az elnökök és alelnökök a vármegyei alispán, főjegyző, a járások főszolgabirái, Losonc rendezett tanácsú város polgármestere, amennyiben a nemzeti munkapárt tagjai. A nevezett lap leszögezi, hogy ilyen határozati javaslattal még a szabadelvű pártok sem alakultak meg. Megnyugtatjuk a rovatvezetőt, mert nemcsak a balassagyarmati közlés igaz, hanem hasonló igazsággal szolgálhatnánk mi is. Úgy látszik, hogy a nemzeti munkapárt szervezkedése mindenütt az egész országban egyforma. Tisztelettel és rokonérzéssel honoráljuk azonban a tapasztaltak fölött tartott kritikát, mely mondja, hogy „ez nyilt félredobása a magyar törvényeknek, amelyek kifejezetten eltiltják a közigazgatási tisztviselőket a politikai mozgalmakban való részvételtől. Az események azt igazolják, hogy nem sokat törődtek ezzel a törvénnyel a múltban sem; kijátszották a szabadelvűek éppen úgy, mint a függetlenségiek és alkotmánypártiak, de ilyen nyíltan, ennyire prüderia nélkül még nem alkottak meg politikai pártot." * * * „Győzünk vagy meghalunk" mondotta Justh Gyula Kézdivásárhelyen. Minket ezen erős frázis nem izgat, mert nem lesz nagy nemzeti csapás az, ha a megvadult szenvedély kikapcsolódik a politikából. Azonban az izgat bennünket is, kik Justh-ellenes jelöltre akarunk leszavazni, hogy politikai meggyőződésünk megnyilatkozásával „gondatlanságból eredő, halált okozó, súlyos testi sértés" vétségével leszünk kénytelenek leterhelni lelkiismeretünket. * * * Rendkívüli nagy veszedelem fenyegeti a hazát: májusban a Halley-féle üstökös szándékozik megcirógatni a földet s júniusban, ha az elsőt szerencsésen túléltük, a Justh-párt halálának veszedelme fenyegethet. Igazán nem tudom, hogyan lett méltó Isten haragjára ez a sok megpróbáltatásokat átélt nemzet, ha maholnap legjobbjai Brutus sorsára kényszeritik Önmagukat. Az igazán nagy bolondság volt, hogy Brutus a filippi sikján elvesztett csata után a halál hideg karjaiba dobta magát; az azonban szintén nem kisebb bolondság, mikor valaki, mert vágyai nem teljesülhetnek, a halálra elszánja magát és ezzel sokaknak lelkifurdalást okoz és kellemetlenségeket csinál, mert annyi tény, hogy ezen bejelentés alapján sokan az ellentáborban annak lehetünk kitéve, hogy június 12. után Macbeth feleségének módjára mosni leszünk kénytelenek kezeinket, mert ellenvéleményünkkel kisajtolt vércseppek tapadnak azokra. * * * A politikai zűrzavarba újabb követ dobtak. Azt beszélik, hogy Aehrenthal külügyér a novibazári szandzsákot a törököktől meg akarja venni. Ez igazán furcsa. Az összmonarchia a boszniai annexiókor megveszi a török állami birtokokat és a monarchia tulajdonát képező, illetve megszállott novibazári szandzsákot borravalóul visszaadja a törököknek. Most, mikor a felzavart balkáni béke rém sok összeg erejével látszólagosan birtokba lett véve, vissza akarják vásárolni azt, mit előbb fölöslegesnek tartottak. Mi ez, ha nem politikai cserebere? Mi ez, ha nem könnyelmű játék az országok pénzével? Számolj e kérdéssel polgártársam, mert Aehrenthal úr ismét néhány tucat milliót szándékozik a szandzsák megvásárlására kivenni a zsebedből. Vannak balga lelkületű emberek, kik azt hirdetik, hogy az új pártalakulás, miután a koalició préda gazdálkodásával deficitbe kergette az államháztartást, a jövőben körültekintőbb lesz és jobban meg fogja markában szorongatni a garast. Nem tárgyi ellenmondás ez ?! * * * Kossuth Ferenc Abonyban beszédet tartott, hol kijelentette, miért maradt ö meg a kormányon továbbra is, annak dacára, hogy a kompromisszum megkötésekor már előre látható volt a kudarc. Tette, — mint ő mondotta — azért, mert az általa felismert fokozatosság elvének keresztülvitelével az önálló magyar bank megteremtésének és az önálló gazdasági berendezkedés lehetőségének előfeltételeit birta. A függetlenségi párt kettészakadása azonban fölfelé módfelett meggyöngítette akcióképességét. Mégis azt mondják az ellentáborban, hogy Kossuth behódolása volt a fő ok, mely miatt a független Magyarország hatalmas épületét tető alá segíteni nem lehetett. Mi inkább hiszünk Kossuthnak, mint ellenfeleinek, mert ismerjük a felbőszült elemek nagyságát és erejét, melyek folyton dühöngnek felénk. Kossuth abonyi beszédéből kuriosumképen emelünk egy jelenséget ide. Azt mondotta, hogy tiz forintért csak egy fajta állatot lehet kapni: szamarat; szamár az, ki tiz forintért eladja polgári jogát. Ha akad olyan ember, aki eladja magát, a lányok és az asszonyok mutassanak rá ujjal az utcán: ime, itt van az az ember, aki annyira becsülte magát, mint egy szamár. Kíváncsian várjuk, vájjon hányra fognak rámutatni a dorogi választókerületben és Esztergomban ? Tartok tőle, hogy az ártatlan kezek, mint a kerítés lécei fognak az ég felé meredezni, mert sok lesz a kétlábú szamár. Sztehló Kornél, az ágostai evangélikus egyház ügyésze röpiratot adott ki „A protestánsok érdeke és az általános választói jog" címen, melyben a többek között ezeket is irja: „A magyar intelligenciát és a magyar földbirtokos osztályt az általános, egyenlő és titkos választójog gyöngíteni fogja. Ezt a bécsi körök a magyarság letörésére gondolták ki. Az egész választójog ezen alakban a politikai radikalizmust juttatja érvényre. A politikai radikalizmus pedig az állam és az