ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-04-26 / 17. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. április 26 17. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. „Változtassátok forgószéllé az eszmét I" — Rövid pár szó a Kath. Népszövetség érdekében. — Esztergom, április 25. A katholikusok országszerte szervezkednek. Idők jele, mely azt mutatja, hogy az alvó oroszlán a sok szurkálást és rugdalást már tovább eltűrni nem tudta. Ébredezünk tehát, mert ellenségeink arcátlansága kenyértörésre kényszeritette a katholikus öntudatot. Igy bizonyult be, hogy az Isten a rosszból is tud jót előidézni. Az arany a tűzben tisztul, mondja a közmondás; a katholicizmust az üldöztetés élteti. Nem mi mondjuk ezt, a történelem tanitja. A kocka tehát el van vetve; a provokáció megtörtént; a katholicizmus évtizedes álmából ébredez; a jármot tovább viselni nem hajlandó; a felek azért a porondra állottak és harcélben sorakoznak. A kürt szava az attakra még nem hangzott el, de sokáig már nem fog várakoztatni magára. Az eszmetársulás törvénye értelmében Napoleon és Wellington jut eszünkbe, kik Waterloonál farkasszemet néztek egymással. A legio fulminatrix légionáriusai elbizakodottságukban mormolgatják: »Ridet Caesar, Pompeius flebit« — Caesar nevet, Pompeius sirni fog. Waterloonál Pompeius nem sirt, habár Caesar tényleg nevetett. A történelem azt mondja, hogy Napóleont Waterloonál nem Wellington és Blücher, hanem a végtelenség verte meg. Ez töltötte be az ohaini mély ut árkait. Lakosta a ravasz paraszt-kalauz Isten kezében csupán eszköz volt, hogy az ellene is fellázadt gőgös Caesart örvénybe taszíthassa. »Napoleon bevádoltatott a végtelenségnél, hogy meg akarja változtatni a mindenség alakját és bukása el lön határozva.« Ismétlődni fog-e a végtelenség haragja azokkal szemben, kik ellene fellázadtak és személyesitöjét lehurrogják ? ? ! Ki tud a végtelenség elhatározásaiba bepillantani ? Odaát az ábránd-álmok olvasztója a hitvány homokot is öblös torkába szedi, melyet mi bárgyuságból eddig figyelemre sem méltattunk, söt olykor-olykor lábbal tapostunk. Elfeledtük, vagy nem akartuk belátni, hogy e hitvány homokszemek a kohóban szétolvadnak, /orrnak és összeforrnak. Nem tudjuk még sok helyen ma sem belátni, hogy ezekből kristályszemek lesznek, melyeknek segélyével az ujabbkori Galilaeiek és Newtonok csillagokat fedezhetnének fel. Ez a mi hibánk, azért »ridet Caesar«, nevet Caesar és azt hiszi, hogy »Pompeius flebit«, Pompeius sirni fog. Vájjon ki van zárva annak a lehetősége, hogy a közel jövőben a kor szelleme nem bennünket szőrit az Ohaini mély út árkaiba??! A táborok harcélben állanak szemközt egymással. Caesar hadoszlopai rendezettek és sürü sorokban állanak velünk szemben; mi még most is oldott kéve vagyunk? »A kor szelleme egy veszedelmes vulkántölcsér, mely a világot besározza.« Odaát az utolsó ítélet trombitáját fújják és a csatasorokat ezzel tüzelik a közelgő végső bajvivásra s mi ideát még mindig a bürök dudán sipolunk. Mondjuk ezt, mert az esztergommegyei községek népszövetségeivel egész teljében megelégedve nem vagyunk. Nagyon elült a hangulat az utóbbi időben; megengedjük, hogy a vezető szellemnek herostratesi munkára van szüksége; tudjuk azonban azt is, hogy a kifejtett munka mennyisége nincs harmóniában a remélt eredménnyel. Az álokoskodások tömkelege nagy gát az egészséges kialakulás munkájában. Az ingadozás közben a lelkiismeretek óriási harcát látjuk, mint Homérnál. Sárkányok és hydrák éjjeli fellegei viaskodnak a szivekben, mint Dantenál. Nincs nézetünk szerint még ma sem az emberi szivekben az a karakterisztikus vonás, mely a hadviseléshez megkívántatnék. Sokat aludtunk; nehezen tudunk uj életre kelni. Ébredezünk, de nem egykönnyen tudunk az álomképektől megszabadulni. Még most is az »isteni ígéretre« épitünk. Ez a mi veszedelmünk. Odaát határozottság; itt ingadozás. A vezérek ott is, itt is elszántak. A tömeg, melyben rejlik a valódi erő, mint Attila Marcián és Valentinián között ingadozik; mint Hannibál Capuánál késlelkedik, mint Danton Arcis-sur-Aubeban alszik. Eközben ugy történhetik velünk is, mint a rombadölt álom óriási alvajárójával, Napóleonnal történt Genappe mellett, hogy a világ szánakozva fog bennünket kabátunk száránál megfogni és —• kinevetni. Még ez csak hagyján lenne, de le fog igázni, mert gyámoltalanok voltunk. Napoleon hibázott az oroszországi háboAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A mi római zarándoklatunk. Hosszas kanyarodások után a Karst ködös sziklafalai közül, — hol tiszteletreméltó munkássággal összehordott tenyérnyi termőföldek emelkednek ki a csillogó hórétegek és sziklatömbök pusztaság ából, — fokozatos lejtéssel, graciozus leereszkedéssel, csaknem két órai késéssel végre berobogott vonatunk a fiumei kikötőbe. Tágra nyitott szemekkel bámultunk az ott reánk váró, hatalmas kéményü gőzösre: Hegedűs Sándor-ra. Hamarosan elhelyezkedtünk és szívszorongva vártuk az indulást. Fülsiketítő fütty után, mely ugyancsak próbára tette dobhártyánk erősségét, megindult a hatalmas gépezet s a Hegedűs Sándor lassan, méltóságteljesen kezdett kibontakozni a Quarnero ölelő karokhoz hasonlító szigetei közül. Soha ily fenséges látvány! Sehol a végtelenséggel ily közvetlen érintkezés! Szép a Karstnak kopár sziklasága, szebb a Tátrának óriási emlékoszlopként égnek meredő sziklavára, még ennél is szebb az Alpesek égig meredő fensikja, melyet elragadóan festői tavak kékségei tarkítanak. De mindez mégsem tükrözteti vissza oly hiven a végtelen Istent, mint a tenger. Azok a sziklafalak — kopárak, élettelenek; a tenger egy folytonosan mozgó végtelenség. Isten jár e hullámzó térségen, azért oly élénk, azért oly eleven minden. Az élő élet, az elevenítő életerő nyomán csak élet jelentkezhetik. A sziklák némák, élettelenek ; a tenger folyton mormol, beszél titokzatos nyelven. Ott unalmas egyhangúság uralkodik ; itt szüntelen szellők páratlan változatosságot idéznek elő, festői fodrokba szedve Istennek emez utolérhetlen művészettel festett ruháját. A sziklák olyanok, mint a filiszteusok Dagon istene: nagyságukkal megfélemlítenek; a tenger a mindeneket éltető s mindenekért szünös-szüntelen aggódó s azért soha nem nyugvó, mennyei Atyát juttatja eszünkbe. De nemcsak ezt. Amikor átkapaszkodik a hegycsúcsokon a Bora vagy a Sirocco s félemJetes lavinaként zúdul a tenger tükrére, mikor végig sivít rajta, felborzasztva hullámos hajzatát e különben szelíd tekintetű leányzónak, mikor lágy zizegését, csendes mormolását orkánszerü bömböléssé fokozza, mikor hatalmas vasvárakat dióhéjként dobál ide-oda, magasra emelve és mélyre sülyesztve, felmagasztalva és lesújtva, — akkor a rettenetesen igazságos, ítéletében kérlelhetlen Istent juttatja eszünkbe, aki büntet, mert igazságos, aki ítéletet mond, mely ellen felebbezésnek helye nincsen. A tengeri ut kellemetlensége zarándok csapatunk nagy részét szintén utolérte. Észrevétlenül jött, csendesen lopódzott mögénk a Sirocco, de hatalmas karjaival végzetes himbálásba hozta hajónkat. Sápadt arcok, komor tekintetek mindenütt. Csak egy kis, kék reverendás csoport iparkodott jókedvvel a bajt elhárítani, mig végre ők is megritkultak és csak ketten maradtak magukra, Jeremiásokként siratva a többiek pusztulását. Akik idejekorán kabinba menekülve Morpheus karjaiba vetettük magunkat, szerencsésen elkerültük a bajt. A gyönyörű est, melyet Anconában töltöttünk, kárpótolt az út fáradalmaiért. Egyszerre viruló tavaszban találtuk magunkat s teli tüdővel szívtuk magunkba a virágillatos, enyhe, balzsamos levegőt. Amikor meg-megállt Róma felé siető ELSŐ SZENT ÁLDOZÁS! EMLÉKKÉPEK, ~W valamint.mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergomban, — Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve.