ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-04-05 / 14. szám

atlétikai szempontokat odáig vitték, hogy a szer­tornázást egyáltalában károsnak és elítélendőnek nyilvánították, de nem igen hallottunk olyan fel­fogást, amely a szabad gyakorlatokat mellőzendőnek vagy elítélendőnek tartotta volna. De a legtöbben találkoztak abban a felfogásban, hogy meg van az értéke a szertornázásnak is és meg van az értéke az atlétikának, az u. n. szabad testgyakor­latoknak is és hogy ugy mondjam, csak a két alkotó rész vegyülékének az arányára nézve van nézeteltérés. Hogy legjobban jellemezzem ez el­térő nézeteket, azt mondhatom, hogy az egyik oldalon azt mondják, hogy a mi tanügyi, a mi égalji viszonyaink s a mi egyéb viszonyaink és talán nemzeti egyéniségünk szerint is az u. n. torna kell, hogy gerincét képezze a testnevelés­nek és ehhez csatlakozhatnak és beillesztethetnek a szabadgyakorlatok, az u. n. atléták pedig a másik oldalon azt mondják, hogy a rendszer ge­rincét, a szabadgyakorlatoknak üzése képezze az u. n. atlétika és említett csekély mértékben a szertornázás is, különösen a svéd gimnasztika, ami általános kedveltségnek örvendett, de szintén bizonyos árnyalatokkal, amennyiben az a felfogás is nyilvánult, hogy ami abból jó, az tulajdonképen nem uj, hanem hogy a tornászok azt eddig is űzték, mások megint a svéd irányban egy egész uj irány hajnalhasadását látták, de annak elitélé­sével nem igen találkoztak ebben a körben. (Vége következik.) Miért alakítsunk katholikus gyermekvédő ligát? Mint a természetben a tavasz, mint eső után a napsugár, éjj után a hajnal; olyan a gyermek a családban. A kopár fákra rügyet csókol az édes meleg, majd dús lomb koronázza az újjászületés rend­szerét. A rögös ugar még szárazon zörög lép­teink alatt, de imitt-amott már kibújnak az elvetett magok s majd lassan elbontja a tavasz zöld fátyola a földet, hogy aztán a napsütés magasra növessze az áldásdús, aranyos búzakalászt. Az ember együtt dolgozik a természettel, megnyitja a földet, a napsugár pedig itt hagyja erejét, aranyat, minden kincset, hogy életet fakasz­szon. Úr, földmives egyaránt fárad, küzd, verej­tékezik, hogy széppé tegye azt, ami az övé; mindent feláldozunk azért, amit létnek nevezünk és azért, hogy tartalmas legyen az életünk. Az élet tartalma pedig a gyermek. Hogyan lehetséges, hogy vannak mégis emberek, akik nem becsülik az életet, nem mű­velik birtokukat, nem szeretik a gyermeket. Ez a társadalom betegsége, bűne és ezt van hivatva gyógyítani a katholikus gyermekvédő liga. Mindazok, akik érzik szivük nemes dobo­gását, kell, hogy kezet fogjanak, mert csak tömö­rülten,, együttes erővel érhetnek célt. És legelső sorban látnunk kell! Vegyük Hangtalanul, nyakamat tapogatva mentem mellette. — Nagyon megszorítottam ? — kérdezte őszinte szánakozással. — Bizony alighanem kék lesz a helye. A Sziv-utca sarkán kísérőm megállott. — Most már egyedül is haza mehet tiszte­lendő ur, nem lesz bántódása —• szólt és menni készült. — Megállj ! — szólítottam vissza, miközben pénztárcámért nyúltam. Minek köszönhetem, hogy eleresztettél. — Megismer-e tisztelendő ur ? — kérdezte és szorosan mellém állott. — Várj csak, — kezdtem emlékezni — nem neked adtam harmadnapja tüzet ? — De igen! — Hát azért? — Azért! Jót jóért. Ez a becsület! Tegye el a pénzét! — Lásd fiam, — akartam őt jobb útra ve­zetni — lásd . . . — Későn van már tisztelendő uram. Ma­gam is megutálom ezt a bűnös életet, de már nagyon benne vagyok. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Elment. Hazamenet elgondolkoztam azon, hogy a bűnös élet szennyes árja, hány alapjában jó lel­ket ragad el és mocskol be, meg azon is, hogy néha-néha a legromlottabb szívnek fenekéről is felvetődik a jobb érzés, mint ennek a züllött su­hancnak szivéből a csibészbecsület. észre az utca apró embereit, a pincelakások pe­nész virágát és a kitaszított ártatlanokat, akiknek erkölcsi élet ezer veszélynek lehet az áldozatává és akik hiába futkosnak, hiába könyörögnek, az ő számukra nem süt a napsugár. Nos hát a Liga ezt meg fogja szerezni nekik; az emberszeretet szitáján át fogja reájuk szórni a nap aranyos melegét, amely majd emberré növeszti őket, olyan emberré, amilyenben Isten gyönyörét találja. Szép az élet és szép az ember akkor, ha értékének tudatában van. Az ember értéké­nek a lélek a hőmérője és a szív az eszköze. Hevítsük lelkünket, a Ligáért való lelkesülésünk­kel és a szivünket pedig telítsük szeretettel. Öleljük karjainkba a rongyos, tudatlan, piszkos kisdedeket és tisztítsuk meg őket az Isten nevé­nek tanításával; műveljük a szegény magzatokat, mentsük meg lelküket, hogy szép legyen az éle­tük. Asszonyok, leányok, hozzátok szólok, mert nem hiszem, hogy csak egy is lenne köztetek, akinek ne telne meg szeme a szánalom könnyé­vel, amidőn gyermeket lát szenvedni. És ha külön­külön csak egy gyermek szenvedésén tudnánk segíteni, csak egyet látnánk boldognak a szeren­csétlenek között, oh mily drága gyönggyé vál­tozna akkor szemünkben az a könnycsepp, amely a jótéteményre serkentett. Igen, ezen drága gyöngyöket megszerezzük magunknak és pedig azzal, hogy szivünkbe vés­sük dr. Rapier Lajos püspök ur szavait, hogy »kell a katholikusoknak egy gyermekvédő Ligát alaki­taniok« és azzal, hogy a megalakítok közé állunk. A mostani Liga szabadkőműves mozgalom, mely csak a gyermek testét gondozza, de lelké­ről teljesen megfeledkezik. Mi a lelket, a halhatat­lan lelket is művelni akarja, mert ez a fő. Kriegs-Au Mella. A Selmecbányái Népszövetség. Tek. Szerkesztő Úr! Örömmel értesítem, hogy Selmecbányán a kath. Népszövetség márc. 29-én megalakult. Igazán roppant nehézségekkel kellett meg­küzdenünk, melyek épen onnan eredtek, a hon­nan legkevésbé sem vártuk és amelyeket lehetet­len itt nyilvánosan tudomásukra adnunk. Az ér­dem Nádai Kálmán s. lelkészé, ki nem tekintett fáradságot, lelkesen kezébe vette az ügyet, érte­kezleteket tartott, buzdított és rendületlen kitar­tással oda vitte ez ügyet, hogy ma már büszkén mondhatjuk, hogy rég óhajtott kívánságunk be­teljesült. A gyűlés lefolyása a következő volt: A kath. nép falragaszok utján és a szószé­kekről fel lett szólítva, hogy 29-én délután V2 4 órakor, a városi vigadó nagytermében a meg­alakulás céljából vegyen részt. Már 3 órakor kénytelen voltam mint főrendező a karzatot elzá­ratni, mivel több nép már nem fért oda és a nagyterem is már megtelt, de még csak ekkor kezdett a nép a délutáni istentiszteletről özönleni, a mennyire lehetett szorult a nép, zsúfolva volt a nagyterem, a mellékterem, folyosók és ekkor már a legjobb akarattal sem volt képes a ren­dezőség a népet elhelyezni, ugy, hogy igen sokan künn rekedtek az utcán. A központi szónokok, ámbár levélben és táviratilag is fel lettek kérve, bizonyára másfelé való nagy elfoglaltságuk miatt nem jöttek el; egész délután vártunk reájuk, elmúlt 4 óra és mikor láttuk, hogy senki sem jön, Isten segít­ségével a gyűlést megtartottuk. Hlavathy József istvánházi plébános volt szives az elnökséget elvállalni és lelkes szavak kíséretében a gyűlést megnyitotta. Nádai Kálmán s. lelkész magyarul buzdító szavakkal ecsetelte összejövetelünk okát, ismer­tette részletesen a Népszövetség célját és az ebből reánk háramló hasznot és előnyt és végül felhívta a jelenlevőket, hogy akarják-e megalakí­tani a kath. Népszövetséget ? Egyhangú lelkes kiáltás »akarjuk« »ugy legyen« volt rá a válasz. Utána az elnök tótul buzdította a népet és sokszor a lelkes tombolás félbeszakította érde­kes szavait. O is végül megkérdezte a népet, hogy akarják, e a kath. Népszövetséget megala­kítani ; erre is egyhangú és lelkes volt a válasz: »akarjuk«, »Isten minket ugy segeljen.