ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-15 / 11. szám

lanoknál az iskola, plébánia templom kivételével minden egyéb ingatlan bevallandó, pld. a plébános földek is s az esetleg általa haszonélvezett házak bérértéke. Ennél a val­lomásnál, illetve vallomásba be kell irni a megfelelő ro­vatba a telekkönyvi betétszámot, házszámot, helyrajzi szá­mot, kataszteri birtokiv-számot, térmértéket. A bevallások hitelességét a községi elöljáróság tartozik hitelesíteni, illetve a jegyző adóbizonyitványt tartozik erről bélyegmentesen ki­állítani, vagy pedig a vallomásra rávezetni. Különben pedig az illeték-egyenérték fogalma: »Az illetékek külön neme az illeték-egyenérték, mely az úgynevezett holt-kézen levő in­gatlanok és ingó vagyon birtoklásáért jár és azoknak a for­galomból való elvonása folytán elmaradó átruházási és egyéb illetékek pótlására szolgál, ez azonban nemcsak a szó szoros értelmében holt-kézen levő, hanem egyszersmind a jogi sze­mélyek tulajdonát képező ingatlanok és ingóságok birtoklá­sáért is fizetendő.< Dióhéjban tán elég ennyi is, egyébként a közvetlen érdeklődőknek, miként emiitettük, a községi jegyző is tartozik felvilágosítást, illetve értesítést nyújtani. Üdvözlet! — Alsóvárad. Az aktuális cikkek kiszorították. Jövő számban hozzuk a folytatását. Ugyanakkor megírom a levelet is. Üdvözlet! — Ujmisések! Várjuk az Ígéretet! — Udvard. A jövő számba jön. Főszerkesztő: PAUER KÁROLY. Felelős szerkesztő: DVIHALLY GÉZA. CEMENTLAP l»\UKO tsCEftENTCSO TELEPE IRODA: SIMOR JANOS-U 'tO. TELEP: SZÉCHÉNYI-TÉR 16. ELVÁLLAL: mindenféle magas ópitóst, hidat, part­vódműveket, épület átalakitást és javi­tást, konyhák és folyosók talajozását saját készitésű cementlapokkal. ,. 1U , ,.• KÉSZÍT: cementlapot minden szinben és formá­ban, cementcsöveket, kagylót tetőviz­csatorna alá, fedlapokat kémények ós keritós falakra, házicsatorna folyókákat minden alakban. _ Költségvetéssel ós árjegy­zékkel szívesen szolgálok. Pályázat ösztöndíjra. Egy Feichtinger-féle családi ösztöndíjra, mely már a folyó tanévben élvezhető, pályá­zatot hirdetünk. A hozzánk beküldendő folya­modványhoz keresztlevél, az utolsó iskolai bizonyitvány és az alapitóval, néhai Feichtin­ger János nyug. plébánossal való rokonságot feltüntető irat melléklendő. Az esztergomi Főkáptalan. ISZER FERENC méh.viaszgyertya-öntő MALACKA (Pozsony m.) Tisztelettel értesítem a főtiszt, plébános ura­kat, hogy méhviaszgyertya-üzletemet a mai kor követelményeinek megfelelőleg ren­deztem be és ezáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy e téren minden szaktársammal kiállóm a vesenyt. Méhviasz áruim valódiságáért teljes lelkiismeretességgel szavatolok. Saját gyártmányú, kitűnő minőségű, bűzt és nagy füstöt nem terjesztő viaszgyertyáim és egyéb áruimat a következő árban (5 kilón felül bér­mentve) szállítom: I. Valódi méhviaszgyertya kilója II. Legjobb minőségű » » III. Félviaszgyertya » » Műviaszgyertya » Sárga méhvíaszgyertya » Húsvéti méhviaszgyertya és viaszfáklya kilója Grana incensi aranyozva drbja Legfinomabb égőolaj örök­lámpához kilója Legfinomabb kristályüveg örök­lámpához, vörös drbja Legfinomabb kristályüveg örök­lámpához, kék v. sárga, drbja Legfinomabb francia Guillon-féle olaj bél (Egy doboz elegendő egy évre) Arabs gyöngytömjén 1 kgr. Egyptomi » 1 » Füstölő szén 100 drb. 4 kor. 40 fill. 3 » 60 » 2 » 40 » 2 » — » 3 » 20 » 4 kor. 40 fill — » 20 > 1 » 20 » 2 » 40 » 60 » 40 Gyújtogató tekercs, nem csepegő, minden küldeményhez ingyen mellékeltetik. Fogyasztási szövetkezeteknek nagyobb == vételnél árengedmény. == ^= © © © © © © © © © © © MEGHÍVÓ az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank részvényeseinek 1908. évi március hó 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor, a bank hivatalos helyiségében tartandó XXXIV-IK RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE. © © © © © © © © A közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. Igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentés alapján a zárszámadások, illetve mérleg megállapítása s a tiszta jövedelem mikénti felosztása feletti határozat. 3. Vezérigazgató és helyettes vezérigazgató választása. 4. Tiz igazgatósági tag kilépése s ugyanannyi, valamint egy elhunyt igazgatósági tag helyének beröltése. Esztergom, 1908. március 3-án. Az elnökség. Figyelmeztetésül. Azon t. c. részvényesek, kik ezen közgyűlésen résztvenni óhajta­nak, felkéretnek, hogy az alapszabályok 21. §-a értelmében nevükre irt részvényeiket, lenem járt szelvényeikkel együtt f. é. március 26-tól, bezárólag 28-ig Esztergomban, a bank pénztá­ránál letenni szíveskedjenek, hol a letett részvényekről elismervényt s e közgyűlésen leendő részvételhez belépőjegyet és szavazati igazolványt nyernek. A közgyűlésen csak azon részvényes vehet részt, kinek részvénye a közgyűlés nap­ját megelőzőleg 3 hónappal nevére átíratott. A közgyűlésen az alapszabályok 22. §-a szerint, minden részvényest, az általa letett részvény után, egy szavazat illeti meg, azonban 5 szavazatnál többet sem saját, sem meg­bízójának nevében, sem mindkét minőségében együtt, senki sem gyakorolhat. Az igazgatósági jelentés és mérleg, a bank hivatalos helyiségében, a délelőtti hiva­talos órák alatt (9 —12 óráig) megtekinthető. CLAYTON & SHUTTLEWORTH ­Budapest, Váoiel-lförtit 63, által a lecjutanyosabb árak mellett ajánltatnak: Locomobil és gőzcséplőgépek, szalmakazalozók, járgány-cséplőgépek, lóhere-csóplők, tisztitó-rosták, konkolyozók, kaszáló- és aratógépek, szénagyüjtök, boronák, sorvetőgépek, Planet jr. kapálok, szecskavágók, répavágók, kukoricza morzsolok, darálók, őrlőmalmok, egyetemes aczól-ekék, 2- ós 3-vasu ekék és minder egyéb gazdasági gépék. H p m O EH 1—1 2 < Fáy Antal és Oblatt Oszkár BUDAPEST, IV., Semmelweis- (volt Ujvilág)-utca 4. Teljes lakberendezések • a legegyszerűbbtől a egfinomabbig ====== B • Mindennemű bútorok SS Óriási választék! Jutányos árak! Telefon 44-71. ui LSI »-3 > O a Ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom