ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-12-06 / 49. szám
ves keretbe foglalva, ének és zene keretében akarjuk a tisztelt közönségnek nyújtani, hogy annál szivesebben vegye és megőrizze azokat. Nem ok nélkül osztjuk ki e szellemi kincseket éppen vasárnap. A vasárnap, fájdalom, sokaknál, a társadalom nagy részében a féktelen mulatozások és durva élvezetek napja lett. Pedig Isten akarata és a természet rendje szerint a vasárnapnak a testi munkától való tartózkodás napjának kell lennie, amelyen annál inkább kell foglalkoznunk lényünk szellemi részének, a léleknek nemesítésével, felemelésével. A népakadémia a lélek e nemesítéséhez és felemeléséhez akar hozzájárulni vasárnapi előadásaival. Fel akarja emelni a tisztelt közönséget egy, a hétköznapiságon felülemelkedő íensikra, ahol a lélek tiszta, éltető levegőt szívhat magába, ahol a lélek megfürödhetik az igazságok sugaraiban ahol ujabb kedvet és erőt nyerhet a hétköznapokon folytatandó munkához és fáradalmakhoz, ahol a vasárnapnak istentisztelet és isteni ige hallgatása által való megszentelése alkalmas kiegészítést nyer. Népakadémiánk tehát ugy akar ismereteket terjeszteni, hogy nem esik a modern kultura nagy hibájába, amely kizárólag csak az értelem és ész mivelésétől és gazdagításától várja a haladást és boldogulást, a sziveket és jellemet pedig elhanyagolja. Népakadémiánk a szivre, a kedélyre, az akarat nemesítésére is akar figyelmet forditani és hatni. Ezen feladat teljesítésére vállalkozott helybeli népakadémiánk. Ez a rövid programmja. Mivel pedig a népakadémiának szélesebb körre kiterjesztett munkássága költségekkel jár, legyen szabad a tisztelt közönséghez azon kérelmet intéznem, hogy a költségek viseléséhez egykét fillérnek a terem bejáratánál elhelyezett perselybe tevése által hozzájárulni szíveskedjék. * A szeplőtelen fogantatás ünnepe. F. hó 8-án, kedden, a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának ünnepén d. e. 9 órakor ünnepélyes szentmise lesz a főszékesegyházban. melyet Rajner Lajos dr. püspök és ált. érseki helytartó mond. A szentbeszédet ez alkalommal Brühl József prelátus-kanonok, főszékesegyházi plébános tartja. * Hatvanéves jubileum. Ő Felsége I. Ferenc József 60-éves uralkodói jubileuma alkalmából a főszékesegyházban szerdán d. e. 9 órakor ünnepélyes hálaadó istentisztelet volt. Az ünnepi szentmisét Rajner Lajos dr. püspök és általános érseki helytartó mondotta. E szentmisén ott láttuk a szentélyben Gyapay Pál főispánt, Perényi Kálmán dr. alispánt a megyei, Hoffmann Ferenc tanácsost a városi tisztviselők élén, továbbá Reviczky Elemér h. rendőrkapitányt, Vaszary Mihály hercegprimási gazd. tanácsost, számos primási és főkáptalani gazd. tisztviselőt, Magos Sándor kir. ítélőtáblai bírót, az érseki tanitóképző intézet növendékeit a tanári karral, a vizivárosi érseki nőnevelő intézet növendékeit kedves nővéreikkel stb. A katonai tisztikar Hess Rezső ezredes vezetésével jelent meg a jubileumi istentiszteleten. — A városi kegyúri templomban szintén ünnepi szentmise volt, amelyen több városi tisztviselőn kivül a katonaság is megjelent. Délben a tiszti kaszinóban díszebéd volt, amelyen Gyapay Pál főispán és Perényi Kálmán dr. alispán is részt vettek. A diszebéden számos pohárköszöntő hangzott el. * Hübner kanonok megérkezése. A legújabban installált kanonokok egyike, Hübner János, volt hidaskürthi esperes-plébános a napokban érkezett városunkba. A prelátus a Ferenc József-uton levő 55. számú kanonoki házat foglalta el, amelyben azelőtt Klinda Teofil dr. prelátus-kanonok lakott. * 2000 koronás alapítvány. Örömmel olvastuk, hogy Andor György dr. prelátus-kanonok, hercegprimási irodaigazgató, a Rákóczi-kollégium alelnöke 2000 koronás alapítványt tett a kollégium javára. A nemesszivü prelátus bőkezű adományát nagy örömmel vette tudomásul a kollégium vezetősége. — Itt emiitjük meg, hogy a kollégium fentartását és támogatását célzó kötvények közül eddig nagyobb összegű kötvényt Brühl József és Fehér Gyula dr. prelátus-kanonokok jegyeztek, Keményfy