ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-04-05 / 14. szám

buzgalmat csak az tudja igy hirdetni, aki a nemzetek apostolához hasonlóan egy negyedszázadon át ország-világnak apostolkodott. Vannak olyanok, kiknek eleve nem tetszik az, ami nem sablonszerű és — unalmas. Ezek hadd kritizáljanak. Te pedig magasztos, szép mű indulj hóditó utadra: »a lélek nagy föladatainak szolgálatábancc indulsz, e téren arasd hát üdvhozó sikereidet. Censor. — A király kegye. E napokban a király kegye a magyar politikának olyan férfiait tüntette ki, akik a közelmúltban lefolyt nagy gazdasági küzdelemben munkájukkal bőségesen szolgáltak reá erre a kitüntetésre. Az első a kitüntetettek sorában Kossuth Ferenc, aki a Lipót-rend nagykeresztjét kapta a kiegyezés megkötése körül szerzett érdemei elismeréséül. Darányi miniszter meleghangú kéziratban nyert köszönetet fáradozásáért és magas kitüntetésben részesült a három gazdasági resszort államtitkárja is, akik közül Popovics és Szterényi v. b. t. tanácsosok lettek, mig Mczőssy Béla a Lipót-rend középkeresztjét kapta. Ezek a kitüntetések nem egyszerű cifraságok, hanem dokumentumai annak, hogy az a munka, amellyel a nemzet jelenlegi vezérei Magyarország gazdasági függetlenségét, anyagi jólétét megalapozták, rokonszenves megítélésre talált a trón zsámolyánál. De biztosítékai a kitüntetések annak is, hogy a legalkotmányosabb uralkodó személyében nem lel akadályokra azon magasztos elvek és törekvések kellő időben való megvalósítása sem, amelyeket a koalíció zászlajára irt. A koalíció kitüntetett minisztere és a függetlenségi párt vezére mindjárt meg is jelent O Felsége előtt. Huzamosabb idő óta először. Kihallgatása kétségkívül igen fontos volt és messzeható jelentőségű politikai esemény jellegével bírt. Szóba kerültek ott az audiencián azok a nagy jelentőségű gazdasági és közjogi kérdések is, amelyek a mai helyzet szignaturáját adják. Kossuth referált. S hogy bizonyára jól referált a királynak, arról mindenki meg lehet győződve. Garancia rá Kossuth jelleme, a koalíció összetartását hangsúlyozó szavai és a vezérnek Magyarország függetlenségeért, boldogulásaért dobogó szive. A koalíció és a kitüntetett politikusok öröme a mi örömünk is, melyet azon fprró óhaj kisér : bárcsak meg volna már oldva a kath. autonómia és a kongrua ügye is! Az ország katholikusai a koalíció egyik nagy férfiára, Apponyira tekintenek, tőle várják az autonómia és a kongrua megvalósítását. Hiszen köztudomású dolog, ha Apponyi megcsinálja a javaslatokat s" azokat — nemes szivének sugallatát követve — alaposan megindokolja, ami— No gyere, Zefi (József), ugy se lehetsz már lucskosabb! — Hová mész háber? — Hahaha — nevetett, rhiközben belefújta a füstöt a kérdező arcába — hová, hát mit tudom én hová ? Üzlet után ! — Nincs ma üzlet — s legyintett a kezével — üres az utca. Éhen pusztulok. Két nap óta csak egy rohadt almát ettem. Nagyon ismernek a kofák, ránéznek a körmömre. Az almáért is majd elcsípett a hosszú zsaru (rendőr). Hát te ezt a stinkadoreszt honnan csórtad (loptad) ? — Nyavalyás! — förmedt rá Kali — azt hiszed rászorulok ? Vakulj Zefi! — s röhögve egy félmarék nickelpénzt csörgetett meg a tenyerén. Zefi mohón kapott utána, de Kali jól öszszeszoritotta markát. — Elkotródj, amig jó a dolgod -— s elsü lyesztette a pénzt a nadrágzsebben. Jó volna ugy-e ? — Kalikám, adj csak egy kis szürkét (10 fillért. Nagy szürke 20 fillér). — Ne! rothadtalma-tolvaj, elég lesz bézé (két krajcár); kibírod vele holnapig. Megérdemelnéd, hogy rádgázoljon a cini (villamos kocsi)! A magad élhetetlenségétől ugyan fölfordulhatnál! Sztrül! (vigyázz.) Pillanat alatt elképzelhetetlenül nyomorult alakká kunkorodott s összeverődő térdekkel vonszolta tovább szenvedő, kificamodott tagjait. Miben nem kételkedünk, a koalíciós pártok nem fognak akadályokat gördíteni a jogos kívánság elé. S akkor azután még nagyobb lesz a mi örömünk, Apponyi és a katholikusok