ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-22 / 12. szám

szemben, mellyel e keresztény pártot állan­dóan támadni szokták. E tény maga is mu­tatja, hogy épp a politikai keresztény párt nem fél a közvélemény érvényesülésétől s ez a párt védi leginkább a lelkiismereti sza­badságot politikai téren, mely nyilvános sza­vazás mellett sohasem érvényesülhet. Igaz, hogy a megyeválasztásoknál a tit­kos szavazás eddig nem mutatott fel semmi eredményt. De ennek oka csupán az, mert a megyeválasztásoknál eddig a politikai pár­tok, mint ilyenek, nem fejtettek ki agitációt s az egész harc lényegileg csak egyes sze­mélyek körül forgott. Végül követeljük a kötelező szavazás behozatalát, mint ahogy Ausztriában behozták. Általánosan ismert tény ugyanis, hogy a vá­lasztásoktól épp a legtisztességesebb pol­gári elemek szoktak fázni-irtózni legjobban, ellenben a politikai mozgalmakban a leg­megbizhatlanabb, legturbulensebb elemek ta­lálnak kedvenc foglalkozásra. Hogy tehát a politika ne legyen a jövőben a kalandorok és a csőcselék hivatásává, hanem szent pol­gári kötelesség, büntetés terhe alatt kötelezni kell mindenkit a szavazati jog tényleges gya­korlására. Még a beteg és a haldokló szava­zata se vesszen kárba, ahhoz a szavazatszedö bizottság menjen el urnájával, ami a közsé­genkén ti szavazásnál semmi nehézséget sem okozhat. — Reflexió Bliesz kegyeletes tettére. Alig hiszem, hogy létezik müveit ember, akit Bliesz Adám, amerikai plébános kegyeletes tette meg ne hatna! Idegen munkában, idegen szo­kások közt, idegen földön pusztultak el tucatjai az embereknek, akik szivüknek minden vágyával visszakívánkoztak falujokba. amelynek utcaporá­ban játszadoztak mint gyermekek s amelynek minden egyes házához, minden egyes fájához kedves emlékek fűzték őket. Elpusztultak. És a haza egy marék föld alakjában küldi utánuk üd­vözletét a számukra az idegenben megásott sirba. Ez üdvözletnek drámai hatása alól nem vonhatja ki magát érző ember. És mégis akadtak emberek, akik szentség­telen kezekkel sárrá gyúrják azt a marék földet, hogy azzal bennünket, magyar hazánkat bepisz­kolni megkíséreljék. És ezek az emberek nem származtak ide Afrikának legvadabb vidékéről. A mi anyánk szülte őket is. Testvéreink ők : a tótok. Pittsburgban megjelenik ugyanis egy »S/o­hogy ügyesen behálózott.Tudod mit Ferkó, tegyünk egy próbát, elmegyek hozzá, udvarolok néki, meglátjuk igazán szeret-e és érdemes-e érte egy garzon szabadságot feláldozni. — A másik gon- ( dolkodott, ingadozott, de aztán a leány szemeire, arra a világot igérő tekintetre gondolt és nyu­godtan tette kezét a főispán vékony, arisztokra­tikus kezébe. — Áll a fogadás! De mi lesz a veszteség ? — A te veszteséged Marcsa lesz, ha meg­tántorodik, nem veszed el. — Nem. — Én pedig az automobilom teszem fel. — Helyes, nyolc nap múlva itt találkozunk. A két férfi büszkén vált el az előre sejtett diadaltól. Az egyik a gyengeségnek örvendett, a másik az erőnek. Aznap nem igen vadásztak. A főispán útnak indult, felszerelve magát a don­juanok kozmetikájával, elegáns sárga rézcsattos bőrönddel és még aznap este beállított a Kamarás családnál. Helvei Ferkó pedig egyedül maradt, elgon­dolkodva ballagott az erdő mélyébe. Körülötte mélységes csend volt, csak a lábai alatt zörög­tek a korán lehullott boszorkány-csomók. A szep­tember gyönyörűvé varázsolta az erdőt, a lombok már erősen aranyosodtak a nyári napsütéstől, a fák között opálosan vibrált a kora alkony, melyet venszky Dennik« nevü tót lap. Ez a lap a február 17-én megjelent számában a legotrombább pisz­kolódásnak sarába igyekszik mártani Bliesz plé­bánosnak kegyeletes tettét. »Egy marék föld« felírás alatt összehordja a piszoknak és hazugságnak egész halmazát. Durva, tiszteletlen hang vonul végig az egész cikken. Hogy a Slovenszky Dennik magyarellenes politikát folytat, megérteni tudom, habár az ily politikának jogosultsága ellen nemcsak magyar szivünkkel, de józan eszünkkel és az igazság fegyverével tiltakoznunk és küzdenünk kell. Mind­azonáltal megértem a Slovenszky Dennik állás­foglalását Magyarország ellen. Neki ez üzlet, Magyarországnak pedig nem árt. Hadd hazudja­nak hát fizetésért, hadd rágalmazzák meg azt az országot, amelynek ők is leszármazottjai és amely­nek anyai kebelén melegednek ma is testvé­reiknek milliói. Ok jobb üzletemberek Júdásnál. És Oroszországnak sok a pénze. S ha mindjárt a Szlovenszky Dennik dobjára került is Magyar­ország — a hold továbbra szórja le szelid moso­lyait, bármennyire ugatja is meg a kutya. Nem is politikai vitatkozásokba akarok bo­csátkozni a Slovenszky Dennikkel. Csak azt aka­rom megmondani, hogy eddig azt hittem, hogy azt a tót lapot is emberek szerkesztik. Azt lá­tom, hogy ebben is csalódtam. Az emberben a sir fölött elnémul a harag. Csak a hiéna veti ma­gát még a hullára is. Csak a varjú károg, amikor hullaszagot érez. A Slovenszky Dennik szerkesztői a hiéna, meg a varjú szerepére vállalkoztak. Hát kérdem, keresztény emberhez méltó cselekedet-e ez ? No de se baj. Ti magyar testvérek, akik ott nyugosztok a connelsvillei temetőben s akik után a haza üdvözlet gyanánt egy marék földet küld, pihenjetek csendesen. Álmotokat a Slo­venszky Dennik agyarkodása alig fogja megza­varhatni. S. M. Tanulság! 11. (Folyt, és vége.) Ha ily helyzetek merülnének fel a hitvallá­sos iskoláknál, mint a tőrei államinál, valóban hangzanék ajerichóí lárma, a liberalizmus oroszlán hangja, hogy az iskolákat mind államosítani szük­séges, tűrhetetlenek, ázsiaiak az állapotok; az egyházaknak iskolavezetés nem való, — termé­szetesen, mert »akié az iskola, azé a jövő«. Lám, a hitvallásos iskoláknál első a hittantanitás és ennek alapján adatnak elő a többi hasznos tan­tárgyak, azon tanitó által, aki a hittant is köte­les tanítani, amit az értetlen gyermek el is vár, hogy nevelő tanítója necsak a szótagokról, növény, vörös zománccal kerített be a lassan eltűnő nap. Majd az egész rengeteget tűzbe borította az utolsó lángsugár, azután egyszerre beállt a szürke szeptemberi est. Helvei edzett ember volt, mégis fázósan gombolta be kabátját. Pedig nem a légyáltozás­tól didergett, hanem a hirtelen aggodalomtól, mely összeszorította szivét. »Sehogy sem kellett volna a fogadásra kezet adnom, kitenni azt a szegény lányt egy cinikus agglegény léhaságainak«, skrupulizált fennhangon a szolgabiró, keményeket lépve és nagyokat fújva; a gróf mindig tiszteletlenül nyilatkozott a nőkről, tudta, hogy nem ismer akadályt céljainál, eddig mula­tott rajta, de most végtelen keserűséggel töltötte el az a tudat, hogy éppen a menyasszonya a cél­tábla és ő maga adta az engedélyt a támadásra. Dühös volt önmagára, a grófra, a házasságra, amitől ugy félt és ami után most ugy vágyódott . .. Dehát férfi volt és gentleman, nem tehetett mást, minthogy türelemmel bevárja a nyolc napot. A türelme ugyan abból állott, hogy mint egy bolond rohant keresztül-kasul az erdőben, nem egyszer belebotolva a vadba, azonban a puska nem került le a válláról. De az idő meg­könyörült rajta és hamarosan lepergette azt az egy hetet. A nyolcadik nap reggeli postája pedig két levelet hozott számára, keze valósággal reme­állat és egyéb világról beszéljen nekik, hanem az Isten ismeretről, a természetfeletti világrend üdvös mivoltáról. Az állami iskoláknál fordított a viszony, azért ezekből soha oly buzgó, hit vallásos és erköl­csös polgári életre, kivált az örök életre való egész emberek ki nem, vagy ritkán kerülhetnek. Látjuk, hogy ahol az egyház befolyása — mely az isteni törvények sáfára — megakadályoztatik, vagy valamicske joggal meghagyatik, hittudatlan­ság, vallásos gyengülés, erkölcslazulás, oldott kévék támadnak, melyek utóbb nemcsak minden szent dolgok elpusztulásában, hanem minden vi­lági boldogulások felforgatásában végződnek. Erre tanit az esze-veszett modern pogányizmus, mely Franciaországban egy időre uralomra kapaszkodott. Az állami befolyás Magyarországban is foly­ton terjed és az áldatlan egyházpolitikával még inkább az iskolák felé polyp kezekkel. A sok államsegély sok állami jogot táplál és a jóakara­túlag megalkotott lex Apponyi sem akadályozza, sőt Apponyi bukásával egy kis Combes-féle mi­niszter élni is fog vele és a segédek, a tanfelügyelő uraimék mily hatalmas segítői lesznek. Apponyi kimondta bátran, hogy nem elve az államositás­nak és mégis hány iskola lett már az állambefo­lyáshoz csatolva ?! Mi lesz a keresztény elveit meg nem valló miniszter alatt?! Az államnak a fele­kezeti iskolákat megvédeni kellene, segíteni ugy, hogy ez által teljhatalmú jogokat nem nyerhetne. Ahol az iskolákat a szegény hitközségek nem képesek fentartani, az államnak ugy kellene adni államsegélyt iskolaépítésre is, hogy ez által ne váltózhatnék meg az iskola jellege. A refor­mátus atyafiak még csak tudnak védekezni isko­láik teljes államosítása ellen ; mert községeikben rendesen egy-egy iskolájuk van a gyermekrendszer következtében: de a tiszta katholikus községek­ben 6—800 leieknél, már bőven vannak tanköte­lesek 2—3 osztály számára és igy többen is a honvédők. A terheket nem bírják, sok az állami adó, sok a községi pótadó, sok a különféle adó, azért aránylag a katholikus, vagy vegyes helye­ken több az állami iskola. Az állam jogait még ezidőleg a katholikusok adóiból és embereiből szerzi és amikor ezt a katholikusok be nem látják — mert alszanak, engedékenyek, Pató Pál módjára orruknál tovább nem néznek. Találkoznak lelkes, alamusziságot nem ismerő jobb érzésű katholikusok, akik meg­fújják kürtjeikét, de erre felzúgnak az ellenségek és kigyót-békát kiabálva, kiáltják a szunnyadó katholikusoknak: csak tovább aludjatok, nem szükséges felkelnetek, békében vagytok. Most, hogy megalakult a »Népszövétség«, toborzása is eddig szép eredménnyel nő; meg­szólaltak a puszták oroszlánjai, a jerichói cserép­hangok és elég szomorú, hogy a mostoha test­vérek pásztorai is lótnak-futnak, hogy tűz van, a pápisták gyújtogatnak, elégetni akarják a 48-at, 1894-et, 1791-et stb. A fővezért, a pápát, gyarló, gett, mikor fölbontotta a címeres kis jószágot, a menyasszonya levelét. * * * »Ferkó édes! Nem is tudtam, hogy maga ily élelmes ember, ide küldte a főispánját, hogy udvaroljon nekem. Persze asszonyi logikával mindjárt ki­találtam, hogy ez már a jövőnkre szól és nagyon szívesen fogadtam a grófot. De egy kis baj történt. Tegnap este a gróf minden szó nélkül átölelt és megcsókolt (a homlokomon), én pedig pofon ütöttem. Ne haragudjon édes Ferkóm, de ha én a maga menyasszonya vagyok, más férfi ne csókoljon meg, mégha fuccs is lesz a protekció. Isten vele, várja a maga Mar csajai S(C 5$C • A férfi szemében égig lobbant a diadal. A másik levél kibontásánál már a boldogságtól resz­ketett a keze. » Győztél! Irigyellek ! Szép essy gróf.<t Az automobil pedig az ablaka előtt pöfékelt. Kriegs-Au Mella. «T ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, ~W

Next

/
Oldalképek
Tartalom