ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-12-06 / 49. szám

Ime ismét a nagy szeretet tűnik ki velünk katholikusokkál szemben még Poroszországban is, hol a politikában a vallási gyűlölködés vezet. A bányai ev. ref. egyházkerület közgyűlésén Zsilinszky Mihály nem szavaztatott bizalmat a porosz állam • közoktatás- és vallásügyi kormányának és nem őrjöngött örömében, hogy a porosz »Schalmeistercc-ek lutheránussá akarják már az iskolában tenni a kath. lengyelek gyermekeit?? Ez persze helyén való dolog volna, mert a lutheránus érdek »für Alles.« Ö Magyarországon sem bánná, ha pánszláv vagy német »Schulmeister«-ek működnének, ha lutheránussá lehetne tenni az egész vonalon a katholikus magyarokat. Ilyen eszmezavarban leledzenek az emberek, ha elfogultak; ilyen vádakkal állanak elö, ha saját embertelen cselekedeteik elpalástolásáról van szó. Tisztelt hazafias magyar tanitóság! Mióta Magyarország fennáll, sohasem érte Önöket nagyobb dicséret, mint mikor Önöket a kath. porosz sajtó kötelességük lelkiismeretes teljesítése miatt megtámadta. E támadásra büszke lehet a hazafias tanitóság. De legyen is büszke mindhalálig. — Titkos szavazás vagy semmi! A koalíciós pártok, ugy látszik, fátumszerü megnyugvással néznek a jövő uj helyzet elé, melyet az általános nyilvános szavazási jog fog teremteni. Csak a keresztény-szocialisták szítják még az őrtüzeket s figyelmeztetnek az óriási veszedelemre, mely az alkotmányos életet és a szabad meggyőződés nyilvánulást, következőleg az egészséges törvényhozást fenyegeti. A néppártnak programmjában bennfoglaltatik a titkos szavazás, azért a választási törvényjavaslat tárgyalásánál nyilt színvallást várunk ez ügyben. Semmiféle politikai kilátás nem ér fel a nagy joggal, melyet itt, hacsak egy évtizedre is, feladnánk. Leg]"obb az egyenes út, különben majd se pénz, se posztó! A huszonnégy hitvalló esete is, kiket most se kúria, se ügyész, se parlament elitélni nem mer s kik egy óriási jogfosztást és szentségtörést akadályoztak meg fellépésükkel, igazolja ezt legjobban. s mint a fövényt, úgy hordta össze a foglyokat. Diadalt ült a királyok felett s a vénekből csúfot űzött. S én remegtem kamrámban. Mint ,az este járó farkasok, úgy siettem idestova. Az Úr megkönyörült a királyon, Sennakeribet megverte angyalával. Számomra nem volt kegyelem. A király haragjában elűzött s a város minden lakója megvetett. . . . Ötven esztendeje bolyongok immár hazátlanul, vigasztalanul. Csak beteg szivem és csalódásaim kisértek mindenüvé. Az embereket gyűlöltem, nem volt nyugtom sehol sem. Hivtam a halált, de féltem tőle. Úgy kerestem a menekvést, úgy vágyódtam a béke, az áldás hirnöke után, ki megvigasztalja szomorú lelkem, ki meghallgassa bánatom szavát. Hiába! Ott zsongott fülemben az Isten emberének szózata: Hatalmas az Úr! Felvonván felvonja kézijját s te nem futsz el búsulásának haragja elől. Félénken néztem az égre várván, hogy harmatozza az igazságot, kértem a felhőket, essék már számomra az üdvöt, megtámadtam a földet, hogy nyíljék ki, hogy sarjadozzék belőle az, akit lelkem keres. Meddig kiáltok, Uram és nem hallgatsz meg, sikoltozok hozzád, erőszakot szenvedvén és nem szabaditasz meg nyomoromból. S ime a sötétségben világosság támada, a halál árnyékában ülőnek lény övezte körül lelkét. A próféta szava, melyet azelőtt megvetettem, volt a világosság fáklyája. És én visszaemlékeztem s gyönyörrel merítettem a hűs forrásból: vessző sarjad Jesse törzsökéből és virág növekedik az ő gyökeréből. A tudomány lelke száll reá s szája vesszejével megveri a földet. Róma királya! Ez volt azokban a tekercsekVéleményünk szerint az általános nyilvános szavazás rosszabb helyzetet fog teremteni, mint aminő eddig volt. Ha gazdaemberek és hivatalnokok nem mertek eddigelé nyíltan a létező kormányhatalom ellen szavazni, ki olyan naiv, hogy azt higyje, miszerint