kívánságáért sikraszálló, azok ügyeit védő lelkes honfiak keblére örömkönnyek között tűzi fel majd a kath. magyar nemzet hálájának, köszönetének legszebb érdemjelét, melyre a késő utókor is örömmel, lelkesedéssel és megnyugvással fog tekinteni. Adja Isten, hogy e vágyunk mielőbb teljesüljön ! Az ifjúság testi nevelésének reformjához. (Apponyi Albert grófnak a testnevelési ankét záró ülésén mondott beszéde.) Ismeretes, hogy a kultuszminiszter, ki eszméivel immár egy negyedszázad óta politikai vezércsillaga városunknak, március második felében értekezletre hivta egybe minisztériumába a közoktatás és a pesti sportegyletek vezérférfiait, az ifjúsági testnevelés reformjának ügyében. Valóban a közóhajnak tett eleget Apponyi, midőn e kérdés megoldását programmjába felvette, mert az iskolai növendékeknek ma oly sokoldalú szellemi megterheltetésével szemben bizonnyal minden művelt szülő és pedagógus hazánk egyik legfontosabb kulturkérdésének tartja az ifjúság észszerű testi nevelését, mivel ennek jó vagy rossz oldalai egész életre, egész generációkra kihatok lehetnek. Középiskoláink mai németes »torna«-rendszere rég céltáblája már a modern tanférfiak támadásainak, miknek győzelmét jelenti ezen értekezlet. A miniszter a következő három pontot terjesztette az ankét elé: 1. Megfelel-e a középiskolai tornatanitás jelenlegi módja és rendszere az e részben támasztható jogos követeléseknek ? 2. Szükséges-e a középiskoláknál a tornafelügyelet rendszeresítése ? 3. Milyen legyen a középiskolai torna-tanárok képzése és képesítése ? A több napig tartó értekezlet eszmei eredményét, melynek vitájában az összes irányok képviselői résztvettek, záróbeszédében mérlegelte az elnöklő miniszter, mit kiváló értékénél fogva itt egész terjedelmében közlünk: Kötelességemnek tartom, hogy mindazoknak, akik a tanácskozásban részt vettek, legmélyebb hálámat kifejezzem kitartó munkásságukért és azokért az igen tanulságos fejtegetésekért, amelyeket az összes felszólalók részéről itt hallottam. Én tényleg azért hivtam össze ezt a tanácskozást, mert rendkívül nagy súlyt fektetek a testnevelésnek a szellemi neveléssel való egyensúlyba hozatalának nagy kérdésére. Az a miniszter, aki maga nem szakember, ezen a téren tényleg a legcélszerűbben cselekszik és a legtöbb esélyt teremti meg magának arra nézve, hogy a helyes utat eltalálja, ha az elágazó nézetek képviselőicsoda komédia ez ? — gondoltam az első percben ; de mindjárt megértettem. Éltesebb öreg ur közeledett felénk. A nyomorék kinos nyöszörgéssel tartotta eléje kalapját s az öreg ur néhány pénzdarabot dobott bele. (Pesti ember többnyire felső kabátjában is hord valamelyes pénzt.) Amint azonban elhaladt mellettünk, a kamasz azonnal kiegyenesedett s elfojtott hahotával mutatta cimborájának az alamizsnát. — Már most tudom, ki vagy! — mondta a megvetés gúnyos hangján Zefi — közönséges sarki koldus vagy! — Kölyök, — ragadta torkon Kali a gunyolódót — megválogasd a szavaidat! Ugy nézz rám, hogy én »pók« vagyok! — Hálónak is silány volnál — nyögte ki a szorongatott. — No várj, majd elveszem a kedvedet a gúnyolódástól! Mindkét kezével megragadta őt, egyet rúgott rajta s ugyanazon pillanatban tarkón ütötte az öklével, hogy menten elterült a kövezeten. — Nesze nyomorult, — sziszegte a fogai közül — majd máskor tudod, kivel kezdj ki! Macskamódra ugrott fel Zefi s azt hittem késig menő verekedés lesz köztük. Legnagyobb bámulatomra azonban kezet nyújtott a hirtelen öklü Kálinak. — Ember vagy! Aki igy tud elbánni egy háberrel, az »pók« is lehet — szólt az elismerés hangján. nek alkalmat nyújt arra, hogy az ő jelenlétében, mint egy kontradiktórius eljárás utján fejezhesse ki mindenki a maga meggyőződését, igazát s azután természetesen józan észszel kell iparkodni, hogy ezekből a szakszerű előadásokból kivegye az, aki a dolgokat eldönteni hivatva van, az igazságot leginkább megközelítő meggyőződését. Ugy tapasztaltam, hogy a legnagyobb