ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-06-28 / 26. szám

lági lények és kiszáradt kórok szeretnék e kérdést az erkölcsön tuli régiókba száműzni. A családot alapitani akarók nem a »közös uszoda«-ban tanulják egymást »becsülni« ; ez legfeljebb az örömlegények és Pleva hadnépének ismerkedési helye lehet. Amerikai magyar templomok és iskolák. Irta: Rev. A. Bliesz, connellsvillei plébános. Kilenc hónap óta működöm itt Pennsylvania államnak Connellsville nevü városában mint magyar plébános. Itteni működésem éppen abba az időbe esik, midőn otthon élénk figyelmet kezdenek fordítani a kivándorlóit magyarságra és amint olvasom a hazai lapokban, az amerikai magyarság megmentésére sok hangzatos beszéd hangzik el; az összes beszédeken két irányt látok végig vonulni. 1. Mi az oka a kivándorlásnak? 2. Hogy menthető meg az itteni magyarság hazánk számára? Az elsővel nem foglalkozom, de a mentés nagy munkájában szerény tehetségemmel részt akarok venni, azért jöttem ki, ennek érdekében akarok dolgozni, mig főpásztorom kegyességéből itt leszek. Én szerény véleményem szerint csak két eszközt látok, mellyel a biztos célt el lehet érni és e két eszköz: magyar templom és iskola. Örömmel konstatálhatom személyes tapasztalatból, hogy a magyarság öntudatosan tömörül a magyar templom köré, jól tudva, hogy a hazafiságnak már otthon is, akkor még inkább itt az idegenben nélkülözhetetlen őrállomása a templom. Minden magyar templom itt a messze idegenben a magyar szívnek egy-egy menedékhelye. Minden oltárunk a szétszórtan élő magyarságnak egy-egy természetfölötti tűzzel melegítő tűzhelye. A tűz az Isten kegyelme, mely a szeretet tüzével irányt jelöl nekünk, mely küzdelmeinkben megedz, szenvedéseinkben megvigasztal; isteni kegyelem, mely a látszólagos jólét napjaiban, mikor az itteni sajátságos anyagelvü viszonyok közt megfeledkezni látszunk minden nemesebb érzelemről, figyelmeztet, hogy akkor is lelkiismeretünk tükrébe nézzünk, ahonnét két kötelesség néz elénk: hithűség és hazaszeretet. Minden szent mise, minden istentisztelet magyar egyházi énekeivel, magyar prédikációjával édes honi nyelvünknek egy-egy felcsendülő zengzetes, magasbatörő zsoltára. Aki templomát szereti, rossz hazafi nem lehet, csak templomkerülőkből lesznek a hazaárulók, vallásos emberből soha. Minden magyar templom tehát vallási és nemzeti missiót teljesít. A magyar szellem ápolására tehát elsősorban minél több magyar templom kell. Azok a jó urak, kik otthon annyira szivükön hordják az itteni magyarság ügyét, törekedjenek oda, hogy ölelő karja, szelid kék szeme oly édesen tudott nézni, hogy a két legény szivének nyugalmát teljesen földúlta. Ez a ragyogó szempár szakította szét a régi barátságot is. Gyanakodva nézegették egymást, mikor néha-néha Kotmann házánál talál- | koztak, a gyanakodás haraggá, a harag gyűlölködéssé nőtt. Állt abban az időben a Dobróc tetején egy vaskereszt, mit a nép szent kegyeletből emelt a vidék urának áldott emlékére. Pünkösd napja s búcsú volt a faluban. A környékről összesereglett a nép, a tánc már kora délután megkezdődött, jókedvűen járták a párok a csárdást, csak a két legény ült a korcsmában komoran, kedvetlenül. Vége a táncnak, a legények betódulnak az ivóba s megkezdődik a poharazás. A kedélyek feszültebbek lesznek, a beszéd hangosabb, közben egy-egy káromkodás is kicsúszik a szájból. A vetélytársak sötét pillantásokkal méregetik végig egymást s a pálinkás üvegek mindig jobban szaporodnak előttük. Lassan besötétedett, felhők húzódtak az égre s a vihar teljes erejével tört ki. Minél inkább csattogtak a villámok, annál hangosabb lett a mulató társaság, a poharak csilingelve ütődtek egymáshoz, a szemek a pálinka mértéktelen élvezetétől tűzben égtek, csak egy szó kellett, hogy a vihar bent is kitörjön. Ez a szó nem is késett sokáig. Az egyik jókedvű legény nevetve kiáltott át a másik asztalnál ülő Jóskához. — No, mikor lesz a lakodalom ? — Mi közöd hozzá, — mordult vissza a megszólított. abból a nagy összegből, melyet tanulmányi és egyéb utazgatásokra fordítanak, juttasson a magyar kormány egy keveset az amerikai magyar templomokra és iskolákra, ne hagyják teljesen magára ezt az amerikai Magyarországot különösen most, mikor a rossz munkaviszonyok miatt a magyarság, amely egyedül csak saját erejéből tartja fenn a templomát és iskoláját, ezrével haza megy, most közel álló a veszély, hogy ezek a szép magyar templomok és iskolák fenntartási eszköz hiányában majd idegen kézre kerülnek. Segítsék tehát az itteni magyar templomokat s ez lesz az első eszköz az emerikai magyar megmentéseire szép hazánk számára, A felnőtteket a templomban, a gyermekeket az iskolában lehet legjobban megtanítani vallásosságra és az avval egybekötött hazaszeretetre és azért magyar templom, iskola nélkül csak fél munka volna. A gyermekeknek vallásos és hazafias nevelése mindig meghozta a kivánt gyümölcsöt. — Hisz a jó nevelés olyan mint az évelő növény vagy mindig zöld, mindig viruló, vagy ha el is hervasztja az ősz fagyasztó lehelete, a tavasz uj életre hozza. Az ifjúság az élet tavasza — a jámborság a gyermek életének ragyogó napja. A jámborság hatása alatt ifjúsága vihar nélküli tavasz — mindenki szereti; e jámborság védheti meg egyedül a korai bukástól, egyedül ez teheti a haza hasznos fiává és munkáspolgárává. A magyar iskola hivatása tehát elhinteni a gyermek szivében a vallásos hazafiság magvát és csakis igy menthetők meg a gyermekek a magyarság számára, csak igy remélhetjük, hogy a honszerelem visszaviszi őket Magyarországba. Hogy mily égető szükség van e két mentő eszközre, azt mi tudjuk legjobban, kik itt a kivándorolt magyarság között élünk, csak mi látjuk, hogy ez az Amerika olyan, mint egy óriási olvasztó kemence, minden aranyat kiolvaszt a magyar szivekből, mások, idegenek számára. Vallásosság, templomszeretet, mértékletesség, hitvesi hűség, családias érzés? Hová lett ez a sok szép tulajdonság ? Hogy megismerjem a hitközségemhez, plébániámhoz tartozó magyarságot, felkerestem őket otthonukban, bejártam a plébániámhoz tartozó ioo angol mérföldön 30 bányatelepen szétszórt híveimet. Nem tudom hogyan van, de elszorult és most is mindig elszorul a szivem, ha azokba a fa skatulyákba, az úgynevezett burdosházakba belépek, amelyben a munkások laknak. Ilyenkor tapasztalom, hogy a magyarok itt nem olyanok, mint otthon falumba voltak. Ilyenkor jut eszembe a költő szava »jó magyar nép hová lettél, szép hiredből de kiestél.« En még »zöld« vagyok közöttük, igy hívnak itt minden uj bevándoroltat. Ruhámon van még a hazai por, hej de hogy kefélem ki ; csak a könnyeim ki ne áztassák. Én leghamarább meglátom, mert hát »zöld« — De addig Gyuri elhalássza előled, — ingerkedett a másik. Vérbenforgó szemekkel ugrott föl Jóska erre a szóra s vadul volt barátjához rohanva, rekedten orditotta : — Csak azt mondom, többé ne lássalak a lány körül. — Ejha, — pattant föl Gyuri — mintha különb legény volnál mint én, — s ütésre emelte kezét. Már-már véres verekedésre került a sor, mikor Jóska, mint az öklelő bika, hátrahúzódva, foga közül sziszegte: — Döntsön a sors, kié legyen a lány. — Mutassa meg a sors, — egyezett bele a másik — legyen azé, aki lehozza a Dobróc tetejéről a fölfeszitett Krisztust. Hideg borzongás futott végig a többi legényen, fölülkerekedett bennük a jobb érzés s lebeszélni igyekeztek a két haragost erről az istentelen tettről, azonban a vetélytársak mámortól égő szemekkel vágtak neki a viharos éjszakának. A megrémült legények kitódultak a korcsmából s remegve néztek a vetélytársak után. Elnyelte mindkettőt a sötétség, de csakhamar látni lehetett a villám fényénél a két szikláról-sziklára mászó árnyékot; óriási szikladarabok görögtek le mellettük, fényes vonalak cikkáztak el fejük fölött; mindig magasabbra kapaszkodnak, már csak pár lépésnyire vannak a kereszttől, most megragadják... egymást fojtogatva hempereg a földön a két alak, az egyik föláll, a kereszt után nyúl, rettentő vilvagyok, mit veszített a magyar abból a sok szép és nemes jellemvonásból, mellyel otthon bírt. Keresem a magyar szót. Amikor meghallom, el fog a fájdalom. A szülők még tudnak magyarul, de a gyermekek már hibás kiejtéssel beszélnek magyarul. Az unokák azok igen sok esetben egy hangot sem fognak tudni magyarul. Beigazolódik a költő szava: »Alig értik nyelvünket mar.