ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-15 / 11. szám

Nem annyira kortünet ez, mint inkább szo­morú kórtünet. De még ez sem elég. Az egyik pártalakulást követte a másik. Az öreg Szappanos bácsi elnöklete alatt meg­alakult a »48-as balpart.« Csábtáncot járnak e balpárti vezérek, ver­buválják Polónyit is. (Lengyel Zoltánnal egy pártban ! brrr . . .) az ifjakat is, kiket a héten egy csúfos kudarccal végződött gyűlésen maguk melJé akartak sorakoztatni. Még az utcákat sem hagyják békében, hanem a Bokányiékkal való trafikálással akarják azokat mozgósítani, nem gondolván meg azt, hogy nemzeti törekvéseinket voltaképen Supiloék, Lukácsiék, Bokányiék és a magyarság ezer más ellensége elé dobják mar­talékul. Hogy is mondja az irás? Margaritas ante porcos. No de sebaj. Erősebb ellenséggel szemben is győzött már a koalíció. Ezt is megbírja. A nemzet zöme nem tántorodik el egy Apponyi, egy Kossuth, egy Andrássy tói. Zúgjatok csak ti éji bogarak, mig nem mentek neki a falnak . . . A kath. legényegylet és a keresztény szocializmus.* Tisztelt Közgyűlés! Tizenötödször van szerencsém ma e hely­ről, elnöki minőségemben Önökhöz szólni és egy­úttal utoljára is. Az isteni Gondviselés ugyanis, más, felelősségteljes működési kört jelölt ki szá­momra, minek folytán el kell hagynom e helyet, a melyen hosszú időn át iparkodtam szerény te­hetségeimet a köz javára értékesíteni s minde­nekelőtt a helybeli katholikus legényegylet ügyét tőlem telhetőleg hűségesen szolgálni. De ha el is hagyom e helyet, magát a le­gényegyletet el nem hagyom. Mert a katholikus legényegylet egy nagy családot alkot, melyet nem korlátoznak az országok határai, annál ke­vésbbé az egy hazának egymástól távolabb fekvő vidékei, hanem a legényegyletnek tagja, minden egyes egyletben otthon van. Mindenütt ugyan­azon elvek, ugyanazon eszmék lelkesítik a le­gényegylet tagjait, a cél ugyanazonosságát kife­jezésre juttatják az alapszabályok. Azt a bámulatos egységet, amely a katho­likus egyházat jellemzi ugy, hogy az hitében, isteni tiszteletében az egész világban egyforma, megtaláljuk bizonyos tekintetben a katholikus legényegyletben is. A katholikus legényegylet az ő szervezetében visszfénye az egyháznak, mely­nek eredetét köszönheti. Hisz Kolping, az egy­háznak egyszerű, buzgó szolgája és papja volt az alapitója. Mehetünk tehát bárhová, bejárhatjuk hazánk büszke bérceit, az aranykalászt rengető alföldnek gazdag rónáit, a legényegylet itt és ott is ugyanaz. Sőt elmehetünk külföldre, oda is vivén magunkkal a hazaszeretetnek lángoló tüzét, a katholikus legényegyletben megtaláljuk mindenütt a közös célt, melynek megvalósításáért oly hosszú ideig e helyen együtt működtünk. Hosszú együtt­működésünk ideje alatt sok viszontagságon ment keresztül egyesületünk. Az anyagi gondok sok­szor annyira nehezedtek vállainkra, hogy azok súlya alatt majd összeroskadtunk; mindannyiszor azonban segítségünkre volt az, kinek áldását szoktuk leesdeni a tisztes iparra s legényegyle­tünk, hála legyen neki érte, ma is fennáll és virágzik. Hontalanok voltunk hosszú ideig. Majdnem évről évre kellett lakást változtatnunk s midőn igy állandó lakhely nélkül mint a vándormadarak ide-oda bolyongtunk, annak a veszélynek voltunk kitéve, hogy ily viszonyok között maga az eszme is, amely nem tud testet ölteni, veszíteni fog hó­dító és föntartó erejéből és ha lehanyatlik, ma­gával együtt sirba viszi a legényegyletet is. Otthonról kellett tehát gondoskodnunk, a mely szembetűnő, látható képe legyen a mi tö­rekvéseinknek ; otthonról, amely az állandóság jellegével birván, egyik biztositéka legyen egy­szersmind az esztergomi katholikus legényegylet fönnállásának és jövőjének. Ép ez okból bár ne­héz, de miként az eredmény mutatja, nem kivi­hetetlen feladatra vállalkoztunk. Városunk egyik legszebb helyén, nagylelkű jóakaróink segítségé­vel házat és telket is vásároltunk és magunké­nak vallhatjuk e helyiséget, amelyhez hasonló kevés van az országban. Igaz ugyan, hogy ter­* Beszéd, melyet a helybeli kath. legényegylet márc. 8-án tartott évi rendes közgyűlésén mondott dr. Csernoch János csanádi püspök, elnök. heink megsokasodtak és ma is nagyrészt fönn­állanak, az is igaz, hogy az ujabban is szüksé­gessé vált építkezés