K. Dániel vizivárosi h. plébános pedig több értékes könyvvel ajándékozta meg a kollégiumot. * Új megyei levéltárnok. Az Ivanils Béla elhalálozásával megüresedett megyei levéltárnoki állásra Gottmann István, megyei tiszti ügyészi hivatalnok választatott meg. * Főegyházmegyei hirek. Novinszky Gusztáv somorjai káplán adminisztrátori minőségben Tölgyesre küldetett. — Áthelyeztettek : Mészáros János ipolysági káplán Somorjára és Tóth Ignác somorjai káplán Ipolyságra. * Adomány. Stleber Vince budapest-terézvárosi apátplébános az egyházmegyei segélyalapnak 200 koronát adományozott. * Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. Az első főgimnáziumi ismeretterjesztő előadás mult vasárnap ment végbe igen szépszámú közönség előtt. Az érdekfeszítő előadást szebbnélszebb vetitett képek kiséretében Bozmánszky Gyárfás gimn. tanár tartotta Nápolyról és környékéről. A közönség lelkes éljennel és tapssal honorálta a tanár élvezetes és tanulságos előadását. — Itt emiitjük meg, hogy ma vasárnap este 6 órakor Rózsa Vitái tanár tart felolvasást legújabb szépirodalmunk feltűnőbb jelenségeiről. * Uj ügyvédi iroda. Dr. Gróh József ügyvéd körlevélben értesiti a közönséget, hogy Esztergomban, Simor János-utca 84. szám alatt ügyvédi irodát nyitott. Dr. Gróh Józsefet ritka vasszorgalma (24 éves korában tudor és ügyvéd) ajánlja legjobban. Ha olyan igyekezettel dolgozik pereinek sikerén is, mint amily állhatatossággal, fáradságot nem ismerő buzgalommal sajátította el a jogi tudományokat, úgy fényes jövőt kell neki jósolnunk. Az ifjú, vagy mondhatjuk bátran : Esztergomban a legifjabb ügyvéd, Grácban és Esztergomban a legjobb ügyvédi irodákban szerzett gyakorlatot s már most is több jogi lapnak munkatásra. Dr. Gróh Józsefet úgy is üdvözöljük pályája kezdetén mint a helyi sajtó egyik munkatársát. Több fontos helyi kérdéshez szólt már az »Esztergom« hasábjain. * Karácsonyi színjáték. Az esztergomi keresztény szocialisták épitőipari szakosztálya karácsonyra dr. Pécsi Gusztáv »Az Ige testté lőn« cimü jeles karácsonyi színjátékát fogja előadni. A próbák a kath. legényegyletben folynak esténkint. * 200 korona jótékony célokra. Guzsvenitz Vilmos tanitóképző-intézeti igazgató abból az alkalomból, hogy megyebizottsági taggá választatott, a szentgyörgymezei közbirtokosságnak, a sz. Vince-egyesületnek, a népkonyhának és a női patronázsnak egyenkint 50 — 50 kor. összesen 200 koronát adományozott. A kegyes adomány városunkban általános örömet keltett. * Hódoló ünnepély a papnevelő-intézetben. Ritka szép ünnepéllyel kedveskedett a jubiláló Szent Atyának mult vasárnap az esztergomi papnövendékek egyh. i. m. iskolája. Német László IV. é. h. h. művészi lélekkel festette a pápai eszmét tartalmas, nagyhatású beszédében, melyet Ő Szentsége iránt érzett mély szeretet hangján az ifjú szónok lelkesedésével mondott el. Gáspár Pál III. é. h. h. virágos felolvasását is beillatozta az a szerény ibolya, X. Pius, kit — úgymond — az Ur kiszakít igénytelenségéből, hogy az egész világ szeme előtt virágozzék. A szelid falusi pap fölfelé emelkedik szent Péter székéig. Szerénységében és alázatosságában remegett, mikor e nagy méltóság érte, de mégis örömmel lett pápa, mert meg volt győződve az isteni igék igazságáról : Tu es Petrus . . . Tehát nincs ok az aggodalomra, a félelemre, mert ő szikla, szilárdan áll. E tetszéssel fogadott felolvasás mellett még óriási tapsvihart aratott Tímár József II. é. h. h. talpraesett szavalatával. A programm e komoly tartalmát bővitették és élénkítették a kellemes zene s énekdarabok. Különösen Bogisich Mihály v. püspök Hymnus-át tapsolták meg hosszasan. A jelenlevő szerzőt meleg ovációkban részesítették az ünnepélyen résztvevő vendégek, kik között ott voltak a főkáptalan tagjai közül teljes díszben : Rajner Lajos dr. püspök és ált. érseki helytartó, Graejfel János, Maszlaghy Ferenc, Roszival István dr., Bogisich Mihály v. püspök, Horváth Ferenc dr., Klinda Teofil dr., Schiffer Ferenc, Brühl József és Fehér Gyula dr. prelátus-kanonokok, továbbá az alsó papság számos tagja, Vimmer Imre polgármester, Frey Ferenc lovag, bankár, Magurányi József főkápt. bányaügyész fiával, Seyler Vilmos főkápt. főszámvevő stb. Az ünnepséget Horváth Ferenc prelátus-kanonok, az intézet kormányzója zárta be szép szavakkal, kifejezvén örömét afölött, hogy a növendékek a jól sikerült ünnepély tanúsága szerint oly tisztán látták a pápaság eszméjét. Szt. Péter utódjához való ragaszkodásra, szeretetre, engedelmességre buzdította az ifjú levitákat, mert — úgymond — az Isten csak a Noe bárkáját rendelé és csak az, aki ennek kormányosára hallgat, éri el a biztos révpartot. Nem szabad megfeledkeznünk az intézeti ének- és zenekar vezetőiről, Ernst Károly és Mommer Gyula III. é. h. h. sem, hogy az egyes ének- és zeneszámok oly szépen sikerültek, az egyrészt az ő érdemük. * „A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Müve" cimű egyesület köréből. A munkácsi egyházmegye 100 koronával az egyesület alapitó tagjai közé lépett. Horváth Vendel csúzi plébános két korona tagsági diját 1909-re már lefizette. * Adományok. A népkonyha költségeire ujabban Frey Ferencné urnő 20 koronát, Marosi Józsefné urnő 5 koronát kegyeskedett adni. Isten fizesse meg! * Jubileumi keresztek. Tudvalevő, hogy katonáéknál a legfelsőbb hadúr 60 éves jubileuma alkalmából emlék kereszteket osztottak ki. Ezekről a keresztekről most igen érdekes hirt kaptunk. Azt ugyanis, hogy a kereszteket csak ideiglenesen osztották ki, mert azokat legközelebb már bevonják illetve kicserélik. A bevonás azért történne forrásunk szerint, mert a kereszteken O felsége képe egészen el van torzítva s éppen azért a katonai vezetőség csak ideiglenesen vette át azt az osztrák gyárostól, hogy a jubileum napján a keresztek feltüzhetők legyenek. Az uj és hibátlan keresztek készítését a gyáros már megkezdte s amint készen lesz, a kereszteket minden nagyobb zaj nélkül kicserélik. * Népakadémia. Zsúfolásig megtöltött teremben folyt le mult vasárnap az első népakadémiai előadás. A megnyitó lelkes beszédet Andor György dr. prelátus-kanonok tartotta. Beszédében, melyet egész terjedelmében lapunk más helyén közlünk, főleg a népakadémiai előadások célját és fontosságát vázolta az agilis főpap. Majd a műkedvelő dalárda lépett az emelvényre és Táky Gyula karnagy vezetésével szebbnél szebb magyar nótákat énekelt. A közönség valóságos tapsviharral fogadta a ropogós nótákat, ugy, hogy még egyszer meg kellett azokat ismételni. Nagy hatást ért el Kapus Juliska szavalata. »A magyar asszony« cimű költeményt szavalta el ugyanis ügyes hanghordozással, nagy lelkesedéssel. A tulajdonképeni népakadémiai előadást Guzsvenitz Vilmos érseki tanitóképző-intézeti igazgató tartotta. Előadásában a közönség élénk érdeklődése mellett találó példákkal bebizonyította, hogy az igazi nevelést csak a kereszténység tudja produkálni. Keresztény hitelvek és erények gyakorlása kívántatik az igazi lelki és értelmi neveléshez, különben nem éri el célját. A klasszikus népeknél nem beszélhetünk igazi nevelésről, mert hiányzott a keresztény szellem. Itt csak a fizikumra fektették voltaképen a fősúlyt. Az igazgató tanulságos előadását nagy tetszéssel fogadták a jelenlevők. A műsor utosó pontját Dankó Sarolta úrnő zongorajátéka zárta be, ki a tőle megszokott művésziésséggel játszotta el Thern »Magyar ábránd«-ját. Általános óhajra még több magyar dalt játszott el a közönség lelkes ovációja mellett. * A néppárt felhívása. Lelkes felhívást intézett mult vasárnap az ország összes katholikusaihoz a néppárt. A Koczurek-ügyből kifolyólag ugyanis arra figyelmeztette a kath. híveket, hogy a házassági állami könyveket soha se irják alá. És pedig sem mint felek, sem mint tanuk. Ezt a lelkes felhívást 24 néppárti képviselő irta alá és bocsátotta szét az országba. Képzelhető, mily jerichói lárma keletkezett erre az országban. Az ujmagyarok »paktumszegessel«, »a birósági tekintély és a közrend elleni lázitással« vádolták a néppártot, kigyót-békát kiáltottak reá, de a vége mégis csak az lett, hogy — neki mentek a falnak,