ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-06-21 / 25. szám

2 ESZTERGOM 1908. június 21". Az esztergomi elemi iskolák jellege *) Irta : Bertalan Vince. A magyar katholicizmus bölcsőjében, a biboros herceg-primásnak, esztergomi érseknek székhelyén, a Metropolban, a magyar Sionban az elemi iskolák eddig is csak a statuszkvón álló jellege forog kockán. Furcsa is az esztergomi elemi népiskolák, ablakvas, se kinn, se benn-szerű jellegállapota. A közoktatásügyi kormány szerint mint községi tartatik nyilván, közigazgatása ugyancsak községi alapon nyugszik. Tehát a vallás- és közoktatásügyi miniszter 87100/896. sz. a. kelt elvi jelentőségű döntvénye értelmében de facto községi. Az iskolaszék tagjai azonban csak kath. vallásúak lehetnek s tanulmányi ügyekben a szellemi vezetés határozottan katholikus, sőt nem katholikus vallású tanerő a tantestület közé az eddigi joggyakorlat szerint be sem választható. Az iskola jellegét megállapító jog analizációja alapján azonban az is kétségtelenül nyilvánvaló, hogy a város egyes iskolái, mert kath. tulajdont képező telken vannak épitve (Szenttamás) kath. jellegűek, másrészről pedig a belterületen működő iskolákkal szemben az 1868. év előtti jogállapot és gyakorlat állván fenn, miután ezen iskoláknak közös iskolai jelleggel való felruháztatása érdekében hivatalból érdemleges határozat nem hozatott, nem publikáltatott: azok dettó kath. jellegűeknek kell, hogy tartassanak. Szóval az esztergom-városi iskolák községi közigazgatású róm. kath. iskolák, aminőket szerintem nemcsak hogy a törvény tételes rendelkezése nem ismer, hanem minden hasonló esetben a közoktatásügyi kormány, azonképpen mint az egyházhatóság, egyenesen tiltakozik ellene. Esztergom azonban kivétel. Hogy miért, annak okát abban magyarázom meg magamnak, hogy az iskolák jelenlegi jellegszerű állapota látszólag minden izében katholikusnak tüntettetik fel, mert hát eddigelé az egyik is, a másik is a statuszkvó által ugy ahogy ki volt elégítve. Azért tartozik Esztergom város is azon kath. városok közé, ahol az iskolák mégsem közösittettek és ennek nyomán nem államosittattak el. És igen csodálkozom azon, hogy a nagyemlékű Simor prímás, valamint annak országos névnek örvendő főtanfelügyelője, Alajer István, nem számoltak a helyzettel, az eshetőségekkel annak dacára, hogy több miniszteri rendeletből és döntvényből nagyon könnyen kibogozhatták volna az iskolák ama alapozatát, amelyek annak kath. jellegét biztosítják. Igy eshetett meg, hogy az iskolák községi jellegű kath. iskoláknak minősíthetők. Tovább megyek és azt állítom, hogy a nagyméltóságú püspöki kar az 1906. évben kiadott »Rendszabályok « és » Utasítások«-ban adott rendelkezésekben sem terjeszkedett ki a kath iskolák, sajátszerű állapotára, amelybe az 1868. évi XXVIII. *) A cikkírónak ezen fontos és aktuális kérdésre vonatkozó helyes nézeteit t. olvasóink, különösen pedig az érdeklődők figyelmébe melegen ajánljuk. (Szerk.) lemerült a habokba, midőn megálltak a mólón. Távol a várostól a mélységes csöndben csak a sötét ciprusok között bujkáló szellő suttogott, melyet időnkint elnyomott a tenger halk moraja. A hullámos vizén már ott reszketett az éj szine, csak az alkony pirja hintett rá egy-egy aranyos sugarat. — Ez az én világom. Mondotta a lány halkan, hogy ne zavarja az áhítatot. A tiszt a lányra nézett, a lelke mélyéig hatott a természet szépsége, mely annyira hatalmába kerítette mindkettőjüket. — Te átérzed a csodát, mely lábaid előtt terül el. Én is bámulom a tengert . . . — Az apám egész nap künn jár halászbárkájával és én esténkint itt a sziklán várok rá. Egyedül vagyok s mégsem érzem magam elhagyatva. A dagály zuhog, az apró hullámfodrok vigan szökdécselnek egymás hátán ugrándozva és ezt oly mulatságos nézni . . . Mindig látok valami újat, pedig mindig ugyanazt nézem. És mennyit mesél a tenger távol országokról, idegen emberekről! Rólad is regélt és most itt vagy — mondotta a lány, mélységes szürke szemeit a férfira emelve. Ferike is ugy érezte, hogy már rég a szivében él Anina. Ez az a lány akit keresett, akinek lelkét a saját énjében megszerette. — Anina! — mondotta meghatottan. — Vártál! üdvözölj! Anina nyugodtan tette kezét a férfi kezébe és hagyta, hogy az simogassa. Soká t. c. sodorta. De még csak a körlevelekben sem és előttem úgy tűnik fel az egész, mintha bizonyos tekintetekből a kath. iskolák fentartásának kötelezettségét a közigazgatási hatóságokra ruházta volna fel merő tradicionális okokból. No persze, hogy ennek következménye más nem lehetett, mint a kath. iskolák jogállapotának az 1868. évi XXXVIII. t. c. 25. §-ból való ki és bemagyarázása, mely halomra döntött sok kath. iskolát, mihez hozzájárul az úgynevezett pátronátusi, városi róm. kath. iskolák nyilt játszmával való elközösitése, de mégis azzal a külömbséggel, hogy az úgynevezett kincstári tanulmányi alapú pátronátusi iskolák kath. jellegükben meghagyattak ugyan, de tanítóik kineveztetését illetőleg a jogot a miniszter magának tartotta fenn, tekintet nélkül arra, hogy a hitközséggel szemben a járandóságoknak csak egy része terheli és a feljesztést illetőleg semminemű kötelezettséget nem ismer. Különös állapot biz ez, de hát igy vagyunk s most érezzük a multak mulasztásait, bárkik követték is el azokat. Ehhez járul, hogy az elemi népoktatásügyi kívánalmaknak mindinkább modernebb felfogása és azzal járó fokozatos szükségletek mindenütt előléptetik az eszmét: lemondani az elemi népiskolák fentartásáról és azokat állami kezelés alá bocsátani. Ennek az eszmének hódol most Esztergom város intelligens kath. közönségének nagyrésze, hogy a város megszabaduljon (?) az iskolafentartás nehéz gondjaitól. Mert ugy gondolják, hogy a törvény követelményeinek megfelelő iskolai épületek felállítása és a tanítószemélyzet ellátása nagymérvű kulturadót ró a városra. Ez az általános felfogás és indokolás az eszme megvalósításában való törekvésben, persze azzal a fontoskodó kiegészítéssel, hogy ha az egyházi körök élén a herceg-primással azt akarják, hogy az iskolák kath. jellegűek legyenek: építsen és tartsa fenn a prímás és a főkáptalan. Gondolatnak nem újság, mert ott ahol a kath. iskolák fentartásáról tanácskoznak, az ügyet rendszerint sokan akként oldják meg, mint az esztergomiak, t. i. ha kell kath. iskola, épitsen a prímás és a főkáptalan, mi gyermekeinket készséggel küldjük a kath. iskolába. Szóval ők katholikusok, hivei a kath. iskoláknak, ha fentartásukról nem ők, hanem a prímás és a főkáptalan gondoskodik. Legfeljebb az 5 °/o pótadót ajánlják fel ellenértékül és aztán slussz! És ha a főkáptalannak, a prímásnak vagyona nem volna, akkor mi természetesebb, kath. iskola annál kevésbbé kellene. Ha iskola kell, tartson fenn az állam, az az ő gondja. Hogy ki és mi az állam, hogy ezen államban a katholikusoknak minő kötelezettségei, jogai vannak, azzal ők nem törődnek. Ebben nyilvánul meg Esztergom város katholikus lakosságának nagyszámban levő éretelmiségének, laikus vezetőségének katholicitása. De hát nem vetek tovább gáncsot, igy van az mindenütt, ahol magukat jó katholikusoknak valló urak állanak élén a népoktatásügy vezetésének. Bezzeg Debrecen város kálomistasága nem engedi iskoláinak elközösiténem szóltak, pedig nagyon sok mondani valójuk volt. De a csend beszélt . . . Az első est hamar elmúlt, de a többi is. Mindennap eljöttek ketten. A tengerbe nyúló szikla volt ifjú szerelmük tündérvilága. A nap aranyos sugara játszadozva hárfázott a sósviz felszálló párájával, majd megszólalt a mélység titka, zúgtak-búgtak a hullámok, mindjobban és forróbban összefűzve a két lelket. — Anina, mily gyorsan repültek napjaim melletted és mily szépek voltak! — Én is azt hiszem, hogy csak álmodom és ugy félek az ébredéstől. De nem akarok ébredni ! — kiáltotta dacosan a leány és a szemében valami csodás szenvedélyes tűz lobogott. A férfi átkarolta gyöngéden a derekát és alig hallhatóan suttogta: — Ha szeretsz, mindig velem lész. Engem elszólít a kötelességem, de a szivem, a lelkem mosolyát nálad hagyom. Ma búcsúznunk kell, a hajóm már felhúzta horgonyát, szökve jöhettem, hogy még egyszer lássalak. Az alkony még a mienk, csak a dagály beálltával indulunk. Anina nézz reám! Ugy szeretem a szemedet, fényében tükrözik a mi szép világunk, a jövőnk ! . . . A leány nem felelt, hisz ugy sem volt sok szavuk, a természet szülte szerelmüket és táplálta örökös változatos szépségével. Szorosan átkarolva egymást, körüljárták a sziklát s arcukat édesen simogatta a lágy zefír. •— Oly üres lesz itt most, eddig minden sét, vagy pláne elállamositását, s ebbe csak azon feltétel alatt megy bele, ha az 1848. évi XX. törvény akként hajtatik végre, ha a kath. egyház vagyona elkoboztatik és az összes iskolák elállamosittatnak, mert igen jól tudja, hogy ha ez bekövetkezik, övé lesz a hatalom, a dicsőség, amelyben megosztozkodik a cionistákkal, hogy igy a megkezdett hatalmi törekvésekben uralomra jutva, a magyar katholicizmus a legutolsó tényezője legyen az államnak, hivei pedig tűrt nép, amelyet hite iránt elsőbben közönyössé, hideggé anyagilag pedig a lejt legutolsó fokára, a koldusbotra juttatták. És ezen szándékuknak nagyban közreműködik a nemzetközi szociáldemokrácia, amely ha saját céljait szolgálja is, de amazokat alapozatnak látják, amelyen túl felépül a hazátlanok szövetkezésének vezetése alatt álló uj magyar nemzeti (? ?) állam. De minő badarság ilyesmit állítani! No persze, hogy badarság azok előtt, akiknél a nemzet életében egymásután elgördülő események hátterében mélyebben nem kutatnak. Mert ma már az nagyon is kézzelfoghatólag tapasztalható pro 1. a magyar kath. értelmiség nagy részének katholicítását illetőleg nemcsak közömbös, hanem gyáva is ; pro 2. a katholikusokat, azoknak intézményeit uton-utfélen ütni, lekicsinyleni, rágalmazni nemcsak szabad, de dicsőség; pro 3. a katholikusok hitbeli és anyagi javát előmozdítani modernellenes, sőt bűn. Mindezeknek természetes következménye a minden oldalról való háttérbe szorulás és a tönk. Hogy a mi kath. értelmiségünk igy Esztergomban is arra a konklúzióra jusson, hogy a kath. iskolák, akár elemi, akár középiskolai jellegűek, saját egyházi intézményüknek oly meszszire kiható eszközei, melyekben a gyakorlati hitélettel párhuzamban az anyagiakban való jólét is biztosítva van és amiért áldozni és mindenáron áldozni kell: sajnos, nem igen van kilátás. Elismeri ugyan az intézmények és eszközeinek nagyságát s célját, magasztosságát, de hogy áldozzon érte, azt nem tudja felérteni sem az aki mindent a prímástól, a káptalantól vár, sem az, akinek hivatásából erkölcsi magaslatából abban elől kellene járnia. In specie Esztergomról lévén szó, az iskolák jellegének végső megoldásáról és azok kath. szellemben való további vezetésének veszélyeztetéséről lévén szó, a megmentés egyedüli nyitja : épitsen a prímás és a főkáptalan s tartsák fenn közösen. De hogy a prímás mennyit áldoz Esztergom város kulturális intézményeire, s hogy a prímás javadalmainak jövedelmeivel szemben nemcsak Esztergom város, hanem a főegyházmegye összes népiskolái is és megannyi országos kultúrintézmény meg nem szűnő kielégítésére mennyire van igénybe véve, azzal nem számolnak. Holott tudvalevő, hogy magában Esztergom városában 45—50 ezer koronával járul oly kulturális intézmények fentartásához, mely nagyban emeli a város forgalmát és kereskedelmét. Ezenkívül majd kétszerte annyival járul a főegyházmegye területén biztatott, hogy el fogsz jönni és most vége. Itt voltál, megszerettelek, te pedig bejárod a világot, szebb helyekre fogsz találni és még az emlékedből is eltörlődik Otrantó és Anina. Az én világom te vagy! — Anina ne légy kislelkü. Lásd a tenger regélt rólam, a tenger visz el és az fog ismét visszahozni. — Igen a tenger regélt rólad és a hullámok vigyék el hozzád utolsó izenetem, — suttogta a lány fátyolozott hangon, végig nézve a nagy viz beláthatatlan rónáján. — És a tenger fog engem vigasztalni. — Ezt már vigan mondotta, kacagva, édesen, boldogan és a férfi arcát két kezébe fogva hosszan nézett a szemébe. — Édes szép lánykám boldoggá tettél! Szeretlek! — mondotta a férfi magához ölelve és forrón csókolva a lányt. Isten veled!. . . * * * A hajó egy vontatott rekedt kürtöléssel jelezte az indulást. A sima kék vizén éles barázdát hasítva siklik tova, hosszú tajtékos uszályt hagyva maga után. Messze járt már a Sirály és a lány még mindig a sziklán állt, kezét a szeméhez emelve nézett a távolság ködébe vesző árbocok után és alig hallhatóan, diadalmasan suttogta: 0 az első csókját adta és az én csókom az utolsó volt ... A férfi pedig távcsövével kereste a sziklát és Aninát, de nem látott mást, csak a pálmák és ciprusok sötét körvonalát, mert mindent elborított a dagály . . .