nézetelágazások a tárgysorozatnak i-ső pontjára nézve forogtak fenn. De itt is megállapíthatom, hogy bizonyos pontokban teljes egyetértés van. Először teljes egyetértés van arra nézve, hogy a testnevelés reformot igényel. Az elágazás csak ott kezdődik, hogy ez a reform milyen kiterjedésű legyen, jelentse-e a teljes szakítást az eddigi rendszerrel, vagy jelentse-e annak korszerű kibővítését, kiegészítését és átalakítását ? Teljes egyetértés van a cél tekintetéhen, t. i. a testnevelés modern irányzatának fő szempontjai tekintetében. Arra nézve, hogy annak célja, amit mindjárt bevezető előadásomban kifejeztem : az emberi szervezetben az egyensúlyt helyreállítani, a mai kornak egyik betegségét, az idegrendszer túltengését a testi és ezáltal a lelki életben is az izomrendszer egészséges kifejlesztése és táplálása által kiküszöbölni és ezáltal testileg és lelkileg is egy egészséges nemzedéket nevelni. A testnevelésnél az szintén nem megvetendő cél, hogy bizonyos ügyességeket elsajátítson a növendék, amelyeknek az élet különböző körülményei közt hasznát veheti. Ez mégis csak másodsorban jön tekintetbe, hanem a fő szempont, az élettani szempont, a biológiai szempont és ennek folytán az egész testnevelési rendszernek, e rendszer minden egyes részének vagy részecskéjének ezen biológiai szempont mértékével kell méretni. Ami ennek megfelel, az jó, ami ennek meg nem felel, az legalább is felesleges, esetleg ártalmas. Ebben a tekintetben teljes egyetértés van. Egyetértés nyilvánult a tekintetben is, hogy a testnevelési eljárásnak egyfelől individualizálni kell, t. i. olyannak kell lenni, amely az egyénhez alkalmaztatik, de másfelől az egyéneket csoportosítani és igy, hogy ugy mondjam, a tömegképzés által fegyelmezni is kell. Ezzel azt akarom mondani, hogy a biológiai szempontok mellett a pedagógiai szempontoknak is kell érvényesülni. Ebből folyólag a praktikus kérdésekre nézve egy tekintetben nincs semmi nézeteltérés, hogy t. i. a testnevelésnek több idői kell szentelni, mint amennyit az eddig elfoglalt a középiskolai tanmenetben. Hogy az a több idő miként legyen elosztva, erre nézve különböző eszméket hallottunk, hanem hogy a testgyakorlásban való tanítás a rendszeres tanítás kontaktusának nagyobb mértékben kell biztosítva lenni, erre nézve szintén nincs nézeteltérés. Ezek mindenesetre igen becses osztályozási pontok, amelyeket leszegezni és megállapítani gondolok, mint minden további lépés általánosan elfogadott igen helyes és célszerű kiindulási pontjait. Amikben a nézetek eltértek — találkoztak extrem álláspontok jobbról és balról is, — de ezek kisebbségben voltak. Találkoztak olyan nézetek, amelyek az Bekanyarodtak az Andrássy-utra, engem pedig a Bajza-utcába hívott a kötelességem . .. Harmadnapon vacsorán voltam egyik Visegrádi utcai barátomnál. Ugy 11 óra táján igyekeztem hazafelé a sötét külvároson keresztül. Se-' hol egy árva lélek sem neszezett, csupán a nyugoti pályaudvar vonatainak tompa tübörgése hallatszott félelmetkeltően. A Ferdinánd-hid közepetáján jártam, midőn közvetlen kőzetemből éles fütt)r sivított át a levegőn. Ijedten tekintettem vissza, de senkit sem láttam, hanem ugyanakkor két erős maroknak a szorítását éreztem nyakamon. Elfojtott segélykiáltás szakadt ki a torkomon. Távoli futó lépések zaját hallottam, amit azonban jó részben elfojtott a vonatok zakatolása. Rögtön tisztában voltam, hogy hálóba kerültem s a pók ugyancsak szorongatott. Teljes erőmet megfeszítve küzködtem, hogy a kapcsoktól szabaduljak. Ekkor támadóm erősen arcomba nézett, eleresztett s fojtott hangon kérdezte: — Maga az tisztelendő ur? Levegő után kaptam s inkább nyögtem, mint mondtam: én! Kezének két ujját szájába dugva sajátságos füttyöt hallatott, majd elkiáltotta magát: •—• Sztrül sztüti! (Vigyázz, megcsípnek.) — A futó suhancok, mint a kánfor tűntek el szempillantás alatt a híd oldal feljáróin. — Jöjjön, tisztelendő ur, elkísérem, szólt újra a pók.