ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-01-09 / 2. szám

Szabályrendelet ? I ? A famozus szabályrendelet 1. §-hoz nincs szavunk, mert az a vármegyék autonom joga, hogy a közegészségügyi szolgálat ellátásának érdekében bölcs belátása szerint csoportosíthassa az orvosi köröket. A 2. §. a községi és körorvosok kötelességeiről szól. Ezekből csak kettőt emelünk ide és pedig az 1908. évi XXXVIII. t.-c. 9. §. 1. és 4. Az 1. rendelkezései szerint a körorvos a szegényeket ingyen tartozik gyógykezelni és a 4. szerint a halottvizsgálatot szegényeknél ingyen tartozik teljesíteni. A kérdéses szabályrendelet 2. §. első bekezdésében ki van ugyan mondva, hogy az 1908. évi XXXVIII. t.-c. 9. §-ban előirt kötelességeken kivül a halottvizsgálatot is teljesíteni tartozik, de az is ki van mondva, hogy ezért a körorvosnak 1 korona dij jár és mélyen hallgat a vármegyei szabályrendelet arról, hogy a hivatolt t.-c. értelmében ezen halottvizsgálatot a szegényeknél ingyen tartozik végezni. Ez a mély hallgatás sok félreértésre ad okot, mert merem állítani, hogy kevés körorvos fog találkozni, ki nem a szabályrendelet 2. §. első bekezdését alkalmazza, hanem figyelemre méltatja a XXXVIII. t.-c. 9. §. 4. pontját is. Én legalább arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez, tisztelet a kevés kivételeknek, nem fog megtörténni, mert ismerünk egy községet, hol talán 56, vagy a törvény által megállapított 60 órán is tul feküdnék a hulla, ha a halott környezete a halottvizsgálatért járó 1 koronát szegénységére való tekintetből nem fizetné ki. Itt ugy futólagosan meg kell említenünk, hogyan állapítja meg a szabályrendelet a szegénység ismérvét és fokát? A 7. §. utolsó bekezdése igy szól: „Hatóságilag megállapított vagyontalanok gyógykezelése díjtalan." Vagyontalan? Ki a vagyontalan? Az talán, kinek ingatlan vagyona nincs? Mi, akik a nép között élünk, tudjuk, hogy egy földmives család létfentartására minimum 360 forint, illetve 720 korona szükséges. Most egy földmives családnak van egy viskója, melyben az idő viszontagságai ellenében az elemek szeszélyeivel szemben megvédelmezheti magát, de ebben a kis viskóban meg is lehet éhen halni. y Ez tehát a megélhetés forrása és biztositéka nem lehet. Az ilyen földmives családdal szemben a hatóság a vagyontalanságot ki nem mondhatja, mert hatóságilag megállapított szegény csak az lehet, kinek ingó és ingatlan vagyona nincsen. A vagyon kérdés körül azonban terjeszkedjünk ki egy kissé. Alig evett örömében. — Hát tudod — mondja a férfi — meggondoltam a dolgot. A tanácsosok is elmennek, már tudniillik a két lány. — No ugyan, az a két söprű ! Ülni fognak. Ki vinné őket táncolni? Jelmezbe mennek? — Azt nem tudom, de a tanácsos igen megkért, hogy gardírozd őket. — Én!? Mint aki rózsás álomból ébredt, úgy nézett férjére az asszony és levegőt alig véve, elfúló hangon beszélt: — Megbolondultál, hisz akkor én úgy ülhetek velük, mint egy tyúk! Hisz akkor én nem is táncolhatok! Hát ezért megyünk el a bálba? — Nem, dehogy. Hanem gondoltam, ha már úgyis elmegyünk . . . megígértem . . . — Nem megyek! Érted? Nem megyek! Menj magad! Én nem fogok arra a két ferde orrú söprűre vigyázni. Én, énl — ott üljek a fal mellett mint egy tyúk . . . Sirva fakadt. — Jó, — mondotta a férj — hát nem megyünk. Megmondom holnap, hogy nem megyünk. Az asszony most az asztalra ütött. — És juszt is elmegyünk. Én el akarok menni. Érted? Én akarok ... és nem maradok itthon, punktum ! Az ember felkelt az asztaltól. Menekül a sirás elől a másik szobába, ahol hideg van. Azaz hogy mintha nem is volna hideg? Melege volt. Megfogta a kályhát: hideg. Persze, hogy spórol az asszony, csak a tea fűt. Hiába! a jó tea sokat ér . . . A viskóval biró földmives családnak van még egy pár pántlika földje is. Ebből beszerzi a legszükségesebb élelmi cikkeket, de egyéb semmit. A legjobb esetben falukon egy katasztrális hold föld tiszta jövedelme, mert a tulajdonos a szántáson kivül maga munkálja a földjét és a termést ő maga takarítja be, 50 forintra tehető, a legmagasabb lehető hasznot állítottuk be. Hány falusi viskóval biró földmivesnek van 3—4 katasztrális hold földje? Hánynak van csak egy kis pántlikája? Hol van a megélhetésre feltétlenül szükséges 720 korona? A földje azt neki nem biztosítja. Napszámba kell járnia és kézi munkával kell a hiányt pótolni. Ezek a szabályrendelet értelmében nem szegények, mert nem vagyontalanok. Ezeket a szabályrendelet értelmében és az 1908. XXXVIII. t.-c. 9 §. szerint ingyen gyógykezelésben részesíteni a körorvos nem tartozik s ha a családban haláleset adja elő magát, a halottvizsgálatot ingyen teljesíteni nem köteles. Azt mondta előttünk a közel múltban egy közigazgatási tisztviselő, hogy a szabályrendeleteket legtöbb esetben ugy szerkesztik meg, hogy többféle módon magyarázható legyen. Nos, ezt a szabályrendeletet illetve ennek most megérintett §-át ugy magyarázhatják a körorvos urak, a hogyan nekik tetszik, illetve ugy fogják magyarázni, hogy csak a vagyontalanoknak tartoznak ingyen rendelkezésére állani s hogy ezt a vagyontalanságot a helyhatóság fogja esetröl-esetre meghatározni. Még ezen rendelkezésre visszatérünk és ki fogjuk mutatni, milyen sérelmes és veszedelmes ez a §. ? Meg fogjuk annak helyén a módot is érinteni, mely szerint a szabályrendelet ezen intézkedéseit félre nem érthető módon és az igazság, méltányosság, emberséges érzelem szempontjából meg kellett volna csinálni. Hja, de az orvos urak memoranduma haza beszélt s az egyéb bizottságok pedig az orvos urak memorandumára állva jóakaratulag azt kiindulási pontul elfogadták. Mi azt hisszük, hogy az egész egészségtelen és nem emberséges szervezkedés oka az, ki az orvosi memorandumot szerkesztette, mert a megbízott tisztelt ur egész anyagias érzelmeit rálehelte elaborátumára és nem számolt a nagyon megsanyargatott szegény nép teherviselő képességével. Igy nézetünk szerint nincs előbbre segítve a nemzet közegészségügye, hanem meg van törve a bizalom a nép előtt a legemberségesebb intézmény, a körorvosi intézmény iránt. A 2. §. utolsó bekezdése a községi és körorvosok szabadságolására nézve az 1908. évi XXXVIII. t.-c. 24. §-ának intézkedéseit tartja irányadónak. Ezen intézkedések csak két esetről tesznek említést: a megbetegedés és szabadságolás eseteit. A megbetegedés esetében a körorvos urakkal dicséretre méltó humánus módon bánik el, És mégis elmentek a bálba. Az asszony ugyan nem csináltatott magának jelmezt, hanem egy fekete selyem ruhát. Drágább volt mint a Perkutiné jelmeze. Kilencven forint volt, de egyszerű és szép. Sőt gardírozta a tanácsosok két lányát, akik folyton ültek. Az asszony pedig folyton táncolt. A lányok arcán megsavanyodott a festett mosoly, az asszony pedig kipirult örömmel a szeme szögletéből nézte, hogy a Perkutiné, az a tót kanalasné, hiába páváskodik a jelmezében : nem táncol annyit mint ő. Pazar kedve volt, ha elgondolta, hogy a Perkutinét miként eszi, csipkedi a méreg . . . Annál kellemetlenebb helyzete volt az urának. A tanácsos úrral borozott a teritett asztalos szobában, de a tekintete folyton a bálteremben volt. Szörnyen röstelte, hogy a tanácsos lányai nem táncolnak. Küldött is oda fiatal embereket, de azok a feleségét vitték . . . A tanácsos urat is kerülgette a guta és a szeméből látszott, hogy a pokol fenekére kívánja a gardedámot, de azért egyre hajtogatta: — A lányok nem szeretnek táncolni s nem is jöttünk volna el, de hát jótékonycélra megy... — Mi is csak azért jöttünk el, — mondta a férj egy elfojtott sóhaj kíséretében s magában számolni kezdte : kilencven forint volt a ruha ; keztyűvel, cipővel, belépővel, kocsival, vacsorával százötven, öt forintot adott a jótékony felülfizetésre és mégis — egy-két hónap múlva most már biztosan megjön az áthelyezés. Igaz, hogy a „közszolgálat érdekében", de nem államköltségen . . . Most azonban már nyugodtan elmondhatja az asszonynak . . . mert kimondja a törvény, hogy a helyettesítést a tiszti főorvos és főszolgabíró meghallgatásával a vármegye alispánja eszközli. A helyettesítéssel esetleg járó t. dijakat az orvosi alap viseli; ha azonban a költségeket