ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-04-05 / 14. szám
XIII. évfolyam Esztergom, 1908. április 5. 14. szám ESZTERGOM . POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. PT ELSŐ SZENT Ál DOZÁSI EMLÉKKÉPEK, ~«| Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. . Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Dr. Prohászka legújabb müve. „Elmélkedések az evangéliumról." Esztergom, április 4. Könyv, fejezetek nélkül . . . mint az evangélium maga. Az evangéliumok szakaszaihoz is a paragrafus-cimeket emberek tették hozzá. Maga az evangélium nem szorult rá az érdeklődés-keltés ez emberi eszközeire, mert az élet könyve, bárhol felütöd, érdekes, lebilincselő, elmélyedésre késztető; minden verse kerekded egész, minden eseménye egy-egy dráma. Ilyen Prohászka »Elmelkedesek az evangéliumról« eimü könyve, melynek megjelenését országszerte nagy várakozással lestek. A szövegben csak vonások jelzik az egyes elmélkedések határköveit és betűk az elmélkedés pontjait: 3—5 pont egy-egy elmélkedés s az egész könyv 760 oldal. Kitelt volna belőle két szép kötet, de a szerző nem akarta, hogy a könyv terjedelme akadálya legyen terjedésének. A könyv végén azonban megtalálható az elmélkedések kettős tárgymutatója; a bevezetés pedig rövid útmutatást ad az elmélkedés művészetének módszeréről. Akinek e nagy férfiú szelleme imponál, aki maga előtt akarja látni szüntelen lelkének frissességét, aki nélkülözi tüzes, átható s mindig az örök életre irányító szavait, annak csak e könyvbe kell pillantani s az egész Prohászka előtte áll. Ha valamely müvében, ugy ebben fejeződik ki kiválóan Prohászka egyénisége: a természet és a természetfeletti világ harmóniája. Kevés emberben vannak a természet oly kiváló előnyei: tehetség, tudás, temperamentum, fantázia, tüz, — oly kifejezett természetfeletti elemekkel: oly mély hittel és szigorú aszkézissel egyesülve, mint a szerzőben. Ez egyénisége erejének s hatásának titka; s aki ez után indul, az nem emberi, földi nagyság után indul, hanem az evangélium szelleméből, Krisztus hatása alatt kialakult nagyság után; aki ezt irigyli, a Szentlélek kegyelmét irigyli. Prohászka az evangéliumot vissza tudja tükrözni egész éltető eredetiségében. Nem helyezkedik itt közénk és az evangélium közé sem a tudatlanság korlátoltsága, sem janzenista fanyarság, sem kasztszerü fenhéjázás, vagy az evangéliummal ellenkező élet, mi mind elidegeniti Krisztustól és az evangéliumtól a népeket. Az elmélkedésben, a prédikációban találja magát dr. Prohászka leginkább elemében. A szószék azon méhkas, melyben összes tapasztalatainak, tudományos kutatásainak és rengeteg olvasottságának mézét összegyűjteni szokta. Azért e könyvben minden él és szoros vonatkozásban áll az élettel. Sokszor bámultam, mily türelemmel forgatta még vasúton is sok hasznos könyvön kivül az obskúrus német modern álbölcseket: ö még e mérges növényeken is mézet keresett. Az imádság mestere adja kezünkbe e könyvet. Imakönyv alakot is adott könyvének, hogy mindenhová, főkép a templomba magunkkal vihessük. Intelligenciánknak örvendetesen fejlődő hitéletének alig lesz a közismert aszketikus könyveken kivül alkalmasabb lelki tápláléka, mint e könyv, melynek minden lapjáról az evangélium szelleme lehel reánk. A szentatyák müveit nagy lelki élvezettel olvassuk, mert fel tudják tárni az evangélium mélységét, el tudják lesni mintegy Isten gondolatait, s a keresztény hitet a maga egész fönségében be tudják mutatni. Ez Prohászkának is előnye; a hit igazságairól sohasem beszél pongyolán, hanem mindig fönségesen. Prohászka amplifikációi nem synonim kifejezések üres szóhalmaza, hanem az igazságnak különféle oldalról való megvilágítása, mélyítése, élénkítése. Sőt amit máshol, mint szellemi sziporkákat találunk, az nála néha valóságos tűzijátékká fejlődik. Ez valóságos karizma, nagy adomány: a természetfeletti világ poézisének és rethorikájának ihlete. Nem unalmas, vizenyős fejtegetéseket ir, melyeket előbb fel kell melegíteni, hogy élvezhessük; beszéde nem endotermikus, hanem exotermikus: tele lappangó hővel, tüzet lehelő, dynamikus, akárcsak a fekete gyémánt. Stílusában van valami, a próféták borongós, sejtelmes beszédmodorából, mint aki a természettudomány, a bölcselet és a theologia legmélyebb problémáinak intuíciójával bir és mindig e tág perspektívából világítja meg a felvett részletes tárgyat. Magas, de magvas ; néha nehéz, de mindig tartalmas. Mindenütt meglátszik a rövidségre való törekvés, szinte mindig tőmondatokban beszél, hogy gondolkodásra, elmélyedésre, öntevékenységre serkentse az elmélkedöt. Adja Isten, hogy a könyv finom lapjain akkumulált szellem, hit és szeretet sok jót müveijen a hatalmasan ébredő s fejlődő magyar katholicizmus életében. így ajánlani Krisztus szeretetét csak az tudja, aki mint a szeretet apostola az Ur keblére hajtotta, fej ét; az egyház iránti lelkesedést s a lelkek^ iránti AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Csibészbecsület. Irta : Nádler István. Két álló napja csurgott le szakadatlan vonalban a pestiek nyaka közé az úgynevezett madzageső. Szürke tónusokban ködös homály telepedett meg a házsorok között, mely leszorította a pincelakások bűzös kigőzőlgését és a gyárak kormos füstjét. Befészkelte magát a tüdőbe is és nyomasztó teherként nehezedett a mellre. A máskor oly neszes-zajos utcák csendesek voltak; sétáló és »járkáló« közönségük szobáik ablakaiból, vagy a kávéházak táblás üvegei mögül csöndes megelégedéssel gyönyörködött a bőrig ázott diákok, beamterek és cselédek nagylépésü iramodásában. Nagy kényszeredetten felkészültem s dolgomra siettem. Magamban átkoztam a kalendárium csinálókat, kik ezt a mocsok időt irták elő aDrilisra. A »Beteo r see r élvző«-n át akartam meerröviditeni utamat. Ahogy az ajtón befordulok, egy rohanó suhanc akar engem megelőzve beugrani, de olyan ügyetlenül, hogy hajszál hija majdnem levert a lábamról. Az esernyőmmel már el nem érhettem, csak a fogaim közül menesztettem utána valamelyes jókívánságot. Az előcsarnokban hirtelen körülhordozta tekintetét, villámgyors mozdulattal elemelt az ablakról egy majdnem egész szivart s azzal künn volt a néptelen udvaron. Az eresz alatt mellényéből előkotorászott néhány szál megereszkedett gyufát s jobb ügyre méltó buzgalommal iparkodott a kabát belsején tüzet csalni ki belőle. Néhány jól megérdemelt hátbaütést szerettem volna kiutalványozni neki előbbi huncutságáért, de hát — csibésszel kikezdeni ! ? Ott hagytam és folytattam utamat. Azonban, ha azt hiszik, hogy megszabadultam tőle, nagyon csalódnak. A közön utóiért s a legnagyobb illedelemmel tüzet kért. No hát ez a pimaszságnak netovábbja! Fölágaskodott bennem minden vad indulat; nyakon akartam verni, hogy a szeme szikrájánál gyújthasson rá. De hogy esengve kérő arcába pillantottam, kópés tekintetéből annyi nyers jóság sugárzott, hogy nem tudtam rá komolyan haragudni. Rágyújtott, halasán köszönetet mondott, aztán tenyerevei ernyőt csinált a szivar fölé s mint második bolond Istók, mit sem törődve a szakadó esővel, bodor füstöt eregetve lépegetett előttem. Ugy 18— 19 éves fejlett suhanc volt. Határozottan mulatságos alak. Kopott kemény kalapja a füléig le volt húzva; karimáján lyukat rágtak a molyok, melyen mint csatornából folyt le a viz háta közepén. Felgyűrt, valamikor szürke, most piszkos nadrágján nagy kék folt éktelenkedett hátul. Mulattam és szánakoztam egyszerre a szegény párián. A fasoron pajtásra akadt. A kapualjában kuporgott. — Sik háber! (szervusz pajtás) — mondotta hamisítatlan csibész nyelven s egyidejűleg a gubbaszkodó fejére csapott. — Marha! — volt a szives üdvözlésre a nyájas válasz, de aztán hozzátette: sik Kali (szervusz Kálmán). Az eléje nyújtott kezet megragadta s egy rántással talpra ugrott. Szakasztott párja volt az én emberemnek, ha ugyan nem volt még rongyosabb.