« Pedig elfelejtve nemzeti nyelvünket mintegy meghalnak, megszűnnek létezni a nemzetre nézve »kihalván a nemzet nyelve, kihal vele a nemzet is.« Keresem a magyar szivet. De olyan ritkán tudok ráakadni. A magyar emberek hagyományos hitvesi hűségét, családias érzését nagyon ritkán találom már oly épségben, mint otthon. A magyar szellem fentartására tehát magyar templom és iskola szükséges. Mert templom nélkül, hogyan lehet vallásosságot, józanságot, erkölcsösséget, becsület érzést hirdetni és fentartani. Magyar iskola kell, mert iskola nélkül, hol lehet a zsenge, fogékony gyermeki lelkekbe hazaszeretetet csepegtetni, hol lehet a a magyar történelmet, hol a négy folyam és Kárpátokkal koszorúzott hazát megismertetni ? Ime tehát magyarokról gondoskodni akaró jó urak, ezekben van a lét vagy nem lét kérdése. Ha minden helyen, a hol legalább 200 magyar család lakik, lesz magyar templom és iskola, ott nem kell félteni a hazaszeretetet, nem a magyarságot, ezek nélkül pedig csakugyan hazátlanná lesz a hazaszeretetről hires magyar. Dobozi emlék. Pilismaróthon utoljára mulattak a Dobozi emlék javára. Örülünk. Nem a mulatságnak, hanem, mert ez azt jelenti, hogy nemsokára állani fog az emlék. Örülünk és kíváncsian várjuk. Az eszme, amelynek követ állítanak, szép, megkapó. Olyan lesz-e a megörökítése is? Mert nem Dobozié lesz az emlék. Dobozi kőbe faragva nem jelentené azt, amit majd ennek az emléknek hirdetnie kell. Dobozi csak azt a tiszteletet érdemlő férfit jelentené, aki azzal is kész megvédeni a nőt, a feleséget, hogy képes megölni őt, mert az becsülete védelmét, menekvését csak a férje tőrében látja. Ha mindkettőjüket, a férjet és a hitvest állítanák majd elénk, akkor az megfelelőbb volna. Dobozi mellett okvetlen látni akarjuk, látnunk kell az asszonyát. Övé a főszerep. Az ő lelkében kél valóra a fenségesen nagy gondolat, a minket még ma is megrendítő érzés: inkább meghalok, de becsületemben maradok. Oda fordul az urához : férjem uram, inkább a te kezed által vesszek el. Könnybe borul az asszony szeme, megdöbbenve lám hasítja át a levegőt, a kereszt vakító fényben izzik, hogy rögtön eltűnjék. Másnap csodálkozva nézegettek a falu lakosai a hegyre, mert nem látták rajta a keresztet. Néhány bátrabb férfi sietve mászta meg a hegynek meredek oldalát, de borzadva hátráltak meg az előttük elterülő látványtól. A kereszt sehol, hanem helyette két szénné égett holttest heveit a csúcson s mellettük széles gödör tátongott, mintha óriási csákánnyal vágták volna a kemény sziklába sirgödörnek a villámtól agyonsújtott két bűnösnek. A holttesteket, miután irtózatukat legyőzték, a gödörbe temették. Sirjukra nagy szikladarabokat gördítve, a félelemtől sápadtan jöttek le a hegyről a faluba, hol a látott dolgokat elbeszélték. A környék ártatlan babonája nagy szerencsétlenség előjelének tartja a kereszt megjelenését. Különösen az tesz nagy benyomást a népre, hogy a tünemény után a vihar hirtelen megszűnik. Amint látja, fiatal barátom, az orkánnak már se hire, se hamva. Szerintem az egész jelenség nem egyéb a villámnak keresztalakban való szétágazásánál, mit a szomszédos vastartalmú hegyek vonzása idéz elő. Csak minket őrizzen meg a jó Isten ! — fejezte be elbeszélését az öreg erdész. Merengve néztem ki a csendes éjszakába, fényes csillagok ragyogtak a kiderült égen, a I fölkelő hold vérvörös arccal nézett a földre, a fűszálakon rezgő esőcseppek vibrálva verték viszsza a halvány sugarakat; lassan kinyitottam az ablakot s tele tüdővel szívtam a beözönlő balzsamos levegőt.