ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-12-06 / 49. szám

— A „Magyar Állam" kimúlása. Amit már két-három év előtt megjósoltunk, az bekövetkezett. A rokkant »M. Á.« a mult héten kimúlt és pedig egészen szép és épületes halállal: a néppárti »Alkotmany« karjaiban, mely ellen féltékeny ellenszenvvel küzdött létezése óta. A lap megszűntét azonban nem csak jósolgattuk, hanem szükségesnek is véltük már évek óta. Először is azért, mert szerintünk egy lapnak sincs múltja, hanem csak jelene. A »M. Á.« jelene pedig csaknem egy évtized óta nem volt vigasztaló sem anyagilag, sem szellemileg. Micsoda ambíció és lelkesedés vezérelheti egy alig néhány száz előfizetővel dicsekvő lap szerkesztőségét ? Másodszor az erők fölösleges szétforgácsolásának tartottuk, hogy a még gyérszámú magyar katholikus újságolvasó közönséget megossza egy életképtelen lap. Elég nekünk egyelőre egy határozott irányú, folyton fejlődő nagy napilap és egy krajcáros napilap. Az összes tényezőknek oda kell hatniok, hogy a most már egységessé vált magyar katholikus sajtó megizmosodjék. De végül azért is óhajtottuk a »M. Á.« mielőbbi megszűntét, mert az utóbbi években nemcsak nem gyűjtött, hanem pozitive szétszórt: konkolyt hintett. Az egyetlen keresztény pártot, a néppártot léptennyomon támadta; még most, közvetlen kimúlása előtt is rúgott egyet rajta, elítélve a huszonnégy hitvallót, kik a polgári kötés alá nem írására buzdították a nemzetet. Ellenben magasztalta annak idején a hírhedt győri körlevelet és más eféle több mint balfogás számba menő cselekedetekre tévedt. Nem csoda! mikor már egy lap egyes emberek, Cziklaiak exisztencia-kérdésévé válik, akkor fűhoz-fához kapkod, határozott s egyenes iránya nem lehet, akkor legkevésbé alkalmas a kath. közvélemény irányítására. Ezeket szükségesnek véltük elmondani, nemcsak azért, mert a de mortius nil nisi bene-féle limonádés elv nem vezérel minket, (hisz ez egyenesen ellenkezik a történeti hűséggel, melyet a hírlapoknak kellene leginkább szem előtt tartamok!) hanem azért: hogy a »M. Á.« után valami uj korcsszülemény ne támadjon. Bruno. Pusztulás. Garammentén kevesedik a magyar. Nem is kell kimennie Amerikába, pusztítja önmagát, mert többre becsüli vagyonát, jószágát, mint családi boldogságát. Ritkul erősen e tájon a magyar nép, az a »faj«, mely magát magyarnak szereti büszkén említeni, a kath. magyart »tót«-nak titulálni; de mégis fél fajának szaporodásától s nem akarja észrevenni bűnének halálos súlyát. Nem akar önmagába térni e garammenti falvak gazdag magyar református népe a nem várt halálesetek dacára, nem a rohamosan növő cselédmizériák következtében. Ha már nem akar tanulni kath. keresztény felebarátaitól, tanulhatna a zsidóságtól, mely rohamosan szaporodik. Az alsóváradi két lelkészi hivatal körébe tartozik 400 szegény kath. hivő, a református lelkészség alá pedig 700 gazdag hivő és a tankötelesek száma mégis igy áll: 40 kath. és 35 református. A tiszteletes lévai »Őrálló« kitartó önfeláldozó és bölcs munkássága sem képes gátat vetni az egygyermekrendszer átkos terjedésének. Fogynak a családfentartó fők, nincsenek utódok, csak a bús özvegyek siránkozhatnak a pusztuló családi fészkek felett. Nem akar visszatérni az a vallás a bűnbánat forrásához, mely Magyarhonban elveszítette azt a küzdő erőt, mely képes volna megakadályozni »faj«-ának csökkenését akkor, amikor a Krisztus Jézus evangéliumát lealacsonyító egyházpolitika két teljesen kereszténytelen törvényét, a polgári házasságot és a felekezetnélküliséget (vallástalanságot) a világi törvény békóiba segítette szorítani. Találóan van e vallásról megírva, hogy »a magyar protestantizmus lemondott arról, hogy őt mint vallásfelekezetet valaki komolyan vegye« ... Csak két dogmát ismernek a vezérek: az »ellenkezes szülte gyűlöletet* és az »irigyseget«. A nagy szeretettel és hadi művelettel megcsinált egyházpolitikai törvények pártolásából nem folyhat más,mint a »szent evangyelium« szabadságos köpenyege alatt támadni mindent, ami krisztusi. Erre vall Balthazárnak, a bukott püspök-jelöltnek vak kirohanása a kath. Népszövetség ellen és Antal Gábor volt pápai tanár, valamint a »Kölesei Ferenc« cimü malteros páholy vakmerő támadása a »Ne temere« ellen. És ha a »tógás« urak igy mernek kikelni a pápa ellen, nem csoda, ha a »kabátos« vezérek próbaműveleteket rendeznek még a politika szinterén is. A »szent szabadsag« csak az ő részükön lehet. Nekik lehetnek saját »belügyeik«, de ha valami nem kedvez teltételeiknek, — és mi üdvös dolog is kedvezne? — akkor már van hadd .el hadd. Magyarországban ne merjen lenni másnak autonómiája, csak nekik, a kath. papságnak elég az 1600 koronás kongrua, minek követel 2400-at, mikor gazdagabb (?) mint a református. Jellemzi a protestánsokat, hogy mikor az anyagiakról van szó, rögtön készek a költségvetéssel-, a szellemiek után azonban nem igen áhítoznak. Bizonyára a liberalizmus kívánja ezt igy, mely Balthazar tiszteletes szerint mindenkor jellemezte a hazafias protestáns egyházat. Értsük meg tehát: nem az evangélium, nem a keresztény szellem, hanem a liberalizmus. (Tisza, Bánffy tapsoljatok !) Protestáns atyánkfiai nem látják, nem érzik, h°gy 1

3 év óta mennyire nő a földiek utáni vágy, ellenben a vallás tisztelete, szeretete, az erkölcs nemessége, a lelkiek értéke pedig mindinkább lejebb száll. A templomok üresednek, de a bú, a gond, a vágyak elűzésének és kielégítésének helyei telnek. Ha a magyar protestantizmus nem akar a krisztusi igazságokat feldúló hullámokba teljesen temetkezni, ugy csak kiáltson mielőbb mea kulpát. Térjen vissza a tiszta forráshoz, a kereszthez, szakitson a gyűlölettel, az átkos liberalizmussal, mely az egyház egyik legnagyobb ellensége és küzdjön erősen a kereszténység ellenségei ellen. A garammenti protestáns magyar nép már egyszer igazán okulhatna e nagymérvű pusztulásán. Az egyke, a pápisták elleni gyűlölet és a szellemiség hiánya előbb-utóbb teljesen tönkre teszi ezt a népet, ha nem nyitja ki a szemét s nem indul azok után, kik nem a vesztét, hanem a boldogulását akarják előmozdítani. Spectator. — Apponyi nyilatkozata. Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter pénteken nyilatkozott a kongrua és az autonómia ügyéről. Ismeretes mindnyájunk előtt az az erélyes beszéd, melyet Buzdth Ferenc néppárti képviselő mondott a minap e két ügyről és hangoztatta, hogy ugy a kongruát, mint az autonómiát a lehető legrövidebb idő alatt kell elintézni, mert már tovább nem várhatunk. Jogunk van az autonómiához, ezt elvitatni nem lehet, a protestánsokhoz képest pedig — sajnos — nagy inferioritásban vagyunk, hisz a költségvetésben előirányzott 9 millióból majdnem 7 millió esik a protestáns felekezetre. Ez nem igazságos eljárás, mert mi katholikusok talán mégis csak többen vagyunk. Apponyi kijelentette, hogy a kongrua-javaslatot még ebben az évben nyújtja be, ami helyes, de az autonómiát csak a választói reform letárgyalása után terjeszti elő. p Igazán nem értjük Apponyi eljárási módját. Mi lehet annak oka, hogy a választói reform tárgyalását megelőző hosszú időt nem akarja az autonómiai javaslat tárgyalására forditani ? Félő, hogy terve nem sikerül és akkor a katholikusok tán soh' sem kapják meg az őket megillető jogokat. Apponyinak az autonómiára vonatkozó nyilatkozatát tehát nem fogadhatjuk el örömmel. Ha a kongrua-javaslatot még ez évben terjeszti be, ép oly könnyen lehetett volna az autonómiával is előhozakodni, annál is inkább, mert a törvényjavaslat már ugy is készen van. Pilismaróti csendélet. Tűrhetetlen kezd lenni az az eldurvulás, mely ezt a szerencsétlen községet ma-holnap országszerte nevezetessé teszi. Legutóbb egyesek Katalin-bált rendeztek, melyen a pilismaróti értelmesebb rész szolidan elmulatott. Ott volt az ev. ref. kántor-tanitó is, ki igen kedélyesen szokott mulatni, de nem bánt senkit. Mulatság közben ártatlanul naiv tud lenni. A jóízű mulatság kora hajnal felé végződött s a kántor-tanitó, mert előadása volt, valamivel korábban, mint mások, haza ment, hogy valamelyes módon kialudja magát. Közvetlen 8 óra előtt a földrajz tanitás alatt a térképhez szólította tanítványait. Némelyek azonban, köztük Lénárt földmives fia, zavarták a csendet, miért a tanitó egyeseket megfenyített. Megfenyítette Lénárt fiát is, ki dacos gyermek lévén, kíkéredzkedett és haza futott vádolván a tanítót, hogy őt össze-vissza verte. Az apa efölött felbőszült és a tanitó megfenyithetése végett az iskolában termett. Útközben Pintér Dávid és Bandó Bálint ev. ref. vallású barátait hivta magával. Berontottak az iskolaterembe, onnét a tanítót a tanitványok szemeláttára kiráncigálták, kint az udvarban földhöz verték és felpofozták. Mindez az elszörnyüködő tanuló ifjúság szemeláttára történt. Eddig a csendélet. Nem tartunk szemlét afölött, hogy hol itt az igazság? Nem keressük itt, hogy ezen durva bánásmódra a ref. kántor-tanitó rászolgált-e, vagy nem ? Mi csak magát ' az eseményt bíráljuk el, mert egyéb dolgok az ev. ref. iskolaszék elé tartoznak. Mi e helyen a felpofozott tanitó tekintélyét látjuk sértve; mi csak az iskola sérthetetlen voltát tartjuk lelki szemeink előtt. Felszólalunk e helyen azért, mert a pilismaróti erkölcsöket a legdurvább formában látjuk megnyilatkozni és az iskola tekintélyét egyes emberek lelki durvaságának martalékává váltnak ismerjük. Ezt tovább már tűrni nem szabad, nem lehet. Itt fel kell e körülményre e helyen hivni a vm. kir. Tanfelügyelőség nagybecsű figyelmét és kérnünk kell, hogy minden rendelkezésére álló módon törekedjék megvédelmezni az iskola tekintélyét. Pilismaróton ma már odáig fejlődnek az ügyek, hogy semmi sincs biztonságban. Eddig Pilismaróton egyetlenül állottak az iskolák, melyekben még terror nélkül lehetett valamit csinálni. Legalább a jövő generációt lehetett valamelyes módon az erkölcsi sülyedés ijesztő formáitól visszatartani. Most ezt az egyetlen helyet is ki akarja sajátítani az eldurvult lelkület. Meg kellene alaposan tanítani a saját ügyeikben önhatalmúlag Ítélkező embereket, kik közül egyik tényleg a község legdurvább és legérdesebb lelkületű embere, ki már ma-holnap támad mindeneket és saját képére akarja átalakítani a jámborabb elemeket is. Ismételten kérjük a vm. kir. Tanfelügyelőséget, kegyeskedjék az ügyet alaposan megvizsgáltatni és hasson oda, hogy az iskola és a tanitó tekintélye kellő elégtételben részesüljön. Mi az ev. ref. kántor-tanitó urat nem veszszük védelembe; bűnhődjék ő is, ha tévedett, de a tanitő tekintélyének és az iskola becsületének szeplőtelennek, érlntetlemiek kell lenni. Idáig fejlesztették Pilismaróton a közállapotokat az intéző körök népszerűség után valc szertelen vadászata. Ma-holnap Pilismaróton mái nem is lehet lakni, ha fellebvalóság nem tarl őrszemlét a vezető emberek munkáján és a néprontó bandák manőverei fölött. Jövő számunkban meg fogjuk mutatni e forrásokat, melyekből az arra hivatottak szemeláttára durvulnak a pilismaróti erkölcsök. Addig csak felsóhajtunk : csendőr kirendeltség, hol késel még ma Is az esti homályban / ? HIREK. Mit akar a Népakadémia? — Andor György dr. prelátus megnyitó beszéde az első népakadémiai előadáson. — A helybeli népakadémia működését szélesebb körre terjeszti ki. Létesiteni akarja a betűt nem ismerőknek tanitását olvasásra és írásra. Berendezni kívánja a munkásgimnáziumot és folytatni akarja ama vasárnapi ismereteket terjesztő előadásokat, melyeket a nagyközönség számára a lefolyt évben is tartott. Midőn ma este megkezdjük ezen vasárnapi előadások sorozatát, legyen szabad néhány vonásban vázolnom, mit akar a népakadémia ez előadásokon nyújtani. E vasárnapi előadásokon a nagy publikum között szellemi kincseket akarunk kiosztani. Olyan kincseket, melyeket a tudósok a hit óceánjának mélységeiből, a tudás bányainak aknáiból hosszú és életet őrlő munkában hoztak felszínre, megtisztítottak minden salaktól, kicsiszoltak és a tudományos igazságok kincses házában helyeztek el. Nem nyújtunk itt hamisított drágaköveket s gyöngyöket. Nem hirdetünk oly igazságokat, melyek ilyeneknek nem bizonyultak. Nem terjesztünk elméleteket, melyeket egyes tudósok bizonyos célzatosságból fantáziájukkal kitaláltak anélkül, hogy azokat tényekre alapítani, bebizonyítani tudták volna. Mi itt szinigazságokat, megállapított és megalapozott, a tudományok közkincsévé vált igazságokat fogunk hirdetni és tanítani. És ezen hamisítatlan szellemi kincseket ked-