az orvosi alap viselni képes nem volna, akkor a költségek a kör községeit terhelik. Itt is azon veszély forog fenn, hogy a betegség esetében a helyettesítés költségeit a községek a pótadóból fedezni kötelesek, melyeket szintén a szegény nép izzad ki, mely a körorvos urakat minden legkisebb szolgálatért megfizetni kötelesek. Ezt, mert mindnyájunkat érhet baleset, igen szívesen megfizetik, ha kell, a községek, de ezzel és a hasonló esetekkel szemben a szabályrendelettől a községek éppen a földhöz tapadt szegény nép és a vagyontalannak nem mondható, de kicsinyke vagyonkája mellett mégis nyomorgó nép érdekében az ingyen beteglátogatás és az ingyen teljesített halottvizsgálatot méltán remélhette és elvárhatta volna. A szabadságoltatásra nincs szavunk, mert beismerjük, hogy mindenkinek kell olykor-olykor egy kis szabad levegő, de nem zárkózhatunk el azon óhajunknak kifejezése előtt, hogy a szabályrendeletnek mégis tételesen intézkedni kellett volna az iránt, hogy a tisztelt körorvos urak ott, hol több orvos nincsen, székhelyükről bejelentés és helyettesítés nélkül meddig lehetnek távol, mert ismerünk egy községet, hol a körorvos ur nagyon gyakran nem található a székhelyén, mert ügyesbajos családi dolgai miatt mód felett gyakran Budapesten jár és kel s a betegek pedig orvosi tanács és gyógykezelés nélkül szenvednek. Megtörtént a vármegye egyik helyén az az eset, hogy a községben életveszélyes nyavalyában kórágyon szenvedő beteg éppen a legszükségesebb, legkritikusabb napon nem részesülhetett orvosi segélyben, mert a körorvos családi ügyekkel más községben volt elfoglalva. A beteg igaz, hogy meghalt, de ez sebaj, mert csak egy földmives volt ? !!! Mindezek meg nem történhetnének, ha a szabályrendelet tételesen intézkedett volna arról, hogy azon község (körök) orvosainak, kik mellett más orvos nincsen, betegeiket a kritikus napon elhagyniok nem szabad, illetve a betegség és szabadságoltatáson kivül mily időtartamra eső távollét esetében tartoznak helyettesről gondoskodni. Erre ugy vélem, hogy a kötelességteljesítés kellő magaslatán álló és hivatásszerű orvos urak azt fogják mondani, hogy a körorvos uraknak, mert maguk vannak, olyan esetben, mikor nehéz betegük van, nem volna szabad a községből távozniuk. Igaz, ezt diktálja a hivatás szeretet és a rokonérzés, mellyel az orvosnak a szenvedő emberiség iránt viseltetnie kell, de hát miután emberek vagyunk, minden nemesebb hivatásunk dacára, mégis bizonyos tételes intézkedésnek kellene lenni, melynek erejével az esetlegesen hivatásáról megfeledkező embertársat rendre kitanítani lehetne. Ezért mi a szabályrendeletben azt is kerestük, van-e tételes intézkedés az iránt, hogy a községi és körorvos urak a betegség és szabadságoltatás esetén kivül, mily időtartamra terjedő távollét esetében kötelesek kartársaikat helyettesítésre felszólítani ? Ezt nem találtuk, azért kifogásoljuk is a hiányt és nagyon szeretnénk, ha a hiányok majdan novelláris uton vagy pedig valamely rendelkezés értelmében pótoltatnának. Az agg papok otthona.*) „Caeterum censeo Vallem Mariae esse amandam." Igazán mintha lelkem mélyéből vette volna e szavakat „Máriavölgy méltatása" szerzője. Mert a kedves búcsújáró helyet, melyen többször megfordultam, rendkívül szeretetre méltónak találom. Épen azért nagyon örültem az eszmének, hogy ama kedves helyen nyugalmazott vagy beteg papok otthona fog létesülni. Hogy ezen célra épen ez a hely alkalmas lenne-e, erre nézve nem mernék véleményt mondani, mert objective helyes ítélet kimondására nem alkalmas az, ki subjective az illető dologhoz erősen ragaszkodik. Lehet tehát vitatkozni arról, vájjon az emiitett célra alkalmas hely-e Máriavölgy, de minden kétségen kivül áll, hogy a kath. papság részére égető szükség van *) Az ügy, amelyről a cikkíró oly kiválóan és lelkesen ir, egy időre már le van tárgyalva, mindazáltal közöljük az alapos hozzászólást, miután az a reményünk, hogy ha sokan óhajtják és kívánják a máriavölgyi otthont, újra felveszik az ügyet s nem hagyják az életrevaló eszmét egészen meghalni. (Szerk.) \