a béresek és hivatalszolgák fognak kisebb uraik pressziójának ellenállni merni ? Szegény, százfelé függő embernek kezébe szavazati jogot adni nyilvános szavazás mellett, egyenes immoralitás. Az, aki azt hajtogatja, hogy »magyar emberhez a nyilt színvallás illik«, vagy elvont doktrinär, vagy ravaszul számító liberális. A jövő majd megmutatja, hogy épp a magyar vidékeken fog megint győzni a jegyzők, szolgabirák hivatalos pressziója. Ellenben a nemzetiségi vidékeken, kiknek presszionálására marad meg a nyilvános szavazás, majd megfordítva: terrorizálni fogják a jegyzőt, papot és szolgabírót. Ma vasárnap a ker. szocialisták küldöttsége megy a kormányhoz a titkos szavazás érdekében. Az országgyűlés minden önállóan gondolkodó férfiának melléjük kellene állni és megobstruálni a nyilvános szavazási jogot. Titkos szavazást kérünk, vagy semmit! Censor. Kath. iskoláink. 1. Schiffer Ferenc p. prel., prépost-kanonok, a főegyházmegye főtanfelügyelője, főpásztorától, a biboros hercegprimás ő főmagasságától vett megbízatásának eleget teendő, amily meleghangú, épp oly kérhetetlen igazságokat tartalmazó felhívást intézett a főegyházmegye lelkészkedő papságához és a tanitói karhoz, hogy a plébániák területén a magyar kath. iskolák fentartását, törvényes karba való helyezését célzó Országos Magyar Kath. Iskolaegyesület plébániai csoportjait alakítsák meg. A felhívást minden egyes plébánosnak figyelemmel kell olvasni s annak igazságait mélyen a szívbe vésni, mert az a felhívás kiáltó szó olyasmit tenni a kath. iskolák létérdekében, aminőt a magyar katholicizmus szent ügye egyenesen megkövetel tőlünk. Nagyon jól mondja a prelátus főtanfelügyelő, hogy nem abban áll kötelességünk teljesítése, hogy az igazságokat pusztán csak elismerjük és hangoztassuk, hanem abban, hogy lankadatlan tevékenységünkkel közreműködve hozzuk és hozassuk meg az áldozatokat. Sok bölcs mondás hangzott el immár afölött, ben irva. De ne félj, itt van kezemben az utolsó még: ez Róma jövője. A világnak nem lesz fejedelme, ki meg nem hajtaná nyakát utódaid előtt. Országodnak akkora lesz a terjedelme, hogy évek kellenek, mig általjárod. De vigyázzatok, mert mikor mindezek beteljesednek, mikor hatalmatok legnagyobb leszen, akkor elérkezett az utolsó kor. Keleten nagy jel tűnik fel az égen. A sóvárgó lélek feléje tekint: Egy asszony méhében fogant s fiat szül; neve leszem Immanuel. Boldog, aki igéjét hallgatja s örök leszen hatalma annak, aki szivét nem zárja el előle. Mert ő legyőzi Rómát. Nem dárdával és íjjal, de szelídségével és békéjével, melyet azoknak igér, akik kívánkoznak utánna . . . A királyt mélyen megindították a Sibylla szavai. Hisz az ő szivécen is ott honolt a homályos, titkos vágy, mely e nő beszédében találta megnyilvánulását. Méltóságteljesen kelt fel székéről, kivette az asszony kezéből a megmaradt tekercset s leborult a márványoltárra. Már nem égett rajta áldozati láng, a parázs már elhamvadt. Tarquinius odaszorította homlokát a hült kőhöz, hajfürtjei összekeveredtek az áldozat maradékhamvával. Tán köny is csillogott szemében. A körülálló római nép meghatva hallotta, amint királya lassan mormogta: Immanuel, Immanuel. . . . Arra ébredtem fel, hogy egyik társam karomat ráncigálta. Hivott, sétáljak vele a friss, reggeli légben. Olyan sok mondanivalója van. Hisz az ő lelkét is magával ragadta ez az évenként megújuló, de mélységeiben megmérhetetlen hajnali ének: Rorate . . . B. F. hogy mi a kath. iskola, de az iskolai pótadón kivül hathatósabb intézmény létesítéséről nem gondoltak a múltban s bizony most is sokan vannak, kik nem tulajdonítanak valami nagy fontosságot annak a mozgalomnak, amelynek az iskola fentartásának védelme a célja; sőt talán magát a kath. iskolát sem tartják oly hathatós intézménynek, amely nélkül nem lehetnénk meg. De viszont vannak erős lelkű és meggyőződésű fáradhatlan emberek, akik nagyon is tudják, mert látják és tapasztalják, hogy a kath. iskola az a szoros kötelék, mely a népet papjához, tanítójához s velük együtt Krisztushoz köti. Nyíltan ki merem mondani, hogy ott, ahol a kath. papnak iskolája nincs, vagyis oly helyen, hol a parochia mellett kath. iskola nincs, ott valamint az iskolában a vallásos szellemben való nevelés és képzés a legjobb esetben is csak másodrendű tényező, azonképpen a pap is az. Hiába hivatkoznak konkrét adatokra, hogy nem ugy van, mert ezek a konkrét adatok a tanitók jóvoltából csak átmenetiek és nem állandók. És még azon esetben is, mert a tanitói kar, ha másban nem, a tankönyv használatában kötve van, miért is a vallásos szellem nem oly átlengő, mint a kath. iskolában. Hát ha még sok egyéb érvet hoznék fel állitásom igazolására, amelyek körül tán nem is utolsó az, hogy amily mérvben megszűnnek a kath. iskolák, oly mérvben lankad a kath. közszellem, a kath. öntudat. Nagyarányú célok elérésére szolgál minden mozgalom, mely a hitvallásos iskolák fentartása ellen irányul. Itt én nem ismerek szépítést, sem mentséget, csak a hazaárulás megtorlását találom jogosnak, ahol annak szüksége fenforog. Egyébként a színtiszta kath. meggyőződés alapján állva, szánandónak, megtévelyedettnek kell tartanom azt, aki a kath. iskola lényegére nézve nem azt látja, amit én. Előttem eltörpül minden emberbaráti intézmény a kath. iskola intézménye mellett, amely intézményben a kath. elemi népiskola az az alap, amelyre minden néven nevezendő intézmény létesítendő. Sőt többet mondok, maga az elemi népoktatás nem egyéb, mint Jézus követését célzó emberbaráti intézmény, hogy az embert megvédje, megmentse önmagának, az embertársainak, a társadalomnak, a hazának s mindennek, ami az ember erkölcsi és anyagi jólétét mozditja elő. Ez a kath. álláspont s mert az, a kath. iskoláért tűzbe kell menni s nem szőrszálhasogató sophismussal az állítás meggyengítésére törekedni. S mert az, minden alkalmat meg kell ragadni, hogy fentartása érdekében minél több teret hódítsunk magunknak. S mert az, semmit sem kicsinyleni, ami a kath. iskolák érdekében történik, bárkitől jöjjön is az. Bárkitől, mert szomorú bizonyítékaink vannak arra is, hogy egyeseknek, akik a közéletben szerepelnek, akiknek antikatholikus irányban tanúsítandó munkásságát nem eléggé tudnák méltányolni, akik szivvel és lélekkel vallják magukat katholikusoknak, de mert nem abban a milliőben forognak, hol a halak nagyhalakká válnak: szavaikat legfeljebb szánakozó mosollyal fogadják, va

gy egyáltalán kevesbitik, aminthogy kevesbítette egy kath. iró, aki bennünket, kath. tanítókat holmiféle tanitólovagoknak nevezett el. Ez az iró Czirbusz Géza! Pedig ha Czirbusz ur valóban kath. iró, tudnia kellene neki, hogy azok r tanitólovagok, akiket ő lesajnál, munkásságukká lelkesedésükkel, anyagi áldozatukkal, egészségük' kockáztatásával sokkal több áldozatot hoztak és hoznak, mint ő. És tudja meg, valamint hogy kath. érzelmű társadalmat nem lehet összehozni kath. iskolák nélkül, azonképpen kath. tanügy sem képzelhető el kath. érzelmű tanitóság nélkül s ha mégis vannak ily tanitók a kath. iskolában, annak az a sajnálatos körülmény az oka, hogy 1868. év óta vajmi keveset törődtünk kath. iskoláink jogi és anyagi, valamint tanitóink anyagi helyzetével. Ezen állításomért bármikor és bárhol helyt állok, mert kevesen vannak, akik a kath. iskolák ügyét, ügyes-bajos dolgait igy ismerjék, mint ismerem én, akit a Czirbusz-féle urak és írók vajmi alsóbbrendű potentátnak tartanak. A kath. iskola lényegét jól meg kell érteni s aki megérti, annak lelkesen kell követni a felhívás szózatát, hogy táborba tömörítse a híveket, megértetni velük, hogy a kath. iskola a kath. család egyenes folyománya, amelyre felépíthető a magyar kath. társadalom. Nehéz munka, de a nehézséget le kell küzdeni. Bertalan Vince.