ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-02-18 / 7. szám

oly polgári jogai vannak, mint a többinek. Az a tény, hogy a püspök pappá szentelte, mitsem vont le polgári jogaiból s ö maga sem mond le róluk. Ennélfogva mint minden polgár, ugy ö is jogosan érdeklődhetik községe, vagy kerülete, mint hazája ügyei iránt. Ne mondja senki, hogy a papnak, mint papnak a politikához semmi köze. Bátran felélhetnök erre: az orvosnak, mint orvosnak, az ügyvédnek, a mérnöknek, a nagykereskedőnek stb. amennyiben ügyvéd, mérnök és nagykereskedő, a politikához semmi köze, tehát tartózkodjanak ezek az urak is tőle. Mit szólnának hozzá? Avagy nincs-e meg a papságnak képessége ugyanarra, amire más mindenki jogot formál? Vegyük közelebbről azt a kérdést, beleszólhat-e a polgár különleges hivatásánál fogva a politikába? A politika az egyes szakmák anyagi érdekeit sokszor igen közvetlenül érinti. A kereskedelmi és vámszerzödések pld. az ipart, kereskedelmet és földmivelést ugyancsak befolyásolják. A gazdák, iparosok és kereskedők tehát már szakmájuknál fogva is hivatvák és kötelesek is arra, hogy ez ügyekkel foglalkozzanak, melyek pedig nemcsak a nemzetgazdászát, de egyenesen a politikába tartoznak. Ha tehát ezeknek meg van a joguk arra, hogy anyagi érdekeik védelmére a politikába avatkozzanak, miért ne legyen a papságnak joga arra, hogy saját és hiveinek vallási érdekeit védelmezze, hiszen a lelkipásztorkodás az ö szorosan vett hivatása ? Igen gyakran megtörténik, hogy a politika egyházi kérdésekkel foglalkozik. Elegendő e helyütt csupán a népoktatásra, az egyházi javakra, a növendék-papság katoriakötelezettségére, a kongregációkra, no meg hogy Magyarországból is hozzunk fel példát, a polgári házasságra utalnunk. A papnak tehát nemcsak joga, de kötelessége is, hogy ezen és hasonló kérdésekkel foglalkozzék. Foglalkoznia kell mindenekelőtt azért, hogy híveit felvilágosítsa; hiszen az ö polgári kötelességeiket e tekintetben az Istennek negyedik parancsolata is körvonalozza. És- e parancsolat nem csupán az alattvalókat érinti, hanem azokat is, akik bárminemű hatalomnak vagy tekintélynek részesei. Már pedig minden rajzolom néked, emlékszem jól minden vonására, arcának minden kifejezésére. — Rajzold hát! És a sátán rajzolt ... az ifju visszafojtott lélekzettel leste ... A feszület, a test, a sebek, az arc és azon a fájdalom kifejezése, amelyet érzett azon lelkekért, melyek tisztátalanul hagyják el a testet — még a tövis-koszoru — és a Krisztus-kép készen volt. — Ime lásd! — mondotta a sátán. Az ifju pedig nézte, soká nézte, — a szemében lobogó szenvedélyes, bűnös láng elhomályosodott, valami csodás ihlet szállt helyébe, az egész lénye megrezdült, a lábai, kezei remegtek, csak a képet nézte, mindig tisztább szemmel nézte, majd hirtelen felkiáltott: — Ez Krisztus ! Ez a szelid, szenvedő arc csak Krisztus lehet. — Istenem, bocsáss meg! — És leborulva a földre, keservesen sirt. . . . Meddig maradt ugy ? . . . Mire felkelt, a sátán nem volt ott; amint megismerte, hogy az a Krisztus-kép az ifjút észre téritette, eltűnt, mivel nem sikerült a vergődő lelket hatalmába kerítenie . . . vissza hódította tőle Krisztus arcának égi szelídségével, fájdalmában rejlő isteni szeretetével. . Az ifju megutálva kicsapongását, megtért és sok fiatal nemest tartott vissza a bűnös élettől. Azután beállott a király seregébe s hősiesen harcolt a hazáért Krisztus dicsőségére. Krisztus szende arca, szelíd vonásai mindig szemei előtt lebegtek és vitték diadalról-diadalra! . . . »A szerelem isteni, ha mennyei szeretet az alapja.« »Igaz honfi csak az lehet, kinek ég szivében szent hitünknek lángja.« Krieg

,

s-Au Mella. polgárnak megvan a joga, tehát kötelessége is, hogy a közjó előmozdításában közremunkálkodjék s e hatalmát a képviselők utján gyakorolja. Ha e joga megvan, ami kétségtelen, akkor minden polgárnak egyszersmind kötelessége is, hogy szavazatát csak oly férfiura adja, aki az egyház s államra káros törvények ellen állást foglal. S aki ennek folytán kötelességét nem teljesiti, vagyis oly jelöltre adja szavazatát, akiről tudja, hogy egyházellenes vagy igazságtalan törvényeket támogat, kétségkívül bünt követ el. Sőt bizonyos körülmények közt maga a választástól való tartózkodás is bün, mert a szeretet törvénye parancsolja, hogy mások kárát megakadályozzuk, amennyiben ez módunkban áll. Ha tehát a választástól való tartózkodás — akár közvetlenül akár közvetve — az egyház ellenségének győzelmét hozta létre, az ilyen választónak bajos a felelősség reá eső részétől megmenekedni. - — Mi lesz? Még egy nap és nincs senki bizonyságban az iránt, hogy hol ebédel : otthon-e vagy a börtönben. A legsötétebb abszolutizmus sem jön már váratlanul, mert a mostani súlyos politikai válság alatt ezt már annyiszor bejelentették, hogy szinte csodálkozunk, miszerint még félnek tőle az emberek. Mi lesz ? Nem tudni! E lapok megjelenése után egy nappal Magyarország ezeréves alkotmánya szögre akasztva elmélkedhet, hogy hányadszor és mily címen függesztődött fel. A hatalom megfog tömf~bennünket és mi tűrni fogjuk, no mert mást nem tehetünk. Nemzeti erényeink elernyedtek, a bécsi politika pedig a szuronyok között megerősödött. Mi lesz ? Nem tudni ! Azaz egy mégis bizonyos, az, hogy a nemzet ezeréves történetében nem találunk annyi hazaárulót, mint a mennyit a beköszöntő 3 hónap fog termelni. A politikusok — az ellenzékiek, — el vannak szánva már a börtönre is, az újságírók szinte. A megyei tisztviselők nem tudják mit csináljanak, a főispánok megyéjükben ülnek, mint a pók hálója közepén, a csendőrség és katonaság smirglizi a szuronyokat, a kormányspiclik szimatolnak, szóval minden jelben : veszedelem. No majd a jövő hét mindent megmagyaráz. A legkényesebb kérdés, a parlament szétkergetése kiváltkép nagy port ver fel, pedig még meg sem történt és bekövetkeztében sokan kételkednek. Justh maga azt mondja, hogy a házfeloszlatásban csak akkor hisz, ha a honvédcsapatok szuronnyal verik szét a képviselőket. Ebből következtetni, hogy a hétfői házfeloszlatás alkalmából maga az elnökség fogja provokálni a fegyveres közbelépést, hogy annál élesebben kidomborítsa a nemzet előtt a parlamenten, mint a magyar nép képviseletén ejtett sérelmet. Viszont vannak higgadtabb elemek még a 48-asok között is,, kik ezt nem tartják jónak. Igy gondolkozik Kmety Károly egyetemi tanár, Esztergom város országgyűlési képviselője, a kiváló közjogász is, ki Justh Gyulával szemben azt hangoztatja, hogy a királyi kézirat kihirdetése után a képviselőház ne maradjon együtt. Képviselőnk erről igy ir: — Nagyon érthető a felháborodás, a jogérzület izgalma az ismételt sérelmek miatt; sőt érthetők azok is, akik a fellázitott érzületnek vezetése alatt a legszélsőre, a fizikai ellenszegülésre hajlandók, sőt arra bizonyos morális kötelezettségben érzik magukat; csak a tárgyilagos jogi mérlegen mérve — és az együttmaradás tényét jogilag megengedettnek is elfogadva —• állítjuk, hogy a feloszlatás által elkövetett alkotmányjogi sérelem most sem lesz nagyobb, mint volt 1905. január 4-én és volt az ex-lexbeli öt elnapolás alkalmával és amint akkor az a felfogás uralkodott, hogy a jogsérelem nem gátolható meg együttmaradással, nem lesz kevéssé súlyos, nem hárítunk el belőle semmit, ha a parlament termében bevárjuk a szuronyok felcsillanását, nincs okunk most sem máskép gondolkozni. Pártértekezletünkön már egy ízben ki is kifejeztem azt, hogy a törvényellenes elnapolás vagy feloszlatás már ?nagában erőhatalmi rendelkezés. Ha ez előtt engedünk, ugy máris az erőszaknak engedtünk. Ezen előzményekből és a jogfentartás és fenmaradás természetéből is kiindulva, nem tartjuk közjogilag eléggé megokolhatónak azt a kívánalmat, mely a koalícióban felmerült, hogy a most bekövetkező feloszlatással szemben máskép viselkedjék az országgyűlés, illetőleg csak a képviselőház, mint a precedens esetekben. „

Liebe" vallása. Az idegen irodalomból két alkotást kell a poros akták közül kiemelni, hogy a homlokzaton elhelyezett szó tulajdonképpen való értelmét átérthesse a t. olvasó. Az egyik az olasz próza megteremtőjének Boccacciónak » Decameron«-ja.; a másik a szilaj természetű német Lessing »Bölcs Náthán«-]a.. E két irodalmi termékben található fel a ma már nevezetessé vált három gyürü allegóriája, melyben Boccaccio minden vallást egyaránt jónak hirdet, tehát a vallási indifferentismusnak emel oltárt ; Lessing pedig minden positiv vallást egyaránt hamisnak tart és Bayle nyomdokaiba lépve kilátásba helyezi, hogy a »megcsalatott csalóka a jövőben tévedésüket be fogják látni és a mai vallásoknak »adieu«-t mondva, a »Liebe« egyedül üdvözítő vallását fogják követni. A mai kor felvilágosodottjainak táborában általánosan elterjedt vélekedés, hogy a jövő evangélistája Lessing, ki hadat üzenve a positiv vallásoknak, a »Liebe«, a »szeretet« vallásának templomát épitendi fel. Zichy Antal, a páholy testvér, mikor Lessing vallás-bölcseleti elbeszéléséhez a »Bölcs Nathan«-hoz, melyet nagy garral Lessing drámai zubbonyba rázott, jobb ügyre méltó lelkesedéssel megirta ismeretes »Prolog«-ját, nem átallotta kijelenteni, hogy a »nagy Lessing« drámai alkotásában » Virgilként aranyat szedett ki E11nius szemetjéből.« Szerinte a positiv vallások »Ennius szemetje«-\; a »Liebe« vallása ellenben »arany«, melyet fájdalom ! szerinte még ma is egy pár szobatudós rejteget az Íróasztal fiókjában, mely pedig egyedül alkalmas volna arra, hogy a »jövv Egyhaz« temploma felépíttessék. Csak mellesleg emiitjük fel, hogy Lessing a »Bölcs Náthán«-bax\ kiszínezett három gyürü allegóriáját Boccaccio »Decameron«-'yá.hó\ plagizálta s hogy az átvett allegóriát lelkületének megfelelő módon átalakította és Bayle Theoriájával kibővítette. Megemlítjük, hogy ezzel hitetlen (deisticus) álláspontra helyezkedett. Ez az oka annak, hogy a mai felviiágosodottak a »Bölcs Náthán«-t annyi előszeretettel törekszenek színen tartani, hogy a deisticus felfogásoknak minél több proselytát szerezhessenek. A »szeretet« vallás azonban csak köpenyeg, mely alatt a legdurvább hitetlenség (deismus), istentagadás (atheismus), istenihlettség (pantheismus), anyagelvüség (materialismus) húzódik meg. Döllinger 1872-ben Münchenben a »Jövő Egyházról« felolvasást tartott s ebben felujit egy régi gondolatot, melyet a montanisták és manicheusok röpítettek világgá, melyet az egyháztörténelem tanúsága szerint Amnerikus de Bena a tizenharmadik században az ő különleges pantheismusával megfejelt s melyet — mint egy helyen olvasom — a mult század első felében Fichte, Schelling, Hegel et Comp tetszetősebb formában mint ölő mérget adott be az emberiségnek, váltig azt állítván, hogy ez az egyetlen figyelemre méltó vívmánya a ma szédületes módon haladó és a humanismusból táplálkozó kultúrának. Mit mond Döllinger ? Azt mondja, hogy az ó-szövetség az Atyaisten egyháza, a kereszténység a Fiu Isten egyháza. Ezen kettős Egyház romjain kell felépülni a Szent Lélek egyházának. Azt mondja, hogy a » munka « serényen folyik, hogy ezen ige testté váljék. Ismerek embereket — persze ezek szabadgondolkozók — kik a fenti állítást még szűkebb körre szorítják. Az ó-szövetséget kihagyják a játszmából s igy okoskodnak : a katholicismus Péter egyháza ; a protestantismus Pál egyháza; jövő egyház »sz. János evangélista egyhaza« névre fog hallgatni, melyet — miután sz. János különös mód

0

n szeretetéről hires — »Liebe« vallásának fognak nevezni. Szerintük, ha minden pozitív vallás meg fog szűnni s helyét a »Liebe« vallása valtja fel, fog-hat csak teljesedésbe menni az isteni jövendölés, hogy »egy akol és egy pásztor lesz.« Döllinger felolvasása felett a »Bauhütte, Organ des Vereins deutscher Freimaurer« 1872. marc. 30. számában ilyen módon elmélkedik : »Zu den Wundern unserer interessanten Zeit gehört auch die erfreuchliche Thatsache dass Döl-