ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-12-25 / 52. szám
A „Népnevelő" ügye. — Reflexió múltkori vezércikkünkre. — Bizonyára élénk örömet kelt a katholikus tanitóság között, hogy a legjelesebb vidéki katholikus újság, az »Esztergom« szives készséggel támogat minden oly mozgalmat, mely tanügyünket hivatva van előbbre vinni. Bár ismerné fel e nagyfontosságú tényezőt .egész sajtónk, akkor hamar előbbre jutna válságos helyzetben sinlődő iskolaügyünk, mert korunk egyik legnagyobb hatalmassága: a sajtó. A »Nepnevelo« ügyéről még egy-két szót szeretnék szólani az igazság és az ügy érdekében. A »Nepnevelo« kibővítését a Katholikus Tanügyi Tanács már évek előtt kérte a kiadó Szent-István-Társulattól, mig most a pécsegyházmegyei tanítóegyesület is a tevékenység terére lépett, nemcsak jótanácsokkal szolgálva, hanem anyagi áldozatot is felajánlva. Ugy, hogy most már a legszebb reményekre jogosított fel Erdőst Károly igazgató biztató Ígérete s ha még hozzátesszük, hogy a társulat jelenlegi alelnöke Giesswein Sándor dr. hasonló jóindulattal viseltetik az ügy iránt, csodálkoznunk kell, hogy éppen akkor mikor már tárgyalások folynak, állnak elő követelődzésekkel, olyanok, kik eddig a katholikus népoktatási ügyekkel nem foglalkoztak. Azt mondják, hogy a tanitóság nagyobbik része nincs megelégedve a »Nepnevelo«-vei és ennek dacára a sok neves paedagogus helyett az első támadást Hoffmann József intézte, ki még csak most rázta le az iskola porát, az életet még nem ismeri, nem ismerheti. Az ilyen fiatalos felhevülést nem lehet mindig egészen komolyan venni. Ami a Szent-István-Társulat megleckéztetését illeti, az nevetséges dolog, mert a társulat áldozatkészségéért a tanitóság csak hálával lehet. Az ezresekkel ugy dobálódzni papiroson lehet, mint ahogy ifjú kartársam teszi, de a reális életben dolgozó elmék gondolkozni is szoktak. Es követelni nem lehet semmit; amit ad a társulat, azt köszönettel kell venni; ha a mai kor követelményeinek nem felel meg az újság, ha bővítése közszükséglet, akkor azt lehet kérni s ha azt meg is kapjuk hálás köszönet érte. Mikor az igazság és tisztesség nevében felemeltem szavamat e kérdésben, durván rámtámadt azon lap, mire nem válaszoltam, mert a közlemény nagyon alacsony színvonalon állott s ha a sarart visszaakartam volna dobni, saját kezemet is be kellett volna sároznom és különben is az a nézetem, hogy Krisztus követője vagyok, ha közügyben személyemet támadják, mit bánom, csak az ügynek legyen haszna belőle. Egyet azonban ki kell jelentenem az igazság kedvéért. Ravasz ráfogás, hogy én vagyok a »Nepnevelo« helyettes szerkesztője, ezt legjobban tudja az, aki ezt a hirt terjeszti és újságban közöltette. Kijelentem, hogy soha nem voltam és nem is vagyok a jelenben sem a »Nepnevelo« h. szerkesztője. Györfi János azonban az volt, a legutóbbi évig, ki szabad idejében jó tiszteletdíj fejében hol katholikus tankönyvíró, hol pedig a szent Imre gyalázó Eötvös Károly főkortese. Ha akart volna amely a zenei inventió szabadon csapangó szárnyalását határozott irányba terelné! Ezért nem is kell számolni más tényezővel, mint a zenei tudással és az Ízléssel. Ha e két tényezőnek megfelel, belevegyithet muzsikájába a szerző kakukszót, pacsirtadalt, pitypalaty-verést, — mint Beethoven tette a VI. Symphoniában — és imitálhatja a kukorékolást — mint Saint-Saéns a »Danse macabre«-ban stb., — nem lehet ellene senkinek semmi kifogása. De képzeljük csak el: ha az egyházi zenében ily utánzások helyén valók lennének, és az egyház az ilyen mellékes epizódok zenei festését megtűrné: mire fejlődhetnék még a pasztorális, ha ennek keretében — mondjuk — a pásztorok őrző kutyáinak nyeffegése, a nyáj változatos hangja kolompszóval fűszerezve, vagy talán a hajnalt hirdető kakasok kukorékolása is belevegyülne! Pedig, ha a furulyaszó olyan fontos epizódot képez, dacára, hogy nem is tudhatjuk, milyen volt: nem volna-e természetesebb, ha e keretben megzenésitenők mindazt, ami ma is olyan, mint volt akkor ?! Ne a zenében, ne a muzsikában keressünk karácsonyi hangulatot, az veszedelmesen ingó alap erre, hanem a karácsony magasztos eszményében. Ezzel telítsük meg a szivet, s akkor tiszta lesz az örömünk, s amilyen lesz az örömünk, olyan lesz karácsonyi hangulatunk is. javítani a »Népnevelő«-n lett volna alkalma. Azt pedig legalább is gyanúsnak tartom, hogy a »Népnevelő«-t most engedte támadni, mikor ő volt a népoktatási tudósító a lapnál. Igen örvendtem »K. L.« két hét előtti közleményének is, melyben kijelenti, hogy most már utána nézett ő is, és azt tapasztalta, hogy bizony van alapja a katholikus tanitók panaszának. Ismétlem örvendek, mert a katholikus tanitói közélet úgy látszik egy uj katonát nyert és reméljük nemcsak hiven néz utána a bajoknak, hanem állandóan fog érdeklődni munkásságuk iránt. Meg fogjuk tudni becsülni munkásságát, mert eddig utána néztem, de^sem a katholikus tanitók országos bizottságának ülésein, sem a katholikus népoktatásügyi lapok hasábjain nem tudtam eddig felfedezni K. L.-t. Igy hát hozta Isten s remélem a jó tanácsokon és kritikán kivül a tettek mezején cselekedni is fog s ezentúl gyakran lesz szerencsénk találkozni. Ámde, ha csak kritikáról lenne szó akkor éppen alkalomszerű Rakovszky István kijelentése : »Tizennégy évi üldözés, gyűlölködés, leszólás nem tántorított meg. Tizennégy év harcai nem törtek meg, mi bíztunk ügyünk igazságos voltában, nem hallgatunk azokra, kik mindig kéznél voltak jó tanácsaikkal és még inkább kritikájukkal, kifogásaikkal, akik áradoztak bölcsességben és oly szegények voltak tettekben, és szem előtt tévesztették azt az egy igazságot: hogy egy igazságos ügyön az elszánt, erélyes, helyes tett többet lendít, mint ezer jó tanács, kritika és kifogása Mert K. L. úr is a mi lapunkat kritizálja, de a Néptanitók Lapját feldicséri. Szó sincs róla, a két újság között nagy a külömbség. Csakhogy a tisztelt cikkíró úr a helyzettel nem ismerős, amint látszik, mert rosszakaratot nem tételezhetek fel. A Néptanitók Lapja sokszor 32 oldalban jelenik meg, a Népnevelő csak 8 oldalon. A Néptanitók Lapjának szerkesztő és irói tiszteletdija megüti a 70.000 koronát. A főszerkesztő mellett van két állandó 2000 koronás szerkesztő és négy 800 koronás állandó munkatárs. Mig a Népnevelő szerkesztőjének és munkatársainak irói tiszteletdija nem igen halad túl-a 2000 koronán. Mert jól kell tudni, hogy manapság még a katholikus újságírók sem tudnak jóllakni ebédre és vacsorára idealizmusból és lekritizálásból. Csak legyünk igazságosak, ha az a szerkesztő művész is, 4—5 hasábon nem lehet szerkeszteni újságot és manapság, mikor a szinvonalat úgy emelik a lapoknál, rendszerint minden rovatnál külön ember dolgozik, mert mindenhez nem érthet egy ember, minden után nem érdeklődhetik állandóan egy ember. Vezércikk-író, riporter, irodalmi rovatvezető, külföldi szemlész stb. nem lehet egy ember. Hogy a Népnevelő van és a tanitói közérdeket szűk keretben ugyan, de önzetlen lelkesedéssel szolgálja, a Szent-István-Társulaton kivül egyedül lovag Ember Károlynak köszönhető. Csak legyünk igazságosak ! Jóakaratú kritikát el kell fogadni, hogy hibák is előfordulnak, azt se kétlem, hisz minden emberi mű gyarló. Hogy katholikus lapban nincs helye sem darabont-maradéknak, sem a Népszava kedvencének, sem a szabadkőmivesek kenyeres pajtásának: Ember Jánosnak, az bizonyos. Hogy személyi kultuszt nem űzhet egy lap, az is igaz. De tessék az általános frázisok helyett konkrét adatokkal előállni, s akkor azt jobban lehet latolgatni. Az egészséges fejlődés nem fél a kritikától, ha az nincs igazság hiján. Azért mindig az éremnek mindkét felét kell megnéznünk s az érdemet sem szabad elfeledni. Hisz ép K. L. mondja, hogy kiváló pedagógusainkat is ugy kellene ismertetni, mint ahogy a Néptanitók Lapja Kiss Áronnal tett. Csak rajta, szivesen fogjuk olvasni s akkor tán eljön az az idő is, mikor a katholikus tanitók elnökéből is lesz udvari tanácsos, mint ahogy ez a kálvinista Kiss Áronnal történt. De ahhoz az is ^szükséges, hogy vezéreinket ne csak kritizáljuk, hanem támogassuk. Mert az elismerés mindig a túloldalon jut ki, pedig az összes országos tanitó-egyesületek élő holtak szerepét játszák a szabadkőmivesek vezetése alatt, mig a katholikus tanitók táborára büszkeséggel tekinthet a védő-elnök : gróf Zichy Gyula, mert ott intenziv munka folyik, lelkesedés és akaraterő van, mely tenni tud. S a kath. tanitói közszellemet csak a Népnevelő tartja fenn. Végül ami a folyóirat eszméjét illeti, azt szerencsétlen gondolatnak tartom. A mai fürge mozgású világban a hetilap is kevés, azért legalább is ennél kell maradni. Igaz örömmel látom, hogy a tanitói közélet iránt mind szélesebb körben kezdenek érdeklődni, csak arra kérem az érdeklődőket, álljanak munkába is s akkor nemcsak saját területünkön fogunk eredményeket elérni, hanem az országos egyesületekben sem leszünk »népség —• katonaság,« hanem vezetők, mit meg is ad az Isten, ha egyetértünk a — munkában ! ürbányi József. HIREK. Krónika. Tele vannak az újságok Újra rémes hirrel: Borzasztó is, mit a világ Napról-napra mivel. Perzsiában készül holmi Zavarodás féle . . . Épen elég szenzációt Hozott a Sors — télre 1 Balkán tövén, Szerbiában Régen készüló'dnek . . . A »saját tudósítóknak* Megy a sok előleg S ezt is alig, hogy birja a Szerkesztői tárca, Újra küldhet tudósítót Venezuelába I No, de mire a kiküldött Oda vitorlázna, Lehet, hogy már Kamcsatkában Lesznek harci lázba 1 S utóvégre nem kívánja Az olvasó tábor, Hogy csupa harc, csatalárma Legyen a világból. Mert hát régi titok, hogy a Politika szálát Az újságok bogozzák s a Harcot ők csinálják . . . De most ők is harcban állnak, Egymással versengve : • Melyikük tud több papirost Adni ünnepekre? Igaz, hogy még eddig sem volt Hiány semmi jóban, — Hanem most majd dúskálhatunk A szenzációkban. Ime az is mehet talán Szenzáció számba, Hogy nem karácsonyról van szó Ma a krónikámba 1 ! (-) Uj esztendő. Január 1-i számával az »Esztergom« XIV. évfolyamába lép. Kimondhatatlan örömmel kezdjük az uj esztendőt, mert ez a keresztény sajtó újjászületésének esztendeje. Szinte elérhetetlen álmaink valóra váltak. Hogy másokról ne szóljunk: Esztergomban a keresztény sajtó elterjedettségére nézve is az első helyet foglalja el. A kath. sajtóegyesület felvirágzása, a hírlapi kolportázs, s az »Esztergomi Friss Ujsag« megteremtése lehetővé tette, hogy az a hirlapirás, mely tartalomra, eszmegazdagságra s ideális színvonalra nézve ^mindig az első volt, befolyásra nézve is felvegye a versenyt, söt túlszárnyalja a színtelen, vagy egyenesen destruktív sajtóval. Persze a nagy fellendülés ideális vállalkozás és éppen azért az a hirlapirás, mely csak üzleti alapon épül fel, melynek elve: világért se sérteni meg egy előfizetőt sem s lehetőleg táplálékot nyújtani mindig a kor perverz Ízlésének, sohasem fogja azt nyújthatni a közönségnek, amit a kath. sajtó itt Esztergomban nyújt a közönségnek. De ugyanazon okból kérjük összes elvbarátainkat és előfizetőinket, hogy eddigi támogatásukkal továbbra is megtisztelni szíveskedjenek, hogy igy Isten ügyét anyagi gondoktól menten továbbra is mennél hathatósabban szolgálhassuk. Az ország többi vidéki katholikus városainak pedig kiáltjuk: utánunk! Kövessétek Esztergom példáját! Dr. Pécsi Gusztáv, Pauer Károly, kiadó. Dvihally Géza, főszerkesztő, felelős szerkesztő.