ismét nagy áldozatokat kö­vetelt és régi terheink apasztásában visszavetett, de célunkat elértük, mert otthonunkkal a legény­egyletnek fönnállását biztosítottuk. Tapasztalati tény ugyanis az, hogy a legényegyletnek műkö­dését és fennállását legjobban biztosítja az, ha saját helyiségével rendelkezik, mert a folytonos költözködés, eltekintve a sok kiadástól, meg­fosztja az állandóság jellegétől az egyletet és magukat a tagokat is annak fönállása iránt bi­zalmatlanná teszi. Áldozatok nélkül semmit sem lehet alkotni. A ki megijed az áldozattól, lemon­dott alkotásairól is. Készséggel elismerjük azonban, hogy mind erre egymagunk képtelenek lettünk volna. Igaz, hogy lelkes pártfogóink adományai között sok­szor találkoztunk az evangéliumi szegény özvegy garasával is, mégis, ha a bíboros hercegprimás O Eminenciája, ha a főkáptalan mint testület és annak egyes tagjai, bőkezű adományaikkal nem támogatnak, mi ma is hontalanok volnánk, mint a legtöbb legényegylet hazánkban. Hogy azon­ban félre ne értessünk, azt is ki kell jelentenünk, hogy Eztergom társadalma szintén részt vett a nemes versenyben, amely lehetővé tette, hogy e költséges vállalatba belemehettünk és jelenleg saját otthonunkban találkozhatunk. Mindezekről ez alkalommal azért is tartottam szükségesnek megemlékezni, hogy az egylet tagjai tudják és lássák, mily nehézségekkel kellett megküzdenünk akkor, mikor az egylet számára állandó lakhelyet akartunk biztosítani és hogy ezt tudván, a hála köteles érzelmeiről soha se feledkezzenek meg azok iránt, kiknek nagylelkűsége ezt nekünk lehetővé tette. Ne csak az a márvány tábla, amely nagy­termünk falát díszíti, hanem még inkább szivünk örökítse meg nagy jótevőink neveit, főleg azon­ban a legényegyletnek az alapszabályoknak min­denben megfelelő működése által mutassuk meg jótevőink iránti hálánkat. És itt egy pontra térek át, a melyről szükségképen meg kell emlékeznem. Sokan azt mondják, hogy a katholikus legényegyletek már lejárták magukat, fontosságuk és hivatásuk megszűnt. Állításaikat pedig azzal vélik iga­zolhatni, hogy a jelenkor összes mozgalmai többé-kevésbbé a szocializmus jegyében álla­nak, hogy a keresztény szociális mozgalom leszorítja a legényegyleteket és fölöslegessé teszi azokat. Ez az okoskodás azonban csakis a legény­egylet céljainak nem ismerésén vagy félreisme­résén alapszik. Mert mi is a keresztény szociális mozgalomnak a célja? Nem más, mint a keresz­tény szociális gondolkodásnak és érzésnek fölkel­tése, terjesztése és az a törekvés, hogy a mind inkább égetőbbé vált társadalmi kérdések, a ke­reszténység szellemében nyerjenek megoldást. Azt akarja a keresztény szocializmus, hogy az a bizo­nyos szociális olajcsöpp a társadalmat mozgató gépezetek egyikéről se hiányozzék, hanem min­denütt ott találjuk, a hol a fennálló társadalmi helyzet javításáról, az ellentétek kiegyenlítéséről van szó. De kérem váljon a legényegylet nem akarja e ugyanazt ? Hiszen már több mint ötven éve azon fáradozik, hogy a munkaadó és munkás közti jó viszonyt föntartsa, kölcsönös érdekeiket a kereszténység tanai alapján megvédelmezze, az ellentéteket kiegyenlítse, a fennálló társadalmi rendben mutatkozó bajokat és hiányokat, miként ez egyedül lehetséges, a kereszténység szellemé­ben megszüntesse, illetőleg orvosolja. Igaz, hogy a legényegylet más eszközökkel törekszik célja felé, mint a szakszervezetekbe csoportosult szocializmus és főkép minden erő­szaktól tartózkodik; de azért nem lehet állítani, hogy munkálkodása eredmény nélkül való volna. Már magában véve az, hogy a legényegylet nagy súlyt helyez a vallásos érzületnek ápolására, fon­tos szolgálatot tesz ugy tagjaínak, mint az egész társadalomnak. Mert hiába való minden ellenkező állítás, tényeken alapuló igazság az, hogy a tár­sadalom vallás nélkül fönn nem állhat. Nem kö­vetkezik ebből az, hogy a vallásos embernek rabszolgának kell lennie, mint azt a szociálde­mokraták állítják. Elég e tekintetben ráutalnunk az írekre, akiknél vallásosabb nép alig létezik a világon s mégis azt látjuk, hogy százados har­caikban mindig jobban közelednek a teljes sza­badság felé és semmi kétség sincs benne, hogy azt el is fogják érni. A jól szervezett legényegylet továbbá azon van, hogy tagjaival ugy a munkaadó, mint a munkás érdekeit érintő társadalmi mozgalmakat megismertesse, kezökbe adja a világító szövét­neket, melynek világosságánál azokon eligazod­janak és a fölmerülő bajok olyatén megoldására törekedjenek, mely az érdekelt felek egyikét se tegye tönkre. Mert az nem megoldása a szociális kérdés­nek, ha erőszakos fellépés következtében, akár a munkaadó, akár pedig a munkás alkalmazza azt, ezek valamelyike tönkremegy. Az ily megoldás mindig magán a társadalmon üt sebet, melynek gyógyítása sok áldozatot követel és többnyire olyanokat, a kik ártatlanul szenvednek. De hát végre is, semmi sem állja útját an­nak, hogy a legényegylet tagjai a keresztény szociális mozgalomban tevékeny részt ne vegye­nek. Mindketten amugyis egy eszmének harcosai. Mindketten a társadalmi helyzet javításán fára­doznak ; mindkettőjüket lelkesítik a keresztény­ség magasztos tanai, egymáshoz fűzik a találé­kony keresztény felebaráti szeretetnek gyöngéd szálai, mindkettőjüknek gondolkodását áthatják a keresztény társadalmi igazságosságnak egyedül helyes elvei, a melyeknek egyik legelseje: a mit nem kívánsz magadnak, azt te se tedd másnak. íme a kölcsönös támogatásnak, a közös cselekvésnek tág mezeje. Ezek is, azok is iparosok, munkások. Az, hogy az egyiknek keze talán kérgesebb, mint a másiknak, az egyiknek arca kormosabb a másiknál, emez kék munkás zubbonyban, amaz pedig vastag bőrkötényben végzi munkáját, elválasztó falat a munkások között nem ké­pezhet. Szép demokrácia volna az, amely midőn a társadalmi ellentétek kiegyenlítésén és elsimí­tásán fáradozik, önmaga állítana föl egymás kö­zött uj válaszfalakat, uj társadalmi osztályokat -és létet adna egy uj arisztokráciának. Minden munka nemesit. Egyik sem gyalázza meg az embert, mert természetes folyománya az Istentől az em­berre reá rótt kötelességnek, mely szerint arcá­nak verítékével kell kenyerét keresnie. Ezeket tartottam szükségesnek egyletünk­nek hűségesen ápolt hagyományaihoz képest bú­csúzóul elmondani. De van még egy kérésem is az egylet tagjaihoz. Ne tekintsék kérem az egy­letet csupán mulató és szórakoztató helynek. Alap­szabályaink és jelszavaink igaz a szórakozásról és vidámságról is megemlékeznek. Ezeknek is van helye a katholikus legényegyletben, A mun­kában kifáradt testnek és léleknek szüksége van tisztességes szórakozásra s ezt nem is találja föl seholsem ugy, mint a legényegyletben. De ne ezekre fektessük a fősúlyt. Ezek csak másod­rangú eszközök a legényegylet céljainak meg­valósításában s ennélfogva csak másodrangú sze­rep illeti meg őket a legényegyletben. Fő legyen a tanulás és tanítás, az előadások szorgalmas lá­togatása, a vallási érzület ápolása és föntartása, a jó példa ez egylet tagjai részéről, amely egy­úttal a legjobb ajánló levele a legényegyletnek a nagy közönség előtt. Mindezek biztosították eddig is legényegyletünknek fönnállását és biz­tosítani fogják a jövőre is. Isten áldása legyen a legényegylet tiszti­karán, annak minden egyes tagján, azoknak csa­ládjain, hogy működése mindnyájunk hasznára, városunk díszére, anyaszentegyházunk javára vál­jék. Ezek után a legényegyletnek tizenötödik rendes közgyűlését megnyitottnak nyilvánítom. Népszövetségi értekezlet Esztergomban. Rendkívül nagy érdeklődés mellett foly le a »Fürdo« szálló nagytermében tartott keddi nép­szövetségi értekezlet. Esztergom vármegye papsága amúgy is mélységesen meg volt győződve a kath. Népszö­vetség fontos és szükséges voltáról, hát még mi­kor azt olvasta a meghívón, hogy a f. hó 10-én Esztergomban tartandó népszövetségi értekezle­ten maga a püspök, O Eminenciája általános ér­seki helytartója: Rajner Lajos dr. fog elnökölni, ez a körülmény még nagyobb bátorságot öntött lelkébe. Azzal a tudattal jött a papság az érte­kezletre, hogy a Népszövetség ügyében okvetle­nül kell tennie valamit és pedig most, mig nem késő; mikor pedig meghallotta az irányító esz­méket és útmutatásokat — egy szívvel, egy lé­lekkel oda nyilatkozott, hogy igenis a kath. Nép­szövetséget meg fogja csinálni. És ez igen helyesen van igy. Ha mi katholikusok meg akarjuk tartani, illetve vissza akarjuk szerezni a minket jogosan megillető társadalmi pozíciót, szervezkednünk kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom