ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-10-04 / 40. szám
XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. október 4. 40. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők, Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Meg van a „Háromság" J i. Esztergom, október 3. ( # * # ) Meg van a »Háromsága } mely nem szent s mely nem végtelen szeretet, hanem kérlelhetetlen gyűlölet. Meg van a i>Háromsága, mely személyében három, de lényegileg csak egy. E »Háromság«-ban az atya Zsilinszky Mihály, a fiú az öreg Antal Gábor »püspöka úr és a lélek Tisza Pista gróf. A lényeg egy, mert mind a hármat a pápaság iránt való indokolatlan gyűlölet irányítja. Képviselve van a reformált T> Egyháza teljesen. Van a »Báromság«-ban egy lutheránus, egy kálvinista és egy »püspök«. Mit érezhet most Luther a másvilágon, ki életében olyan hevesen kikelt az y>Episcoposa szó ellen? Miképpen vélekedhetik Kálvin, mikor átformálódott szelleme tetszeleg önmagának a »püspök« címzésben ? ? Az az ö dolguk, amienk pedig az, hogy a »Háromsága kiruccanása fölött egy kis szemlét tartsunk. Azt gondolná az ember, hogy az egyházkerületek gyűlései arra valók, hogy a mosatlan az útból üdvös intézkedésekkel eltávolittassék. Azonban azt látjuk, hogy miként a budapesti városligeti bábszínházban dróton rángatják a szereplő babákat, éppen olyan módon rángatja valami a protestánsok vezető embereit. Ugy látjuk, hogy a nevezett bábszínházi szereplöknek nincs érzékük saját ügyük iránt és nincs szivük, nincs értelmük, hanem aszerint mozognak és husángolják egymást, amint a bábszínház rendezője megadja a tónust. Egyébként nem tudnánk az egyöntetű támadás indító okait kipuhatolni. Azt ugyanis ideát sehogyan sem tudjuk megérteni, mire való volt a szomszéd háza elé menni, hogy ott tisztogatás történhessék, mikor köztudomású dolog, hogy odaát is van rengeteg söpörni való. Mi ideát, ha püspökeink összegyülekeznek tanácskozásra, nem szoktunk a szomszédba járni, hanem tisztogatunk a hit és erkölcs dolgaiban a körülmény számbavételével itthon, mert nincs olyan intézmény, melyhez emberek adják az anyagot, hol időközönként tisztogatásra nem volna szükség. Odaát úgy látszik a protestáns ^Egyházaké szénája ideális módon rendben van s igy, hogy a működő erők meg ne poshadjanak, szükséges a szomszéd megnyelvelése. Vagy talán nem igaz, mit beszélünk ? A hit és erkölcs dolgaihoz tartozik az, hogy protestáns egyházkerületi közgyűléseken tisztán katholikus belügyek tárgyaltassanak ? Olyan lelki szegénység sorvasztja odaát a vezető szellemeket, hogy csak a katholicizmus gyalázásával tudnak a petyhüdött erekbe egy kis egészségesebb vért szivattyúzni. A »Háromsága első személye pan Zsilinszky Mihály úr, kvalifikálhatatlan goromba módon megtámadja a katholicizmus komplexumát és ezzel megteremti a protestáns y>türelmeta, felpiszkálja a XVI-ik század embertelen gyűlölködését, harcra uszítja a y>magyar vallása pánszláv agitátorait. A második személv az öreg Antal Gábor y>püspöka úr pedig, mert szellemszegény, ideggyönge kezd lenni a kis magyar Alföld protestantizmusa, elöhuzakodik a »Ne temerea bekezdésü pápai decretummal és mint református sérelmet tárgyaltatja. Azzal nem törődik, hogy a protestáns »türelem« nagyobb dicsőségére ezzel mesterségesen szitja az ősi gyűlöletet a pápa és a katholicizmus ellen; azzal nem törődik, hogy ezen gyűlölet szitásával testvér-harcot provokálhat. Szorongatni kell a protestáns összekötő kapcsokat, mert egyébként a gyenge alkotás szétmálhatnék; szétmorzsolná a kor haladó szelleme. Ne kérdezgesd szives olvasó, mi ez az összekötő kapocs ? Hiszen tudja az egész világ, hogy a pápa és a katholicizmus iránt való gyűlölet és a protestantizmus az ok és okozat természetével, lényegével bir. Megpróbálkozunk talán azzal is, hogy a y>Ne temerea igaz értelmét leszövegezzük. Most csak annyit, hogy sehogyan sem birjuk felfogni, miképen képezhet egy jogi kihatásaiban Magyarországon semmis decretum protestáns sérelmet? Mi kihatással van a protestáns közfelfogásra az, hogy a katholikus hitelvi felfogás a nem katholikus lelkész előtt kötött házasságokat szentségnek nem ismeri el? S önök szentségnek tartják a házasságot? Nem fejtetőre állított incrimináció az a mondvacsinált sérelem, hogy mi a protestáns lelkész előtt kötött házasságokat szentségnek nem tartjuk. Önök annak nem tartják s mitőlünk azt kívánják, hogy annak tartsuk ? No lám, milyen a protestáns szabadság!! AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Hulló levelek. Irta: Kriegs-Au Mella. A Zsardino publiko teljesen elhagyatott volt, senki sem törődött a pompás színekkel, melyek oly gyönyörűen díszítették a parkot. Az emberek fáztak az ősztől. Ahol még napok előtt az élet kacaja harsogott s gondtalan vidámság töltött be minden zugot, ott most a száraz levelek zizegése, a szél bús panasza foglalta el a teret. Az elmúlás lassan, észrevétlenül nyújtotta karjait a természetre. A vadgesztenye öle még zöld volt, de a koronáját már sötét kármin fedte; a nyárfa pedig arany-sárgán rezgett a napsugárban, csak a fenyves dacolt magas sudarával az ősszel, mindig frissebb zölddel büszkélkedve a platánok szégyenkező kopár ágaival. A nagy, tenyérnyi levelek halomra hullottak, mig az ékességüktől megfosztott koronák szerelmesen fonódtak össze, hogy melengessék egymást. Csend, áhítatos csend halkította a száraz levelek zizegését . . . Majd egyszerre, mintha gyönge melegség áradozna, pedig csak két leány közeledett, beszédjükkel életet hozva a lassú természetbe. Egy széles hárs alá telepedtek. A rózsásra száradt gyér levelek között átsuhant a napsugár és az orcájukon játszott, édesen simogatva a széltől kipirosodott lányokat. Ada gondtalan életet élt, csinos, magas, nyúlánk leány volt; vidám, mosolygós szemei nem tekintettek az élet mélységeire, a társaságban tömjénezték és ez kielégítette vágyait. Malvin már mélyebben járt, lelke telítve volt szép eszmékkel, magasan szárnyaló tervekkel, mohó vágygyal a boldogság után — de még sem volt boldog. — Malvin, szeretném, ha vidámabb lennél, vagy talán ez az elhagyatottság tesz komollyá ? — Nem édes, én végtelenül szeretem az őszt, de lásd, meghat. — No engem nem, jobb szeretem a lüktető, friss életet, a meleg, perzselő napot, a buzavirágos, pipacsos nyarat, igen, az augusztust szeretem, — mondotta Ada kipirult arccal. — Persze, hogy az augusztust szereted, mert akkor kaptad ezt a kis gyűrűt, — felelte Malvin szeretetteljes hangon, gyöngéden simogatva a másik fehér kezén fényeskedő karikagyűrűt. — Hát igaz, ott kezdődött a boldogságom, én pedig önző vagyok, azt akarom, hogy akkor más is örüljön az életnek, a mosolygós arcokat szeretem. — Lásd, mosolygok, osztom örömöd. — Nem, nem igy, te is légy boldog. —- Soha. — Ezt nem akarom hinni. — Te nem fogsz sohasem megérteni, te olyan természetű vagy Ada, hogy meg tudsz alkudni sorsoddal; nem kutatsz, nem építesz légvárakat, nem is fogsz felülemelkedni a hétköznapiasságon, a sablonon, de nem is fogsz csalódni és elvégre ez a fő. — Hát akkor miért nem követsz engem ? Te is húzhatsz ilyen karika-gyűrűt az ujjadra, miért nem nyújtod ki a kezed utána ? — Mert az én jegygyűrűmet más hordja. — Malvin! — Lásd elszomoritlak, hagyjuk ezt . . . Nézd, milyen gyönyörű az a sok szin, mesés ez az öszhang. — Nem, most más szint szeretnék látni, • a te lelkedet, hagyj benéznem. — Csalódni fogsz, nem tarkítják kalandok, nagyon sima és nagyon unalmas az én életem. — Engem érdekel, mert szeretlek, mondotta Ada, átölelve a másikat. — Hiszen ismersz, tudod, hogy én olyan zsáner vagyok, hogy csak egyszer tudok szeretni... Egyszer, nem-is oly régen, igen, kora őszkor falun voltam. Oh, azt az őszt sohsem fogom elfelejteni. Szép kis falu volt, az uraság vendége voltam. Az asszonyka egész nap a háztartással és kis fiával foglalkozott, én pedig mindig künn jártam Ottóval, a barátnőm férjével. Ottó lelkesült a természetért, én is rajongtam érte, igy igen jól éreztük magunkat együtt . . . A barátnőm örült, hogy Ottó oly udvarias és oly szivesen jár velem; én pedig éreztem, hogy napról-napra több gyönyörűséget találok a természetben; éreztem, hogy erősebben dobog a szivem, ha ketten vagyunk és éreztem, hogy valami veszély közeledik, a lelkemre nehezedik, de nem tudtam menekülni előle, nem akartam.