« Hogy leírjam a szónokaink szavait, erre tol­lam nem képes. Még most is, ha lehunyom sze­meim, magam előtt látom a tengernyi lelkesült népet, hallom szónokaink szavait és azon lelkes örvendetes szavakat és arcokat . . . s mindez örök nyomokat hagyott minden ott jelenlevő hivő lé­lekben. Most látom csak be, hogy igaz a szó: »csak vezér kell a népnek és ő kész minden jóra.« Megalakítottuk a száz tagu bizottságot a kik egyúttal csoport vezetők is lesznek. Majd Czíczka Sándor karnagy, szép szavak­kal köszönte meg a nép nevében a szónokok fá­radozásait. Végül Csorba Ödön kisbányai néptanító ki­jelentette, hogy mivel ők is e plébániához tar­toznak, tehát népével együtt belépnek e szövet­ségbe. A gyűlésen jelen voltak a kath. főgimná­zium tanárai közül többen, sőt Vajtás Mátyás ta­nár megígérte ugy ő, mint tanártársai nevében, hogy szívesen fogja a szövetség tagjait oktatni és népelőadásokat tartani. Az elemi néptanítók mindnyájan jelen vol tak ; továbbá Hollós Pál s. lelkész, Arthold Géz, polgármester helyettes, a városi főkapitány, városi tisztikar közül sokan, igen sok intelligen ur és urnő és a kath. hivők, ugy, hogy szerén; számitásunk szerint három ezerén vettek részt gyűlésen. Végül az elnök köszönetet mondott a meg jelenteknek ugy szives megjelenésükért, mint példa magaviseletükért, a gyűlést bezárta. Még a bizottság elhatározta, hogy jövő VÍ sárnap összejön és megkezdi az aláírások gyüj tését, mely azért maradt el, mivel nem volta aláírási iveink. Isten segítsen továbbra is, hogy még meg érhessük azt, hogy szeretett hazánk ismét Már országa legyen. Mint halljuk, a Selmecbányái Népszövetsé lelkesedése oly páratlan, hogy a rendes közpor tagdij arányában helyi tagdíjra is akarják mag kat kötelezni, melyből azután Selmecbányán eg; szer pompás egyesületi ház nőne ki a földből különféle kath. egyesületek számára. (Szerk.) Bachrathy József népszövetségi jegyző és töb népszövetségi bizottsági tag meghagyásából: Bocsák István, kath. népszövetségi bizottsági ta HÍREK. Krónika. Ferenc József kiadta a levelet, Sorozzák be a sok magyar gyereket. Úgy gondolja, hogy mindenki beválik, Szégyen az, ha mondják egyre: > Untágiik.* Városházán a kapitány vizitál . .. Sokszor, — mint a nóta mondja — »meg-meg all«, Megsimitja ráncbavont nagy homlokát. Vigasztalja a könnyező' regrutát. — Ne sirj fiam, édes fiam. ebattát! Ferenc József lesz néked majd az apád, Gondviselőd a militér regula — Nem lesz nálad szebb legény a faluba! — Jó kapitány uram, bittige horzám, Köszönöm, hogy olyan kegyes, jó hozzám, Nem is azért sirok most, mert itt vagyok, Hanem mert a Kádár Julcsa elhagyott. — Ha elhagyott, édes fiam, majd lesz más, Katonáknál ez már — látod — ugy szokás. Dobd a kedved, a rossz kedvet a sutba, Esztendőre káplár lehetsz a cúgba! Kaszárnyának magyar silt van a falán . . . Mégis könnyez sok anya meg sok leány, Éjjel-nappal gondolnak a legényre. . . Most mondták ki a táglikot szegényre! (-•) Betyárvilág Muzslán. Március 29-én, vasárnap este 9 óra körül a muzslai plébános hivatalos ügyben kántortanitó­jánál járván, visszajövet figyelmeztette a legénye­ket, hogy míg a többi hívek a Kálváriát járva, bánatos szívvel éneklik: »Keresztények sírjatok«, ők torkuk szakadtából ne ordítsanak. Indította ,őt saját jóérzésén kívül az is, hogy a járási főszolga­bíró már a múltban felhívta a kerületi papságot, hogy karöltve a világi hatósággal, az ő morális eszközeivel is hasson oda, hogy népünk eldurvu­lásának gátat vethessünk. S mi történt? Ugy 10 óra tájban az éjjeli őr eszméletlenül, vérbeborult arccal, Összefázva a földön elterülve találta meg a plébánost az utcán . . . Ez a száraz tényállás, amelyen azonban nem szabad egy rövid újsághír keretében átsiklanunk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom